Új Szó, 2020. április (73. évfolyam, 77-100. szám)

2020-04-04 / 80. szám

www.ujszo.com | 2020. április 4 RÉGIÓ 5 Lomtalanítunk és szemetelünk a karanténban VATAŐOIN PÉTER A komáromi hulladékszállítást ás -feldolgozást végző Clean City vállalat kedd óta újra a korábbi üzemmód szerint működik. Az elmúlt két hetet nagyobb probléma nélkül vészelték át, a cégben azonban úgy látják, a gondok még csak most kezdődnek. A Clean City telephelyein márci­us második felében is dolgoztak, a tiltó rendelkezések miatt azonban a lakosok nem vehették igénybe a cég minden szolgáltatását. Március 31-től a Közegészségügyi Hivatal engedé­lyezte, hogy a Harcsási úton lévő komposztáló és hulladékgyűjtő te­lephelyet újra megnyissák, így min­den visszatért a rendes kerékvágásba. Új központi rendelet „Vártuk, hogy a helyzetre való te­kintettel állami szinten beszüntetik a hulladék szelektálását, de ez nem tör­tént meg. Tettek egy olyan óvintéz­kedést, hogy pár napra félre kell rak­ni, és csak később lehet feldolgozni a szelektált hulladékot” - mondja Far­kas Péter, a vállalat igazgatója. Ugyanakkor ezzel eddig is várniuk kellett, hiszen gyakorlatilag sosem történik meg azonnal a feldolgozás, fokozatosan szelektálnak. Mind­össze egyetlen alkalmazottuk kény­szerült arra, hogy két hét fizetett sza­badságot vegyen ki. Szerencsére az még csak fel sem merül, hogy embe­reket kellene elbocsátani a vállalat­tól. Éjszaka „szemetelnek" Az eltelt időszakban a vállalat igazgatója szerint elsősorban az em­berek magatartásával adódtak prob­lémák. „A március közepén kiadott rendelet miatt egy pénteki napon be­zártuk a gyűjtőudvart, hétfőre isme­retlen tettesek leverték az összes la­katot. Nem vettük észre, hogy valami is eltűnt volna, de valaki nyilván azt hitte, kincseket fog ott találni”­­mondja az igazgató. Közben a boltok szintén zárva tartottak, nem tudtak azonnal új lakatokat vásárolni, ezért ideiglenesen a telephelyeken talált használt lakatokkal zárták az ajtókat, kapukat. „Hiába voltunk bezárva, minden reggel rakodógéppel kellett eltakarítanunk azt a hulladékot, amit az emberek a gyűjtőudvar zárvatar­­tása ellenére éjjel odahordtak a ka­p­unk elé”- sorolja az újabb gondot Farkas Péter. Elmondása szerint az utóbbira már korábban is volt példa, az elmúlt két hétben azonban min­den reggel ezzel az állapottal szem­besültek. Több a hulladék „Nyugodtan kijelenthetem, hogy sokkal nagyobb a hulladékmennyi­ség, mint azelőtt. Az emberek a jár­vány miatt otthon tartózkodnak, rengetegen azzal ütik el az időt, hogy takarítanak. A pincékből most kerül­nek elő azok a »kincsek«, amik le­het, hogy már 20 éve ott lapultak a pince mélyén, de végül mégiscsak limlomnak bizonyultak. Vannak rendesebb polgárok, akik a lomtala­nításukhoz külön nagy méretű kon­ténert rendelnek, de sajnos a lakos­ság nagyobb része simán kirakja az ilyen hulladékot a lakótelepi konté­nerek mellé, vagy túltömi azokat. Ráadásul a Vág-hídon érvényben lé­vő súlykorlátozás miatt a kukásau­tók csak félig megrakottan hordhat­ják a hulladékot a hulladéklerakóba, miközben mi továbbra is a kiürített kukák száma alapján vagyunk kény­telenek a várossal kötött szerződés értelmében számlázni. Most egy for­dulóval csak feleannyi kuka tartal­mát szállíthatjuk el, miközben az egységár a teljesen megrakott ku­kásautóra volt megállapítva”- vá­zolja az igazgató az egyik legna­gyobb gondot. Vannak olyan helyek a városban, ahová háromszor is vissza kell mennie a kukásautónak. Mindez magától értetődően növeli a költségeiket, a növekvő hulladék­­mennyiség kezeléséhez pedig alkal­manként több munkásra is szükség lenne. Ráadásul kérdés az is, hogy az önkormányzat hogyan tud majd fi­zetni a cégnek a hulladékkezelésért, hiszen a járvány okozta helyzet miatt várhatóan a város bevételei is jelen­tősen csökkenhetnek. Potenciális veszély Farkas Péter a háztartási hulladék­ba kerülő használt szájmaszkokkal kapcsolatban azt mondta, hogy mi­vel hulladékkal dolgoznak, általá­nosságban mégiscsak jobban ki van­nak téve a fertőzésveszélynek, hi­szen a vírus gyakorlatilag bármilyen tárgyról bejuthat az emberi szerve­zetbe. Ha egy munkásukat korona­vírussal diagnosztizálnák, az azt eredményezné, hogy a vállalat min­den alkalmazottját karanténba he­lyeznék, az pedig akár a komáromi hulladékgazdálkodás megbénulásá­hoz is vezethetne. Utóbbi nyilván­valóan komoly veszélyt jelent az or­szág összes településén. A komáromi kórházból kikerülő kommunális hulladékot is ők szál­lítják a hulladéklerakóra, azonban a kórházi veszélyes hulladékot más, erre szakosodott vállalat kezeli, így az semmiképpen sem bukkanhat fel sem a Clean City telephelyein, sem pedig az izsai hulladéklerakóban. Minden éjjel hulladékot hordtak a kapu elé (A szerző felvételei) Elindult a fizetős tesztelés KISS BARTALOS ÉVA Nagy az érdeklődés a koronavírus-tesztelés iránt a dunaszerdahelyi kórházban. Az Alpha Medical magánla­­boratórium 60 euróért végzi el a tesztet, később a közegész­ségügyi hivatal is teszteltet­heti a lakosságot, ezért már nem kell fizetni. PUHASZERPAHELY A hét közepén helyezték el a mo­bil laboratóriumot a kórház előtti parkolóban. A felmatricázott fehér konténerben a kórház alkalmazottai vesznek mintát azoktól, akik előző nap regisztráltak a tesztelésre. „A lab.online honlapon lehet jelentkez­ni, minden nap 17 óra után kínálják a másnapi időpontokat. Egyelőre csak azoktól vesznek törletet, akik kifi­zetik a teszt árát. Az időpontfoglalás és az 59 eurós illeték befizetése után egy számot kap a páciens, arról is tá­jékoztatják, hogy mikor, és hova kell menni. Az ügyfélnek az autóból sem kell kiszállnia, a levett minták ered­ménye napokon belül megvan”- tá­jékoztatott Bock Sylvia, a Svet­odra­­via dunaszerdahelyi kórházának igazgatój­a. Elmondta, hogy most csak azokat tesztelik így, akik kifizetik a vizsgálat árát, később azonban a köz­egészségügyi hivatal által küldött személyek élveznek elsőbbséget. Azoknak, akiket a közegészségügyi hivatal kötelez a vizsgálatra, ingye­nes a mintavétel. Bock Sylvia hang­súlyozta, hogy a laboratórium kapa­citásától függ az elvégezhető tesztek mennyisége, az első nap körülbelül 50 mintát vettek a kórháznál. Érdekes­ségként megjegyezte, hogy legin­kább a széles régióból érkeztek ügy­felek a mobil laborhoz.­­A mintavé­tel eredményéről a páciensen kívül az illetékes közegészségügyi hivatalt is tájékoztatják, ha kiderül, hogy az il­lető fertőzött, akkor a közegészség­­ügyi hivatal veszi át a páciens koordinálását” - folytatta az igazga­tó. Csak 18 éven felüliek kérhetik a vizsgálatot, a laboratórium honlapja szerint azoknak ajánlják a tesztelést, akik ugyan nem mutatják az új koro­navírusos megbetegedés tüneteit, de olyan területről jöttek haza, amelyet érint a fertőzés, illetve kapcsolatba kerültek fertőzött személyekkel, vagy olyanokkal, akiknek pozitív az uta­zási anamnézise. A kórház alkalma­zottai teljes védőfelszerelésben dol­goznak. Az igazgató szerint a kór­házban bevezetett ideiglenes válto­zások és korlátozások miatt ki tudják szolgálni a laboratóriumot. „Három munkatársunk veszi le a mintákat, 2-3 óránként váltják egymást” - kö­zölte Bock Sylvia. Az általunk megkérdezett lakosok többségét a vizsgálat ára riasztotta el. „Munkám miatt most is sokat uta­zom, és több emberrel kerülök kap­csolatba, mint szeretnék. Kíváncsi lennék a teszt eredményére, és hasz­nos is lenne, ennyi pénzt azonban a jelenlegi helyzetben nem szívesen adok ki” - mondta egy helyi lakos. Csak meghatározott idősávban vesznek mintát (A szerző f Karanténházak az érsekújvári térségben SZÁZ ILDIKÓ TARPPSKEPP/UPWARP Kétnyelvű tájékoztatót és arcvé­dő maszkot osztottak szét az ön­­kormányzat és az önkéntesek jó­voltából Tardoskedden. Tóth Ma­rián polgármester arról tájékozta­tott, hogy eddig 1300 lakoshoz ju­tott el a koronavírus-járvány veszé­lyeire figyelmeztető tájékoztató és a maszk. Ellátták a közeli Jánoshá­­za majorban élő hátrányos helyzetű családokat is. „A külföldről haza­érkező lakosaink számára felaján­lottuk a nappali foglalkoztató köz­pontot karanténházként, hogy ne kelljen a családtagjaikat kéthetes otthonlétre kényszeríteniük” mondta Tóth Márián. Az önkor­­­mányzat díjmentesen felajánlotta lakosainak az élelmiszer házhoz szállítását. A közeljövőben az Ér­sekújvári Oktató Kórház és Rende­lőintézet dolgozóinak is visznek arcvédő maszkokat, tisztítószere­ket és védőöltözéket. Udvardon, Nyitra megye ajánlotta fel a tulaj­donában lévő, közelmúltban meg­szüntetett szakiskola kollégiumát karanténközpontnak a külföldről hazaérkezők elhelyezésére. A kol­légium épülete a megszüntetett is­kola épülete mellett, a főútnál lévő körforgalomnál található. (száz) Több mint 100 kilogramm mézet ajánlott fel a régi lakosoknak Szitás Fe­renc polgármester. Az édes immunerősítőből ingyenesen mindenki annyit vehet, amennyire szüksége van. (Képarchívum)

Next