Új Szó, 2015. május (68. évfolyam, 100-123. szám)

2015-05-04 / 101. szám, hétfő

2 Közélet Az igazgató szerint magyarázatot kell adnia Hamarosan megszólalhat Široký a Váhostav-ügyben ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Juraj Široký, a Vá­­hostav építőipari óriásvállalat tulajdonosa rövidesen szemé­lyesen ad magyarázatot az építkezési vállalat hátterére és finanszírozására - állítja Mari­án Moravéík, a vállalat jelenle­gi igazgatója. Moravéík erről csütörtökön azt követően egyeztetett Širokýval, hogy a vállalat hitelezői jóváhagyták a Váhostav csődvédelmi egyez­ségét. „Arról, hogy erre milyen formában és mikor kerülhet sor, még nem született döntés” - mondta Moravcík, aki szerint Juraj Široký személyesen tisz­tázza a vállalatot érintő bi­zonytalan kérdéseket. Az igaz­gató szerint ahhoz, hogy a vál­lalat visszanyerje jó hírét, a tu­lajdonosnak mindenképpen magyarázatot kell adnia a cég hátterére. Marián Moravcík ki­zártnak tartja, hogy a Váhostav egyik legnagyobb offshore hite­lezője, a Lomark cég és Juraj Široký között bármiféle kap­csolat lenne. Két évig Marián Moravcík irányította a Lomar­­kot, mely évekig veszteséges volt. Meglepő módon az alkal­mazott nélküli veszteséges cég 1,5 millió euró hitelt adott a Váhostavnak, mellyel a legna­gyobb hitelezőjévé vált. Moravcík továbbra is kitart amellett, hogy korábbi kapcso­lata az offshore céggel a vélet­len műve. A Váhostav hitelezői csütör­tökön jóváhagyták a vállalat csődvédelmi egyezségét, melynek értelmében a vállalat tíz év alatt fizeti vissza tartozá­sait a hitelezőknek és a ban­koknak. (TASR,ie) Hosszú idő után megszólalhat Juraj Široký (TASR-felvétel Újabb levelet küld a Szociális Biztosító Második pillér: eddig 30 ezren léptek ki ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Másfél hónap alatt mintegy 30 ezren távoztak, hozzávetőlegesen ötezren pe­dig beléptek a második nyug­díjpillérbe - jelentette ki teg­nap Ján Richter munka-, szoci­ális és családügyi miniszter. A tárcavezető szerint csak annak éri meg a második pillérben maradnia, aki 25 évnél tovább fog spórolni és keresete megha­ladja az átlagkereset összegét. Elődje, Jozef Mihá! (SaS) szerint minden 40 év alatti pol­gárnak maradnia kellene a má­sodik nyugdíjpillérben. „Ma­gánpénztárban való takaré­koskodás nélkül senki sem számíthat normális nyugdíjra” - szögezte le Mihál. A volt tár­cavezető hozzátette: 25-30 év múlva nem lesz, aki a nyugdí­jakra dolgozzon, hiszen a mai harmincasok - évfolyamon­ként mintegy 90 ezer ember - akkor érik majd el a nyugdíj­­korhatárt, nyugdíjukat a mai fiatalok béréből kaphatnák, akik évfolyamonkénti száma csak 50-60 ezer között mozog. )„Az állami, vagyis az első nyugdíjpillér hamarosan kép­telen lesz kifizetni a nyugdíjakat” - figyelmeztet Mihál. Richter szerint azonban minden kormánynak garantál­nia kell az állami nyugdíjpil­lért. Ján Richter kijelentette, a Szociális Biztosító rövidesen újabb levelet küld majd a la­kosságnak, melyben egyebek mellett reagál az első levelet ért bírálatokra. Míg az első le­vélben szinte mindenkit arra buzdítottak, hagyja el a máso­dik nyugdíjpillért, a követke­zőben az első pillér - kormány szerinti - legnagyobb pozití­vumait ecsetelheti a biztosító. Pontosabban azt, milyen az el­ső nyugdíjpillér jelenlegi és várható hozama. Jozef Mihhál hazugnak és félrevezetőnek nevezte a Szociális biztosító szórólapjait. (SITA, ie) Ján Richter (Képarchívum) ÚJ SZÓ 2015. MÁJUS 4. www.ujszo.com Trónfosztás az érsekújvári roma kongresszuson: még nem választották ki az utódot Leváltották a roma királyt Érsekújvár. Békésen zaj­lott a Roma Királyi Udvar és Királyi Tanács Polgári Társulás első roma kongresszusa az érsek­újvári Béke moziban. A legtöbb felszólaló roma nyelven szólt az egybe­gyűltekhez, később a saj­tó képviselőinek kérésé­re néhányan szlovákul vagy magyarul is össze­gezték a beszédüket. SZÁZ ILDIKÓ Mintegy négyszázan vettek részt a találkozón, Losoncról, Dunaszerdahelyről, Komá­romból és Léváról, illetve szá­mos más településről érkeztek vezetők, hogy támogassák a kongresszus azon határozatát, melyben a jelenlegi vezető, az egy évvel ezelőtt Kassán meg­választott I. Róbert király levál­tását követelték. Ravasz József a kongresszus főszervezője el­mondta, történelmi pillanat­nak tartja, hogy Érsekújvárban találkozott a három roma törzsbéli család, a szlovák (ser­­vika roma), magyar (ungrika roma) és az oláh (vlachika ro­ma) vezetése. Martin Lakatoš érsekújvári roma vajda lapunknak el­mondta, a térségben élő ro­mák is úgy gondolják, hogy I. Róbert király semmit sem tett a romák boldogulásáért a megválasztása óta. „Egy évvel ezelőtt elmentünk Kassára és megválasztottuk, mert hittünk az ígéreteiben. Most csalódot­tak vagya­nk, mert a népünk érdekében semmi érdemlege­set nem tett” - hangsúlyozta Lakatos. A kongresszus résztvevői egyetértettek abban, hogy az új király megválasztása nem lesz könnyű feladat, megfelelő képzettségű, jól felkészült ve­zetőre van szükségük. A talál­kozón részt vett František Tan­­ko, a Roma Unió elnöke is. Ra­vasz József lapunknak elmond­ta, mást vártak a roma király­tól, azt szerették volna, ha át­fogó koncepciót dolgoz ki a vajdák hatáskörét illetően és szorosan együttműködik ve­lük, felvállalva a romák érdek­­képviseletét. „I. Róberttel a minap talál­koztunk Budapesten, a király nem ért egyet a leváltásával, és nem is akarja tudomásul venni a másképpen vélekedő vajdák álláspontját” - tette hozzá Ra­vasz. A vajdák felszólalásukban elmondták, nincs szükségük olyan roma királyra, aki senki­házinak nevezi őket, és önké­nyesen nevez ki roma vezető­ket a nép tudta nélkül. A találkozás témája volt a roma szegregáció és munka­­nélküliség problémája is. A roma kormánybiztos egyéb el­foglaltságára hivatkozva nem vett részt a találkozón. Szó volt arról, hogy még ma is több száz nyomortelep van az országban, ahol a családoknak esélyük sincs arra, hogy megfelelő mó­don tanítassák a gyerekeiket és emberhez méltó körülmények között éljenek. Az érsekújvári roma kongresszuson mintegy négyszázan vettek részt (A szerző felvétele) Magától hívja a mentőt - kötelező segélyhívó rendszer lesz az összes Európában gyártott autóban 2018-tól 100 euróval drágulhat minden autó ÖSSZEFOGLALÓ Brüsszel/Pozsony. Három év múlva, 2018. január 1-jétől minden újonnan gyártott autó­ban a kötelező felszerelés része lesz a speciális eCall segélyhívó rendszer - döntött a múlt héten az Európai Parlament (EP). A rendszer súlyos karambol, bal­eset esetén automatikusan, önállóan a helyszínre hívja a mentőket. Az egész rendszert azért te­szi kötelezővé az unió, hogy nagyobb esély legyen megmen­teni azoknak az embereknek az életét, akik autóbalesetben magatehetetlenek lettek, nem tudnak maguk segítséget hívni vagy olyan helyen karamboloz­tak, amerre más autós nem jár vagy nem veheti őket észre. A rendszer egy GSM kom­munikációs modulból és egy GPS helymeghatározóból áll, mely közvetlenül a baleset után a mentést megkönnyítő adato­kat elküldi a 112-es segélyhívó­szám központjába. Az adatok között szerepel a gépjármű tí­pusa, a használt üzemanyag, a baleset időpontja, helyszíne és az autóban ülő személyek szá­ma. A parlament szerint több felmérés igazolta, hogy pusztán ezen adatok alkalmasak lehet­nek arra, hogy a mentés reak­cióidejét a felére csökkentsék, különösen a vidéki régiókban, ahol egy útról letért autó akár órákon keresztül fel sem tűnik a többi közlekedőnek. A rendszer nemcsak személyautókban, hanem kis haszongépjárművek­ben is kötelező lesz. Az eCall egyébként nem új téma az EP- ben. Már 2010-ben azt tervez­ték, hogy két évvel később, 2012-ben elindulhat a rend­szer, ám az indulást különböző adatbiztonsági és anyagi aggá­lyok késleltették. Az eCall el­lenzői elsősorban azt kifogásol­ták, hogy a fedélzeti GPS al­kalmas lehet arra, hogy a veze­tő tudta nélkül megfigyeljék mozgását, ugyanakkor egyes tagországok a berendezés költ­ségeit sokallják. Az elfogadott előírás szerint a segélyhívó központok az autóktól érkező adatokat csak és kizárólag a gépkocsi tulajdonosának bele­egyezésével adhatnák át har­madik félnek. Az automatikus segélyhívó rendszer ára az Eu­rópai Bizottság becslése szerint nagyjából 100 euró lesz gépko­csinként, vagyis az új autók ára 2018 márciusától - az eCallt kötelezővé tevő rendelet ha­tályba lépésétől - ennyivel nő­het majd. (dem) Gyorsabban érhetnek ki a mentőalakulatok (Képarchívum A dokumentumnak tartalmaznia kell a pártok összes tavalyi bevételét és kiadását Várják a pártok zárszámadásait ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. A pártok többsége az utolsó pillanatokban adta le zárszámadását, vagy teljesen megfeledkezett kötelességéről. A törvény értelmében a pár­toknak minden év április 30-áig a parlament költségve­tési bizottságában le kell adni­uk az előző évre vonatkozó zárszámadásukat. „Összesen 63 pártról van szó, csütörtökig a fele sem juttatta el hozzánk a szükséges dokumentumokat” - tudtuk meg az illetékes bizott­ság titkárnőjétől. Érdeklődé­sünkre nem akart konkrét szá­mokat és pártokat említeni. Amelyik párt nem tesz eleget kötelezettségének, nem része­sülhet állami támogatásban - az ugyanis csak annak jár, ame­lyiknek az éves jelentését a költségvetési bizottság rend­ben találja. A zárszámadás tartalmazza a párt összes bevételét és kiadása­it. Fel kell tüntetni a párttagok számát, a befizetett tagdíjat, a természetes és jogi személyek­től származó ajándékokat, és a nem visszterhes teljesítést is el kell könyvelniük. Csatolni kell az esetleges szponzorok listá­ját, az adóhivatal álláspontját és a Könyvvizsgálói Kamara ál­tal kisorsolt független könyv­­vizsgáló szakvéleményét. Ugyancsak fel kell tüntetni, hogy az adott pártnak nincs semmilyen adókötelezettsége vagy hátraléka az adóhivatallal szemben, és a könyvvizsgáló­nak a zárszámadást össze kell hasonlítania az éves jelentés­sel, hogy a két dokumentum egyezik-e. A zárszámadások legkésőbb június 30-áig felke­rülnek az internetre, de a sze­mélyes adatokat nem hozzák nyilvánosságra. (sza)

Next