Uj Világ, 1948. június (1. évfolyam, 1-7. szám)

1948-05-14 / 1. szám

Péntek, 1948 május 14. A SZOVJET EMBER­AZ ÚJ VILÁG ÉPÍTŐJE Írta: SARLÓ SÁNDOR Csodálattal kell megállnunk az előtt a számok szigorú nyelvén beszélő je­lentés előtt, amelyben a Szovjetunió Állami Tervbizottsága beszámol az 1948-as év első negyedében elért eredményekről. E számok mintegy matematikai képletei a szovjet nép lelkű idének, a szocialista társada­lomban nevelődött új ember egész beállítottságának. Mert e számok mö­gött a szovjet emberek hatalmas sor­fala áll és szinte ott látni a dolgo­zók szorgalmas millióinak egybefo­nódó izomzatát, egyetlen közös váll­­vetését, amellyel előrelendítik a­­vi­­lágot. A szocializmus győzelme a Szov­jetunióban nemcsak abban nyert ki­fejezést, hogy új társadalmi viszonyo­kat hozott létre, hanem abban is, hogy új embert formált a régi he­lyén. Ki ez az új ember, aki a tör­ténelem robogó vonatát új vágányok­ba kapcsolta át? Miből meríti azt a gigászi erőt és biztonságot, amellyel három évtizeddel ezelőtt az emberi­ség élére tört s azóta is, minden vi­harral dacolva, megállás nélkül gör­díti előre a haladás ügyét? A világ leghaladottabb polgára A szovjet ember a szocializmust építve formálódott. Létrejött a szo­cializmus legszebb, legértékesebb, leg­nélkülözhetetlenebb terméke, aki nél­kül nincs, nem lehetséges szocializ­mus: az új ember, a kommunizmus építője. A szovjet ember a világ leg­­haladottabb polgára, mivel a legma­­gasabbrendű, legnemesebb célokért küzd, amit valaha ember kigondolt: egy olyan társadalom megteremté­séért, amelyben „mindenki a képes­ségeinek megfelelő munkát végezheti, szükségleteit pedig már nem csupán az általa végzett munka értékének megfelelően elégítheti ki, hanem meg­kap mindent a társadalomtól, amire egy fejlett kultúrájú embernek szük­sége lehet“, így határozza meg Sztá­lin a kommunista társadalom alap­eszméjét. A Szovjetunió Kommunista Pártja, a marxizmus a leninizmus tanításai alapján, új erkölcsi magaslatra emelte az embert­ A kapitalista kultúra, amely kizsákmányoláson és elnyomá­son épült fel, s amelynek éppen ezért az az érdeke, hogy minél jobban le­szűkítse a széles népi­­tömegek látó­körét, minél hermetikusabban elzárja előlük a felvilágosodás és öntudatoso­dás útját, a teljes morális csőd szé­lére vitte az emberiséget. Egyik szörnyszülötte, a germán fajelmélet iparosította a tömeggyilkosságot. Má­sik: a „művelt“ Amerika, mechani­­zálta a lelkeket, létrehozta a dollárfé­tis businnesmanjét, aki a világiroda­lom remekműveit csak kivonatolt fü­­zetalakban ér rá elolvasni s ilyen re­génytablettákkal szerzi „műveltsé­gét“­ A „művelt“ amerikai, aki elkü­löníti és­­meglincseli a négert, egyre porosza­bb gőggel nézi le a világ többi népeit s profitéh­sége hova­tovább a fasizmus gyilkos ösztönei­nek rabjává teszi. Ezzel szemben a szocializmus, amelynek az az érdeke, hogy kive­zesse az emberek összességét szűk és önző, egyéni szemléletükből a nagy világdimenziók és mély történelmi távlatok útjára, olyan embert hozott létre, akinek számára idegenné és gyűlöltté vált a kapitalista rablómo­rál minden megnyilvánulása s aki új erkölcsi szemmel nézi a munkát, a társadalmi tulajdont, a társadalmat. A kommunista munkaerkölcs A kapitalista üzemben a munkás csak legszűkebb megélhetésének for­rását látja s ezen túl semmi sem ér­dekli többé. A szocialista üzem mun­kása saját munkaterületén túl is mindenben érdekelve van: nemcsak abban, hogy ő maga minél többet, jobban és olcsóbban termeljen a tár­sadalom számára, hanem abban is, hogy ugyanezt tegyék társai, még­hozzá nemcsak saját üzemükben, nemcsak saját iparágukban, hanem az összes üzemekben, a termelés min­den ágában, ideértve a mezőgazdasá­got, a kereskedelmet és közlekedést is. A szovjet ember a maga ügyének tekinti a gyár, a gazdaság, a városok és falvak, az egész ország igazgatá­sát s éppen ezért minden dolgát or­szágos távlatban, a közösség szem­pontjából ítéli meg. . A szovjet ember a személyes jólét forrását nem egyedül saját munká­jában, hanem az egész ország boldo­gulásában látja. Mi mást bizonyít pél­dául az a nyílt levél, amelyet Anna Fagyejeva szaratovkörnyéki kolhoz­parasztnő intézett az Izvesztija útján az ország parasztságához? Anna Fa­gyejeva ezzel a felkiáltással fordult a szovjet közvéleményhez: „Elég volt A munkaverseny — az építés kommunista­­ módszere A kommunista munkaerkölcs, ame­lyet ez a lenini meghatározás megál­lapít, a szocializmusban nevelődött szovjet ember egyik legfőbb jellem­vonása. Ebből fakad az a viharos munkalendület, amely a szovjet élet minden területén megnyilvánul. A vá­rosokban és a falvakban az élmunká­sok százezrei, a Szocialista Munka Hősei, szorgalmukkal, leleményessé­gükkel az észszerűsítések és találmá­nyok megszámlálhatatlan sorával könnyítik a testi munkát s viszik előbbre a termelést­ Mialatt a kapitalista nyugat népeire a trumani „félelemnélküli élet“ fegyvercsövei szegeződnek, s a Mar­­shal Herv ígéreteivel még mindig a háborús leromlottság éhkoppján tart­ják a dolgozókat, azalatt a Szovjet­unió népei már úgyszólván teljesen helyreállították háborúdúlta gazdasá­gukat s arra határozták el magukat, hogy a harmadik évben döntő roha­mot indítanak a sztálini ötéves terv idő előtti végrehajtásáért. A szocialista munkaverseny, amely „a szocializmus építésének kommunista módszere, ami a dolgozók milliós tömegeinek maxi­mális aktivitásán alapult (Sztálin) a szovjet emberek, a szovjet élet álta­lános jellemvonásává, a termelékeny­ség emelésének hatalmas lendítőke­rekévé vált. A szocialista munkaver­seny lényegesen különbözik a bur­zsoázia trubadúrjai által megénekelt kapitalista versenytől, amely nem az egyéniség, még kevésbbé a tömegek felvirágzását jelenti, hanem állati küzdelmet jelent, vereséget és pusz­tulást hoz az egyik félnek, győzelmet és uralkodást a másiknak. A szo­­cialista munkaverseny viszont az él­munkások alkotó segítségét jelenti az elmaradóknak, az egész szocialista népgazdaság újabb magaslatokra eme­lését. A szocialista termelés rendkívüli fellendülése A szovjet sajtó úgy ír az 1948-as, vagyis harmadik­­tervévről, mint a szovjet ipar- és mezőgazdaság tovább­fejlesztésének döntő esztendejéről. Az Állami Tervbizottság áprilisban köz­zétett 1948 első negyedévi jelentése azt bizonyítja, hogy a szovjet ember méltónak bizonyult a feladat nagysá­gához. A szovjet ipar az év első három hónapjában átlag 32 százalékkal többet termelt, mint 1947 ha­sonló időszakában­­és 52 száza­lékkal többet, mint 1946 első év­negyedében. Egy esztendő alatt egyharmadával, két év alatt fe­lével emelkedett a termelés! Egyes iparágakban a fellendülés gigászi méreteket öltött. Például: a mozdonygyártás 111, a személyautó­gyártás 120, a mezőgazdasági gép­gyártás 138, a szintetikus gumi gyár­tása 164, a vajgyártás 142, a cukor­­gyártás pedig 870 százalékkal adott többet, min­t 1947 első három hónap­jában. Jelentékeny emelkedést mutat az autóbuszok (94 százalék), trolleybu­­szok (80 százalék), villanymotorok (87 százalék), szövőgépek (71 százalék), autógumik (63 százalék) gyártása-A mezőgazdaságban a Tervbi­zottság jelentése szerint 1948 áp­rilis 1-ig másfélszer annyi gabo­nát vetettek, mint a múlt évben-A vasúti teherforgalom egy év alatt 34 százalékkal, a tengerhajózási teher­ A kommunizmus az élő nemzedék ügye Molotov mondotta: „Korunkban minden út a kommunizmushoz vezet“. A szovjet ember számára a kommu­nizmus nem a jövendő álma többé. A kommunizmus felépítése az élő nemzedék közvetlen gyakorlati fel­adatává vált. A szovjet ember érdeke, hogy ezt a feladatot minél előbb vég­rehajtsa s ezzel betetőzze harminc év előtt megkezdett forradalmi alkotó­munkáját. A szovjet iparban a munka ter­melékenysége 1948 első negye­dében (1947 ugyanazon idősza­kával szemben) átlag 21 százalék emelkedést mutat. Egyes iparágakban, mint a gépgyár­tásban és a vasöntőiparban az emel­kedés 34—36 százalék. Ez azt mu­tatja, hogy a szovjet ember eltökél­ten és sikerrel halad kitűzött célja felé. A világ imperialistái, akik fogvi­csorítva látják a szovjet népgazdaság újabb sikereit, minden erejükkel azon vannak, hogy a világ újabb lángba­­borításával vágják útját a szovjet em­bert alkotó tevékenységének, amely­nek elengedhetetlen feltétele a tartós béke. Ezért a szovjet ember a béke legelszántabb védelmezője. Bennünket, magyar dolgozókat, a népi demokratikus Magyarország épí­tőit, a béke és biztonság, a szabadság és függetlenség köteléke fűz a szovjet emberhez. Mindezeket, legnagyobb kincsünket, tőle kaptuk, Lenin, Sztá­lin neveltjétől, akitől idegen a faji felsőbbrendűség gondolata. Mi ma­gyarok nemcsak­­egyenlő félként, de igaz barátként állhatunk­­az új világ építője mellett. Tanulhatunk tőle tu­dományos világszemléletet és gyakor­latiasságot, szilárdságot és hősiessé­get, emberiességet és sovinizmustól mentes hazaszeretetet. Barátibb kézbe sohasem tehettük volna kezünket. A népgazdaságban 19 százalékkal több beruházás történt, mint a múlt év első negyedében, amihez­­hozzá kell tenni, hogy a beruházások növekedése a lakásépítkezés terén volt a legna­gyobb (40 százalék). Ezzel párhuzamo­san, a népgazdaságban foglalkoztatott munkások száma ugyanazon időszak­ban 2 millióval növekedett (ennek fele az iparban), s az egyéni és egyes csoportrekordokból forgalom 60 százalékkal növekedett ideje, hogy az összes kolhozföldek 1947 áprilisa óta­egész termelését rekordszínvonalra emeljük!“ Ettől a jelszótól vissza­­hangzik most a legtávolabbi szovjet­­ falu is, bizonyítva, hogy a szovjet pa­rasztság egyszers mindenkorra végzett a falusi élet egykori sötétségével.] Nemcsak a szovjet ipari munkás, de­ a szovjet parasztság is a közösségi ér­­­dekektől vezettetve szemléli a vilá­got. Lenin azt írta, hogy az új társa­dalmi rend győzelmének legfőbb rú­­gója végeredményben a munka olyan magasfokú termelékenységének meg­teremtése, ami jóval meghaladja a munka termelékenységét a kapitaliz­musban­ „A kommunizmus ott kezdő­dik, ahol az egyszerű munkásokban, a nehéztesti munka fölé kerekedve, fel­ébred a termelékenység fokozására irányuló áldozatkész törekvés, amikor ezek a munkások azon fáradoznak, hogy ne csak saját személyes és hoz­zátartozóik szükségleteiről gondoskod­janak, hanem­­ a távolállókéról is, vagyis az egész társadalom, a szo­cialista államban egyesült emberek tíz- és százmilliói részére gondoskod­janak kenyérről, szénről, vasról és minden egyébről.­A szovjet ember örömmel látja, hogy munkája meghozza a kívánt eredményt- A dolgozók életszínvo­nala eddig nem látott méretekben emelkedik. 1947 decemberében meg­szűnt a jegyrendszer. 1948 első három hónapjában a múlt év hasonló idő­szakához képest az állami és szövet­kezeti kereskedelmi forgalom jelenté­kenyen növekedett. Kenyeret 70, cuk­rot 270, vajat 25, cukorkát 57, dara- és tésztaféléket 52, selyem- és szö­vöttárut 44 százalékkal többet adtak el, mint 1947 első negyedében. A jegyrendszer megszüntetésével egyidejűleg az állami élelmiszerárakat jelentékenyen leszállították, ami a kolhoz- és szövetkezeti piacon is ro­hamos olcsótyxxiást idézett elő. A kolhozpiacon 70 százalékkal, a szövetkezeti forgalomban 55 százalékkal estek az árak négy hónap alatt. Az iparcikkek árát a múlt év de­cemberében a szovjet kormány álta­lában a­ háborús árak egyharmadára szállította le. Alig telt el három hó­nap, 1948 április 10-én, a szovjet kor­mány újabb árleszállítást rendelt el, ami 10—20 százalék között mozog. A „Moszkvics“ kis­­személyautó már 3000 rubelért­­kapható az áruházban és nem ritka az a szovjet dolgozó, aki ezt az összeget egy hónap alatt meg­keresi. Már maga az a tény is nagyban elő­segítette az életszínvonal -emelkedé­sét, hogy a múlt év decemberi pénz­reform egyáltalán nem érintette a dolgozók fizetését, amely az új ér­tékben is mó régi maradt. Az azóta be­állott olcsóbbodás folytán, vagyis 1948 első három hónapjában a rubel vásárlóértéke 41 százalék­kal emelkedett. A szovjet mun­kások és tisztviselők reálbére ennek következtében, 1947 és 1948 első évnegyedét szembeál­lítva, átlag 51 százalék emelke­dést mutat Mindehhez hozzá kell tennünk, hogy a szovjet dolgozónak a fize­tésén felül járó különböző szociális juttatások is jelentékenyen növelik jólétét- E juttatások értéke a fizetés 38 százalékának felel meg. Zuhannak az árak, az életszínvonal rohamosan emelkedik ÚJVILÁG3 MB izkimi. Urad, Kedves barátom! Végre itthon, szovjetföldön, a drága Moszkvában! Mit mondjak, mit éreztem, mikor befutott vonatunk a Belorusse pálya­udvarra? Mikor megláttam Zó­jómat, aki menten a karomba repült s mö­götte az édesanyámat? Itt a fénykép, ez majd elmondja neked helyettem, amihez most nincs elég szavam. A találkozás percében elfelejtettem mind a hat évet, amit a fronton, majd Ausztriában, Magyarországom töltöttem. Mintha csak egy napra let­tem volna távol, oly közeli, oly ismerős volt nekem minden. Anyám, ez az egyszerű, okos munkásasszony, csillogó örömkönnyekkel szemében, milyen büszke most rám! És Zó­ja! A pályaudvarról kijövet, kezdtem aztán magamhoz térni. Kezdtem „észrevenni“ a várost. Mikor utoljára végigmentem a Gorkij-utcán, a kira­katokat deszkalapok meg homokzsákok borították. Most? A háborúnak már semmi nyoma, nemcsak a kirakatokban, de a lelkekben sem■ Rengeteg ember van az utcán, úgy mint azelőtt békében, de az autóforgalom sokkal nagyobb. A kis „Moszkvicsok", mint a gyerekek szaladgálnak a „Pobeda“ és „Zisz" kocsik mellett. Aztán mi minden épül itt! A Moszkvai Szovjet épü­lete mellett, — amit egyébként a háború alatt mégegyszer olyan magasra emeltek, mint ixalt — egészen a főpostáig húzódó óriási épülettömb kerül tető alá. Aztán a legújabb újdonság: a kiszélesített, pompás Gorkij-utcát befásítják. Gyökerestől-földestől hozzák a lombos fákat, légikalapáccsal gödröket vájnak nekik az aszfaltba. A kivájt földben, mintha valami régi, eltemetett város tárulna fel: tégla meg tégla. Hogy lehet ez? Hát emlékszel te is, mikor ezt az utcát vagy harminc méterrel kiszélesítették, a régi nagy házakat elvágták az alapozásuktól és síneken elgurigázták a helyükről, be a mai új paloták háta mögé. A fundamentum azonban ottmaradt a földben, beaszfaltozva. Most így kerül elő a rengeteg tégla. Szóval építenek és fásítanak, de nemcsak itt, a város közponjában, hanem mindenfelé. A mi utcákon is gyönyörű topolyákat ültetnek.­Lakásunk frissen festve, különben olyan mint volt. Nem vettek bele semmit, Zója az egyetemre jár, az idén megkapja a mérnöki diplomát. Ösztöndíjas tanuló, de ebből persze nem jutott bútorfélékre. Most azonban itthon vagyok, itthon is maradok. Felvettem a régi civilruhámat, Zója új nyakkendőt kötött a nyakamra■ Rém szokatlan érzés ez az öltözet, a zse­beimet mindig másutt keresem. Két hetet pihentem, kószáltam a városban, megismerkedtem a háború utáni Moszkvával. Sok minden új volt számomra. Az emberek is újak, valahogy hozzánőttek az idők, a feladatok nagyságához. Május harmadika óta dolgozom régi munkahelyemen, a 2. számú Óra­­gyárban. A vállalatoknak minden leszerelt katonát azonnal vissza kell helyezniük régi állásukba. Nemcsak visszaveszik, de ünnepélyesen is fogad­ják őket. Engem is megünnepeltek s nagy, szeretettel vesznek körül a szak társak■ Gondolod, hogy kijöttem a szakmából? Féltem tőle, hogy nem bírom majd a versenyt, de szó sincs róla, egy-kettőre belejöttem s ma már úgy megy a dolog, mintha sose lettem volna távol. Megkeresem már most a heti 300 rubelt. Ez bőven elegendő is, most egyre olcsóbb minden. Még sok minden érdekeset tudnék írni, de majd legközelebb folytatom. Várom válaszod: mi újság Budapesten? Öles volt bajtársad Anatoly Alisárov

Next