Új Szó, 2014. május (67. évfolyam, 100-124. szám)

2014-05-27 / 120. szám, kedd

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2014. MÁJUS 27. Több mint két éve kezdték az építkezést, közben Vedrődön megnyitották az outletközpontot Ősszel nyithat a Szene melletti Dl Outlet Szene. Feltehetően csak ősszel nyitja meg kapuit a Szene melletti Dl Out­let. Idén befejezik a pro­jekt első fázisát. Az üzle­tekről még nem árultak el konkrétumokat. BARTALOS ÉVA Alena Horváthová mene­dzser lapunkat úgy tájékoztat­ta, az olasz partnerrel közösen döntöttek a nyitás időpontjá­nak módosítása mellett. „Ezt az időszakot megfelelőbbnek találtuk, mert utána már a ka­rácsonyi akciók következnek, nem az eseménytelen nyári szezon” - indokolta a módosí­tást Horváthová. A mene­dzsertől megtudtuk, most a reklámügynökség kiválasztása folyik, velük beszélik meg a nyitás pontos dátumát és a reklámtervet. A területen foly­tatódik az építkezés, a tervek szerint nyáron megkezdik a helyiségek átadását. „Az olasz partnerünk folytatja a szerző­déskötést az üzlethelyekre” - folytatta Horváthová. Az out­­letben megtalálható márkák­kal kapcsolatban elmondta, olasz vállalatokról van szó, a konkrét neveket csak a nyitás előtt hozzák nyilvánosságra. Az építkezést három szakaszra osztották. Első fázisát közel ti­zenegyezer négyzetméternyi eladóterület képezi, mintegy hatvan üzlethelyiséggel. A to­vábbi szakaszok későbbi meg­nyitásával összesen 150 üzlet­helyiségre bővül a terület; 250 új munkahely kialakításával számolnak. A szenei bevásárlóközpontot 2012 februárjában kezdték építeni. Ez idő alatt a körülbe­lül 25 kilométerre levő Vedrő­­dön (Vederady) megnyílt az outletközpont. Horváthová ko­rábban azt írta, Szencen a gasztronómiára építenek. „Az ínyenceknek olyan gasztronó­miai különlegességeket kíná­lunk, amilyeneket a környéken nem találnak meg” - írta a me­nedzser. Nyáron is folytatódik az építkezés, az első szakaszban 60 üzlethelyiséget adnak át (A szerző felvétele) Régió-hirdetés 5 Több esetet vizsgál a rendőrség Szavazatokat akartak eladni, de elkapták őket ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Nagym­egyer/Pozsony. Hét bejelentés érkezett a rendőr­ségre az európai parlamenti vá­lasztások kapcsán, ebből öt esetben merült fel szavazatvá­sárlás gyanúja. Ľubomír Ábel országos rend­őrfőkapitány-helyettes úgy tá­jékoztatta a TASR hírügynöksé­get, hogy a rendőrség lezárta a Nagymegyeren történt válasz­tási korrupciós ügyet. Štefan F. csallóközi vajda a parlamenti választásokon 16 ezer euróért 5500 szavazatot adott volna el az SaS-nek Nagymegyer, Nagy­magyar, Érsekújvár és Duna­szerdahely környékén. A párt azonban feljelentést tett a Nem­zeti Bűnüldözési Ügynökségnél, a rendőrök ezután megfigyelték a vaj­dát, és akkor csaptak le rá és bűntársára, amikor átvették a pénzt a párt egyik tagjától. Az ügy május 15-én vádalkuval zá­rult. Ľubomír Ábel elmondta, három ügyben folyamatban van a feljelentés kiegészítése, egy üggyel pedig egy másik szerv foglalkozik. A rendőrség tájé­koztatása szerint a szombati eu­rópai parlamenti választások zavartalanul zajlottak, a szava­zással kapcsolatban nem tör­tént kihágás, sem bűntény a nap folyamán. (TASR, szcs) RENDŐRSÉGI NAPLÓ Veszekedésből késelés Búdka (Búdkovce). Szóváltásba keveredett egy 49 és egy 51 éves férfi a nagymihályi járásbeli községben. A vita elfa­jult, az idősebb férfi kést rántott, és megszúrta a fiatalabbat, aki súlyos, három hónapon belül gyógyuló sérüléseket szen­vedett. A késelőt őrizetbe vették, négytől tíz évig terjedő szabadságvesztésre számíthat. (SITA) M­egrongálta a kocsma kerítését Érsekújvár . Hangoskodott a kocsmában egy 21 éves férfi. Amikor az üzletvezető csendre intette, a férfi megfenyeget­te, és elkezdte kitépni a vendéglő kerítésének fa elemeit. El­járás indult ellene. (TASR) TEMATIKUS KÜLÖNSZÁM. FŐTTIPP VB-tÖRIIE’Nbl. labdarúgó-világbajnok%­ok története VB-TÖRTENELEM A labdarúgó-világbajnokságok története, Minden, amit a 2014-es brazíliai futballvébéről tudni kell: részletes menetrend, csapatprofilok, érdekességek­­ 48 oldalon. 2014-es labdarúgó-világbajnokság (Brazília) • részletes menetrend " csapatprofilok, játékoskeretek inek, statisztikák, érdekességek «»min. a kezdetektől napjainkig - 24 oldalon. Ne hagyd ki a ziccert!

Next