Új Világ, 1993. július-december (22. évfolyam, 26-49. szám)
1993-10-01 / 37. szám
Tamási Áron Ezerkilencszázharminckettő, december tizenhat, péntek: ünnepi est a budapesti Operaházban. A magyarok ezerévesek. Kodály ötven. Én harmincöt. A magyarok széjjelszabdalva sínylődnek a Duna mentén, a Tisza mentén, északon, délen és itt, keleten, ahonnét feljött a nap. Kodály a gyönyörű színpad megött sínylődik szerényen. Én fent a negyedik emeleten. Még csend van a nagy énekes palotában, csak az ünneplők dongának fojtott izgalomban, mint a honfoglalás előtt a különböző idegen népek. Mindent roppant méretekben látok, fent a negyedik emeleten. Roppant nagy méretekben, mert kitágulva röpköd a szemem, mert ugrál a vérem, mintha sziklákon csörgedeznék lefelé, s mert Sajognak a gyors rügyek alatt az idegeim. Mert gyermek vagyok, aki szeretni jött, és aki örvendezni jött. Szédülök, és nem merek a helyemre ülni, az első sorba. Szédülök, mert ilyen nagy játékot még nem láttam soha, és attól tartok, hogy a mámoros angyalok lelöknek a negyedik emeletről. Nem másért, csak azért, hogy én is részt vegyek a játékban. Az utolsó padba ülök, hátul egy nagy oszlop mellé, akárcsak egy székely falu a nagy hegy lábához. Aztán felcsendül a hajnal, muzsika szól alul a berkekből, majd a függöny is szétrebben, mint a megijesztett tömött felhő. Szétrebben, hogy előbújhasson, és eluralkodhassék véresen és lázadva a magyaroknak a nap. A Psalmus Hungaricus. Templomot látok, földje a megdúlt magyar föld, és mennyezete az égbolt, amely nemzetiségi különbség nélkül minden embert egyformán véd a ködfoltokon túli, goromba hangzavaroktól. És felzendül a Zsoltár. Elöl a dobogón ott áll palástban a nép követe, és mögötte az erő: az éneklő erő, az ostromló erő, melynek nehezen tud ellenállni az Úr és a cigányzene. Sőt az sem, aki nem ért a muzsikához. Mint én. Ráteszem a kezemet az előttem álló oszlopra, félig megölelem, és így, ebben a biztonságban, arra gondolok, hogy vajon mi lenne, ha minden beteljesednék hirtelen, amit kér és könyörög a Zsoltár. Vajon lemenne, mint a nap, amelyik megérlelte már a gyümölcsöt? Nem menne le nyilván, mert nem haszonra született, hanem a léleknek. Csak az megy le, amit a szemnek csináltak: a függöny. Lemegy, és megvonódik a határ. Egy kis pihenő itt a határon, aztán elindulunk ismét. Nemsokára feltünedeznek az akkordok között az erdélyi bércek, kisebb hegyek és nagyobb hegyek, majd egy játékosabb föld. Székelyek földje. Szép házba szállunk. Nagy bajban van a gazda asszonyostul, de azért énekelve fogadnak. Eljátsszák és eléneklik nekünk a bajt, hiszen olyan vendégszeretők ők! Szép leánysereg jön, és egyszerre kivirágzik a ház. Virágzanak a szívek, a mozdulatok, a szavak és a guzsalyak. És a mese. Különböző színű virágokat nyílnak: gyászos violát, pajzán pirosat, szökdöső tarkát és szűzies kéket.Pompával telik meg a föld és a levegő. Nagy mester ez a Kodály! Milyen szépen fonnak neki ezek a csintalan székely lányok! És hogy tud a nyelvükön beszélni: csak alig pendíti meg, amit szeretne, s azok már éneklik és játsszák. Egészen otthon vagyok. Ha tudnék, én is énekelnék. És megmondanám a legénynek, aki felfekszik halottnak az asztalra, hogy ne űzze az eszét, mert nagyon félek az ilyen mókáktól. Tudom, hogy csak lefekszik és mindjárt meghal. De nem szólhatok semmit, mert csak a szívem futott előre, s magam ott maradtam a negyedik emeleten. Nem szólhattam, és meghalt. Ott siratják a lányok, fekete csokrokat dalolnak, a szivük félelemben ugrál a nótafán, mint a megrémült mókus, a lelkükből sugárban ömlik a halál vize, a hegyek is eltorzulnak a gyászban, és mindenütt megszakad a föld, ahol székelyek laknak. Mert meghalt a legény. De a dal mennyei eredetű, és mennyet varázsol a halottnak, aki tudja, hogy mit kell ilyenkor tenni. ■ Tudja, és feltámad. Istenem, milyen nagy az, aki mennyet tud varázsolni a halottnak! A halott embernek és a halott szellemnek. Mennyet és feltámadást. Kodály Zoltán Egy botfülű székely naplójából ÖN EL TUDNA KÉPZELNI EGY VILÁGOT ÚJ VILÁG NÉLKÜL? Tamási Áron sírjánál Firkaslakán a Szervátiusz Jenő és Szervátiusz Tibor által készített emlékmű ia szerző iei vf m a HIRDESSEN! • ÉRDEMES! @ GABOR CONSTRUCTION .... CALIFORNIA LEGGYORSABBAN FEJLŐDő ft vidékén építünk és eladunk ergy és sKÉTEMELETES 2-4 HÁLÓSZOBÁS HÁZAKAT FANTASZTIKUS KEZDŐÁRRAL S $ 59,000 TÖL TELEKÁRAK S 25,000 TÖL REALTY ÉS ÉPÍTÉSI IRODÁNK AZ ÖN SZOLGÁLATÁBAN FÖLD, TELEK VAGY HÁZ VÉTELE ÉS FINANCIROZÁSA - MINDEN EGY KÉZBŐL - KÉRJE "GÁBORT" MAGYAR NYELVŰ INFORMÁCIÓÉRT. Victorville, Hesperia és Apple Valley csak ca. 80 ml-ra van Downtown Los Angeles-től a 15-ös Frwn Las Vegas felé a hegy tetején négy-,évszakos csdálatossan tiszta levegőjű vidéken. #: Kontaktus Iroda: GOLDEN SUN REALTY & INVESTMENT INC. 1816? BEAR VALLEY RD. HESPERIA,CA. 92345|vegye a 15-ös FAW-ról a Bear Valley Rd. lejáratott kelet felé. Irodánk és mintaházunk if is ca. 4 1 /2 ml-ra van a Victor Valley College-val szénben. j.j: Tel: (él9) 949-1780 FAX: 1619) 947-6720 %.■ + + * örömmel értesítem betegeimet,hogy új, szebb, modernebb helyre helyeztem át rendelőmet DR.SZABÓ TAMÁS D.C. Uj dm: 7060 Hollywood Blvd. #520 (Great Western Bldg-ben,közel a La Brea-hoz) Derék,hát és lábfájdalmak * Zsibbadás kézben és lábban Nyak,váll és kézfájdalom * Fejfájás Idegfeszültség * Reuma Gépjármű Balesetek,Munkahelyi Sérülések Sport Balesetek Készséggel állok Ilyen,vagy hasonló problémájú honfitársaim rendelkezésére Tel: (213)464-1635 Fax: (213)464-1674 Tel: (213)464-1635 Fax: (213)464-1674 m Gyors vacsoráik Buggyantott tojás mártással Hozzávalók: 8 tojás. 4 zsemle, 1 dl majonezmártas, 1 ecetes uborka. 1 teáskanál kapribogyó. 1/2 csokor kapor, só ecet. Széles lábosban vizet forralunk, sóval és egy-két evőkanál ecettel ízesítjük. Egyenként óvatosan beleütjük a tojásokat, hogy a sárgája egyben maradjon. Addig főzzük kis lángon, míg a fehérje megalvad. Közben a zsemléket kettévágjuk, és mindkét oldalukon megpirítjuk. A majonézmártást elkeverjük a lereszelt ecetes uborkával, sóval, borssal, az összevágott kapribogyóval és a frissen vágott kaporral. A tojásokat szűrőkanállal kiemeljük a vízből, lecsöpögtetjük és a zsemlékre helyezzük, majd leöntjük a fűszeres mártással Zsemlében sült tojás Hozzávalók: 4 zsemle. 4 tojás. 6 dkg sonka. 2 dkg vaj. só A zsemlék tetejét levágjuk, belsejét kikaparjuk. Az üreget kivajazzuk, a zsemle héját enyhén bevizezzük, így a sütés során ropogós, friss héja lesz. Az üregbe beleütünk egy-egy tojást és grillsütőbe toljuk. Addig sütjük, míg a fehérje megkeményedik, de a sárgája még lágy marad. Megszórjuk az apróra vágott sonkával. Petrezselyemmel, vagy smiollinggel díszítjük, ketchuppal tálaljuk. Gombakotlett Hozzávalók: 1 kis doboz kínai gombakonzerv (22,5 dkg). 1 szikkadt zsemle, vagy 2 szelet tegnapi barnakenyér. 1 tojás. 1 kis fejhagyma. 1/2 csokor petrezselyem, olaj, zsemlemorzsa, törött bors. Vadász fűszerkeverék. A konzerv gombát jól lecsöpögtetjük és felszeleteljük. A hagymát apró kockára vágjuk, vagy lereszeljük és olajon megpároljuk. A zsemlét, vagy kenyeret vízbe áztatjuk, majd jól kinyomkodjuk. Összegyúrjuk a zsemlét a szeletelt gombával, a tojással, frissen vágott petrezselyemmel, az olajos hagymával és megfűszerezzük. Vizes kézzel szeleteket formálunk a masszából, zsemlemorzsába forgatjuk és bő, forró olajban kisütjük. A felesleges zsiradékot lecsöpögtetjük. Párolt rizzsel és tartármártással tálaljuk. Meleg töltött zsemle Hozzávalók: 4 zsemle, 1 tojás, 3 dkg vaj, 1 evőkanál liszt, 2 dl tej, 2 dkg reszelt sajt, maradék füstölt hús, vagy kolbász, vagy párolt gomba. A zsemléket keresztben kettévágjuk, belsejét kikaparjuk. Az üreget kivajazzuk. A vajból, lisztből, lejből besamelmártást készítünk. Ha langyosra hűlt, kikeverjük a tojássárgájával és maradék darált kolbásszal, vagy füstölt hússal, vagy párolt gombával. Beledolgozzuk az apróra tépdesett zsemlebelet is és visszatöltjük a zsemlék üregébe. A zsemlék oldalát és alját gyengén bevizezzük (ettől friss, ropogós lesz) és sütőben, vagy grillben pár percig sütjük. Megszórjuk a reszelt sajttal és már csak annyi időre toljuk vissza a sütőbe, míg a sajt elolvad. Kefirrel, joghurttal, ketchuppal vagy mustármártással és salátával kínáljuk. Zsemleszósz Hozzávalók: 2 szikkadt zsemle, vagy 5 szelet kenyér. 3 evőkanál olaj. 2 gerezd fokhagyma. 4 dl húsleves (kockából is készülhet) só, törött bors A zsemlét kockára vágjuk és olajon minden oldalról megpirítjuk. Felöntjük a levessel, szétzúzott fokhagymával, jó sok törött borssal és ha szükséges, sóval ízesítjük. Állandó keverés mellett összefűzzük. Tejföllel és salátával kínáljuk, de mártásos húsok kiváló körete is lehet. 1993. október 1. ★ ★★