Új Világ, 1989. június-szeptember (18. évfolyam, 21-31. szám)
1989-06-02 / 21. szám
1989. június 2. EGY ÉV TERMÉSE Nyugati magyar könyvek 1988-ban (Folytatás előző számunkból) A líránál és az elbeszélő prózánál gazdagabbnak bizonyult 1988- ban is az értekező próza, amelyben mind magyar, mind más nyelven több értékes és maradandó mű látott napvilágot. A magyar nyelvűek között nemcsak terjedelménél, de tartalmánál fogva is elsőnek Vajay Szabolcs “A Johannita Rend magyar lovagjai 1854—1987” című több mint hétszáz lapos könyve érdemel említést, amely nemcsak a magyar johanniták minden fontos részletre kiterjedő adattárát tartalmazza, de Vajay tollából a magyar történelmet és társadalomfejlődést is érintő majd negyven oldalas áttekintést a johanniták magyarországi működéséről. A vaskos kötet kiadását a rend magyar tagozata gondozta, megjelenési hely, idő és kiadó feltüntetése nélkül. Egy montreáli kiadónál jelent meg Nagy Károly “Szigetmagyarság és szolidaritás” című tanulmány- és cikkgyűjteménye. A new brunswicki Magyar Öregdiák Szövetség Bessenyei György Kör kiadásában, a Tanúk a korukról című sorozatban pedig Papp László beszámolója az amerikai magyar diákok 1956 utáni szervezeti életéről és Kovács Andor “Forradalom Somogyban” című emlékezése a csurgói járás 1956-os forradalmi napjairól. Megírta emlékeit gróf Dessewffy Gyula is, aki fontos szerepet játszott (a Kis Újság főszerkesztőjeként) a háború alatti demokrata mozgalomban, az ellenállásban és a kisgazdapárt háború utáni politikájában. A Brazíliában élő Dessewffy “Tanúvallomás” című százvalahány lapos könyvében beszámol az 1945-öt megelőző években kifejtett tevékenységéről és felidézi 1985 őszi magyarországi látogatásának emlékeit. Megjelent magyarul Molnár Miklós “Egy vereség diadala” című 56-os forradalomtörténete is, a párizsi Magyar Füzetek és az Atlanti Kutató és Kiadó Társaság közös kiadásában, több mint kétszáz lapon. E munka első ízben, 1968-ban franciául jelent meg “Victoire d’une défaile” címen. Hanák Tibor rádióesszéit gyűjtötte kötetbe “Nyitott szemmel” címen. A kötetet a bécsi Sodalitas kiadó adta ki, 1987-es megjelenési évvel, de mire az olvasókhoz eljutott, 1988 ősze lett. A szóbanforgó esszék tízperces rádióműsorok formájában hangzottak el a Szabad Európa Rádióban, amely ugyancsak a múlt évben megjelentette — a Giromagnyban működő Szikra nyomdavállalatnál — az ötvenhatos forradalom 30. évfordulóján sugárzott emlékműsorainak részleteit. A gyűjtemény címe: “A szabadság kapujában”. A Protestáns Szabadegyetem egyházi dokumentumsorozatában a múlt évben megjelent Ravasz László 1945 és 1968 között készült írásainak gyűjteménye. A “Válogatott írások” című több mint három és félszáz lapos kötetét Bárczay Gyula szerkesztette, a szövegeket Szabó Julianna gondozta. Püski Sándor és a SMIKK közös kiadásban tette közzé Csurka István esszéinek egy kis válogatását. A címe: “Közép-Európa hó alatt”. A párizsi Irodalmi Újság könyvsorozatában megjelentette Sólyom Ildikó “Megtörténhetett?” című emlékezéseit. Ezek időközben Szegeden is napvilágot láttak. Magyar szerzők más nyelven írott művei között első helyen érdemel említést a Borsody István által szerkesztett és angol nyelven megjelent “The Hungarians: A Divided Nation” (A magyarok: egy megosztott nemzet) című tanulmánygyűjtemény, amelynek témája a közép-európai nemzetiségi kérdés és a magyar kisebbségek helyzete a Magyarországgal szomszédos országokban. A könyvnek különleges időszerűséget kölcsönöz a magyarok üldözése Romániában, az Erdélyből való menekülés, a megromlott magyar-román viszony és a közép-európai nemzetiségi ellentétek iránt megnövekedett nyugati érdeklődés. Borsody a közép-európai nacionalizmusok káros hatásait, a nemzetiségi konfliktusok ártalmait és a nemzetek közötti megértés nehézségeit elemzi. A kötet többi munkatársa - köztük három amerikai professzor - a viszályok hátterét és a kisebbségi sorsot tárgyalja. Nyugati és magyar szakemberek hiteles képet adnak a jelenlegi állapotokról és tárgyszerűen, elfogulatlanul, nyugodt hangon mutatják be a mai helyzetet. A könyv, jóllehet elsősorban a nem magyarul beszélő érdeklődők tájékoztatására és eligazítására készült, megérdemelné, hogy magyarul is hozzáférhetővé váljék. Ugyancsak magyar a témája egy svéd nyelv tanulmánykötetnek, amely “Ungaria i Transylvanien” (Magyarország és Erdély) címen Stockholmban jelent meg és 160 lapon az erdélyi és romániai magyarok sorsát mutatja be. Dél-Kelet-Európa nemzetiségi problémáival foglalkozik Illyés Elemér New Yorkban megjelent “Ethnic Continuity in the Carpatho-Danubian Area” című négy és félszáz lapos művében, különös figyelmet szentelve a dáko-román elméletnek. HARASZTI ENDRE: A NAGY FRANCIA FORRADALOM KÖZVETLEN ELŐZMÉNYEI I. RÉSZ. Gondolom, mindenki tudja, hogy miért aktuális ebben az évben a “Nagy Francia Forradalomról” beszélni. Július 14- én — 200 évvel ezelőtt, — Párizsban a forradalmi tömeg elfoglalta a Bastille-t, a politikai foglyok hírhedt börtönét. Bár ez a forradalom tulajdonképpen tíz esztendőn át — 1789-től 1799-ig — tartott, dicsőséges és véres tényét ez az egyetlen nap, — július 14-e — szimbolizálja. Nem vitás, hogy Franciaországban — és szerte a nagyvilágon — hatalmas és fényes ünnepségek várhatók a kétszáz éves forduló alkalmából, hiszen ez a történelmi földrengés nemcsak a franciák ünnepe, hanem mindenkié, aki érzi-tudja, hogy e forradalommal új fejezet kezdődött a történelemben. A győztes polgári forradalom megdöntötte Franciaországban a feudalizmust, magához ragadta az államhatalmat s azzal, hogy meghirdette a “szabadság, egyenlőség, testvériség” jelszavait, új, ragyogó, reményteljes csillagot tűzött más, rabságban élő nemzetek egére is. Gondoljunk csak a magyar felvilágosodás költőjének, Batsányi Jánosnak (1763-1845) 1789-ben írt soraira, melynek “A franciaországi változásokra” címet adta, s amelyet közvetlenül a párizsi események, illetve a Bastille lerombolása után írt: “Nemzetek, országok! kik rút kelepcében Nyögtök a rabságnak kínos közelében, S gyászos koporsóba döntő vas igázok Nyakatokról eddig le nem rázhattátok, Ti is kiknek vérét a természet kéri, Hív jobbágyitoknak felszentelt hóhért! Jertek, s hogy sorsotok előre nézzétek, Vigyázó szemetek Párizsra vessétek! Bizony ez a forradalom nemcsak a franciáké volt, hanem többé-kevésbé az egész világé, a reménykedő emberiségé, mely ekkor még nem sejthette, hogy — mint a legtöbb forradalomnak, — ennek is lesznek sötét árnyoldalai, baljóslatú, véres-sáros utóhangzása. Remélem, érthető, hogy a címben azért használtam a “nagy” jelzőt, mert a franciáknak számos forradalmuk volt s ez a kétszáz esztendővel előtti volt az, amely valóban nemcsak az övék, hanem az egész emberiségé. Az idősebbeknek emlékeztetőül, egy régesrégi iskolai anyag ismétléséül, az ifjabbaknak tanulságul írom meg a közvetlen előzményeket, — egészen 1789 július 14-ig bezárólag. Hangsúlyozom, hogy írásom csupán a “közvetlen” előzményekre terjed ki, hiszen — a történelem végtelen és bonyolult láncolaté, — s ha oknyomozásunk során minden gyökérszálat felszínre akarnánk hozni, akkor akár évszázadokra is visszamehetnénk. Volt egyetemi diáktársaimra gondolok, akik izzadó üstökkel ültek a vizsgaasztalnál és arra a kérdésre, hogy 1789-ben vajon mi okozta a Bourbon-monarchia bukását és az “Első Köztársaság” megalakulását, ahányan voltak, annyiféleképpen válaszoltak. Valóban, igen bonyolult probléma ez, hiszen itt az okok-okozatok őserdei lánhoz hasonló egybefonódásáról van szó. Gondolhatunk az "Ancient Regime” erőszakos és korrupt hatalmára, a parasztság kíméletlen adókkal való kizsákmányolására, amely a jómódú polgártól, a sárbaragadt jobbágyig szinte mindenkit felháborított. Gondolhatunk arra, hogy már a XVIII. században kialakult az a francia felvilágosodott irodalom, melynek hatása kiterjedt Európa egész kultúrájára , a maga racionalizmusával átváltoztatta az emberek gondolkodását, mintegy szellemileg-lelkileg előkészítvén a forradalmat. Ez az új szellem legelőször és legteljesebben Voltaire-ben (1694-1778) testesült meg. A szabad gondolat jegyében támadta mindazt, ami az egyházon, államon, a társadalmon belül a modern ember szemével és kritikai érzékével támadható volt. Mellette Montesquieu (1686- 1755) volt az, aki ragyogó stílű műveivel rohamozta meg a rideg és merev abszolutizmus intézményét. Ezt az irányzatot betetőzte az enciklopédikus mozgalom, Diderot (1713- 1784) vezetésével. A kritika szűrőin át foglalták össze a korszak akkori tudását és támadták egy korhadt társadalom összes pillérét. Nyomukban egy új világfelfogás terjedt el. Külön kell említeni Rousseau-t (1712-1778), ki a természethez való visszatéréssel akarta a társadalmat újjászervezni, megadva a kegyelemdöfést az elfáradt klasszicizmusnak és kezdeményezte a romantikus világszemléletet. Az okokat kutató sokat olvashat a francia polgárság kialakulásáról és époly lassú, mint amilyen biztos megerősödéséről, hut-ott még az arisztokrácia terhére is. Ez a polgárság már elég öntudatos és nagyerejű volt ahhoz, hogy megérezhesse: ütött a feudális arisztokrácia órája és fokozatosan kezébe veheti a hatalmat. Kár volna figyelmen kívül hagyni azt, hogy a franciák előtt már az Egyesült Államok forradalmának lelkes példája lebegett: egy fiatal nemzet — Washingtonnal az élen — harc során szüntette meg gyarmati létét és a philadelphiai kongresszuson, 1776. július 4-én kimondta az Angliától való elszakadást. E pontnál kissé álljunk meg, mert úgy érzem, némi korrekcióra szorul az, amit Magyarországon 1945 óta — sztálinista “útmutatás” alapján — a Nagy Francia Forradalomról írtak, tanítottak. A marxista vonalvezetés az volt, hogy a franciák e nevezetes forradalma “polgári forradalom” volt, méghozzá “a proletáriátus” jelentős és fokozatos csatlakozása mellett. Ezzel szembeállították az 1917-es oroszországi “proletárforradalmat,” ahol már — úgymond — nem a “polgárság,” hanem a “proletáriátus” vitte a vezetőszerepet. Ez a magyarázat bizony történelemhamisítás kontúrjait súrolja. A valóság az, hogy mindkettő polgári forradalom volt, olyan értelemben, hogy mindkettőnél a polgári intellektuelek jelentkeztek vezérként. A franciáknál a “proletárság” nem nomád, gyökértelen gyári munkásságból állott, hanem főleg szervezetlen házimunkásokból és parasztokból. Nem tartozik e tárgykörömre, de megemlítem, hogy az orosz forradalmak (nemcsak az 1917. márciusi, de az októberi is) végig polgári intellektuel vezetés alatt álltak, de — az októberi — már “proletárnak” álcázva. (Folytatása következik) ELŐFIZETETT MÁR AZ ÚJ VILÁGRA? A müncheni Langen Müller Kiadó 1988-ban megjelentette Kerényi Károly német nyelvű életműsorozata újabb kötetét, mégpedig a “Wege und Wegenossen” (Utak és útitársak) második részét. Ezt is, mint az első részt, a tudós és író özvegye, Kerényi Magda szerkesztette. Egy frankfurti kiadónál az elmúlt évben látott napvilágot két vaskos kötetben, együttesen mintegy 1200 lapon Fejtő Ferenc “A népi demokráciák története” című művének újabb német kiadása. Ez bővített, kiegészített formája az 1972-es “Die Geschichte der Volksdemokratien”-nek. A szerkesztés munkáját Hans-Henning Paetzke végezte. Festő művét eredetileg franciául írta és első ízben 1953-ban jelent meg. Végül, ugyancsak két kötetben jelentek meg német nyelven Szirmai Endre rajzokkal, fényképekkel, lapkivágásokkal és egyéb dokumentumokkal illusztrált életrajzi jegyzetei. A stuttgarti orvosprofesszor és író emlékeit több mint ezer lapon a Szirmai Archivum jelentette meg. Borbándi Gyula