Uj Világ, 1956. június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1956-01-05 / 1. szám
Los Angelesben, a karcsú pálmák és a száraz köd hazájában, az olajkutak és filmcsillagok városában él Lam Feuchtwanger, a világszerte ismert író. Miután ez a látogatás nem szerepelt a hivatalos programban, ebbeli szándékunkat tüstént közöltük az amerikai külügyminisztérium mellénk rendelt képviselőjével. — Nem, nem — ezt igazán nem lehet! — ellenkezett. — De hát miért nem? — firtattuk. — Feuchtwanger — vörös..! — No de engedelmet kérünk — feleltünk megdöbbenéssel —. Feuchtwangert az egész világon történelmi regényíróként ismerik, műveinek semmi köze a kommunizmushoz! Lapozza fel talán a Brit Enciklopédiát... A külügyminisztérium képviselője gondolkodóba esett. — Én sohasem olvastam semmit ettől a fickótól és nem ia tudok róla semmit — mondotta kisvártatva. — De nálunk, a külügyminisztériumban ez a hite... Azok az embereik, akik magukat efféle értesülésekkel látják el, műveletlenek és tudatlanok — mondtuk A vita elhúzódott Mi ragaszkodtunk a látogatáshoz. Emlékeztettünk arra, hogy az amerikai sajtó és az „Amerika Hangja“ az egész világot telekürtöli az amerikai szabadságról szóló dicshimnuszokkal, de miféle „szabadság" ez, ha újságírók nem találkozhatnak írókkal? — Ha nem engedélyezik a találkozást Lion Feutchwangerrel, nem folytatjuk utunkat, hanem hazamegyünk — jelentettük ki végül. — És mindenütt elmondjuk majd, miféle vasfüggönyt emeltek önök egy világszerte ismert és tisztelt író köré... Mint mondani szokás, a tárgyaló felek szétváltak, anélkül, hogy megegyezésre jutottak volna. Másnap reggel a külügyminisztérium képviselője az álmatlanságtól gyűrötten és fáradtan jelent meg körünkben. — Engedélyezték... Az egész éjszakám azzal telt el, hogy megszerezzem a hozzájárulást ... — mondotta. Lion Feuchtwangernél Lion Feuchtwanger teljes visszavonultságban él. A Csendes-óceán meredek partján fekvő villájának zöld növényzettel övezett teraszáról az óceán kék vizére látni. Ide nyílnak dolgozószobájának ablakai is Feuchtwanger úgy dolgozik, mint egy megszállott. Néha még éjszaka, az ágyban is készít jegyzeteket. — Már hetvenegy éves vagyok, gazdálkodnom kell az idővel — mondta jellegzetes mosolyával Estefelé érkeztünk meg otthonába. A nap már lement, sietnünk kellett, hogy az utolsó sugarait kihasználva, néhány felvételt készíthessünk. Feuchtwanger türelmesen „beállt" és közben a Szovjetunióról, a szovjet irodalomról kérdezgetett bennünket. A felesége azután vendégül látott minket. Ittunk a házigazda egészségére, megkóstoltuk a „moszkvai módra“ elkészített orosz hússalátát, amely egyenesen a mi látogatásunk alkalmára készült. Lion Feuchtwanger nagyon keveset változott azóta, hogy a háború előtt Moszkvában járt. Feleségével együtt ma is sportot tornátszik és úszik. Munkáján kívül csak egy szenvedélye van, a könyvtára, amelyben 25 ezer kötet könyvet őriz, közte számos ritkaságot, sőt egyedülálló ritkaságokat. Az egész ház tele könyvekkel, a falak mentén mindenütt könyvállványok, könyvszekrények. Láttunk egy ősrégi Sophokles-kiadást, az első Shakespeare-kiadások egyikét, Goethe, Schiller és mások első kiadásait. A sort Lenin összes művei zárják. Ez a harmadik könyvtára, amelyet az író élete során összegyűjtött. Kettőt a hitleristák semmisítettek meg: az elsőt Berlinben, a másodikat Párizsban. Lehet, hogy ezért is ragaszkodik annyira a könyveihez és szeretiket, talán még jobban, mint magát a természetet ezen a gazdag kaliforniai földön. Életének egyébként van keserű oldala is. Az Egyesült Államokban bizonyos erők körmönfont módon üldözik. Nála tett látogatásunkkal kapcsolatban a Los Angeles Heralds Express lap szükségesnek találta, hogy nyilvánosságra hozza a következő ada,balifornia állambeli Amerika-ellenes reVS evységet vi2s®á10 szenátusi bizottság jelentésében Lion Feuchtwanger neve 37-szer fordul elő...! Természetesen megkérdezzük tőle azt is, hogy jelenleg min dolgozik. Mint mondotta, nemrég fejezte be Marie Antoinette életének utolsó napjairól szóló darabját. „Azt akartam megmutatni, hogy kivégzése történelmi szükségszerűség volt“ — jegyzi meg. Jelenleg Jafet és leánya című történelmi regényén dolgozik. — Megint ókori történet — csúszik ki belőlem a szó. — Igen — mosolyodik el Feuchtwanger is —, bibliai téma, de eszmei mondanivalója nagyon közel áll mindannyiunkhoz. Regényemben a katona — emberré, a barbár — gondolkodó lénnyé alakul... Bertrand Russelnél Lord Bertrand Russelt nálunk főként mint a nyugati idealista filozófia egyik képviselőjét ismerik. Kevésbé ismeretes, hogy Bertrand Russell kiváló matematikus, tudományos matematikai művek és számos szépirodalmi mű szerzője. Mellesleg szólva Russel pályafutása és filozófiája szögesen ellentétes. Bertrand Russel, aki az angol főnemesség legmagasabb rétegeihez tartozik, az első világháború éveiben kérlelhetetlen pacifistaként lépett fel, s összeütközésbe került saját osztályával. Akkoriban többször felelősségre vonták, sőt hat hónapra el is ítélték és bezárták a brixtoni börtönbe. De azóta sok víz folyt le a Themzén. Bertrand Russel nevét ma tisztelettel övezik Angliában: a brit királyság egyik legnagyobb érdemrendjének lovagkeresztjét viseli Russel a BBC, az angol rádió egyik legnépszerűbb rádiókommentátora és előadója, aki az angol, sőt az amerikai értelmiség egyes rétegeire is nagy befolyást gyakorol. Az elmúlt évek során Russel a hidegháború szószólójává szegődött: ellenségesen lépett fel a Szovjetunió irányában. A legutóbbi időkben azonban nézetei megváltoztak. Életcéljává vált az atom- és hidrogénfegyverek elleni harc és ez új politikai állásfoglalásra rs késztette. Londonba érkezve felhívtam telefonon Bertrand Russelt. Azt mondta, hogy másnap reggel szabadságra megy, Skóciába utazik pihenni, de szívesen venné, ha aznap este meglátogatnám otthonában. A vonaton, amely lakóhelyére, Richmondba, London egyik elővárosába vitt, némi nyugtalansággal azon töprengtem, vajon sikerül-e megtalálnunk a közös nyelvet De minden sokkal egyszerűbbnek bizonyult, mint gondoltam. Russel maga nyitott ajtót. Kíváncsian szemügyre vettem, miközben a szűk lépcsőházon át felvezetett az emeletre, jókora dolgozószobájába. Egy alacsony asztalka mellé, mély fotelekbe telepedtünk Russel sovány ember és nagyon fiatalos. Irigylésre méltóan egészséges, sokat dolgozik, sokat utazgat. Mozgékony természet, mozdulatai gyorstó, hevesek. Igazi angolos beszédmodorban, a rádióhallgatók előtt oly jól ismert pontos, kerekded mondatokban társalog. Beszélgetés közben legkevésbé sem igyekszik elkerülni a kényes pontokat. — Anglia kisterületi ország — mondta. — Így hát természetesen ön is fogalmat alkothat arról mi művelnének itt az atom- és hidrogénbombák. Én azonban mindössze nyolcvanhárom éves vagyok és még élni akarok. És egyenesen a szemembe nézve, megkérdezte: — ön persze, nyilván emlékszik még rá, hogy néhány évvel ezelőtti nyilatkozataimat nem lehet a Szovjetunió irányában barátságosnak nevezni. Mi erről az önök véleménye? — Van nálunk egy közmondás — feleltem. — Vakuljon meg, jól a múltat hánytorgatja. — Kitűnő — mondta Russel és felkelt, hogy egy üveg whyskit és poharakat hozzon. Ezután tartalmas beszélgetés indult közöttünk. Kiderült, hogy — jóllehet nézeteink eltérője — ma könnyen juthatunk közös nevezőre a háború, a béke kérdésében, az atom-és hidrogénfegyverek eltiltása ügyében. Nyikolaj Gribacsov és Borisz Iszakov, az Egyesült államokban és Angliában járt szovjet írócsoport tagjainak beszámolóiból Lion Feuchtwanger fényképe, amelyet a ragonyok olvasóinak dedikált