Ujság, 1929. december (5. évfolyam, 274-296. szám)

1929-12-01 / 274. szám

VASÁRNAP, 1929 DECEMBER , ÚJSÁG Byrd ezredes átrepült a Déli Sark felett A Déli Sark magas fensíkon fekszik, melynek párkánya óriási jég­hegyekből áll — A repülőgépnek négyezer méternél magasabb hegyláncon kellett átrepülnie — Byrd kénytelen volt élelmiszer­készlete nagy részét ledobni A repülés alatt rádióösszeköttetésben volt Newyorkkal Newyork, november 30. Byrd ezredes teg­nap átrepült a Déli Sark fölött. Középeurópai időszámítás szerint pénteken reggel fél négy órakor startolt az expedíció little-amerikai bázisáról és három társával 18 órás utat tett meg. Középeurópai időszámítás szerint este 9 óra 20 perckor szerencsésen vissza­érkezett Little-Am­erikába. A 18 óra alatt 2500 kilométert repült. Az első két órában a repülőgép rádióállomása állandóan érintkezésben volt a newyorki rá­dióállomással, amely reggel 1­7-ig tisztán vette Byrdék üzeneteit. A newyorki rádiónál a Newyork Times munkatársa vette fel az üze­neteket, amelyek a koncert valamennyi lap­jában megjelentek. Reggel tiz órakor elhall­gatott Byrd rádiója s csak a késő esti órák­ban jelentkezett újból, közölve, hogy az ezredes és három társa átrepülték a Déli Sarkot és szerencsésen visszaérkeztek Little-Ameri­­kába. A Déli Sark átrepülésének fkk­e egész Ame­rikában óriási lelkesedést váltott ki. Elsőnek Sloover elnök üdvözölte Byrd ezredest egy hosszabb szikratáviratban, majd utána száz és száz szikratávirat ment a little-amerikai rádió­­állomásra. A lapok valamennyien külön ki­adásban számolnak be az amerikai diadalról. A Newyork Times közli Byrd ezredesnek azt a táviratát is, amelyet abban a pillanatban adott le a repülőgép rádiója, amikor a gép pontosan a Déli Sark fölött volt. A távirat szerint az idő igen szép, csak a sar­kon túl észlelhető nagyobb páraképződés, amely megakadályozza, hogy áttekintsék a sarkon túli vidéket és megállapítsák, húzódik-e arrafelé hegylánc, mint az eddigi geológiai ta­pasztalatok után hitték. Byrd kapitány újabb táviratai már köze­lebbi részletekről számolnak be. A Déli Sark eszerint magas fensikon fekszik, amelynek párkánya óriási jéghegyekből áll. A repülő­gépnek több mint négyezer méter magas hegy­láncon kellett átrepülnie, hogy elérje a dél­­sarki fensikot. Erre a nagy magasságra a gép csak úgy tudott felemelkedni, hogy az élelmi­szerkészlet nagy részét ledobta. Kié a Déli Sark? Washington, november 30. Byrd délsarki repülőútja ismét felvetette a délsarki terüle­tek szuverenitásának kérdését. Stimson ál­lamtitkár csak az imént válaszolt Angliának az Egy­esült Államokhoz e kérdésben egy év­vel ezelőtt intézett jegyzékére. Bár válaszjegy­zékében az államtitkár nyitva hagyja az ajtót a szuverenitás kérdésének további megvitatá­sához, politikai körökben a jegyzék hangjából Byrd ezredes különleges filtráló készü­lékével, mely a tengervizet ihatóvá teszi. tetni, de jutalmazni is tud! Ami csak hatal­mamban áll, megadom! Madelaine együgyűnek tetette magát: — Nincs hozzá bátorságom, felség ... id­edig egész biztosan megteheti... — Ki vele, asszonyom! Kívánságát már előre teljesítettem! Madelaine hirtelen kibökte: — Azt szerentém, ha felségedet a bál u­tán Chatouroux termeiben fogadhatnám! A király visszatántorodott: — Lehetetlen, Madelaine! Hiszen tudja, mnaga mondta az imént, hogy ... Madelaine akaratoskodott: — Tudom, hogy vakmerőség az én ré­szemről is, de éppen azért... Csak akkor építhetek felséged szerelmére, ha kielégíti ezt a bolond ötletemet. XV. Lajos hebegett: — De édesem ... kicsikém­! Madelaine duzzogott. — Én nem vagyok felséged kicsikéje! Azt látom, hogy még az első kedveséhez is jobban ragaszkodik, mint hozzám! S az asszony keserves zokogásban tört ki. A király kikelt magából: —■ Most még sirni is kezd! A nyakamra uszítja a báli vendégeket! Ezt nem bírom! Meggondolom a dolgot! Később! A­­­ál után ... Addig is jó estét, asszonyom! S XV. Lajos valósággal megfutott. Madelaine egy székbe dobta magát s han­gos kacajba tört ki. Pompadour bedugta fejét az ajtónyiláson. — Már szabad a belépés? Madelaine pajkosan bólintott. — Csak tessék! A támadást visszavertem! Alaposan megutáltattam magam a királlyal! Pompadour odament Madelainehoz és megcsókolta: —­ Elbűvölő volt asszonyom! Mindent hallottam! — Azt hiszem márkiné, sikerült egyen­getnem az útját! A két asszony összeö­­elkezett. De P'aumarch­ais berohant s diadalmasan kiék­elyi oda Pompadournak: — Siessen márk­iné dolgozószobájába! A király idekéreti a főu­dvarmesternővel. Pompadour mosolygott: — S én nagylelkűen teljesítem kérelmét, hogy az egyszer alaposan megmossam i. fejét az én zsarnokomnak. A márkiné eltávozott, Beaumarchais pedig büszkén a bálterembe vezette megmentett fe­leségét Egy perccel később XV. Lajos beosont az oldalajtón s bekopogott Pompadourhoz. A márkiné méltóságos tartással, új kosz­tümjét csipkekendővel eltakarva, belépett a könyvtárszobába. — Parancsol felséged? XV. Lajos nagy zavarban volt. Nem tudta, hogyan fogjon hozzá a kérleléshez. — Tudja már kiné — kezdte — hogy sokáig uralkodott a szivemen! Pompadour tartózkodóan felelte: — Iparkodtam arra, hogy erre a szeren­csére érdemesnek bizonyuljak! — Nem tagadom, márkiné, ön nagy szol­gálatokat tett nekem! — Nyugalmamat, egészségemet, ifjuságo­mat, ifjúságomat áldoztam fel felségednek! — Nyugalmát... megengedem. De egész­sége és ifjúsága úgy virul, mint azelőtt! Pompadour nem hajtott a bókra. Ki kel­lett adnia mérgét: — Ha beértem volna avval, hogy­ felséged játékszere legyek, még most is bírnám ke­gyét s nem kellene átadnom helyemet ennek a Beaumarchaisnénak! Eközben mintegy véletlenül leejtette a csipkekendőjét. A király oda volt a bámulattól: — De márkiné ... Micsoda jelmez! Bo­csássa meg... Pompadour azonban nem hedek­lett a ki­rályra. — Ó, Beaumarchaisné — pergette tovább a nyelvét — nem tesz majd egyebet, mint­hogy csicsereg és enye­eg, akár a kis gyerek és turbékolni fog, akár a vadgalamb! Ezzel persze én nem vetélkedhetem! A király végre szóhoz jutott: — Az Istenért, márkiné, hát még mindig nem érti? Ezt a hölgyet úgy meguntam pár perc alatt, hogy nem kell se testemnek, se lelkemnek! Én csupán martinét kívánom most és örökre! A márkiné komoran válaszolta: — Én pedig esküszöm felségednek, hogy ez az utolsó éjszaka, amelyet lakosztályom­ban töltött­ . Ezzel megfordult és faképnél hagyta a hüledező fejedelmet. XV. Lajos hiába kopo­gott ajtaján. Amint így tanácstalanul tétovázott, meg­jelent Beaumarchais. A király örömmel szólította meg. — Éppen jókor jön, kedves barátom! Úgy hallom, hogy ön újabban a márkiné magán­titkára! Beaumarchais szerénykedett. — A márkiné némelykor megtisztel bizal­mával. Mai jelmezének tervrajzát is én készí­tettem. XV. Lajos megragadta Beaumarchais kezét. — Ön volt a mestere! Büszke lehet a mű­vére. Valóságos tünemény! De hiszen ön, amint hallom, egyebekben is ügyeskedik. Órákat, szerkeszt, darabokat ír, rajzol, tán­colni és fuvolázni tanít! S amellett bátor, be­csületes és hűséges! Beaumarchais helyénvalónak találta, hogy­ szabadon kimondja véleményét: — Igenis, felségl Életem fő célja, hogy az érdemet és az igazságot visszahelyezni segít­sem az őket megillető polcra, hogy ott tündö­köljenek a báj és szellem mellett, melyeknek legtökéletesebb képviselője felséged udvarán a márkiné! A király jóváhagyólag mosolygot. — Ön rajongó, Beaumarchais barátom! A szava hatással van reám! Jutalomra tartom érdemesnek! Beszéljen! — Felséged legmagasabb kegye arra báto­rít, — felelte Beaumarchais ravaszul —, hogy oly­a tincsért könyörögjek, mely az enyém volt s melynek elvesztését csak vérző szívvel tud­nám elviselni. Felség! Adja vissza az én Ma­­delainemet! XV. L­ajos nem akarta elárulni a beállott fordulatot. Úgy tüntette fel, mintha áldozatot kellene hoznia. — Valóban, kedves Beaumarchais —­­kezdte —, ha csak sejtelmem lett volna ar­ról, hogy ön ennyire szereti a feleségét, nem nyújtom utána a kezemet. Különben nyugod­jék meg. Még nem történt semmi. De bibije van a dolognak. Nem tehetem magamat ne­vetségessé az udvar előtt. Csak akkor mond­hatok le Beaumarchais asszonyról, ha előbb sikerül a márkinét kegyeimbe visszafogadni. Beaumarchais nem jött zavarba: — Ahogy én a márkiné mély ragaszko­dását felséged iránt ismerem, elkedvetlene­­dése hamarosan el fog múlni! XV. Lajos restelkedve zárta ki a hely­zetet: — Nekem is ez volt a reményem. S ezért úgyszólván bocsánatot kértem tőle. De, leg­nagyobb sajnálatomra, hiába! Megesküdött, hogy utolsó éjszakáját tölti ma lakosztályá­ban. Beaumarchais elgondolkozott: — Megesküdött... utolsó éjszakáját. . . lakosztályában . .. XV. Lajos türelmetlenül kifakadt: — Mitévő legyek? Főintendánsi állást adok önnek, kedves Beaumarchais a taná­csáért ... bár önnek is legnagyobb érdekében állna... Beaumarchais hirtelen felkacagott: — A márkiné tőrt vetett felségednek! XV. Lajos meghökkent: — Mit jelentsen ez? Beaumarchais kimagyarázta: — Megesküdött, hogy utolsó éjszakáját tölti lakosztályában ... Tehát a legegyszerűbb megoldás, hogy különös kegye jeléül Chatou­roux rég sóvárgott termeibe vezeti! XV. Lajos a fejéhez kapott: — Hogy ez nekem nem jutott eszembe! Nagyszerűen eltalálta, kedves Beaumarchais! Hívja be azonnal a márkinét! Hiszen ön sza­badon léphet be hozzá! Beaumarchais besietett a márkinéhez. Egy perc múlva odakisérte Pom­padourt a ki­rály elé. S XV. Lajos ragyogó arccal fordult a meg­lepettnek mutatkozó martinéhoz: — Márkinál Nem kívánom, hogy meg­szegje esküjét. De meg fogja engedni, hogy Chatouroux termeibe vezessem! Beaumarchais kinyitotta­ az ajtót a dia­dalmasan mosolygó márkiné előtt s a király leereszkedőn köszöntötte a boldog közvetítőt. — Jó estét, röintendáns úr! Aztán Pompadour után loholt. ! Ha UjJ tafiarérzQSsága ! ^^ÁZSLÓ Ereje intendő" ^ ^ A RUHÁZATBAN 15 ■ UusdentFelfrissít, -- ■■■ - — AKÁR NEMSSrRA I SelyemMseiyett CSINOSSÁGÁBÓL I BB VAGY VESZ,T5EN I || Gyapjú,­I ír* 8 I KEZEIT nemcsm az 1 m BÁRSONYSmAvá Uj Dolgait | ‘­­^AK Tartja ÉPSÉGBEN, HANEM AZ HH FÉNYT AD Elrakott Holmija is Si Újjá Éled NÉHÁNY ÖLTÉSSEL ÉS A BBS arra következtetnek, hogy az Egyesült Álla­mok nem szándékszik letenni a délsarki terü­let szuverenitására vonatkozó igényeiről. De az Antarktiszon való amerikai szuverenitásra a jegyzék végleges igényt nem támaszt, mert a közelgő londoni konferenciára való tekintet­tel Amerika részéről nem akarnak anyagot szolgáltatni semmi konfliktusra. A jegyzék sajnálkozással említi az amerikai válasz ké­sedelmét s elégtétellel állapítja­ meg Angliának az amerikai délsarki expedíció iránt tanúsí­tott örvendetes érdeklődését. Byrd repülőgépe és kísérői Byrd, november 29. Byrd kapitány repülő­gépe három motoros egyfedelű repülőgép, me­lyet a norvég Bald­en Bert vezetett, ugyanaz, ki Byr­lnek 1927. évi Óceánrepülése alkalmá­val is pilótája vol. A sarkrepülőgép másik két késirő utasa June Hérald, rádió-operatőr és McKinley Ad­ley kapitány volt, aki a fény­képezés munkáját végezte. Byrd kapitány ter­vei szerint ez az első út csak felderítő repü­lés volt. 1912 december 14-ike Amundsen naplójában... Amundsen Roald, ki az északi sarkvidék jégtábláján érted meg utolsó órádat, vagy a pólus jegének rianásán át a sarki tenger mélyén lelted meg halálodat: *«» élnél, mily csendes izgalommal olvasnád most a szikra­táviratot, hogy az amerikai kapitány átrepült a Déli Sark fensíkján, melyet magas jéghe­gyek vesznek körül. Scott Róbert, ki a ver­­senyfutásban egy hónappal Amundsen után érkeztél oda, ahonnan a náladnál szerencsé­sebb rivális már visszafordult, aztán vissza­térő utadon meghaltál, ha élnél, hogyan kö­zöntenéd k­­i az utócot? Ti voltato nor­mán (Amundsen, Scott, Byrd),akik a déli sark­vidék féléves nappalán megfordultatok ott, hova a felfedező utazók előttetek hiába vágy­tak mióta az emberiség tudja, hogy a földnek gömbalakja van. De hármatok közül az első 3

Next