Ujság, 1931. október (7. évfolyam, 222-248. szám)

1931-10-01 / 222. szám

Budapest, 1931 csütörtök, október 1 Ára 16 fillér f? előfizetési Arak Negyedévre ______ 10.80 pengő Egy hóra _______ 4.— pangó Ausztriában agy hóra _ _ 8 Schilling Egyas szám ára Budapesten, vidákon ás pályaudvarokon hátköznap 16 fillár vasárnap_____ 32 fullár Ausztriában hátköznap _ 30 Orosehan vasárnap _______ 40 Orosehan Megjelenik vasárnap as­árnap utáni napok hivatalával minden napÚJSÁG­­­SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL* VI. Aradi­ utca tO ~­TELEFON: Automata 207-54, 207—55, 207—56, 207—57 FIÓKKIADÓHIVATAL ÉS kölcsönkönyvtár Budapest, Erzsébet - kórus 43 (Royal épület). Telefonszám : Jázsal 316—28 Utazási ás menet jegyiroda­­ Budapest, VII. Erzsábet-kórut 43. Tel.: 1. 419—34 Ima A rejtvényderby Am névsora és a rejtvények A jog elnémulása írta Sebestyén Ern6 dr. A karteltörvényben bukkant fel először az a gondolat, hogy a kormány az általa helyesnek tartott intézkedéseket az érvény­ben lévő jogszabályokra való tekintet nélkül megteheti. És most megdöbbenéssel látjuk, hogy ez a tétel rendszeresen bevonul jog­alkotásunkba, mert a készülő jövedelemadó rendelettervezetében újra ott ékeskedik az a mondat, hogy a „látszólagos jövedelmet kell adóalapul megállapítani”1 és ez a meg­állapítás „az érvényes rendelkezések figyel­men kívül hagyása mellett" történik. A jog­nélküliség gondolatából ime jogi formula lett. Mikor a felhatalmazási törvény napvilá­got látott, sejtettük, hogy annak második paragrafusa ide fog vezetni. A statáriumrendelet halállal fenyeget mindenkit, aki a közrendet a legcsekélyebb mértékben megzavarja. Döbbenetes fenye­getés, de megnyugvással kell fogadni, mert a rend fenntartására igen nagy szükségünk van. Megnyugszunk abban, hogy egy kira­kat bevetéséért halálbüntetés járhat. Bele­nyugszunk, mert itt pontosan meg vannak állapítva azok a cselekedetek, amiért halál jár, tehát a büntetés elkerülhető, ha tartóz­kodunk a kirakat bevetésétől és a többi sta­tárium alá tartozó akciótól. De az adórendelet intézkedései elől az ár­tatlannak sincs menekülése, mert egyrészt a valóságos jövedelem helyett elegendő a látszólagos jövedelem, másrészt ennek a lát­szólagos jövedelemnek megállapítása is a törvényes rendelkezéseknek, tehát az élő jognak félretételével történik. Ezzel az állampolgárok pénze, zsebe,­élet­módja, otthona, minden legszemélyesebb ügye és titka törvényen kívül helyeztetett. Ételünk, italunk, sétánk és pihenésünk mind alkalmas arra, hogy látszatokat kelt­sen és e látszatok miatt kell valóságos és nem látszólagos pénzeket fizetnünk. A felhatalmazási törvény csak arra jogo­sítja fel a kormányt, hogy az eddigi jogsza­bályok helyett bizonyos területekre más jogszabályokat léptessen életbe. De nem jo­gosítja fel arra, hogy az összes jogszabályo­kat figyelmen kívül hagyhassa, anélkül, hogy helyettük újakat alkotna. Nem hatal­mazza fel a jog félretételére. Rendkívüli időkben elviseljük a rendkí­vüli jogszabályokat. Elviseljük, ha a jog akár halált szab arra, aki az utcára kilépni merészel. Elfogadjuk, mert legföljebb ad­dig, míg az ilyen szabály érvényben van, nem fogunk kilépni az utcára. Ez súlyos szabály lenne, de mégis csak jogszabály, mert mindenki előre tudja, hogy mit nem szabad tennie. D­e nem fogadhatjuk el, mert jogérzetünk tiltakozik ellene, hogy súlyos jogkövetkez­ményekkel járhassanak a „látszatok11 és hogy e következmények „a törvényes ren­delkezések figyelmen kívül hagyása mellett11 legyenek reánk kiszabhatók. Alávetjük magunkat a jognak, bármilyen szigorú l­egyen is, de nem nyugodhatunk bele a jognélküliségbe, a bizonytalanságba és annak az örök jogszabálynak a félretételé­­be, hogy az embernek, ha állami közösség­ben él, előre tudnia kell, hogy cselekedeteire a törvény milyen következményeket állapí­­tot meg, előre tudnia kell, hogy mi az, amit elkövetnie nem szabad. Az újságcikk betűje és hangja nem lehet elég erős ahhoz, hogy érzékeltesse azt a hallatlan elszörnyedést, amellyel a jogászi lelkiismeret visszalöki azt a gondolatot, ami ebben a rendelettervezetben testet öltött. ROVÁS Aggodalmak? A száz percent tökéletesség­hez ragaszkodva, lehetnek. Ellenben a szén­rendeletben mi egy egészséges, lendületes el­térést az eddigi agyonfontolgató módszertől látunk s egyben a devizabajokból fakadó előnyöknek is első kiaknázását. Nincs de­viza behozatalra? Ha valami itthon kap­ható, akkor ha van is, nem szabad arra fordítani. Szén nélkül nem élhetünk, kül­földi szén nélkül ellenben igen, ha kényel­­metlenül is. Ennek ellenében azonban vagy tízezer ember jut kenyérhez. Itt látjuk első­­ízben az összefüggést az aranypénz hiánya és a munka gyarapodása között s bizony, ami a szénrendeleti után kezdődött, az sok más téren önként is beállhat. ★ Vive la paix! Ha az ember tudomásul veszi ezt a harsogást Berlintől Párisig s a kísérő morajt Európa minden zugából, ön­kéntelenül is kérdezni kell, hogy csinálták, hogy tíz éven át mégis kísérthetett a háború réme? Mindenütt demokráciák, mindenütt demokrata államférfiak, mindenütt hősi ha­lottak és vérző élő szívek, nyomorékok és gyógyíthatatlan betegek — vive la paix! Hogy lehetett, hogy ezt az ellenállhatatlan indulatot, mint az ezeregyésbeli dzsint, ennyi ideig palackba zárhatták"­s micsoda gyűrűt forgattak meg önkéntelenül Lávaiért és Brü­­ningék, hogy a dzsin sisteregve így kisza­badult?* A ledöntött oltárnak is lehetnek papjai, mondja az Ember tragédiájában az ariszto­krata ifjú Dantonnak. A napi munka során sok vonatkozásban szokott ez eszünkbe jutni, többnyire a kétség formájában. Hát vannak papjai a ledöntött oltároknak? Nem járják-e a huligántáncot a múlt ideáljainak tetemein? Nem gunyolják-e a régi nagyokat s van-e, aki hódol még nagyságuknak? Beth­len István grófnak mi egy pillanatig sem voltunk hívei, mint kormányrendszer kép­viselőjének. De diadalul volt minden kurta sétája és alig látott arcokat, csak a földre borulók tarkóit. Hová lettek a hódolók? Hol a magasztalók táborából a védelmezők tábora? Ki emlékszik ma Bethlenre — kö­zöttük? Pedig — innen mondjuk — mégis csak volt valaki. S ma olvassuk a Kornfeld Móric báró cikkét. Aki nem hajlongott s ma — nem felejt. Nem szólva arról, hogy soha nem kapott és ma fizet. Pofon a közgyűlési Vitéz Csik László Inzultálta Reisz Móric szocialista városatyát. Példátlan vihar és felzúdulás követte az Incidenst. Két és félórán át tárgyalták, hogyan lehetne békét teremteni. Végül is a jobboldali többség két közgyűlésről való kitiltással büntette a támadót A súlyos gazdasági viszonyoknak, a mind jobban terjedő nyomornak és a lakosság nyo­masztó anyagi helyzetének megvitatása, illetve az ezen való segítés érdekében szerda délutánra rendkívüli közgyűlésre hívta össze a főváros törvényhatósági bizottságát Ripka Ferenc dr. főpolgármester. Ezen a közgyűlésen azonban mindenről inkább szó esett, csak a gazdasági viszonyokról, a főváros és a lakosság pénz­ügyeinek szanálásáról nem. Ezúttal ugyanis olyasmi történt, ami m­esz­­szire elvonta a városatyák érdeklődését ezektől a különben igen jelentékeny és mélyreható problémáktól. Egy jobboldali városatya- vitéz Csik László dr., aki egyébként „hivatalból“ ül a közgyűlésben, mint az Orvosszövetség képviselője, inzultálta Reisz Móric szociáldemokrata városatyát, aki valójában egészen ok nélkül keveredett ebbe az inzultusba, hiszen tulajdonképen a baloldal és a jobboldal között előbb támadt félreértést óhajtotta néhány szóval tisztázni. Ez az inzul­tus azután olyan paprikásra forralta a hangu­latot, hogy többé szó sem lehetett komoly tár­­gyalásról, nem beszéltek egyetlen mondatot sem gazdasági válságról, szegénységről, nyo­morról, emberek megélhetéséről, hanem az egész délutánt a késő esti órákig ennek a sú­lyos incidensnek a megvitatása, majd pedig le­vezetése foglalta le. Pártemberek a kar­zaton Már szerda reggeli előzetes tudósításában jelezte az Újság, hogy viharfelhők gyülekeznek a közgyűlés felett­i gazdasági helyzet megvi­tatásának kapcsán. A szociáldemokrata párt ugyanis a­mint megírtuk, a főpolgármester és a polgármester felelősségrevonását is követelte, s ezenfelül pedig több politikai vonatkozást ke­vert a tárgyalás anyagába. A jobboldali pár­tokat erőteljes megrovásban óhajtotta részesí­teni azért, mert — a szociáldemokraták szerint — az ő gazdálkodásuk juttatta a fővárost a mai helyzetbe. Várható volt természetesen, hogy ezek ellen a megállapítások ellen a jobb­oldal élesen ki fog kelni. Ilyen meglehetősen felfutott hangulatban ült össze a közgyűlés, ahol farkasszemet nézett egymással a szélső­jobboldal és a szélsőbal. A karzat közönsége is teljesen szokatlanul és az eddigiektől eltérően, pártokra oszolva jelent meg a közgyűlésen, mert ezúttal mintegy felkészülve a várható eseményekre, a pártok maguknak követelték a karzati belépőjegyek kiosztásának jogát. Nem egyesek és nem a háznagytól kaptak belépőjegyeket, hanem a pártoknak adtak át bizonyos mennyiséget és azok osztották ki hí­veik között. Szemmel látható volt, hogy a kar­zaton is pártállás szerint csoportosulnak az érdeklődök, akik tömegesen, látszólag szoros összetartozandóságban foglalták el a számukra kijelölt helyeket. Feltűnő volt, hogy­ ezúttal az elnöki emelvény fölött senki sem tartózko­dott. A karzatnak ez a része telj­én üres volt, mert ide nem engedtek kel hallgatóságot. Egy félreértett közbe­szólás... Az ülésterem is zsúfolásig megtelt, hiszen a főváros és a lakosság jövendő helyzetéről kel­lett dönteni. Lázár Ferenc dr., a Wolff-párt egyik vezető tagja volt az­ első szónok. Beter­jesztette pártjának húsz pontból álló határo­zati javaslatát, amit a baloldal, főként a szo­cialisták állandó zajongással és közbeszólások­kal kísértek. A többi között arról beszélt, hogy tenni kell valamit a kenyér drágasága ellen is, mert a főváros lakossága az olcsó búza idején horribilis árat fizet. Ezután a zsírdrágaságról beszélt és felemlítette, hogy egyesek elitélendő machinációkat folytatnak a zsír árának megál­lapítása körül. Horváth Pál szocialista ekkor felpattant a helyéről és Lázár beszédébe kapcsolódva, ezt kiáltotta: i Gazság, amit csinálnak, gazság ez az uzsora és önök ezt tűrték! Erre a kijelentésre az egész jobboldal felzin­dúlt és viharosan tiltakozott a Horváth Pál ál­­tal mondottak ellen. Lázár Ferenc is emelt hangon válaszolt. Nyilvánvaló volt, hogy itt va­­lami félreértés történt, mert a jobboldal, illetve­ Lázár Ferenc úgy vélte — sőt egyes jobb­­oldaliak határozottan ezt állítják —, hogy Hor-­­váth Pál Lázárra értette szavait és tulajdona képen őt sértette meg a kijelentésével. A fo pártnak ezek a tagjai ugyanis mintha azt l látták volna, hogy Horváth Pál Lázár Feri megállapításait aposztrofálta így: „Gazság­at mondta. A szocialisták azonnal észrevették, hogy joboldalon nyilvánvalóan félreértették a Ho­váth közbekiáltásának tendenciáját és ezt helyénvalónak látták, hogy megfelelően kim­gyarázzák annak értelmét. Gál Benő szocialista városatya átment jobboldalra és Huszár Károlyhoz fordult, ak igyekezett meggyőzni a félreértésről. Mióta Huszárral beszélgetett, a háta mögött több szo­cialista bizottsági tag gyülekezett fel, így Ba­k­óczy László dr. és ítélsz Móric. Huszár Ká­rály is harciasan követelte: Horváth Pál­t szemben állapítsák meg, hogy széksértést kö­vetett el. Az elnök időközben rendre is utasí­totta Horváthot. Az első összetűzés Gál Benő és Huszár Károly beszélgetése köz-­­ben felpattant helyéről a már addig is idege­sen és türelmetlenül viselkedő vitéz Csik­ László dr., aki egyébként az OTI orvosa és aki, mint ismeretes, az Ádám professzor elleni perben szerepelt. Amióta Csik László bizottsági tag lett, illetve amióta, mint az Orvosszvetség kiküldöttje, bejár a közgyűlésre, már többször támadt összetűzése a szocialistákkal. Szemmel látható volt az éles ellentét, amely közöttük fennáll és szinte várni lehetett, hogy adott al­kalommal kirobban ez a feszültség, annál is inkább, mert a szocialisták tábora is mindig éles fegyverekkel verte vissza Csik László tá­madásait. Csik László így eavallt rá Gál Benőre: — Mit keresnek itt! Takarodjanak innen! Gál Benő, aki mellesleg az OTP elnöki ta­nácstagja, visszakiáltott: — Hogy mer velem így beszélni.­? ... Eközben belekapcsolódott a vitába Bánóért­ László dr. is, aki ugyancsak azt magyarázta, hogy Horváth Pált tulajdonképpen félreértet­ték, mert ő helyeselt Lázár Ferencnek. Csilléry­ András dr. nem fogadta el ezt a magyaráza­­tot. — Ön zavart akar itt előidézni! — jelentene­ ki Csillérynek Bánóczy. Csik Lászlót ez a beszélgetés, úgy látszik, még jobban felingerelte, mert elveszítve ön­uralmát, nekitámadt Bánóczynak, akit mellbe akart sújtani. Ez azonban nem sikerült, mert Bánóczy hátrált. Látva a helyzet elfajulását, társai segítségére sietett Reisz Móric, akit Csik már fenyegetőleg fogadott. Reisz elé ugrott és hadonászni kez­dett. — Igenis gazság — mondta Reisz —, de ki­ü­lönben magával nincs mit beszélnem ... Hogyan történt az inzultus ? Ekkor történt azután az incidens, amely tel­jesen felkavarta a szenvedélyeket. Vitéz Csik László ugyanis Reisz Móricnak erre a megjegyzésére teljesen kikelt magá­ból. Elöntötte a méreg és dühében öklével vadul a Reisz Móric arcába vágott. Természetesen óriási felzúdulás támadt mind­két oldalon erre a nem várt eseményre. A jobb­oldaliak Csik Lászlót fogták le és kivezették őt a közgyűlési teremből, a baloldaliak pedig a­ rendkívül robusztus alakú Reisz Móricba ka­paszkodtak, mindkét kezét leszorították, ne­hogy a dühösen kiabáló, felbőszült Reisz neki­­menjen Csiknek. Közben Csikre is mértek néhány ülést. Rendőrök a láthatáron Teljesen felborult a rend a közgyűlési terem­ben, fülsiketítő zaj és viharos lárma töltötte be.

Next