Új Világ, 1989. június-szeptember (18. évfolyam, 21-31. szám)

1989-06-02 / 21. szám

1989. június 2. EGY ÉV TERMÉSE Nyugati magyar könyvek 1988-ban (Folytatás előző számunkból) A líránál és az elbeszélő prózánál gazdagabbnak bizonyult 1988- ban is az értekező próza, amelyben mind magyar, mind más nyelven több értékes és maradandó mű látott napvilágot. A magyar nyel­vűek között nemcsak terjedelménél, de tartalmánál fogva is elsőnek Vajay Szabolcs “A Johannita Rend magyar lovagjai 1854—1987” című több mint hétszáz lapos könyve érdemel említést, amely nemcsak a magyar johanniták minden fontos részletre kiterjedő adattárát tartalmazza, de Vajay tollából a magyar történelmet és társadalomfejlődést is érintő majd negyven oldalas áttekintést a johanniták magyarországi működéséről. A vaskos kötet kiadását a rend magyar tagozata gondozta, megjelenési hely, idő és kiadó feltüntetése nélkül. Egy montreáli kiadónál jelent meg Nagy Károly “Sziget­magyarság és szolidaritás” című tanulmány- és cikkgyűjteménye. A new brunswicki Magyar Öregdiák Szövetség­ Bessenyei György Kör kiadásában, a Tanúk a korukról című sorozatban pedig Papp László beszámolója az amerikai magyar diákok 1956 utáni szer­vezeti életéről és Kovács Andor “Forradalom Somogyban” című emlékezése a csurgói járás 1956-os forradalmi napjairól. Megírta emlékeit gróf Dessewffy Gyula is, aki fontos szerepet játszott (a Kis Újság főszerkesztőjeként) a háború alatti demokrata mozgalom­ban, az ellenállásban és a kisgazdapárt háború utáni politikájában. A Brazíliában élő Dessewffy “Tanúvallomás” című százvalahány lapos könyvében beszámol az 1945-öt megelőző években kifejtett tevékenységéről és felidézi 1985 őszi magyarországi látogatásának emlékeit. Megjelent magyarul Molnár Miklós “Egy vereség dia­dala” című 56-os forradalomtörténete is, a párizsi Magyar Füzetek és az Atlanti Kutató és Kiadó Társaság közös kiadásában, több mint kétszáz lapon. E munka első ízben, 1968-ban franciául jelent meg “Victoire d’une défaile” címen. Hanák Tibor rádióesszéit gyűjtötte kötetbe “Nyitott szemmel” címen. A kötetet a bécsi Sodalitas kiadó adta ki, 1987-es megjelenési évvel, de mire az olvasókhoz eljutott, 1988 ősze lett. A szóbanforgó esszék tízperces rádióműsorok formá­jában hangzottak el a Szabad Európa Rádióban, amely ugyancsak a múlt évben megjelentette — a Giromagnyban működő Szikra nyom­davállalatnál — az ötvenhatos forradalom 30. évfordulóján sugár­zott emlékműsorainak részleteit. A gyűjtemény címe: “A szabadság kapujában”. A Protestáns Szabadegyetem egyházi dokumentumsoro­zatában a múlt évben megjelent Ravasz László 1945 és 1968 között készült írásainak gyűjteménye. A “Válogatott írások” című több mint három és félszáz lapos kötetét Bárczay Gyula szer­kesztette, a szövegeket Szabó Julianna gondozta. Püski Sándor és a SMIKK közös kiadásban tette közzé Csurka István esszéinek egy kis válogatását. A címe: “Közép-Európa hó alatt”. A párizsi Iro­dalmi Újság könyvsorozatában megjelentette Sólyom Ildikó “Meg­történhetett?” című emlékezéseit. Ezek időközben Szegeden is napvilágot láttak. Magyar szerzők más nyelven írott művei között első helyen érdemel említést a Borsody István által szerkesztett és angol nyelven megjelent “The Hungarians: A Divided Nation” (A ma­gyarok: egy megosztott nemzet) című tanulmánygyűjtemény, amelynek témája a közép-európai nemzetiségi kérdés és a magyar kisebbségek helyzete a Magyarországgal szomszédos országokban. A könyvnek különleges időszerűséget kölcsönöz a magyarok üldö­zése Romániában, az Erdélyből való menekülés, a megromlott ma­gyar-román viszony és a közép-európai nemzetiségi ellentétek iránt megnövekedett nyugati érdeklődés. Borsody a közép-európai naci­onalizmusok káros hatásait, a nemzetiségi konfliktusok ártalmait és a nemzetek közötti megértés nehézségeit elemzi. A kötet többi mun­katársa - köztük három amerikai professzor - a viszályok hátterét és a kisebbségi sorsot tárgyalja. Nyugati és magyar szakemberek hiteles képet adnak a jelenlegi állapotokról és tárgyszerűen, elfo­gulatlanul, nyugodt hangon mutatják be a mai helyzetet. A könyv, jóllehet elsősorban a nem magyarul beszélő érdeklődők tájékoz­tatására és eligazítására készült, megérdemelné, hogy magyarul is hozzáférhetővé váljék. Ugyancsak magyar a témája egy svéd nyelv tanulmánykötetnek, amely “Ungaria i Transylvanien” (Magyarország és Erdély) címen Stockholmban jelent meg és 160 lapon az erdélyi és romániai magyarok sorsát mutatja be. Dél-Kelet-Európa nemzetiségi prob­lémáival foglalkozik Illyés Elemér New Yorkban megjelent “Ethnic Continuity in the Carpatho-Danubian Area” című négy és félszáz lapos művében, különös figyelmet szentelve a dáko-román elmé­letnek. HARASZTI ENDRE: A NAGY FRANCIA FORRADALOM KÖZVETLEN ELŐZMÉNYEI I. RÉSZ. Gondolom, mindenki tudja, hogy miért aktuális ebben az évben a “Nagy Francia Forra­dalomról” beszélni. Július 14- én — 200 évvel ezelőtt, — Párizsban a forradalmi tömeg elfoglalta a Bastille-t, a poli­tikai foglyok hírhedt börtönét. Bár ez a forradalom tulajdon­képpen tíz esztendőn át — 1789-től 1799-ig — tartott, dicsőséges és véres tényét ez az egyetlen nap, — július 14-e — szimbolizálja. Nem vitás, hogy Franciaországban — és szerte a nagyvilágon — hatalmas és fényes ünnepségek várhatók a kétszáz éves forduló alkalmá­ból, hiszen ez a történelmi föld­rengés nemcsak a franciák ünnepe, hanem mindenkié, aki érzi-tudja, hogy e forradalom­mal új fejezet kezdődött a tör­ténelemben. A győztes polgári forradalom megdöntötte Fran­ciaországban a feudalizmust, magához ragadta az államha­talmat s azzal, hogy meghir­dette a “szabadság, egyen­lőség, testvériség” jelszavait, új, ragyogó, reményteljes csil­lagot tűzött más, rabságban élő nemzetek egére is. Gondoljunk csak a magyar fel­világosodás költőjének, Bat­sányi Jánosnak (1763-1845) 1789-ben írt soraira, melynek “A franciaországi változásokra” cí­met adta, s amelyet köz­vetlenül a párizsi események, illetve a Bastille lerombolása után írt: “Nemzetek, országok! kik rút kelepcében Nyögtök a rabságnak kínos közelében, S gyászos koporsóba döntő vas­ igázok Nyakatokról eddig le nem rázhattátok, Ti is kiknek vérét a természet kéri, Hív jobbágyitoknak felszentelt hóhért! Jertek, s hogy sorsotok előre nézzétek, Vigyázó szemetek Párizsra vessétek! Bizony ez a forradalom nem­csak a franciáké volt, hanem többé-kevésbé az egész világé, a reménykedő emberiségé, mely ekkor még nem sejthette, hogy — mint a legtöbb forra­dalomnak, — ennek is lesznek sötét árnyoldalai, baljóslatú, véres-sáros utóhangzása. Re­mélem, érthető, hogy a címben azért használtam a “nagy” jel­zőt, mert a franciáknak számos forradalmuk volt s ez a kétszáz esztendővel előtti volt az, amely valóban nemcsak az övék, hanem az egész embe­riségé. Az idősebbeknek emlékez­tetőül, egy régesrégi iskolai anyag ismétléséül, az ifjabbak­­nak tanulságul írom meg a köz­vetlen előzményeket, — egé­szen 1789 július 14-ig bezáró­lag. Hangsúlyozom, hogy írá­som csupán a “közvetlen” előz­ményekre terjed ki, hiszen — a történelem végtelen és bonyo­lult láncolaté, — s ha oknyo­mozásunk során minden gyö­kérszálat felszínre akarnánk hozni, akkor akár évszázadok­ra is visszamehetnénk. Volt egyetemi diáktársaimra gondolok, akik izzadó üstökkel ültek a vizsgaasztalnál és arra a kérdésre, hogy 1789-ben va­jon mi okozta a Bourbon-mo­­narchia bukását és az “Első Köztársaság” megalakulását, ahányan voltak, annyifélekép­pen válaszoltak. Valóban, igen bonyolult probléma ez, hiszen itt az okok-okozatok őserdei l­­ánhoz hasonló egybefonódá­­sáról van szó. Gondolhatunk az "Ancient Regime” erőszakos és korrupt hatalmára, a pa­rasztság kíméletlen adókkal való kizsákmányolására, a­­mely a jómódú polgártól, a sárbaragadt jobbágyig szinte mindenkit felháborított. Gon­dolhatunk arra, hogy már a XVIII. században kialakult az a francia felvilágosodott iro­dalom, melynek hatása kiter­jedt Európa egész kultúrájára , a maga racionalizmusával át­változtatta az emberek gon­dolkodását, mintegy szellemi­­leg-lelkileg előkészítvén a for­radalmat. Ez az új szellem leg­először és legteljesebben Vol­­taire-ben (1694-1778) testesült meg. A szabad gondolat je­gyében támadta mindazt, ami az egyházon, államon, a tár­sadalmon belül a modern em­ber szemével és kritikai ér­zékével támadható volt. Mel­lette Montesquieu (1686- 1755) volt az, aki ragyogó stílű műveivel rohamozta meg a rideg és merev abszolutizmus intézményét. Ezt az irányzatot betetőzte az enciklopédikus mozgalom, Diderot (1713- 1784) vezetésével. A kritika szűrőin át foglalták össze a korszak akkori tudását és tá­madták egy korhadt tár­sadalom összes pillérét. Nyo­mukban egy új világfelfogás terjedt el. Külön kell említeni Rousseau-t (1712-1778), ki a természethez való visszatérés­sel akarta a társadalmat újjá­szervezni, megadva a kegye­lemdöfést az elfáradt klasszi­cizmusnak és kezdeményezte a romantikus világszemléletet. Az okokat kutató sokat olvas­hat a francia polgárság kia­lakulásáról és époly lassú, mint amilyen biztos megerősödésé­ről, h­u­t-ott még az arisztok­rácia terhére is. Ez a polgárság már elég öntudatos és nagye­rejű volt ahhoz, hogy megérez­­hesse: ütött a feudális arisz­tokrácia órája és fokozatosan kezébe veheti a hatalmat. Kár volna figyelmen kívül hagyni azt, hogy a franciák előtt már az Egyesült Államok forra­dalmának lelkes példája le­begett: egy fiatal nemzet — Washingtonnal az élen — harc során szüntette meg gyarmati létét és a philadelphiai kong­resszuson, 1776. július 4-én kimondta az Angliától való el­szakadást. E pontnál kissé álljunk meg, mert úgy érzem,­­ némi kor­rekcióra szorul az, amit Ma­gyarországon 1945 óta — sztálinista “útmutatás” alap­ján — a Nagy Francia For­radalomról írtak, tanítottak. A marxista vonalvezetés az volt, hogy a franciák e nevezetes forradalma “polgári forrada­lom” volt, méghozzá “a pro­­letáriátus” jelentős és fokoza­tos csatlakozása mellett. Ezzel szembeállították az 1917-es oroszországi “proletár­forradalmat,” ahol már — úgy­mond — nem a “polgárság,” hanem a “proletáriátus” vitte a vezetőszerepet. Ez a magya­rázat bizony történelem­hamisítás kontúrjait súrolja. A valóság az, hogy mindkettő polgári forradalom volt, olyan értelemben, hogy mindket­tőnél a polgári intellektuelek jelentkeztek vezérként. A fran­ciáknál a “proletárság” nem nomád, gyökértelen gyári munkásságból állott, hanem főleg szervezetlen házimun­kásokból és parasztokból. Nem tartozik e tárgykörömre, de megemlítem, hogy az orosz for­radalmak (nemcsak az 1917. márciusi, de az októberi is) végig polgári intellektuel ve­zetés alatt álltak, de — az ok­tóberi — már “proletárnak” álcázva. (Folytatása következik) ELŐFIZETETT MÁR AZ ÚJ VILÁGRA? A müncheni Langen Müller Kiadó 1988-ban megjelentette Ke­­rényi Károly német nyelvű életműsorozata újabb kötetét, mégpedig a “Wege und Wegenossen” (Utak és útitársak) második részét. Ezt is, mint az első részt, a tudós és író özvegye, Kerényi Magda szerkesztette. Egy frankfurti kiadónál az elmúlt évben látott nap­világot két vaskos kötetben, együttesen mintegy 1200 lapon Fejtő Ferenc “A népi demokráciák története” című művének újabb német kiadása. Ez bővített, kiegészített formája az 1972-es “Die Ge­schichte der Volksdemokratien”-nek. A szerkesztés munkáját Hans-Henning Paetzke végezte. Festő művét eredetileg franciául írta és első ízben 1953-ban jelent meg. Végül, ugyancsak két kötet­ben jelentek meg német nyelven Szirmai Endre rajzokkal, fényké­pekkel, lapkivágásokkal és egyéb dokumentumokkal illusztrált életrajzi jegyzetei. A stuttgarti orvosprofesszor és író emlékeit több mint ezer lapon a Szirmai Archivum jelentette meg. Borbándi Gyula

Next