Új Szó, 2021. március (74. évfolyam, 49-75. szám)

2021-03-22 / 67. szám

MAI MELLÉKLETÜNK I EGÉSZSÉG ag Minden beoltott ember csökkenti a koronavírus életterét Elhunyt Ádám Lajos A Gömör néptáncegyüttes korábbi vezetője és koreográfusa, 81 éves volt 3. oldal Elérkezett az elfogadás ideje A kassai Thália Színház az egész éva­dot átviheti a következő évre 8. oldal VÉLEMÉNY Azt mondják, a kínaiak mindent megesznek, amit pedig nem, azt fűszerként használják. Veres István, 7. oldal IDŐJÁRÁS Változó, a nyugati országrészben délután csök­kenő felhőzet. Helyenként havazás, hózivatar, az alacsonyabban fekvő területeken vegyes halmazállapotú csapadék, vagy eső várható. A nappali hőmér­séklet 0 és 8 fok között alakul. f7r JEGYBANKI ÁRFOLYAMOK USD GBP C­E HUS Y ▼ ▼ ▼ 1,1891­0,8576­26,127 367,94 ÚJ SZÓ-ELŐFIZETÉS predplatne@newsandmedia.sk 0905 384 933 2021. március 22., hétfő , 74. évfolyam , 67. szám CZÍMER GÁBOR Pozsony: Vasárnap volt pontosan egy éve, hogy Zuzana Caputová köztársasági elnök kinevezte Igor Matovic miniszterelnököt és kabinetját. A négyes koalícióra épülő kormány jelenleg azonban válságban van, minden jel szerint a héten nagymértékben átalakul. Matovic a választáson győztes OEaNO vezetőjeként tavaly március 21-én vette át miniszterelnöki kine­vezését az államfőtől, így hivatalba léphetett az a kabinet, amelynek a mi­niszterelnök pártján kívül tagja még a Sme­rodina, az SaS és a Za­l’udí. A kormány megalakulásakor a 150 székes parlamentben példa nélküli, 95 fős, alkotmányos többségre támasz­kodhatott. A kormány kinevezésének napján az ország már egy hete a koronavírus-járvány miatt elrendelt szigorú lezárás alatt volt. A kabinet megszületésének nap­ját a szájmaszkban készült fotók jellemezték, és az egyéves kor­mányzást is a járvány és annak le­küzdésére tett próbálkozások fém­jelezték. Tavasszal, a pandémia el­ső hulláma idején Szlovákia szinte világviszonylatban is a legjobb jár­ványügyi számokat produkálta, nyáron pedig voltak olyan napok, amikor a PCR-tesztek során egyet­len fertőzöttet sem találtak. Ősztől aztán újra emelkedni kezdett a fer­tőzöttek és a betegségben elhunytak száma, jelenleg már több mint 9000 személy esett a járvány áldozatául. A Matovic-kormány egy éve lénye­gében egybeesett a második világ­háború óta bekövetkezett legna­gyobb válság első évével. Viszonyok és iszonyok Ahogy ősszel a járványadatok romlottak, úgy éleződtek ki a koalí­ción belüli konfliktusok. Matovic már korábban is bírálta Richard Su­­líkot, az SaS vezetőjét, de október közepén már nyilvánosan kritizálta őt amiatt, mert Sulik nem támogatta az éttermek és fitneszközpontok bezá­rását. A két koalíciós pártvezető kö­zötti ellentét odáig fajult, hogy Matovic idiótának nevezte Sulikot, őt hibáztatta a járványban elhunytak magas számáért és nyilvánosan arra szólította fel, menjen sírokat ásni a betegség áldozatainak. A kettőjük között feszülő ellentét végül egy kor­mányválságba torkollott, amely az után robbant ki, hogy Matovic lénye­gében titokban, a koalíciós partnereit megkerülve megrendelte az orosz Szputnyik V-vakcinát, amelyet már­cius 1-én a kassai reptéren szemé­lyesen üdvözölt. Sulik Matovic tá­vozását követelte, ebben pedig a Za­l’udí is mellé állt, amely addig igye­kezett kimaradni a két koalíciós part­ner vitáiból. A jelenleg is folyamat­ban lévő kormányválság során le­mondott már Marek Krajcí, az OEaNO egészségügyi minisztere, de váratlanul és meggyőző indok nélkül távozott tisztségéből Milan Krajinak, a vitákból egészen addig kimaradó, de a háttérben Matovicot támogató kormánypártnak, a Sme­rodinának a munkaügyi minisztere is. Kisebbségi ígéretek A kabinet megalakulásakor elfo­gadott kormányprogram önálló fe­jezetben foglalkozik a kisebbségek­kel. Azt írják, létrehoznák a Nem­zetiségi Kisebbségek Hivatalát, el­fogadnák a kisebbségek jogállásáról szóló törvényt, illetve fontolóra ve­szik, hogy Nyitra és Nagyszombat megyében kerületi szinten is hiva­talos nyelvvé tegyék a magyart. Ezekből eddig nem valósult meg semmi. Ugyanakkor a kormány kidolgoz­ta, a parlament pedig első olvasat­ban elfogadta a kettős állampolgár­ságot tiltó törvény módosítását, amely azonban továbbra sem en­gedné, hogy a Szlovákiában élő ma­gyarok felvegyék a magyar állam­­polgárságot. Folytatás a 2. oldalon: Egyéves a Matovic-kormány Megnehezítette a munkát a koronavírus-járvány, de sokszor hiányzott az összhang Itt még arra készülnek, hogy az ország legjobb kormányaként kerüljenek be a történelemkönyvbe (TASR-felvétel) Vlhová történelmi sikere Petra Vlhová nyerte a női alpesisí-világkupa összetett pontversenyét, ő az első szlovák versenyző, akinek ez sikerült. A 25 éves klasszis ugyanakkor nem tudta megvédeni szakági címét műlesiklásban. Részletek a 16. oldalon. (Fotó tasr/ap) AUTÓ-MOTOR BMW Xlx Drive 25 e /^ . -rövidtávra ■y-4. oldal Ára 0,69 € I Előfizetőknek 10% kedvezmény I www.ujszo.com 121 éves rekord dőlt meg Ógyallán Ógyalla. Vasárnap -8,3 Cel­­sius-fokot mértek Ógyallán, ez­zel 121 éves hőmérsékleti rekord dőlt meg - tudatta a Szlovák Hidrometeorológiai Intézet (SHMU). A szakemberek el­mondták, az este során a hideg időben gyengült a szél és a majd­nem tiszta égboltnál jelentősen esett a hőmérséklet. A leghide­gebb Polhorán (Oravská Polho­­ra) volt, ott -18,4 fokot mértek. Az ógyallai csillagvizsgáló (TASR) NAHÁT! Legalább 2000 brit kocsma csődölt be a járvány miatt London. A brit pubok érdekkép­viselete szerint nagyon sivár jövő vár rájuk, hiszen a járványügyi lezárások kezdetén arra számí­tottak, hogy az egész legfeljebb csak hetekig tart, nem pedig hó­napokig. Dave Mountford, a Fo­rum for British Pubs szóvivője a Sky Newsnak azt mondta, hogy már legalább kétezer kocsma zárt be végleg, mások pedig komoly adósságot vettek a nyakukba, hogy túléljenek. Szerinte még évekig támogatásra lesz szüksé­gük, hogy túléljenek. Kérdéses, hogy a vendégek vissza fognak-e térni, vagy pedig sokan hozzá­szoktak az utóbbi évben, hogy otthon isznak. (444.hu)

Next