Új Szó, 2019. június (72. évfolyam, 126-150. szám)

2019-06-01 / 126. szám

PRESSZÓ ■ 2019. JUNIUS 1, 14 ÉRDEKESSÉG Julianus barát keleti magyarjainak genetikai nyomára bukkanhattak J­ulianus barát keleti magyar­jainak genetikai nyomára bukkanhatott a legközeleb­bi nyelvrokonainkkal közös genetikai örökséget vizsgáló nemzetközi kutatócsoport, mely­ben magyar tudósok is részt vettek - olvasható a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) közleményében. Az MTA Bölcsészettudományi Ku­tatóközpont (MTA BTK) Magyar Őstörténeti Témacsoportja és észt kollégáik tanulmánya a Scientific Reports tudományos lap aktuális számában jelent meg. Julianus barát a 13. század elején elindult keletre, utazása végén ma­gyarul beszélő emberekre akadt. A Magna Hungáriának elnevezett te­rületen azután átsöpört a tatárjárás. A közép-ázsiai terület népessége ezután a baskírokba és a volgai tatá­rokba olvadhatott be, és a magyarul beszélő közösség is eltűnt, azonban úgy fest, nem teljesen nyomtalanul. Németh Endre matematikus-in­formatikus, Fehér Tibor történész és kutatótársaik arra a kérdésre ke­resték a választ, hogy milyen közös genetikai örökségünk van legkö­zelebbi nyelvrokonainkkal, az obi ugorokkal, vagyis a hantikkal és a manysikkal. Egy 2013-as publikációjukban ki is mutatták, hogy apai ágon, vagyis az Y kromoszóma örökítőanyagában van közös komponens, amely nem jelenik meg a környező közép-eu­rópai népek génjeiben. A kutatás következő lépése annak meghatá­rozása volt, hogy hol bukkan még fel ez a közös komponens. Az így kapott adatokból ugyanis már arra is következtetni lehet, hogy mi tör­tént az e géneket hordozó ember­­csoportokkal. A kutatáshoz megnyerték Richard Willemset, az Észt Akadémia volt elnökét és a vizsgált genetikai komponens vezető kutatóit, Siiri Rootsit, valamint Helen Postot. Az észt kutatók Eurázsia jelentős terü­leteire kiterjedő saját adatbázissal és a legkorszerűbb laboratóriumi be­rendezésekkel rendelkeznek. A közös munkában 46 eurázsiai po­pulációt vizsgáltak meg. Kiderült, hogy a korábban azonosított apai ágú közös genetikai komponens az obi-ugorok és a baskírok között fordul elő nagyobb arányban, és ezenkívül megtalálható még a vol­gai tatárok és a magyarok között. Az eredmények pontos értelmezé­séhez további kutatásokra van szük­ség, de úgy tűnik, nagy valószínű­séggel a Julianus barát által Magna Hungáriában, a Volga-Urál vidé­kén megtalált magyarok genetikai nyomaira bukkanhattak a kutatók. Úgy tűnik, hogy Magna Hungáriá­ban még sokkal magasabb lehetett a magyar génkészlet ugor eredetű elemeinek aránya, mint a Kárpát­medencébe betelepült magyarság körében, és ez az elem az elmúlt viharos ezer évben — a népességek keveredésével - tovább csökkent. A nyelvrokonság és a genetikai ro­konság közötti kapcsolat egyáltalán nem egyszerű. Annyi bizonyos, hogy egyikből sem következtethe­tünk közvetlenül a másikra, ugyan­akkor mindkét terület vizsgálata se­gíthet a magyarság őstörténetének jobb megismerésében. A részleteket háromrészes cikksorozatban bontja ki a tudomany.hu. A Magyar Őstörténeti Témacso­portot 2012-ben hozták létre az MTA Bölcsészettudományi Ku­tatóközpont belső munkatársai és Magyarország számos egyetemi és múzeumi kutatóhelyéről felkért külső szakértők. A témacsoport a közvélemény érdeklődésétől öve­zett területen valódi tudományos eredményeket akar eljuttatni minél szélesebb rétegekhez. A kutatócso­port a magyarság Kárpát-medencei honfoglalását megelőző őseihez köthető sztyeppei lelőhelyekkel, a székely írás kérdéskörével, a bizán­ci-magyar kapcsolatok régészeti hagyatékával, valamint a legfrissebb embertani, ethosz- és államelméleti kutatások értelmezési lehetőségei­vel foglalkozik. (MTI) A Julianus szoboralak karjával az őshaza felé mutat. Antal Károly Julianus és Gerhardus barát­ szobra a budapesti Halászbástyánál. (Fotó: Wikipedia/Thaler Tamás) Szellemváros kastélyokkal T­örökország északnyu­gati részén, Mudurru városnál építették fel „Disney-stílusban” a különös Burj Al Babas lakóparkot. Bármennyire is mesebeliek - de inkább talán hor­­rorisztikusak - a szinte egyforma minikastélyok, üresen állnak. Külföldi, főleg gazdag arab vevők számára kezdték építeni 2014-ben a luxusvároskát, és 350 kastélyt, darabonként kb. 400 ezer dol­lárért sikerült is eladnia a befek­tetőnek. Az építész, Náci Yoruk szerint Katarból, Bahreinből, az Egyesült Arab Emírségekből és Szaúd-Arábiából érkeztek a poten­ciális vevők, és állítólag ők ragasz­kodtak ahhoz, hogy a telep csupa chateaux-ból álljon. A terveket és a számításokat azonban keresztül­húzta a török infláció; az ország gazdasági válsága az utóbbi évek­ben még a tengerparti vidékeken is kedvezőtlenül befolyásolta az ingatlanpiacot, a hegyekben levő, palotákból álló furcsa várost meg pláne. A kivitelező csődbe jutott, nem tudta befejezni a projektet, a vásárlók pedig sorra mondták fel a megállapodásokat. Pedig a 732 villából álló Burj Al Babas kialakításánál mindenre gon­doltak: török fürdőkre, szépségköz­pontokra, aquaparkra, fitneszléte­­sítményekre, bevásárló- és szórakoz­tatóközpontokra. Egyelőre azon­ban üres a félkész luxuslakópark. Muduriu lakosai egyáltalán nem örülnek a közelükben levő kas­télyrengetegnek, mert úgy látják, csúfítja a vidéket és az UNESCO világörökségi listán szereplő vá­rosukat. Mudurnu polgármestere szerint azonban a pár kilométerre levő villapark különálló komple­xum, amely ha élettel telne meg, egészen másképp hatna, nem beszélve arról, hogy gazdasági előnyöket, gazdagságot hozhatna Mudurnunak. (ug) Rák (VI. 22.—VÉL 22.) A lehető legjobb helyen van ahhoz, hogy a legmeg­felelőbb emberekkel kö­zösen kezdjen egy üzletbe, amiről régóta álmodozott, de egyedül sajnos nem tud­ja kivitelezni. A tárgyalások régóta folynak, s úgy érzi, ezt az üzletet meg kell kötni. Vágjon bele! Oroszlán (VH. 23.-VHL 23.) Néha képes minden óvatosságot félredobni a sikerért, de most nem bízik senkiben. Pedig nem kellene ennyire gyanakvó­nak lennie. Ha nem vállal kockázatot, akkor sikeres sem lehet. Senki sem tudja garantálni a százszázalékos győzelmet. Szűz (vni. 24.—IX. 23.) Szerencsés embernek érezheti magát, ugyanis a lehető legjobb helyen van ahhoz, hogy a legrátermet­tebb emberekkel építhessen ki kapcsolatokat, amelyek­re most nagy szüksége is van. S mindezt teljesen spontán teheti. Kezdeményezései sikerre vannak ítélve! Kos (II. 21-IV. 20.) Rohanna előre teendőiben, de sajnos sokszor nem önön múlik a siker. Főleg, ha hivatali szervek is köz­rejátszanak benne, akkor kénytelen a határidőkhöz alkalmazkodni. Ne aggódjon, így is sikerülni fog, legfel­jebb segítségre lesz szüksége, de ne adja fel! Bika (IV. 21-V. 211) Munkatársai és barátai különböző dolgokra akar­ják rászedni, de ön okos, ezért tartózkodóan fogadja az ajánlataikat. Igaza van, nem árt az óvatosság, de most kivételt tehet. Jó lehetőséget kaptak, és szeretnék, ha ön is részese lehetne. Ne habozzon, vágjon bele! Ikrek (V. 22.-VI. 21.) Sajnos, néha minden óva­tosságot félredob, és hisz az embereknek. Ugyanakkor ha még mindig nem biztos a dolgában, kérje ki olyan ember véleményét, akit régóta ismer, és akiben feltétel nélkül megbízik. Kedvese várja a csodálatos hétvégét, amit megígért neki. Bak (XII. 22.-1.20.) Ideje rendeznie a dolgait, s tisztázni, mit szeretne valójában. Sok minden zajlik ön körül, ezért ha mások önre néznek, akkor csak egy problémákkal teli embert látnak. Szedje össze magát, bizonyítsa be, rend­ben mennek a dolgai, nincs mién aggódni ön miatt. Vízöntő (L 21.-n. 19.) Ragyog a boldogságtól. Nemcsak a munkahelyén mennek jól a dolgai, de baráti és kollegiális kapcso­latai is remekül alakulnak, szinte mindent megkap, amit csak szeretne. Jókedve megnyilvánul viselkedésé­ben, s ez mindenkit jó érzéssel tölt el a környezetében. Halak (H 20.-IEL 20.) Mint mindenkinek, önnek is tennie kell a sikerért valamit. Most magányosnak, elhagya­tottnak érzi magát, de hamarosan azt teheti majd, amit szeretne, s akkor visszakapja régi énjét, és megoldódnak a problémái is. Legyen türelmesebb! A mellékletet szerkeszti: Urban Gabriella, gabrieila.urban@ujszo.com­. Leveleim: DUEL-PRESS s.r.o., Uj Szó - Presszó, P. 0. BOX 222, 830 00 Bratislava 3 Mérleg (IX. 24.-X. 23.) Nem most kellene láza­doznia a munkahelyén. Pont olyankor, amikor létszámcsökkentésről folynak a pletykák. Fogja vissza magát, nehogy éppen ön legyen az első, aki felmondást kap. Mindent tegyen főnökei elvárásai szerint, akkor nem lehet baj. Skorpió (X. 24.—X. 22.) Legfontosabb feladata, hogy megőrizze eddigi pozícióit, és türelmesen várjon, míg minden a helyére kerül. Ellenkező esetben sajnos munka nél­kül maradhat, s nem biztos, hogy a mai világban olyan hamar új állást talál, mint amilyen gyorsan kellene. Nyilas (XL 23.-XH. 21.) Éppen egy új projekten dolgozik. Legyen elővi­gyázatos, mert, ha valamit elront, az láncreakciót indíthat el, ami tönkre­tenné eddigi munkáját, s ezt ön sem szeretné. Magyarázza meg munkatársainak, mindnyájuk jövője és karrierje múlik a mostani sikeren. www.ujszo.com

Next