Új Szó, 2021. március (74. évfolyam, 49-75. szám)

2021-03-13 / 60. szám

PRESSZÓ ■ 2021. MÁRCIUS 13. ÜNNEP 13 www.ujszo.com 1848. március 15. a nagybetűs törté­nelem és a kisbetűs történetek napja. A forradalom és a József napi vásári készülődés ideje. A fiatal értelmiségiek és a pesti polgárok történelmet írtak, de délidőben jó étvá­gyat kívántak egy­­ másnak, elballagtak ebédelni azzal, hogy délután újra találkoz­nak. És nem ma­radtak otthon kicsit sziesztázni. Közel 10 ezren újra ös­­­szejöttek a Nemzeti A szabadság-szerelem nem csak Petőfiéknél járt párban Szilágyi Lilla, a Nemzeti Színház tizenöt éves színésznője egy próba után kilépett az utcára, és a Duna irányában, a Länderer nyomda előtt hatalmas tömeget vett észre. Közelebb sétált, és felismerte az er­kélyen szónokoló, zöld esőkabátos fiatalemberben Bulyovszky Gyulát, aki korábban, az Ellenzéki Kör bál­ján, már beköltözött a fantáziájába. Követte több népgyűlésre is, és a ta­vasz úgy rendezte, hogy a közügyek mellett legyen idejük a szerelemre is. Még ugyanebben az évben ös­­­szeházasodtak. Jókai Mór és Laborfalvi Róza, az ünnepelt színésznő között is ekkor robbant a szerelem. Március 15-én este a Bánk bán előadása végén Jó­kai felment a Nemzeti színpadára, és olyan lelkesítő beszédet mon­dott, hogy a városi legenda szerint a színésznő megcsókolta érte. Petőfi szívből és a tőle megszokott nagy elánnal ellenezte a barátja rajongá­sát, majd házasságát a dívával. Még arra is képes volt, hogy levelet írt Jókai anyjának, és intrikált ellenük. A márciusi ifjak asszonyai közül a legizgalmasabb Szendrey Júlia volt. Dohány utcai lakásukban éjszakába nyúlóan folytak a forradalmi elő­készületek. A vitákban Júlia is részt vett, egyenrangú szellemi partner­ként, amire még a felvilágosultan gondolkodó férfiak némelyike is összevonta a szemöldökét. Ráadá­sul otthon sokszor nadrágot viselt, és dohányzott, ezzel is borzolta a női viselkedésről másképp gondol­kodók kedélyét. A szerelmük azon­ban kikezdhetetlen volt. Petőfi így írt naplójában: „és nagy részét ébren töltöttem feleségemmel együtt, bátor lelkesítő imádott kis feleségemmel ki mindig buzdítólag áll gondolataim, terveim előtt, mint a hadsereg előtt a magasra emelt zászló. ” A szerelmes fiatal nő, a Petőfi hit­vese szerepkörön túl, amiben leg­többen látni szeretnék még ma is, önálló alkotó volt, verseket írt, Andersen-meséket ültetett át ma­gyarra. Műfordításait a legjobbak között tartják számon. De nemcsak a tollat, a tűt is jól forgatta. Március 13-án Petőfi lejegyezte: ,Míg én az egyik asztalnál a nemzeti dalt írtam, feleségem a másik asztalnál nemzeti fejkötőt varrt magának. ” A piros-fe­­hér-zöld fejdísz ma a Petőfi Irodal­mi Múzeumban látható. 1848-ban Pest kisváros volt, nagyvárosi nyüzsgéssel közel 110 ezren lakták, magya­rok, németek, szlovákok, görögök, szerbek.. Itt volt az ország két leg­nagyobb törvényszéke, így aztán jogászokkal már akkor is „Dunát lehetett volna rekeszteni”. A kora­beli adatok szerint 576 ügyvéd és 146 orvos dolgozott Pesten. És 32 „hangász”! A forradalomban „főszerepet” ját­szó, ma is álló épületek a változat­lanság illúzióját keltik A Nemzeti Múzeum Pesten, Táncsics börtöne Budán, a heti vásároktól hangos egykori pesti főtér, a mai Március 15. tér a Belvárosi templommal a Duna-parton vagy a Länderer nyomda háza, ahol röplapra került a 12 pont és a Nemzeti dal. A kora­beli utazók Pest egyik legszebb épü­leteként írták le a Károlyi-palotát, ahol ma a Petőfi Irodalmi Múzeum működik. Az eredeti Pilvaxot vi­szont már hiába keressük, elsodorta a múlt század eleji városrendezési lendület, 1910-ben már nyoma sem volt. Az első Nemzeti Színhá­zat is nehéz belelátni az Astoria szál­lóval szembeni modern irodaházba, (1913-ban bontották le), ahonnan a fiatal, segédszínész Petőfi lámpás­sal kísérte haza előadás után a szí­nésznőket. Gyér volt a közvilágítás, a 270 utcá­ra csak 300 lámpa jutott. Nyaran­ta, teliholdkor azok sem égtek Az 1845. évi Honderű szerint az olaj olcsósága dacára is sötétben botor­káltak a polgárok. Földúton, sok­szor porban jártak, és természetes volt, hogy egy-egy tyúk vagy malac vonult át előttük Az utcák fele sem volt kikövezve. Még a főútvonalnak számító Kerepesi út is olyan kátyús volt, hogy a napi tengely- vagy keréktörések bőven adtak témát a lapok hírrovatainak A vízi közleke­dés viszont világváros látszatát kel­tette, 1831-től menetrendszerűen jártak a gőzhajók Bécs, Pozsony és Pest között. Apropó Duna. Vajon hogy ment át a sokezres forradalmi tömeg Bu­dára - ami akkor még önálló város volt -, hogy kiszabadítsák a politi­kai foglyokat, ha nem voltak hidak? Széchenyi Lánchídja ugyan már állt, de csak egy évvel később adták át. Hajóhídon közlekedett az iker­városok lakossága! Antalffy Gyula Reformkori magyar városrajzok című könyve szerint ez a híd kilenc méter széles volt, negyvenhárom lehorgonyzón: hajótest tartotta, és rendkívül nagy forgalmat bonyolí­tott le. Igaz, mozgott, imbolygón, a szekerek, konflisok és a járókelők alatt, de biztonsággal lehetett rajta közlekedni. Sokezres tömeg kelt át rajta március 15-én is, kiszabadíta­ni a Várban raboskodókat. Egyet­len politikai foglyot találtak. (Volt ugyan még egy, de őt ottfelejtették, néhány hét múlva engedték szaba­don.) Táncsicsot viszont lelkesen kihozták a börtönből. Nem tudták, hogy stressz hatására, legyen bár az az izgalom jó és boldogító, elalszik. De nem csökkentette a forradalmi lendületet az sem, hogy kissé kóka­­dozott szabadítói karjában. A kávéház Pest nagyvárossá válásának jelképe Közvélemény-formáló, demokra­tikus helyek, szellemi központok a polgárosodó nagyvárosban a ká­véházak. A francia forradalom hő­seinek arcképével díszített Pilvax a radikális fiatalok találkozóhelye, ahová - bár ki tudja, hány vendég­nek lehetett ez valóban fontos - ku­tyát is be lehetett vinni. A költők, írók, művészek, jurátu­sok, diákok nemcsak forradalmat szerveztek, lapot szerkesztettek, cikket írtak, verseket olvastak fel, hanem biliárdoztak, kártyáztak, limonádét, mandulatejet és édes likőröket, csokoládét, borlevest és persze kávét ittak. A tulajdonos, Fillinger János maga pörkölte a nyers kávét, ezt a kényes munkát sosem bízta a segédeire. Városszerte híres volt a kávéház kuglófja is. Azt nem jegyezték fel a krónikák, hogy volt-e olyan törzsvendég, aki a forradalmi ebédszünetet a Pilvaxban töltötte. Enni azonban már akkor is sok helyen és sokfélét lehetett Pesten. A József napi nagy­vásárra már tábort vertek az árusok a Duna-parton és a Nemzeti Múze­um melletti téren, s megjelentek a korabeli „fast foodot” kínáló asszo­nyok, a lacikonyhákkal. Az akkori Városháza előtti téren álltak sátraik, fazekaikat ruhába takarva tartották melegen a káposztát, a kását, a sza­­lonnás gombócot, és kolbászt meg húst sütöttek. Sok embert kellett etetni, az évi négy nagyvásárra zsú­folásig megtelt a város. A vendég­lők persze változatosabb fogásokat kínáltak, mint az utcai étkezdék, a kenyértésztában sült sonka vagy főtt malac ecetes tormával ma is felkerülhetne az étlapokra, a hód­­comb sütve viszont büntetendő lenne, hisz a hód ma védett állat. S hogy mi volt a márciusi esemé­nyek főszereplőinek a kedvence? Jókainak a malackörmös bableves, Kossuthnak a pozsonyi kifli, Szé­chenyinek pedig a „jeges nyulat”, vagyis a fagylalt. Arany felesége Petőfit töltött káposztával várta, de szerette a rostélyost, a gulyást, a paprikás csirkét. 1847-ben pedig ezt írta: „Szeretőmet, a franciákat, a túrós tésztát, és a rónaságot fülem hallatára ne gyalázza senki. ” Völgyi Vera Múzeumnál. A város élte a megszo­kott életét ezen a na­pon is. A pestiek pia­­coltak, kereskedtek és pereskedtek, verseskötetet, frissen megjelent sza­kácskönyvet vettek a tíz belvárosi könyvesbolt valamelyikében, vagy divatos ruhát a Párizsi-kör elegáns butikjaiban, színházba mentek, sze­relembe estek. Forradalom, ebédidővel A Pilvax kávéház - Preiszter József színezett tollrajza. Az eredeti Pilvaxot ma már hiába keressük, elsodorta a múlt század eleji városrendezési lendület, 1910-ben már nyoma sem volt. (Fotók: Wikipedia, cultura, archívum) Petőfi Sándor a Nemzeti dalt szavalja a Nemzeti Múzeum lépcsőjén. Ismeretlen művész akvarellje. Márciusi ifjak: Vajda, Petőfi, Vörösmarty, Irinyi, Czuczor, Jókai, Vasvári, Degré, Hamary

Next