Új Világ, 1993. július-december (22. évfolyam, 26-49. szám)

1993-07-02 / 26. szám

----- 1993. július 2 Révffy László: ESZMECSERE... Hosszú emigrációs életem folyamán mindig élénk érdeklő­déssel olvastam az angol sajtót és, ha Szülőhazámról volt szó és nem értettem egyet a leírtakkal, rögtön írtam az újság szerkesztőségének. Természetesen részemről nem az volt a fontos, hogy a levélrovatukban erre kitérnek-e vagy sem, hanem az igazság megírása. Ez a felfogásom vonatkozott a politikusokra is. Elismerésként kell megmondanom, hogy minden esetben hozzászólásomat, véleményemet, vagy dühös kitörésemet udvarias válaszban köszönték meg és legtöbbször azt is beismerték, hogy az általam közöltekkel gyarapodott az ismeretük és kérik, hogy a jövőben, ha ismét kifogásom van - szívesen veszik hozzászólásomat. Avval is tisztában voltam ilyen esetben - mivel már több mint 45 éve élek Angliában - ha rajtuk múlna, nem így tennének, de a hagyományos angol mondás azt mondja,­­ az udvariasság nem kerül pénzbe... így kerültem kapcsolatba többek között 1990 karácsonyán az akkor még David Owen-nek hívott angol politikussal, aki a Daily Express hasábjain felháborodottan írt arról, hogy a román diktátor tárgyalás nélküli kivégzése törvénytelen volt és ezt az eljárást most és a jövőben az angol kormány elítéli. Bíróság előtt kellett volna neki felelni bűneiért és, ha bűnösnek találják, nyerje el a méltó büntetést. Hozzá intézett levelemben megírtam, hogy a forradalmak nem ismernek törvényes kereteket és könnyű egy angol politikusnak a kandalló előtt ülve elítélni a népharagot, mely jelen esetben jogos volt. Történelmi példákkal bizonyítottam be, hogy ez nem egyedi jelenség, ami Ceausescu-n beteljese­dett. Óvtam attól, hogy véleményt mondjon mielőtt nem gondolkozik. Megjött a terjedelmes válasz és előző cikkeinek fénymásola­tával igyekezett meggyőzni, hogy velem egyetért, de most mégis, mivel egy államfőről van szó, talán mégis helytelen volt a kivégzés. Újabb levél, újabb bizonyítékok után abban egyeztünk meg, hogy nekem adott igazat, mert mint írta:­­ ennyire nem ismerte a "ottani" állapotokat. Közben David Owenből bukott politikus lett, pártja, mint a szappanbuborék elszállt és kidurrant. Felajánlotta szolgálatait volt pártjának /Labour Party/ majd arról is szó esett, hogy belép a Konzervatív Pártba, de nem lett belőle semmi. Ahogy az angol politikában az ilyen embert hívják - Yesterday’s man - eltűnt a politikai élet süllyesztőjé­ben. Közben megszűnt a Szovjetunió és megkezdődött a rabszolga országok szabadsága ilyen vagy olyan formában. Azért k­om­­­ilyen vagy olyan formában, mert csupán a rendszer erőszakos uralma tűnt el, de annak végrehajtói az országok politikai életében ma is megtalálhatóak. A legnagyobb égzengés Jugoszláviában következett be, ahol a sok különböző vallásban és fajban összekevert ország nem kívánt megmaradni a szerbek fennhatósága alatt, vagy ahogy a régi magyar történelem ismerte őket­­ a rácok hatalmában. A horvátok és mozlim hitűek kérték és megkapták önállósá­gukat, de fegyvert már nem hozzá, hogy megvédjék magukat, ha a régi rabtartó ebbe nem egyezik bele, így lett a Balkán egyik része megint egy puskaporos hordó, mint annak idején 1914-ben. Az már nem meglepetés, hogy amíg a Gulf háborúhoz szinte órák alatt terelték egybe a világot, hogy a diktátort megtanítsák mórosra, ezt a gyors fellépésű politikát nem érvényesítették a szerbek-rácok ellen. Talán féltek a hegyektől, a partizánoktól, a titokban küldött fenyegetésektől, hogy az NN katonái, ha beteszik lábukat, legtöbbje koporsóban fog hazam­enni. Tény, hogy nem történt semmi csupán a nyugati politikusok megcsó­válták fejüket, hogy ilyet nem szabad tenni és tiltakoztak, ami minden esetben süket fülekre talált. Végre kiagyalták, hogy egy békéltető "duót" kell odaküldeni, akik majd véget vetnek a háborúskodásnak. A két személy: Cyrus Vance és a közben Lord címet kapott David Owen lett. Az előbbi neve azért ismerős, mert ő volt az, aki a "mogyorós elnök" Jimmy Carter utasítására személyesen vitte haza a magyar Szent Koronát és átadta a Kádár kormánynak, evvel is elismerve, hogy már nem olyan rossz Magyarországon a helyzet, mint például volt Rákosi Mátyás alatt. Hogy még mindig Moszkvából kapták a parancsokat? - Ebbe már belenyu­godott nemcsak Amerika, hanem majdnem az egész világ. Annyira, hogy nemsokára megkezdődhetett a dollármilliók felvétele, melyekből az évek múlásával milliárdok lettek, de aztán úgy elköltötték, ma sem tudja senki, vagy nem akarja tudni - hova lett, kiknek a számláján hever. A fontos, hogy a magyar nép fizeti vissza szorgalmasan. Titokban azt hittem, hogy a most már Lord Owen névre hallgató békéltető politikus talán megjegyzett pár szót abból, amit annak idején írtam a forradalmakról és a türelmetlen népekről elnyomóik iránt, de tévedtem. Az öldöklés egy év óta tart és nem hagyott alább. Közben volt legalább 50 tűzszünet, melyet mindig úgy hoztak , hogy most már béke lesz, de 24 óra múlva legtöbbször a szerb­ rácok voltak azok, akik megszegték. Elűztek több millió embert otthonukból, megöltek ismeretlen számú tíz- vagy talán százezer embert, asszonyt, gyereket, nem volt irgalom és kivétel. Az MN néven ismert "sóhivatal" állandóan ülésezett és meghívta az érdekelt feleket, hogy adják elő nézeteiket és béküljenek ki. Ez sem sikerült. De azért még nem adták fel a reményt. Felvetődött egy fényes ötlet: mi lenne, ha bombáznák a szerbek állásait, vagy Uram­bocsá’­­ katonákat küldenének oda, hogy végre annyi kegyetlen öldöklés után vessenek már véget a kegyetlen háborúskodásnak. Na erre lett aztán nemzetközi felzúdulás különböző országok politikusainak szájából. Ez nem a mi háborúnk - mondta az egyik hadügyminiszter. Egyetlen katonánk életét sem kockáztathatjuk meg - mondta a másik hadügyér. Egyszer majd megunják és abbahagyják - állította a har­madik. És így tovább. Közben tovább folyt az öldöklés, hiszen, ha a tisztogatás végrehajtói szerb-rác hadvezetés azt látja, hogy ilyen kenetteljes nyilatkozatok jönnek a különböző országok hadügyminisztereinek a szájából, akkor nyugodtan lehet azt folytatni, amit eddig csináltak. Közben megérkezett Magyarországról, majd Angliából részemre több tucat kis könyv, mely tartalmazta a 40.000 magyar törvénytelen legyilkolását Titó banditái által 1944-ben és 1945-ben, amikor százával láncolták össze az ártatlan magyarokat és a legkegyetlenebb módon ölték meg őket. Ezeket elküldtem minden angol politikusnak, sőt más országokba is jutott belőle. Visszhangja annyi - megköszönték, de jó politikus módjára - nem mondtak véleményt sem ellene, sem mellette. Csupán annyit - sajnálatra méltó... Nem állhattam meg tovább, hogy ezek után ne írjak az angol hadügyminiszternek és kifejezzem legmélyebb megvetésemet, ami a Balkán egy részén történik. Ehhez jogom van, mert ebben az országban fizettem adót és éltem évtizedeken keresz­tül. Felhívtam a figyelmét a hadügyminiszternek, hogy a szerb­iác nép a múltban is követett el ilyen törvénytelen kegyetlenke­déseket és, amit most csinálnak, ez tulajdonképpen megismét­lése annak a módszernek, melyet már többször alkalmaztak ebben az évszázadban. Csupán az a szomorú, hogy ehhez szabad országok politikusai szabad kezet adtak és nem vették figyelembe előző tévedéseiket, többek között azt, hogy ennek a népnek a jármába hajtottak több különböző népfajt és vallást és kreáltak belőle egy új országot és adtak nevet - Jugoszlávia. Azt is bátorkodtam megírni, hogy az angol politika szeret beleavatkozni más népek problémáiba, de a probléma elfajulása és a rossz tanácsadás után, ha abból komoly konfliktus lesz, az angol politika az első, aki rögtön kettőt hátralép és mossa kezeit. Megemlítettem a lengyeleknek adott garanciát is 1939- ben, ha a németek részéről támadás éri akkor... Hogy mi lett a garanciából, azt jól tudjuk, semmi. Azt is bátorkodtam megemlíteni, ha 1940-ben Churchill nem olyan csökönyös és elkötelezett valakik felé, békét lehetett volna kötni Hitlerrel és hagyni, hogy háborúzzon a Szovjetunió ellen egyedül. Akkor nem lett volna további 30 millió halott, Holocaust,­­ csupán a kommunizmus semmisült volna meg már 1941-ben és a mi országunk sem nyögte volna a 40 éves kommunista uralmat a többi közép-európai országgal együtt. Mert az nem kétséges, hogy amerikai, angol segítség, élelmiszer, autópark és fegyverek nélkül az akkori Szovjetunió verséget szenvedett volna 6 hónapon keresztül. Az angol világbirodalom tovább virágzik, Németország pórázra fogva, betartotta volna az 1940-es békekötés pontjait és talán még a pár visszakért és vissza­kapott afrikai gyarma­ton is jobban éltek volna a négerek, mint később függetlensé­gük idejében a fekete császárok alatt. Valakik miatt, ez a békekötés 1940-ben nem történt meg és ennek következménye lett még négy évig tartó világháború, atombombák ledobása, a kommunizmus erőteljes ráterpeszke­­dése 40 évig több országra. Mindezeket megírtam és vártam mikor jönnek értem hogy elvisznek a hírhedt londoni Towerba a Themze folyó partja melletti komor épületbe. Helyette megérkezett az udvarias válasz, melynek tartalmától nem lettem okosabb, mert a leírtakat már újságokból tudtam. Viszont arról, amiket fentebb megemlítettem, egy szóban sem történt elutasítás, ami azt mutatja - elgondolkozhatnak rajta, bár... hol van már az a nyár. Hát így történt ez az "eszmecsere" melynek részmerői csupán egyetlen célja volt - elmondani azt, amit a politikusok nem szeretnek soha hallani - az igazat. .------------------------------------------------------­ ★★★ Az Országgyűlés felelőssége Elégedetlen az ország. Sok minden nem úgy történt, ahogyan azt 1990-ben a la­kosság várta, és sok olyasmi történt, amit senki sem várt és senki sem akart. A közvélemény — és a saj­tó — a kormányt okolja a ba­jokért, és a felszínes politika szemszögéből ez a felelősség kézenfekvő. De vajon igaz-e? Magyarországon most már parlamentáris demokrácia van, és a hatalom legfőbb le­téteményese az országgyűlés. Ha a parlamentben az ellen­zéki pártok bármelyikének nem tetszik ez vagy az a kor­mányzati politika, akkor joga, sőt kötelessége, hogy bizal­matlansági indítványt nyújt­son be a kormánnyal szem­ben. Még akkor is, ha a több­ségi kormánykoalíció az indít­ványt várhatóan le fogja sza­vazni. Ilyen gyakorlatra szá­mos példa van, többek között az angol alsóházban. A ma­gyar „ellenzék" nem él ezzel a módszerrel, ami már önma­gában is a kormány politiká­jának egyfajta hallgatólagos elfogadása. Ennél sokkal többről van szó. .Az MDF—SZDSZ pak­tum értelmében 1990 óta minden fontosabb törvény kétharmados jóváhagyást igé­nyel a parlamentben, tehát az SZDSZ-Fidesz blokknak meg­volt a lehetősége, hogy min­den olyan törvényt megvétóz­zon, amellyel nem ért egyet. Ilyesmi nem történt, miért is történt volna, hiszen az összes beterjesztett és elfogadott két­harmados törvény magában foglalta az SZDSZ és a Fidesz követeléseit is, tükrözve e két párt programját. A kétharma­dos törvények rendszerének kikényszerítésével az SZDSZ és a Fidesz jogot szerzett ma­gának, hogy saját program­juknak és politikai céljaiknak megfelelően formálják a be­terjesztésre kerülő törvényja-­­­vaslatokat, anélkül, hogy for­málisan részt vállaltak volna az ország kormányzásának felelősségéből. Pedig kétharmados rend­szer útján az SZDSZ és a Fi­desz éppúgy felelős minden törvényért — és a törvények­ből adódó esetleges gondo­kért! —, mint a formális kor­mánykoalíció. A formálisan működő MDF/FKDP/KDNP koalícióval szemben valójá­ban egy MDF/SZDSZ/Fidesz ■ koalíció kormányozza az or­szágot már 1990 óta. A szétzi­lált kisgazda frakciónak itt-ott van szava a törvényhozásban, a KDNP pedig végig csak amolyan politikai csendestárs maradt. A fő politikai hang­adó az MDF és az SZDSZ volt, miközben a Fidesz féltéke­nyen vigyázott rá, hogy ne maradjon ki semmiből. Ha tehát ma nagy bajban van az ország, akkor azért nem annyira a formális kor­mánykoalíciót kell elmarasz­talni, hanem elsősorban az MDF—SZDSZ—Fidesz or­szággyűlési törvényhozó cso­portot, e három párt parla­menti frakcióját. Ez a három frakció a felelős a rossz tör­vényekért vagy a meg nem hozott törvényekért — és ez alól a felelősség alól nem le­het kibújni. A kétharmados megoldással az SZDSZ és a Fi­desz meghatározó módon be­leszólást szerzett az­ ország ügyeibe az MDF oldalán — így most vállalniuk kell annak teljes felelősségét is. Nem az a döntő, kik ülnek a kormányban, hanem az, kik diktálják a megvalósítandó kormánypolitikát. dr. Plenter János Békéscsaba

Next