Ujság, 1926. január (2. évfolyam, 1-25. szám)

1926-01-01 / 1. szám

PÉNTEK, 1926 JANUÁR 1 UJSAL HÁROM ÚJ GYANÚSÍTOTTJA VAN A PÉNZHAMISÍTÁSNAK. Most már a további kihallgatások és a Kovács Gáspár által nyújtott támpontok ki­­használása biztatja sikerrel a rendőrségi mun­kát A főkapitányságon határozottan az a vé­lemény uralkodik, hogy a munka nagyobb részét elvégezték és rö­vid idő kérdése, hogy az egész bűnszövet­kezet munkája megvilágosuljon. A rendőrség meg van győződve arról, hogy itt Budapesten van a dolgok nyitja és nemcsak a pénzjegyhamisító társaságot sikerül elfogni, hanem magát a bankó­gyárat is megtalálni. Kovács Gáspár kézrekerítése hosszadal­mas munka eredménye volt. A francia detek­tívek európai körútjukból ideérkezve, csak annyi időre állapodtak meg Budapesten, amennyi elegendő volt arra, hogy a főkapi­tányságon a frankhamisítási ügyben folyta­tott nyomozás adatairól tudomást szerezze­nek. Azután elutaztak, amint ők mondták, Sátoraljaújhelyre, de valójában Sárospatakra, egyenesen azért, hogy Kovács Gáspárt elfog­ják és kihallgassák. Útjuk csak részben volt eredményes, mert Kovács Gáspár már nem volt Sárospatakon. Sikerült azonban Kovács feleségével beszélniük, aki ugyan nem sokat tudott az ura dolgairól, egyáltalában semmit idegen pénzekről és pénzhamisításról, de kikottyantotta a franciák előtt azt, hogy az ura Hollandiába több levelet írt. A francia detektívek ezzel beérték és nyom­ban visszautaztak a fővárosba. Még mielőtt érintkeztek volna a budapesti rendőrséggel, ennek sikerült Kovács Gáspárt előkerítenie. A budapesti rendőrséget Kovács Gáspár nyo­mára a Salczer és Árvay­ cég vezette. Ennek üzletvezetője pontos személyleírást tudott adni és a hágai rendőrségnek az az értesítése, hogy egy Kovács nevű emberről feljegyzése­ket találtak Marsovszky noteszében, volt a másik nyom, amely a budapesti detektíveket útbaigazította. A főkapitányságon ma délelőtt kihallgatták Kovács Gáspárt, azonban ez a vallomás nem lehetett teljes, mert a rendőrségnek még nincsen annyi adat a birtokában, hogy ellenőrizhetné az elő­adottakat és megállapíthatná, hogy van­nak-e hézagok a vallomásában. Azonban már ez a futólagos kihallgatás is támpontot nyújt arra nézve, hogy merre kell tovább folytatni a nyomozást. Kovács Gáspár eddig három nevet emlegetett és ezek előkerí­tése céljából a detektívek már munkában vannak, úgy hogy minden órában várható az, hogy újabb három embert állítsanak elő a frank­hamisítási üggyel kapcsolatosan a főkapi­tányságra. Kovács bevallotta azt, hogy érintkezett Jan­kovich Arisztiddel és társaival és többször megfordult a Belvárosi Kávéházban levő Mindenesetre nagyon érdekes, hogy mi­,­képpen tudhatták meg a francia detektívek Kovácsnak a frankhamisítási ügyben való szerepét és azt, hogy Sárospatakon lakik. Erre nézve az Újság munkatársa kérdést intézett a főkapitányság egyik vezető tisztviselőjéhez, aki a következőket mondotta el: — Az itt időző francia misszió szerepét té­vesen állítja be a sajtó. Szó sincs arról, hogy ők Amsterdamban és Hágában az ott elfogott pénzhamisítók vallomásából olyan adatokat tudtak volna meg, amelyeket a budapesti rendőrség ne tudott volna. Kovács szerepéről ott egyáltalában nem szerezhettek tudomást. Kovács Gáspár nevével különben is csak ak­kor rukkoltak ki a főkapitányságon, amikor megtudták, hogy mi is keressük ezt az embert, mert megállapítottuk, hogy ő helyezte el Bu­dapesten az első hamis ezerfrankost. A fran­ciák, tudomásunk szerint, hónapok óta széles­körű nyomozást folytatnak frankhamisítási ügyekben, mert nemcsak nálunk, hanem Ame­rikában is forgalomba kerültek hamis frank­bankjegyek. Ott is jártak francia detektívek, hogy megakadályozzák pénzüknek ilyen mó­don való mesterséges leromlását. A magyar hamisítások részleteivel nem ismerkedhettek meg Hollandiában, mert az ott elfogott magyarok egyáltalában nem tettek részletes vallomást és egyáltalában nem áll meg az a hír, hogy Jankovich ezredes bárkit is megnevezett volna, mint bűntársát. Legkevésbé azt az előkelő társadalmi pozí­ciójú férfiút, akire a lapok céloztak. Janko­vich ezredes a fogságban igen önérzetesen és férfiasan viselkedik és megtagadott minden felvilágosítást arra nézve, hogy kivel állott összeköttetésben és honnan kapta a hamisítványokat. — Véleményünk szerint a francia rend­ A Nyugtalanság dicsérete. Nem bánom a nyugtalanságot, amit hoztál. Hallod? ... Ne hidd, hogy bánom, ha vágyad sokágú ostorával véresre karmolod bennem a Csöndet, a tiszta Csöndet, amiben éltem ... Ha szavak kerítő lasszóit karikásan perdited és suhintod fejem fölött, mígnem — úgy véled — elfogsz velek. Gúnnyal, jajjal ha fölvered a boltozatos, csöndes termeket s lelkem templomos, nagy falai egymásnak adogatják félelmes visszhanggal amit beléjük orditsz: l Ébredj fel vér! Forrj tölcséres, örvényes oszlopban fel hozzám! Aluva ösztönök, ébredjetek karomba’. Szüless meg, Szerelem, s töltsd meg zavarral e szörnyű szent Csönd-termeket!­ Lelkem tükör-tó partján ha ott állsz mint vásott gyerek,­­benn’, s mig vágyva nézed, milyen szép lennél tehetetlen dühödben köveket hajigálsz belé... Kérdéseket hintesz belé, hogy végül zűrös önmagamra ne ösmerjek s igy szóljak: tier...» Nem bánom a nyugtalanságot, amit hoztál-----------­A vércsíkok, miket belémsebeztél be fognak hegedni s én enyhe mosollyal simogatom majd emlékes-halvány helyüket... A lasszót, mit véletlen rámvetettél, nyugodt ujjal fejtem le magamról s az izgalmas vadászat mosti szörnyűsége széppé fog csöndesedni bennem ... A hús falak kongani fogják még, kis időkig, s guritni a misztikus morajt, de visszatér beléjük,­­ bizonyosan: a Béke. S a kő, amivel megdobsz, ha hullámosra töri a tükröt ma, holnap, meg azután egyre mélyebbre hull, őrség besúgóktól kapta meg a budapesti ügyekre vonatkozó információit. Tudvalevő, hogy Párisban igen tekintélyes számban élnek exisztencia nélküli magyarok, ezek vala­melyike valószínűen egy olyan egyén, aki az egész bűnügy keletkezésének első stádiu­mában részt vett a tanácskozásokon és a kí­sérleteiben árulta el a párisi rendőrségnek a Budapesten tervbe vett akciót. Minden ország rendőrsége besúgókkal dolgozik és nincs te­kintettel arra, hogy az illetőnek mi a szerepe és mi a múltja. Itt is az történt, hogy a pá­risi rendőrség elfogadta ennek a gyanús em­bernek információit, aki nyilván kész volt részt venni az üzelmekben, de később gon­dolta meg magát és úgy döntött, hogy inkább árulással tesz szert jövedelemre, mint azzal, hogy forgalomba hozza a hamisítványokat. A francia misszió most, hogy Kovács Gáspárt előkerítettük, Az Újság munkatársa felkereste az Árvas női­­divatárucég Király­ utca 36. számú üzletét. A cég főnöke elmondotta munkatársunknak, hogy no­vember 18-án délután 5 óra tájban lépett hozzá Danzinger Ignác üzletvezető és jelentette, hogy egy ismeretlen úr árut vásárolt, de nincsen nála elég magyar pénz és ezért ezerfrankos francia bankjeggyel akar fizetni. — Az illető úr egyedül jött — mondotta Árvai — és egy nőikabátot és kosztümöt kért. Gyakran előfordult, hogy urak, főként vidékiek, jönnek ruhát, kabátot venni feleségük nélkül. Ilyenkor megmondják, hogy milyen a termete az illetőnek, akinek számára a ruhadarabot veszik. A hasonló alakú próbakisasszonyon nézi meg ezután a ruhadarabot és úgy vásárolja meg. Miután ez mindennapos eset, semmi feltűnő sem volt abban, hogy egy férfi női ruhát vegyen. Csak úgy futólag láttam a vásárlót, vele nem is beszéltem, azonban az ezerfrankost az első pillanatban nem kartam elfogadni. Köztudomású és a lapok is állandóan írtak, a hull le a tóközépig, s megnyugoszik a szív fövenyén. Lassú aranyával ott bevonja az idő,----------­csillámos villódzással rejtelmes életet kezd élni a mélyben, s szemem visszanéző sugarában egyszer még fel fog ragyogni halhatatlan, patinás fénnyel, gyönyörű fénnyel, mint Igazgyöngy ... Simán Erzsébet: Semmiféle támogatást Amsterdamból vagy Hágából nem várnak, mert arra szükség sin­­­csen. Az ott letartóztatásban lévő három ma­gyar úgy látszik nem is hajlandó további rész­­letek beismerésére, bár nagyon szomorú a sorsuk és egyáltalában nincs senki sem, aki velük törődnék. Eleinte szó volt arról, hogy az egyik politikus ügyben szereplő védőügy­véd kiutazik Hollandiába, hogy az elfogottak jogi védelméről gondoskodjék, de ez az út el­maradt, mert nem volt senki, aki az útikölt­séget előlegezte volna. Marsovszky Györgynek van ugyan hozzátartozója és itt él Budapesten a felesége is, de nincs olyan anyagi viszonyok között, hogy egy igen jelentős összeget előte­remtsen. Marsovszky politikai barátai pedig nem igyekeznek segítségükre lenni, úgy hogy a három elfogott magyar odakint Hollandiá­ban közönséges rabok módjára kénytelen nap­jait a börtönben eltölteni. Pesti rendőri vélemény a franciák nyomozásáról­ szokták szántani. Kovács Gáspárt a detektí­vek az utcán találták meg, amikor előállítot­ták, akkor a lakásán házkutatást tartottak. Ennek eredményeképpen rengeteg iratot foglaltak le és többek kö­zött megtalálták annak a sürgönynek az impuriumát, amelyben Kovács Hágában levő társait a kiütött veszedelemről érte­sítette. Kovács Gáspár szerepének tisztázására csak ezután kerül majd a sor, törzsasztaluknál. Ott mindig németül beszél­gettek, mert tartottak tőle, hogy kávéházi szomszédjaik esetleg meghallhatnak valamit beszélgetésükből. Emlékezetes, hogy a nyo­mozás első fázisában jelentkeztek a Belvárosi Kávéházban megfordult emberek, akik el­mondották, hogy Marsovszkyék asztalánál többször emlegettek valami Werner vagy Wagner hangzású nevet. A rendőrség meg­állapította, hogy ez nyilván Kovács lesz, aki­nek a keresztnevét emlegették, amint az ura­sági inasokat általában a keresztnevükön Elfogták a negyedik titokzatos hamisítói. — Három embert keresnek még. — Remény van a bankógyár leleplezésére. — Felhagytak a franciák rezerváltságukkal. Döntő sikerre számít a frankhamisítás! ügyben a budapesti rendőrség, a legnagyobb elragadtatással nyilatkozott a budapesti rendőrség működéséről és fel­hagyott azzal a rezervált magatartásával, amelyet az elmúlt napokban tanúsított. Előttük egyedü­l­ az a szempont fontos, hogy a hamis frankbankjegyek forgalombahozatalát megakadályozzák és minden egyébbel szem­ben közömbösek. Őket egyáltalában nem ér­­dekli, hogy milyen indokból határozták el a hamisításokat, pusztán annak hasznosítását kívánják megakadályozni. Jankovich ezredes és az urasági inas. HATÁROZOTT SIKERRE SZÁMÍT A RENDŐRSÉG. A­ frankhamisítás ügyében a rendőrség végre egy igen döntő fordulathoz jutott. Haj­nalban sikerült előkeríteni Kovács Gáspárt,­­Windischgraetz Lajos herceg volt közélelme­zési miniszter inasát, azt a titokzatos negye­diket, akit napok óta hajszolt a budapesti rendőrség s akinek az előkerítése miatt utaz­tak Budapestre érkezésük után Sárospatakra a francia detektivek. Kovács Gáspár szerepe ebben a pillanatban még nem áll tisztán a rendőrség előtt. Valóban nem ítélhető meg, hogy urasági inas milyen kapcsolatok révén juthatott szoros összeköttetésben egy volt vezérkari ezredessel, egy politikai párt titkárával és egy gyárossal. Egészen hihetetlen, hogy ilyen magas állású, jó társadalmi körökből származó férfiak mi­képen szövetkezhettek egy urasági inassal olyan nagyarányú bűnügyre, amellyel egy nagyhatalom gazdasági életét akarták felborítani és egy sereg ország gazdasági világát hamis bankjegyekkel benépesíteni. Az is különös, hogy ezekben a férfiakban, akiket Hágában és Amsterdamban pénzhami­sítás miatt elfogtak, a demokratikus érzület­nek olyan nagy mértéke lett volna meg, hogy rendes kávéházi asztaltársaságokban hellyel kínálták volna meg és hosszabb beszélgetésekbe elegyedtek volna egy ura­sági cseléddel. Teljesen tisztázatlan tehát az a kapcsolat, amely Kovács Gáspárt a frankhamisítókhoz kötötte és a jelen pillanatban csak az bizo­nyos, hogy Kovács Gáspár útján került az első hamis ezerfrankos bankjegy forgalomba, ő jelent meg a Király­ utcai Árvay és Salczer cég üzletében és vásárolt ruhákat annak árá­ból és az is bizonyos már, hogy Kovács Gáspár volt az a titokzatos va­laki, aki Budapestről táviratot küldött Hágába Marsovszky Györgynek, hogy baj van, abba kell hagyni a munkát. Kovács Gáspár titokzatos szerepének megis­meréséhez tudni kell azt is, hogy ezt a táviratot akkor adta fel, amikor új­ságok útján még nem értesülhetett arról, hogy Hollandiában magyar pénzhamisí­tókat fogtak el a francia frank áreséséről és attól tartottam, ha a francia valutát elfogadnám, lehetséges, hogy reggelre, mire beváltom, sokkal kevesebbet ér. Tekintetem véletlenül az órára esett és ekkor jutott eszembe, hogy a Király­ utca és Vasvári Pál­ utca sarkán levő Angol Magyar Bank fiókja délután Vác-ig van nyitva. Miután 5 óra alig múlt még el, átszaladtam a szomszédban levő bankfiókba, ahol az ezerfrankost azonnal be is váltották. Cédulát is kaptam róla, hogy 2851 koronával váltják be a frankot, 2.851.000 ko­ronát kaptam tehát összesen. Mikor visszatér­tem, az illető még itt volt, visszaadattam a pénz­ből, mire az a ruhadarabokkal eltávozott. — Mikor az Ujság­ban olvastam az Amster­damban letartóztatott Marsovszkyékról szóló híradást, eszembe jutott a több, mint egy hónap­pal azelőtt történt ezerfrankos históriája és meg­villant bennem a gondolat, hátha az az ezer­frankos is hamis volt. De ezután megnyugtatott az a tudat, hogy hiszen azonnal átvittem a bankba, ahol szakértők vették át, mert hiszen én nem igen értek a külföldi pénzhez, azok el­fogadták és az ellenértékét ki is fizették. Nem szembesítették Kovácsot a Király­ utcai kereskedővel Levélhordó János. írta Lestyán Sándor. Abban a városban, ahol diákéveimet töl­töttem, négy poétára voltunk büszkék az ön­­­­képzőkörben. Kölcseyre, akinek a szobra is­­ ott áll a Károlyi grófok vasrácsos kerítéssel­­ övezett kertjében, Petőfire, kinek emlékét­­ aranybetűs márványtábla hirdeti a tornaterem­­ és a polgári leányiskola falán, Adyra, akit az­­ édesapja szekéren hozott be Szilágysomlyóról, mikor az ötödik gimnáziumba beíratta és Ha­zafi Veray Jánosra, akire a nagykárolyiak Le­vélhordó János néven emlékeznek. Kölcsey szobrához minden évben elzarándokoltunk, a születése napján, amikor is róla elnevezett önképzőkörünk mindenkori nyolcadikos fő­jegyzője tüzes beszédben méltatta a Himnusz költőjének halhatatlanságát. Petőfit a legszen­tebb szívbéli kapcsolatok fűzték a városhoz s ezzel hozzánk is, hiszen itt ismerkedett meg Juliskájával. Adyt csak titokban tiszteltük, mert derék kegyesrendi tanáraink a Budapesti Hírlapot abonálván, azt sem engedték meg, hogy szabadelőadást tartsunk róla az önképző­körben, pedig a pesti ügynökök akkor már el­árasztották a várost az új költő első verses­köteteivel. Sőt az önképzőköri aranykönyvből ki is volt tépve az a lap, melyre Ady sajátkezű­­leg írta be egy márciusi versét, melyet diáktár­sainak bírálata dicséretesnek ítélt és arany­könyvi megörökítésre érdemesített. A város negyedik poétájára, Levélhordó Jánosra pedig azért voltunk büszkék, mert­­ híres volt. A pesti lapok gyakran megemlékez­tek róla, sőt a Vasárnapi Újság a fényképét is közölte, zsinóros, magyar ruhában, árvalány­­hajas pörge kalapjában, amint jobbkezében saját költségén kinyomatott verses­ céduláit szorongatja. Mikor Nagykárolyban diákoskodtam, Le­vélhordó János már elköltözött a városból. Ott hagyta a postát (pedig az már díszes, emeletes palotába költözött, a szemben levő sárga, nád­­fedeles házikóból), ott hagyta a Kossuth­ utcát, melynek kövezetén nap-nap után végigballa­gott a vállára akasztott kopott bőrtáskával, nem találkozott többé Schmidt Ferenccel, a nagybajuszos pedellussal sem, aki őt főtiszte­lendő Jakab tanár úrnál pártfogolta, hogy en­gedje szóhoz jutni a helybeli irodalmi társa­ság felolvasó estéin és Simkó Vilmosról, a Nagykároly és Vidéke szerkesztőjéről sem írt többé gúnyverseket, miután Simkó szerkesztő úr (polgári állására nézve robotos hivatalnok a telekkönyvnél) nem tartotta őt elég érdemes­nek arra, hogy művei nyomdafestéket lás­sanak. Mondom, Levélhordó Jánosnak, azaz helye­sebben Hazafi Veray Jánosnak, Ferenc bácsi, az öreg gimnáziumi pedellus volt legmeghit­­tebb barátja és legfőbb atyai patrónusa. Ne­kem is ő mesélt róla egyet-mást, még negyedi­kes koromban, amikor Jakab tanár úr barát­ságából a gimnázium vendége voltam ebédre, természetesen tintalevesre, papirgaluskára. Fe­renc bácsi megérezte, hogy a szívemben nagy­­nagy keserűséget és nem titkolható bosszút rej­tegetek Jakab tanár úrral szemben, akivel bi­zonyos házifeladat miatt kerültem összeütkö­zésbe. Alkalmasnak találta hát a pillanatot, hogy Jakab tanár urat teljesen befeketítse előt­tem. Mert ő is haragudott rá, Levélhordó János miatt. — Igazi nagy költő az én János barátom — kezdte Ferenc bácsi az elbeszélést —, ne­mes magyar szív, tele hazafias érzéssel és na­ponta tucatszám irta itt is a verseket. A Somos­utcában lakott, pár lépésre a grófi erdőtől, mert a természete nagyon kedvelte a magányt. Ha szabad ideje volt és a fáradságos napi munka után fekanyaralom­ a nyakából ' ' ét­hordók hivatalos bőrtáskáját, nyomban kisé­tált a „Somos“-ba és leheveredett a tölgyek 3

Next