Új Szó, 2002. február (55. évfolyam, 27-50. szám)
2002-02-09 / 34. szám, szombat
ZVÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR VENDÉGKOMMENTÁR Régi idők mozija BARAK LÁSZLÓ A mai számítógépguru kamaszok meglehetősen keveset, sőt szinte semmit nem tudnak arról a hőskorról, amikor tájainkon az ezerkilencszázhatvanas évek elején megkezdhettük a tévézést. Hja, régi szép idők! Magam jól emlékszem, miként varázsolt minden hétköznap estét ünnepi attrakcióvá, amikor szürkülettájt sámlikkal, hokedlikkal felszerelve indult meg egy-egy utca apraja-nagyja, hogy a „tévés házaknál” megtekintse az aznapi műsort. Ily módon inkább közösségszervező volt akkor a „bűvös doboz”, mint manapság. Most nem csupán családok szeparálódnak miatta, hanem - lévén legalább két készülék sok családban - a családon belüli korosztályok is elkülönülnek általa. Nos, ilyen hőskori estén történt volt egy ipolysági családban, hogy a hosszan elnyúló műsor miatt csupán egy tizenéves kölyök tartott ki a képernyő előtt, amidőn Shakespeare Hamletját sugározták. A vándorszomszédok is hazaballagtak már s a családtagok is nyugovóra tértek, csak a műélvező kölyök állta a dráma bűvöletét. Persze másnap a reggelinél a mama megkérdezte a fiatalembert, mit látott. - Hát igen jó volt, egész este veszekedtek a tévében, a végén meg mindenki mindenkit megölt - összegezte élményeit fapofával a gyerek... Lehet, hogy némiképpen távoli és kissé erőszakolt képzettársításnak tűnik, ám teljesen helytálló definícióként jutott eszembe ez a kis sztori, amikor a szlovák parlament minapi ülését néztem a tévében. Naphosszat veszekedtek ott is, a végén pedig mindenki mindenkit leváltott, leszavazott, elküldött valahová, azaz képletesen legyilkolták egymást jobb sorsra nem is érdemes honanyáink és honatyáink. Dzurinda, Miklós, Malíková, Slota, Duray és még sokan mások nyilvánosan legyilkoltattak egymás által a törvényhozás ülésén. Tessék elképzelni, mit ért ebből a tragikomédiából az immár huszonegyedik századba szocializálódó jónép, netán egy tizenéves kölyök... JEGYZET Rossz lelkiismeret? KÖVESDI KÁROLY Ismét tanúi lehettünk, hogy a szlovák parlament honatyái nem hiába kapják a fizetésüket; hatalmas tűz lobog honfiúi keblükben, ha a szomszédot kell szidni. Pedig olykor nem ártana a tényekkel is szembenézniük az uraknak. Csak féltucatnyit ezek közül: 1. Szlovákia nem tud munkát adni a munkaképes lakosság húsz százalékának, több mint félmillió embernek. A történelemkönyvek teli vannak vele, hány szlovák tántorgott ki a monarchiából a múlt század elején Amerikába munka után. 2. Szlovákia nem tud (nem akar) anyanyelvű felsőoktatást biztosítani több mint félmillió polgárának. Ekkora tömegnek két és fél egyetemre van joga Európában. Nekünk egy nyomorult kar sem jár. A kormány holmi akadémiai bizottságra tologatja a politikai felelősséget. 3. Gyermekeink legkevesebb harminc százaléka nem anyanyelvi alapiskolában tanul. Ezért nem zúdul fel a parlament, senki nem akar alapszerződést felrúgni, követet visszarendelni, magyar képviselő mentelmi jogát megvonni. Ez az otromba asszimiláció a világ legtermészetesebb dolga. 4. Az elfuserált közigazgatási reformban szó sem esik arról, hogy egy-egy kisebbség által lakott régióba miként fognak visszaáramlani az adók. Hogy is esnék, amikor az adóreformot még fel sem találták. 5. A harmadik évezred Szlovákiájában kisebbségi önkormányzatról a kutya sem ugat, képviselőink csak azért lehetnek ott a törvényhozásban, mert számbelileg elegen vagyunk a parlamenti küszöb átlépésére. 6. A független Szlovák Köztársaságban kormányon kell lenni ahhoz, hogy biztosítva legyen a mindig változó összegű alamizsna a kisebbségi kultúra támogatására, amely hol harmada, hol fele a kilencvenes évek elején a csehszlovák szövetségi kormány által felajánlottnak, és amit semmilyen törvény nem szavatol. Megítélése ad hoc történik. A szlovák parlament talán a rossz lelkiismeretét takargatva zúdított össztüzet Magyarországra a kedvezménytörvény ürügyén. Magyarország nem tudja megállítani az asszimilációt, nem adhat munkát a környező országok lakosságának, és nem pótolhat mindent, amit attól az államtól kellene kapnunk, amelyben élünk. De legalább megpróbálja. Naná, hogy nem tetszik az uraknak! Sem exterritoriálisan, sem másképp. Ezernyi apró kereszt SZÁSZI ZOLTÁN Forgatom a statisztikát az Új Szó Gondolat című mellékletében. Száraz, mégis megdöbbentő adatok. Az elmúlt tíz év lemorzsolódása. Losoncon például több mint ezerrel lett kevesebb a magyarság lélekszáma. Ezernyi sors. Családok, múlt és kötődések oldása. Lassú, alattomos változás. Pedig ahogy szívet cserélni nehéz, ugyanúgy nem lehet könnyű nemzetet cserélni. Sejtem az okokat, értem a félelmeket, csak nem érthetem meg, hova lett az öntudat. Az, hogy tudatosítom és átadom, honnan jöttem, ki vagyok, hová nyúlnak a gyökereim. Saját kicsiny falumból, Kalondából kiindulva próbálom meg elemezni a helyzetet. Az utcán, az üzletben, az ivóban ugyanannyian beszélnek magyarul, mint eddig. Mégis több mint harminccal csökkent a magyarság lélekszáma. Két kezemen megszámolhatom, hány magyar iskolába járó gyerek van. Igaz, sok ízes magyar név felkerült a faluvégi temető sírköveire. Néhány barázdált arc, remegő, bütykös kéz már csak halványuló emlék. Sok az új arc, de a régiek gyermekei is nemzetet váltottak. Lassan már csak nehezen és akcentussal fogják tudni kibetűzni a nagyszülők, az ősök neveit az idő fogától simára kopó köveken. Ezernyi sír, ezernyi apró kereszt, végig ezen a hosszú úton Tiszacsernyőtől Pozsonyig. Ezernyi apró kihunyt láng. Festő barátom azt mondja, hadd hulljon a férgese. Én azért csendesen merengek. Nekik se lehet könnyű. Nem fogják soha többé megérteni Ozsvald Árpád Hettita ballada című versét, mert elfelejtik lassan az ősök nyelvét. ÚJ SZÓ 2002. FEBRUÁR 9 TALLÓZÓ NÄROPNÄOPROPA A napilap jegyzete arra tér vissza, hogy az SDL két vezető politikusa, Peter Magvasi munkaügyi, illetve Pavel Koncos földművelésügyi miniszter személyes jelenlétével támogatta a szerdai pozsonyi szakszervezeti tüntetést. „Arra, hogy Magvasi és Koncos kihasználta a tömeget, az a néhány jelszó is bizonyíték, amit az emberek kiabáltak: családunk eltartásához naponta tizenkét vagy még több órát kell dolgoznunk. Éppen a munkaügyi miniszter az, aki az embereket a túlóra lehetőségétől is meg akarja fosztani” - íja a lap. „Ha a szakszervezetiek magasabb béreket követeltek, akkor nem Magvasinak és Koncosnak illenék a tiltakozók élén hadonásznia, hanem éppen őket kellene paradicsommal díjazni a már három éve orvoslásra váró helyzetért. Ők azonban farizeus módjára a kormány ellen fordították a tömeget - vagyis szembe önmagukkal is. A tüntetők nem értették meg a helyzetet, egyébként ki kellett volna fütyülniük a két, a választási harcban egyre inkább arcát vesztő minisztert” - véli a Národná obroda. ■ Jenő, legalább ezekben a napokban iparkodj jó teljesítményt nyújtani, miként sportolóink az olimpián! (Peter Gossányi rajza) HÉTVÉG(R): A stílus a nemzeti tanács A stílus az ember, a stílus a nemzeti tanács. Egy ország vetítődik ki benne, Peter Weiss külügyi bizottsági elnök is megerősítette, mondván, a vita tükrözte a szlovákság hangulatát: kiengedték a szelepeket, átfiltrálták érzelmeiket. Mindez baromi módon sikerült. MOLNÁR NORBERT Hogy mi, magyarok már nemigen vesszük fel az uszítást, évekig Szlovákiában edződött lelkünknek köszönhetjük. De a dél-szlovákiai szlovákok helyében bizony nagyon megsértődtem volna. Ján Cuper, a primitívség vezérszónoka valami olyasmit talált mondani, hogy nem bízik Jaroslav Chlebo külügyi államtitkárban, mert nemzetiségileg vegyes területről származik. Tehát, aki gyerekkorában magyarral is érintkezhetett, még ma is fertőz. Lassan egy malomban őrülünk velük. Azt tudom ajánlani a Nagysurányban rendszeresen összejövő dél-szlovákiai szlovákoknak, hogy továbbra is szavazzanak azokra, akik legszívesebben karanténba helyeznék őket. (Cupernek a mindig intelligens és visszafogott Duka Zólyomi Árpádot is sikerült kihoznia a sodrából, aki egy tőle szokatlan „kuss”-sal honorálta a honatya beszólásait.) „Mit várhatunk az állam képviselőitől, ha Dzurinda miniszterelnök cigány, Migas házelnök ruszin, Schuster államfő német, Kukán külügyminiszter felesége nem beszéli az államnyelvet” - mondta a vitában Rasfo Chalupka. Ezért a mondatért a mélyérzelmű és mélynevű képviselő urat címkeragasztgatás címén bíróság elé is lehetne citálni, csak az a baj, hogy ezt egy Roman Hofbauer nevű honatya jelentette ki. Ezzel a névvel, Nomen est omen, neve annyit tesz magyarul, udvari paraszt. Ugye, emlékszünk még arra, hogy Hofbauer felesége haláláért a külföldi rádióadókat hibáztatta. A legtöbb ökörség Marta Podhradská száját hagyta el, de mind idézhetetlen. Kedvenc momentumom viszont Miroslav Kotian és Ivan Hudec nevéhez fűződik. Az előbbinek négy perce volt arra, hogy szónokoljon, de ő a nemzetmentő hősök arroganciájával megtagadta holmi határidő betartását, Bugár Béla pedig kikapcsoltatta mikrofonját. Kotian hangszálai épségét kockáztatva ordította beszédét, miközben a többi képviselő - mivel Bugár szünetet is elrendelt - beszélgetésekbe bonyolódott. Haverok, buli... Aztán jött Hudec, aki szolidaritásból mikrofon nélkül, a pulpitus elől üvöltötte mondandóját. Gondolom, le se kell írnom, hogy a szünetben. Szinte érezhető volt, a HZDS-esek közül kinek kell még harcolnia Aki gyerekkorában magyarral is érintkezhetett, még ma is fertőz. azért, hogy a nagyfőnök számítson vele a választások idején. (A volt kultuszminiszter-orvos-író Hudec tetteiért Vladimír Meciar a múlt héten egy hetilap hasábjain már elnézést kért.) Vagy fordítva: akinek már semmi esélye, még egyszer megmutatta magát a nemzetnek. A legkorrektebb hozzászólásokat ugyanis szintén HZDS-esek produkálták. Olga Keltosová, Irena Belohorská és főleg Peter Brnák oly visszafogottan és tárgyszerűen (utóbbi Duka Zólyominak igazat adva) érvelt, hogy elhihető: sok minden változik. Ez főleg annak tükrében érdekes, hogy a kormánypártiak egyáltalán nem fogták vissza magukat. Pavol Kanis tippkirály (nekem is adhatna egykét jó ötletet, mert már hónapok óta nem nyertem) vad acsarkodása rémisztő volt. Bárdos Gyula, az MKP frakcióvezetője vízválasztónak nevezte a vitát. Még ha nehezemre is esik, megpróbálom nem értelmezni ezt a szót. Mindenesetre jövő héten Ivan Miklos miniszterelnök-helyettes leváltását kezdeményezi az ellenzék. Mikulás Dzurinda kijelentette, nem köti össze az indítványt az egész kormány iránti bizalmi szavazással, márpedig, ha bukik Miklós, bukik a kormány is. Ha de iure nem is, de de facto biztosan. Mindenkinek más oka van arra, hogy véget vessen ennek a koalíciós vergődésnek. Ha nem a jövő héten, hát kicsit később. HETI GAZDA(G)SÁG ÁLl a bál - szlovák gazdasági farsang TUBA LAJOS A szlovák gazdaság szereplői tisztelik a hagyományokat - a farsangi szezonra egész sor bált szerveztek számunkra. Nevezzük nyugodtan nemzeti tragédiának, ami az úgynevezett nem banki szubjektumok világában megindult. Hétfőn a Horizont Slovakia bezárta a kapuit. Néhány napig még valamiféle auditra, könyvvizsgálásra hivatkoztak, ügyfeleik hiszékenyebb része így legalább reménykedhetett. Csütörtökön azután felröppent a hír, hogy az új amerikai tulajdonos, amely nehezen érthető okokból állítólag megvásárolta ezt a felettébb szerteágazó vállalatbirodalmat, a Szlovák Távközlési Vállalattal szembeni 122 milliárd koronás, az ügyeskedők között évek óta kézről-kézre vándorló követeléssel szeretné egyenesbe hozni gazdálkodását. Ettől a pillanattól kezdve a történet végérvényesen a horrormesék birodalmába sorolódott át. Az utolsó szalmaszálat az állítólagos új tulajdonos azon üzenete jelenti, hogy legalább a befizetett pénzt visszaadná a szerencsétlen csendestársaknak. Bármilyen más forgatókönyv valóságos tragédia lenne. Főleg azért, mert ezekbe a cégekbe egyszerű emberek helyezték el összes megtakarításukat. Olyanok, akikre - látván, amint ismerőseiknek eleinte kifizetik a harminc százalék feletti hozamot - semmiféle józan érv nem hatott. Kérdéses a politikai felelősség is. Az új pénzügyminiszter a parlamentben csütörtökön felvázolta azokat az intézkedéseket, amelyekkel az elmúlt három évben elejét igyekeztek venni ennek a vakrepülésnek (a véres karddal rohangáló ellenzék gyorsan elfelejtette, hogy 1998 előtt ők egyáltalán semmit sem tettek ezért). De a Dzurinda-kormány igyekezete sem volt túl eredményes - az érintettek idén januárig könnyedén kikerülték az akadályokat. Ha viszont valóban bebizonyosodik, hogy a csehek tavaly hatásos ellenszert találtak és néhány hónap alatt kiszorították a Szlovákia felől begyűrűző ilyen cégeket, akkor a Dzurinda-kormány sem háríthatja el magáról egy vállrándítással a felelősséget. Ennek vállalása pedig valamiféle kártérítést jelentene. Persze, ha még egyáltalán beszélhetünk kormányról. Legalábbis olyan helyzetben, amikor a kormányellenes szakszervezeti tüntetésen két miniszter egymást taszigálja, hogy hozzáférhessen a megafonhoz, ezt a kérdést is fel kell tenni. Őket látva egyre inkább szimpatikus a lehetőség, hogy a Szlovák Gázművek sorsdöntő privatizációját lezárva az egész kormány venné a kalapját és egy júniusi előrehozott választással véget vet az agóniának, így őszre mindenki tisztában lehetne azzal, mire is számíthat országunkkal kapcsolatban. A kilátások nem túl biztatóak, az egyik hitelminősítő ügynökség erre reagálva a szürke sávban hagyta Szlovákiát. Az illetékesek értetlenkedtek, kivéve Brigita Schmögnerovát, aki a kötelező kincstári optimizmus leverése után hirtelen nagyon megértő lett. Mindenesetre most sokkal hitelesebb, mint mondjuk egy hónappal ezelőtt. A farsangi felvonulás egyik legszínesebb részét az elmúlt napokban a komáromi hajógyár ügye képezte. Miközben munkásai otthon ülnek, nagy játékosok ütik egymást övön alul. Ezúttal Dél-Szlovákiában portyázik az a cápa-brókertársulat, amely az elmúlt öt évben menetrendszerűen lecsapott minden nagy cégre, ahol a tulajdonos vagy a mendzsment a „ki tudja közülünk nagyobbra tömni a zsebét” című kortárs színjáték során erre jogi kiskaput hagyott. Most a Nemzeti Vagyonalappal áll szemben, amelynek tudnia kellett, hogy ellenfele minden gyenge pontjára kíméletlenül lecsap. Belekeverték a politikát is, ez a brókereknek ismeretlen terület, jó néven vennénk, ha a célkeresztbe vett - és jó hírére eddig nagyon kényes MKP - egy kicsit a körmükre koppintana. A bókercég soha nem volt szívbajos, lejmolta már az államigazgatást is, az IRB-Szlovák Biztosító árukapcsolás révén például a pénzügyminisztériumot egy felettébb szemérmetlen üzletbe kényszerítette bele. Miközben itthon az élet egyre elképesztőbb dolgokat produkál, folyamatosan veszítjük el a reményt egy jobb életre. Egy friss német jelentés szerint az EU-integrációra való felkészülésben lecsúsztunk az utolsó előtti helyre, nálunk már csak Litvánia rosszabb. Más szóval olyan szovjet utódállamok is előttünk vannak, mint Észtország és Lettország. Pedig 1992-ben, az első ilyen elemzéskor még a harmadik helyen álltunk. Lejtőre igazán a kilencvenes évek közepén kerültünk, és ezt a hátrányt azóta sem sikerült igazán, legfeljebb átmenetileg ledolgozni. Nem baj, ha kenyér nincs is, legalább cirkusz van. A farsangi forgatag a jövő héten tovább kavarog. Egyszer aztán felváltja a böjt, amely esetünkben hat hétnél sokkal hosszabb lesz.