Ujság, 1926. február (2. évfolyam, 26-48. szám)
1926-02-02 / 26. szám
KEDD, 1926 FEBRUÁR 2 ÚJSÁG SPORT Széchy László (MAFC) győzött az Újpesti TE kard-előnyversenyében Ötvenhárom versenyző közül három előny nélkül indult vivő kvalifikálta magát a döntőbe. Az Újpesti Közművelődési Kör dísztermében zsúfolt nézőtér előtt vasárnap délután hat órakor folyt le fényes sikerrel az ÚTE kardvívó handicapjének döntője, amit szombaton az Ampére SE helyiségében lebonyolított tíz elő- és négy középdöntő előzött meg. Csakhogy egy kis hiba történt, az ugyanis, hogy a verseny szombati színhelyéül Váci út 79-et jelölték meg és csak kalandos utánjárásokkal derült ki, hogy a Külső Váci út 79. alatt volt a küzdelem. A verseny szenzációja az volt, hogy a négy előny nélkül indult vívó közül három kvalifikálta magát a döntőbe, sőt a győzelmet is az egyik scratchman, Széchy László vívta ki, aki immár második győzelmét aratta a szezonban, miután tudvalevőleg ő nyerte meg a Nagy Bélamemorialt is. Az UTE rendezőgárdája részéről kifogástalanul lebonyolított verseny részletes eredménye a következő: 1. Széchy László (MAFC) előny nélkül 5-ször győz. 2. Szelényi Géza dr. (BBTE) előny nélkül 4-szer győz. 3. Gencsy Pál (MAFC) 2 tuss előny, 4-szer győz. 4. Tihanyi László (BEAC) előny nélkül 3-szor győz. 5. Kalmár István (MAFC) 1 tuss előny, 2-szer győz. 6. Zsolnay Endre (Tisza István VC) 4 tuss előny, 2-szer győz. 7. Bangha Béla (BEAC) 4 tuss előny, 1-szer győz. 8. Lukács Aladár (UTE) 5 tuss előny, 1-szer győz. A döntő zsűrijében Krencsey Géza és Werkner Lajos elnökletével Dénes Károly, Lichteneckert András, Misley Károly dr., Misley Sándor és Parragh Béla működött közre, míg a szombati előmérkőzések lebonyolítását Kovács György dr. irányította fényes bravúrral. A keddi futballmérkőzések. A vasárnap starthoz állt csapatok a keddi ünnepnapon természetesen pihennek, így tehát az amúgy is felázott pályákon a legkevesebben vállalkoznak a futballozásra. Két mérkőzés mégis szerepel a keddi nap programmján. Az egyik, a Törekvés és a BSE közti (Hungária-úti pálya, délután 2 órakor) a Magyar Kupáért folyik, miután a két csapat első, őszi találkozása eldöntetlenül végződött. A BSE ugyan téli bajnoki meccsein igen előnyösen mutatkozott be, nem valószínű azonban, hogy a törekvéssel szemben érvényesülhetne, habár a szezon elején efajta meglepetések nincsenek kizárva, annál kevésbé, miután a vasutasok még alig treníroztak. A Thököly-úti pályán délután 3 órakor, belépődíj nélkül az MVSC és a BESzKÁR játszik barátságos mérkőzést. A meccs pikantériája, hogy a BESzKÁR kapuját a nemzetieknek csak nemrégen búcsút mondott kapuvédje, Gallovich fogja védeni, habár a csapat többi játékosa is más klubok kötelékébe (MAC, KAC, VÁC, Vasas) tarto- zik. A Rendőrtiszti AC kardcsapatának győzelme Kecskeméten. A Kecskeméti AC meghívására a RAC négyes kardvívó csapata tegnap Kecskeméten szerepelt és 12:4 arányban nagy szimpátiával fogadott győzelmet aratott. Schréder dr. 4, Doros dr. és Pintér dr. 3—3, Pál dr. pedig 2 győzelmet aratott, a kecskeméti vívók közül pedig Barcza kettőt, Bertalan és Péntek egyet-egyet míg Fejér dr. minden asszóját elvesztette. A verseny után Berti László ezredes, a zsűri elnöke Geller mesterrel óriási tetszéssel fogadott törös kardakadémiát mutatott be. A vívóünnepélyt követő banketten Nagy Károly dr. főkapitányhelyettes, a KAC elnöke üdvözölte a vendéglátó klubot. Propaganda-tornaünnepély. A Magyarországi Magántisztviselők Szövetsége női tornacsoportja ma, kedden délután fél négy órakor a Szövetség székházéban (Rottenbiller utca 13. sz.) propaganda-tornaünnepélyt rendez a következő műsorral: Felvonulás zenéje, a MMSz női tornászcsapatának szabad gyakorlatai, a Munkás TE női tornászcsapatának gyakorlatai és játékok. A tornaünnepélyt délután öttől hétig tánc követi. Belépő díj nincsen. — Mit szólsz az amatőrök diadalához? Legyőzték a Franzstadtot. — Az amatőrök diadala? Ugyanazon a jogcímen azt is mondhatnád, hogy a profit kudarca. Priboj Pozsonyban. Priboj, az UTE kitűnő középcsatára is a nyughatatlan vérű futballisták közé tartozik. Második esztendeje, hogy visszatért a lila-fehérekhez Prágából, ahol a Sparta színeiben játszott és most újra itthagyja a klubját. Pozsonyba költözik, ahol egy ottani gyárban nyert alkalmazást és valószínüleg az ottani Bratislavában fog játszani, amelynek egy ízben már játékosa volt. Fatter halála Olaszországban. Esztendeje, hogy Olaszország egy kis városkájában, Legnanóban meghalt Rokken Imre, a magyar futball egyik legnagyobb reménysége. Néhány napja Tichovszky Dezsőt, a BTC játékosát temették el, aki szintén Olaszországból, Modenából hozta magával a gyilkos kórt s most arról érkezik hír, hogy Padovában meghalt vakbélgyuladásban Fatter Károly, a KAC volt kitűnő jobbszélsője. Houben első amerikai startja. Houben, a németek jeles rövidtávfutója, aki a honi pályákon Amerika legkiválóbb sprintereit sorra verte, az amerikaiak meghívására januárban az új világba hajózott. Múlt szombaton már starthoz is állt egy fedettpálya-versenyen negyvenyardos távon (ilyen bolondot is csak amerikaiak tudnak kieszelni), ahol a 4.8 másodperc alatt győzött Miller, Haney és Moril mögött a negyedik helyen végzett. Saliagerben indult meg a tavaszi Mbaliszezon. A másodosztály bajnoki mérkőzésein a favoritok győztek, az elsőosztályú csapatok tréningmérkőzései közül az FTC veresége keltett meglepetést. Az Országos Testnevelési Tanács nagyon rövidre szabta a labdarúgó-csapatok nyári játszási engedélyét, így tehát már jó korán el kellett kezdeni a szezont, hogy idejére befejezhessék a mérkőzéseket. Az alsóbb osztályú csapatok már hetek óta játszanak, vasárnap azután megkezdődött a második osztály bajnoki küzdelme, tréningmérkőzések keretében pedig starthoz állt úgyszólván valamennyi elsőosztályú csapat is. A pályákat borító sártenger nem riasztotta vissza a csapatokat a játéktól s a közönség is feltűnő érdeklődést mutatott az első „tavaszi futballvasárnapon. Az üllői-úti pályán több, mint kétezer ember verődött össze, mintha csak megérezték volna, hogy meglepetés lesz a Ferencvárosban. A meglepetésről az Iszer-serlegért küzdő csapatok kombináltjai gondoskodtak, amennyiben 1:0 arányban legyőzték az elsőosztályú bajnokság élén álló FTC csapatot. Ez az eredmény hozta meg a vasárnap egyetlen meglepetését, a többi mérkőzés az erőviszonyoknak megfelelően végződött, sőt a másodosztályú bajnokságban is rendre a favoritok győztek. A vasárnapi mérkőzésekről a következőkben számolunk be: I. OSZT CSAPATOK TRÉNINGMÉRKŐZÉSEI: MAC, Postás, MAFC, ÚTE kombinált — FTC 1:0 (8:0). A kombinált csapat rendkívül nagy lelkesedéssel vetette magát a küzdelembe s feladatát nagyban megkönnyítette az a tény, hogy az FTC technikája az, irreális talajon nem érvényesült, így hiába támadtak lényegesen többet a zöldfehérek, a kapu előtti határozatlanságuk és könnyelműségük miatt át kellett engedni ellenfelüknek a győzelmet. A győztes gól a második félidő elején esett Gerstenbrein lövéséből. A mérkőzés kétszer harminc percig tartott. MTK—Lipótvárosi TK 6:0 (3:0). A bajnokcsapat könynyűszerrel győzte le tréningellenfelét, amelynek kapujában a kölcsönadott Remete védett, a hat gól ellenére is — szenzációsan. A gólokat Bús (3), Kovács dr., Jeny és Lenkey II. lőtték. Vasas—VÁG 6:3 (4:1). A két csapat biztató formát mutatott, különösen a csatársorok gólképessége keltett kellemes feltűnést. Fischer, a VÁC válogatott kapusa egy ideig középcsatárt játszott s ebben a minőségében egy gólt is rúgott. Később azután visszatért a kapuba, ahol néhány bravúros védést produkált. A Vasasok csapatából Takács, Sipos és Himmer játéka emelkedett ki. BAK—III. ker. TVE 3:2 (2:1). Amennyire a talajviszonyok engedték, érdekes és változatos küzdelmet vívott a két csapat. A BAK keltette az egységesebb benyomást s így megérdemelten jutott a győzelemhez, bár a 111. kerület szebben játszott. Bartók, Frőlich, Mayherr (öngól), Kenyeres és Szabó rúgták a gólokat. ETC—Orvosi Műszerész SC 5:0 (2:6). Ember (2), Blau (2) és Szöllőssy góljaival biztosan győzött az erzsébeti csapat előkészítő osztálybeli ellenfele felett. KAC—Fővárosi SC 5:0 (3:0). A KAC tartalékosan is fölényesen győzött. Góllövők: Fürstner (3), Saguly (2). II. OSZTÁLYÚ BAJNOKSÁG: BTSC—KAOE 4:1 (1:6), EMTK—MÁV 2:2 (1:1), Zugló— Testvériség 1:1 (1:0), UTSE—BSE 4:3 (2:1), Fővá Tkör— UMTE 1:0 (1:0). Repülés az Atlanti Óceánon át. Franco őrnagy Spanyolországból Dél-Amerikába repült Pernambucco, február 1. Franco őrnagy, aki társával az Atlanti Óceán keresztülrepülésére vállalkozott, szombaton szállt fel a Cap Verdi szigetekről Pernambucco felé. Mivel azonban elfogyott a benzinje, kénytelen volt leereszkedni Fernando szigetén. Itt bevárta az Csuda nevű torpedóromboló megérkezését, amely benzint hozott. A hajó tegnap reggel érkezett meg. Franco őrnagy tizenegy órakor szállt fel solus ultra nevű gépével és délután négy óra negyvenöt perckor érkezett meg Pernambuccoba. A spanyol óceánrepülő kijelentette, hogy visszatérőben útját Buenos Airesen a Csendes-Óceánon, Panamán és Kubán keresztül veszi. Az Amateure-től már aligha lehet elvitatni az osztrák bajnokságot. A vasárnapi külföldi futballeredmények. A külföld vasárnapi futballeseményeiből az Amateure és Vienna bécsi találkozása emelkedett ki, amely a lila-fehérek váratlanul nagy gólarányú győzelmével végződött. Vasárnapi játékával az Amateure ismételt bizonyságot adott arról, hogy az idei osztrák bajnokság már nem lehet kétes számára. A bécsi bajnoki forduló, valamint a többi külföldi mérkőzés eredményeit a következőkben adjuk: . BÉCS: Amateure—Vienna 4:0 (0:0). Az első félidőben még nyílt küzdelem folyik, de azután az Amateure felülkerekedik s erélyesebb csatársora révén eldönti a mérkőzés sorsát. Sindelar, Hierländer és Wieser (2) lőtték a gólokat. A többi bajnoki eredmény: Wacker—WAG 1:1 (1:0), Simmering— Hertha 5:2 (3:0), Rudolfshügel—Slovan 0:0. (A pálya használhatatlansága miatt még az első félidőben félbeszakadt a mérkőzés.) BELGRÁD: Jugoslavija—Beogradski 2:2 (0:0). Rendkívül izgalmas, az utolsó másodpercig elkeseredett küzdelemben találkozott a két legjobb jugoszláv csapat. ZÁGRÁB: Rimira—Gradjanski 8 : 3 (4 : 0). A bécsi csapat könnyen győzött, de győzelmében a legfőbb szerepet a Gradjanski teljes védelmének hiánya játszotta. PRÁGA: Slavia—WSC 2:1 (1:0). Szombaton a Vrsovicével játszott a WSC s ettől 5:4 (4:2) arányban szenvedett vereséget. LONDON: A kupamérkőzések miatt csak két ligamérkőzést tartottak: Everton—Leicester City 1 :0, Westham—Leeds United 4 : 2. OPORTO: Csehország amatőr válogatott csapata, amely január 24-én Portugália válogatott csapatával 1:1 arányban eldöntetlenül játszott, szombaton mint Prága város csapata Oporto város válogatottaival mérkőzött. A cseh csapat a félidőben még 2 : 0 arányban vezetett, de végül 5 :3-ra vereséget szenvedett. ______ Elmarad a BKE nemzetközi korcsolyázó versenye. A BKE még decemberben február másodikára nemzetközi gyors- és műkorcsolyázóversenyt írt ki, amelyet most, miután a jég teljesen elolvadt, bizonytalan időre elhalasztottak. A MUE közgyűlése. A Magyar Úszó Egyesület február 7-én, vasárnap délelőtt 10 órakor a Modern-kávéház külön helyiségében (IV. Eskü-tér) tartja XXXIII. évi rendes közgyűlését az alapszabályszerű tárgysorozattal. A Munkás TE birkózói végleg megnyerték a Vasas-vándordíjat. A Vasas SE által 1922-ben alapított értékes vándordíj sorsa vasárnap eldőlt amennyiben 1924, 1925 és 1926-ban sorrendben háromszor kivívott győzelmével a Munkás TE jeles birkózógárdája végleg megnyerte az értékes trófeát. Győzele megérdemelten imponáló volt, mert Európa bajnokain kívül minden esélyes versenyzőjét a starthoz állította, míg a MAC csak három nehézsúlyú embert indított, a BAK, az FTC és az MTK pedig egyetlen birkózót sem. A régi képviselőház nagytermének széksorai és karzata zsúfolásig telt meg érdeklődőkkel, ami azt bizonyítja, hogy a közönség szívesen áldoz a sportra, ha a helyárakat méltányosan állapítják meg. A jórészt favoritgyőzelmekkel járt és kitűnően megrendezett verseny részletes eredménye a következő: Légsúly. 1. Skerlecz Gyula (MTE). 2. Fehér András (Kaposvár). 3. Újvári József (Törekvés). Pehelysúly. 1. Németh Jenő (MTE). 2. Széll Kálmán (Vasas). 3. Kiinger László (UTE). Künnyűsúly. 1. Matura Mihály (MTE). 2. Harmath István (Kaposvár). 3. Neuburger Ferenc (Törekvés). Kisközépsúly. 1. Szauer Lajos (MÁV Gépgyári Sportkör). 2. Imreh József (MTE). 3. Maruska János (Postás). Nagyközépsúly. 1. Szalay Imre (MTE). 2. Szabó Sándor (MAC). 3. Ferenczy Rudolf (MÁV Gépgyári Sportkör). Nehézsúly. 1. Miskey Árpád (MAC). 2. Jakab Lajos (MAC). * Végeredmény: 1. Munkás TE (négy első és egy második hely) 23 pont. 2. MAC (egy első és két második hely) 9 pont. 3. MÁV Gépgyári Sportkör (egy első és egy harmadik hely) 6 pont. A német harci játékok gyorskorcsolyázó versenyei szombaton és vasárnap folytak le a fekete hegységben levő Titisee jégstadionjában. A német és az osztrák gyorsversenyzők küzdelméből az osztrákok kerültek ki győztesként, akik a tavalyi Európabajnok Polacsek és a középiskolás Jungblut révén a négy távon lebonyolított versenyen az első és a második helyet foglalták el. Részletes eredmény: 500 m. 1. Stöhr (Berlin) 49.5 mp. 2. Polacsek (Bécs) 49.6 mp. 3. Pellischek (Bécs) 50 mp. 1500 m. 1. Polacsek 2 p. 41.2 mp. 2. Pellischek 2 p. 41.5 mp. 3. Jungblut (Bécs) 2 p. 42.2 mp. 5000 cm. 1. Polacsek 2 p. 41.2 mp. 2. Jungblut 9 p. 15.7 mp. 3. Pellischek 9 p. 33.4 mp. 10.000 m. 1. Polacsek 18 p. 19.2 mp. 2. Jungblut 18 p. 48.9 mp. 3. Pellischek 19 p. 25.7 mp. Az 500, 1000 és 3000 méteres junior gyorsversenyeket 50.9 mp., 1 p. 45.3 mp., illetve 5 p. 32.2 mp. alatt a bécsi Ortner nyerte meg. CARNEA 6 VITAMIN-TÁPSZER Gyászol Sheffield és Garciát. Sheffield United a Cup-győztes és tavalyi ellenfele a kupadöntőben, a Cardiff City vereséget szenvedett az angol kupa negyedik fordulójában. Az English Cup szombati negyedik fordulója szenzációs meglepetésekben ugyancsak gazdag volt. Szemben a januári fordulóval, ahol csak a Leeds United és az Everton veresége Middlesboroughtól, illetve Fulhamtól volt a nap eseménye, most az elsőosztályú ligacsapatok elitjének egész sora vérzett el, többek között a kupa tavalyi győztese, a Sheffield United, amely a nagyszerű formában levő Sunderlandtól kapott ki, továbbá a Sheffield United ellenfele a Cup tavalyi döntőjében a Cardiff City, amelyet a kupa két év előtti győztese, a Newcastle United vert ki a további küzdelemből. Nem kisebb meglepetés a liga élén álló Huddersfield Town 4:0 arányú katasztrofális veresége az utolsó hetekben szenzációsan feljavult Manchester Citytől, nemkülönben az első ligába tartozó Bury és Bolton Wanderers eldöntetlenje a III. osztályú Milwallal, illetve a IV. osztályú Bornemouth-tal. A küzdelmek hevességét, vagyis a mindenáron a győzelemre való törekvést bizonyítja, hogy a tizenhat mérkőzés közül mindössze három végződött el döntetlenül. A negyedik forduló után most már csak tizenegy jogosult a kupában való továbbjátszásra, tizenegy tehát kiesett a Cup-küzdelemből, még pedig a következők: Westham United, Burnley, Leicester City, Leeds United, Blackburn Rovers, Cardiff City ,Huddersfield Torm, Sheffield United, Westbromwich Albion, Liverpool és Birmingham. Az angol kupa negyedik fordulójának részletes eredménye különben a következő: Első liga — első liga ellen. Arsenal—Blackburn Rovers 3:1. Newcastle United—Cardiff City 2:0. Manchester City—Huddersfield Town 4:0. Sunderland—Sheffield United 2:1. Aston Villa—Westbromwich Albion 2:1. Második liga — első liga ellen. Fulham (II.)—Liverpool (I.) 3:1. South Shields (II.)—Birmingham (I.) 2:1. Első liga — harmadik liga ellen. Notts County—New Brighton 2:0. Második liga — második liga ellen. Swansea Town—Stoke City 6:3. Clapton Orient—Middlesborough 4:2. Második liga — harmadik liga ellen. Nottingham Forest—Swindon Town 2:0. Harmadik liga — második liga ellen. Southend United (III.)—Derby County (II.),1:1. Crystal Palace (III.)—Chelsea (II.) 2:1. Eldöntetlen. Tottenham Hotspurs (I.)—Manchester United (I.) 2:2. Bury (I.)—Milwall (III.) 3:3. Bolton Wanderers (I.)—Bornemouth (IV.) 2:2. A BEE Bécsben. A BKE jéghockey-csapata,amely csak tavaly óta kultiválja a koronghockeyt és egyetlen e fajtájú nemzetközi mérkőzését a Pötzleinsdorfer SC ellen a Tátrában 1:0-ra elvesztette, kedden délután a WEV pályáján a Wiener Erslauf Vereinnak az Európa-bajnokságban a harmadik helyen végzett csapatával mérkőzik. A magyar csapat aligha kerülheti ki a többgólos vereséget, a kemény erőpróba elől azonban a kellő rutin elsajátítása érdekében nem térhet ki. A WEV jövő vasárnap Pesten ad revánsot a BKE-nek. 15 Böckl (Ausztria) nyerte Európa 1926. évi műkorcsolyázó bajnokságát A gyorsversenyek mind a négy távján Skutnabb Európa-bajnok győzött. Davosban szombaton és vasárnap került eldöntésre Európa 1926. évi műkorcsolyázó bajnoksága, az idén immár huszonötödször. Az eddigi huszonnégy küzdelem közül, az 1893. évet leszámítva, amikor a verseny eredményét megsemmisítették, tizenegyszer Svédország reprezentánsai, tízszer Ausztráliáé, egyszer-egyszer pedig Magyarországé (Földváry Tibor) és Németországé győztek. Az idei Európa-bajnokság ismét az osztrák színek győzelmével végződött. Böckl Willi nyerte meg a klasszikus versenyt, az idén immár negyedszer, miután előzőleg 1922-ben Davosban, 1923-ban Oslóban, 1925-ben pedig Tribergben győzött. Ausztria műkorcsolyázósportja, elsősorban műjégpályája révén, évek óta domináló fölényben van, igaz azonban, hogy másutt a kontinensen ezt a sportágat egészen elhanyagolják. A verseny részletes eredménye a következő: 1. Böckl (Ausztria) 7 helyezési szám, 335 36 pont. 2. Preissecker (Ausztria) 10. helyezési sz., 323.95 pont. 3. Gatrtschi (Svájc) 15 helyezési szám, 306.15 pont. 4. Page (Anglia) 21. helyezési szám, 303.45 pont. 5. Jacobsen (Helsingfors) 28. helyezési sz., 275.20 pont. 6. Van Zerbroeck (Hollandia) 31. helyezési szám, 276.65 pont. Az egyidejűleg megtartott nemzetközi gyorskorcsolyázó versenyekben a finn Skutnabb, Európa 1926. évi gyorskorcsolyázó bajnoka mind a négy távon fölényes győzemet aratott. A négy gyorsverseny a következő eredménynyel végződött: 500 m 1. Skutnabb (finn) 45.8 mp 2. Schllling (osztrák) 46.8 mp. 3. Kos (Hollandia) 47.1 mp 1000 m. 1. Skutnabb 1 p. 32 8 mp. 2. Hooftmann (Hollandia) 1 p 39 mp. 3. Kronk (Hollandia) 1 p. 39 5 mp. 4. Schilling 1 p. 40.2 mp. 1599 m. 1. Skutnabb 2 p. 24.2 mp. 2. Kos 2 p. 34.2 mp. 3. Hooftmann 2 p. 34.8 mp. 5060 m. 1. Skutnabb S p. 47.1 mp. 2 Kos 9 p. 27.2 mp. 3. Hooftmann 9 p. 32.4 mp.