Ujság, 1931. november (7. évfolyam, 249-272. szám)

1931-11-03 / 249. szám

Francia és angol­szász valutanonigHa írta Makai Ernő dr. a Belvárosi Takarékpénztár Rt. vezérigazgatója Az­ egész világra kiterjedő gazdasági vál­ság immár megrendítette a leggazdagabb or­szágokat is. Azzal mindenki tisztában van, hogy a világválságot csak az összes népek kooperációjával lehet megoldani. A megol­dásnak módja és lehetősége most attól függ, váljon az a két pénzügyi hatalmasság — Franciaország és az Egyesült Államok —, amelyeket még nem borítottak el a válság hullámai, meg tudnak-e egyezni egy közös kibontakozási tervben. Egészen különös azon­ban, hogy bármennyire is át van halva e két nép attól a tudattól, hogy a megoldás sür­gős,­­ azt látjuk, hogy a pénzügyi kérdések­ben nehezen értik meg egymást. Ha e feltűnő körülmény okát kutatjuk, úgy a megfejtést abban kell keresnünk, hogy a valuta-, pénz- és hitelügyi kérdésekben a franciák egészen más elméleti alapon álla­nak, mint az angol­szász gondolatkörhöz tar­tozó Egyesült Államok. A pénz és hitelrendszerben tudvalevőleg két különböző elvi felfogás áll egymással szemben. Az egyik felfogás szerint csak az a jó pénz, melynek megvan a valóságos belső értéke s így a pénz csak akkor tökéletes, ha minden egyes bankjegy a lehetőséghez képest 100 százalékig arannyal van fedezve. Ez a pénznek úgynevezett klasszikus elmélete, amelyet eredetileg az angolok fejtettek ki és „currency principle“-nek neveztek. Hosszú időn át tényleg ezen a rendszeren volt fel­épít­ve a Bank of England üzletpolitikája is. Nem az angolokon múlt, hogy ezt a rendszert kénytelenek voltak a mai válságos viszonyok között elhagyni. A másik elmélet a pénzben nem annyi­ra reális értéket, mint inkább hiteleszközt lát. Ezen elmélet szerint e pénzrendszer tökéle­tes funkcionálásához az is elegendő, ha a forgalomban lévő bankjegyek rövid lejáratú, jó vált­ókal vannak fedezve Ez a pénznek úgynevezett bankszerű elmélete, vagy, amint az angolok nevezik, „banking princip­e”­ Igen természetes, hogy a pénz- és bankjegy­­forgalomnak ezt a könnyebb rendszerét fő­kép azok az országok alkalmazták, amelyek nem rendelkeztek elég aranykészlettel ahhoz, hogy a klasszikus igényeknek megfelelően 100 százalékkal fedezzék a bankjegyforgal­mukat arannyal. A háború előtt Francia­­ország is ehhez a kategóriához tartozott. A háború óta azonban sok minden meg­változott. Franciaország ma ama kevés or­szágok élén halad, amelyek telítve vannak arannyal és­ így megengedhetik maguknak azt a luxust, hogy valutapolitikájukban úgy rendezkedjenek be, amint az szerintük egy gazdag országhoz illik és amint azt annak­idején az angoloktól tanulták. Ennek a rend­szernek azonban a gyakorlati életben igen messzemenő következményei vannak, ame­lyek éppen a mai súlyos viszonyok között nehezen egyeztethetők össze más népek va­lutapolitikai érdekeivel. A francia valutapo­litikának a gyakorlati életben követett mai irányelvei, amelyek a „currency“-teóriában gyökereznek, a következők: 1. A franque de France igyekszik mennél több aranyat szerezni, mert csak a tényleg 100% erejéig arannyal fedezett bankjegyet tekintik valódi pénznek. Ennek a tudatosan előmozdított aranybeáramlásnak a következ­ménye az, hogy ma az Egyesült­ Államok után Franciaország rendelkezik a világon a leg­nagyobb aranykészlettel. 2. A mai francia bankpolitika elítél min­dennemű inflációt, ami természetes következ­ménye annak az elvnek, hogy nem tökéletes pénz az a bankjegy, amely nem aranyfede­zet, hanem hitelművelet alapján került for­galomba. 3. A francia valutapolitika elveivel még az a rendszer sem­ egyeztethető össze, hogy a bankjegyek fedezetéül arany helyett deviza, azaz külföldi valutára szóló követelés szol­gáljon, mert ezáltal a belföldi bankjegyek fedez­etét közvetve valamely külföldi jegy , bank aranykészlete képezné. Ez szerintük szintén infláció, mert egy ország aranykész­­­­lete több ország bankjegyforgalmát támasztja­­ alá. Ezzel tehát szembehelyezkednek az úgy­nevezett „gold exchange standard" dél, ame­­­­lyet pedig annak idején a népszövetség által ■ összehívott arany-bizottság ajánlott az arany-­­ hiány remediu­maként. (Ennek a rendszer­­­nek fogyatékosságát egyébként nyilvánvalóvá­­ tette az angol font stabilitásának megingása.) 1 9­4* MA v Budapest, 1931 kedd, november 3 Ara LOu­­ck V VII. évfolyam, 249. szám ,n i, i. i ■ "'« .un........ SZERKESZTŐSÉG VOSF' _ VI, Aradi­ utca 10 M |H­B| hRA ^PSi» LEGNAGYOBB ^ILMlCSODÁJA TELEFON: Automata 207—54, Pgf g»gnj ®|gL jSrarejsl& i|g3p __ __ __ 207-55, 207-56, 207-57 ||| |§| &M­jBMgnt | BXjftO”" ” FIÓK KIADÓHIVATAL ® ifi B iBÜKiA En /Bm m a *+1.________ ESKÜLCSÖNKÖNYVTÁR |18 ||Éj­ggl Jl| vjK jlli 4§||| Egg BiCjr Ff Pl Budapest, Erzsébet • körút 43 (Royal* lumma épület). Telefonaxem i Jóisol 316-28 ^^gjjSg^W b%M W&ti. N|gjgg%%jgjg jflRN­M PREMIER RADIMC Ularisi et m­onol­oflyk­oda, Budapest, wfmB ImS lUHUINI PENTEKKH IWUNIfv VII. Britéből.Iierul 43. Tol. i J. 418—34 ----------­ ROVAS. A legtermészetesebb, hogy parlamentáris államban az országgyűlés együtt legyen. A legtermészetellenesebb, hogy az együtt levő országgyűlés a sok felgyülemlett jogos és mellőzhetetlen mondanivalótól nem tud munkához jutni. A kormány, miután a múltért való felelősségtől kénytelen a múltra tekintettel lenni, mert a többség, melyre tá­maszkodik, ezt a múltat is támogatta s ön­­nönmagának az ellenzéke és vádja kényte­len lenni, ha a más irányba haladó kor­mányt követni akarja. És követni akarja és önmagát elítélni nem akarja. Az ellenzék vád alá akarja helyezni a volt kormányt s efölött az akkori többség döntene. Azonfelül éles és jogos kritikát mondana a mostani intézkedések fölött, anélkül, hogy a Károlyi­kormányt megrendítené. Csupa ellenmon­dás, csupa összeütközés, felfordulást okozni azzal a szándékkal, hogy ne legyen fel­for-' dulás. S amellett, hogy a sok keserűség ká­­kivánkozik az emberekből, ügyelni kell a külföldre, amely nem lélektanilag, hanem politikailag hallgatódzik. Hogyan lesz, mint lesz, csak akkor fogjuk sejteni, ha már meg­történt. Hossz, buzabossz! Ha olyan tartós lenne, amilyen váratlan, ha oly rohamos lenne, mint a bessz volt! Micsoda megoldás lenne politikai elvek és gazdasági bölcsesség nél­kül. Oroszország túl eladta magát és vissza­vásárol. Amerikában végére járnak a kész­leteknek ... Hát nem azt hallottuk a böl­csességtől, hogy túlprodukció? Hova lett a tulprodukció vagy hova lett a böl­csesség? S ha most bölcsesség nélkül a váratlan konjunktúrára csak ideigle­nesen is, rászabadítanák a kereskedőket, akik statisztika és bölcsesség nélkül egysze­rűen értik a mesterségüket! * Ejnye de­­jól Minden, amit itt összelocso­gunk, ostobaság és semmi más. Minden, ami most csinálódik, a Bethlen István gróf uta­sítása szerint csinálódik. Hát mért nem szólt előbb? A kereskedők nem buknának, a munkanélkülieknek volna dolguk, az ál­lamnak volna pénze, ha előbb tudjuk, hogy csupa ostobaságot firkálgatunk és mondo­gatunk. Az egész ország a maga ostobasága miatt nyomorog s az egyetlen ember, aki okosságával nyugalmat biztosít magának, levette róla a kezét. I­­t stiílift : U­­­ff Felborult a koncentrációs kormányalakítás terve A képviselőház szerdai ülése elé eddig nem tapasztalt idegességgel tekint a közvélemény. A hosszú szünet, amely alatt az egyre erő­sebben mutatkozó politikai közhangulatnak nem adódhatott a nyilvánosság előtt kifeje­zője, a 33-as bizottság csupán arra lehetett elegendő hogy határozatain keresztül azokat a súlyos gazdasági és pénzügyi rendszabá­lyokat ismerje meg a nyilvánosság, amelyek csupán hátterükben jelzik a Károlyi-kormány politikai szándékait. A parlament hosszú szü­netét növekvő türelmetlenséggel nézte maga az egységes párt is. Annyival inkább, mert Bethlen István gróf csillapító jelenléte is hiányzott. Az idegesség a kormányzópárt so­rait is megbontotta. Az egyik oldalon az úgy­nevezett érdektelenek kezdtek csoportosulni és igyekeztek glédába állani a 33-as bizott­ságnak minden olyan megállapítása és ren­delkezése mellé, amelyek bármilyen vonat­kozásban is, terhelő adatokat vagy ellenkező felfogásokat jelentettek az úgynevezett Beth­­len-rendszer szellemével szemben. Az érdekteleneknek ezt az eltávolodá­sát nagy nyugtalansággal és féltékeny­séggel nézte a kormánypártnak az a nem csekély számú törzse, amely egy évtized politikai érdekh­álózatában lett elválaszthatatlanul eggyé Bethlen Ist­ván gróf hatalmi rendszerével. Mialatt tehát Festetich Sándor gróf és elv­barátai megalakították az érdektelenek cso­portját, Bubinek István és számosan mind­azok, akik tudatában vannak annak, hogy a régi hatalmi plat­form nélkül jelentőségüket és politikai továbbszereplésük lehetőségét tel­jesen elveszítik — a hatalom féltésének kö­zös aggodalmában kovácsolódtak még inkább össze. A képviselőház közelgő szerdai ülése a végső döntést tette szükségesé az egyéves párt belső életében. Már az, elm­últ napokban nyilvánvalóvá lett, hogy az ellenzék viharlos ostromra készül a Bethlen-rezsim n­űtízen emléke ellen és nemcsak azokat az erőszínű pontokat használja fel parlamenti harcirakt­tikájában, melyeket a Bethlen-korm­ány gaz­­dálkodásának megdöbbentően súlyos hibáira­ Teleszkij János oly éles kritikai reflektor­­fényben állított a közvélemény elé, hanem felveti a legkényelmetlenebb kérdést is: vállalja-e Károlyi Gyula gróf kormánya az azonosságot a Bethlen-rezsimmel, vagy pedig a 6-os albizottság magatartásának inkább megfelelő módon, levonja a Bethlen­­rezsim pénzügyi gazdálkodása és a Károlyi­­kormány pénzügyi rendelkezései között amúgyis kétségtelenül meglévő elvi különb­ségek konzekvenciáin A készülődésekből úgy látszott, hogy a kiütköző ellentétek, az egy­séges­ párt legutóbbi eseményiben jelentkező házi differenciák, együttesen megváltoztatják a parlament üléstermének hangulatarányaát és a kevésbé megelégedett kormánypárt­ kép vs .csoportját kö­.t.Ma ig a­ várható hangulatkialakulásnak előjeleket emlegették az utóbbi időb­en egyre hangosab­­ban azt a lehetőséget, hogy a Károlyi-kor­mány elvégezvén a 33-as bizottság legsürgő­sebb tennivalóit, nagyjában befejezettnek te­kinti misszióját és a közhangulat természetes nyomásának is engedve, elősegíti egy úgyne­vezett koncentrációs kabinet megalakulását. Beszéltek koalícióról, beszéltek minden kü­­lönbséget áthidaló úgynevezett nemzeti kor­mányról, valamennyi felmerülő terv háta mögött ott állott a mai közhangulat általános kritikája: az egységes párt túlélte önmagát, régi hatalmi kereteiben tovább femn nőni » &a£ftiian vtn'iifi&ái£i3€hl 4. A francia bankpolitika ellentétben áll minden oly törekvéssel, amely arra irányul, hogy a jegybankok az úgynevezett „kon­junktúrapolitika" szolgálatába szegődjenek. A konjunktúrát és az átalakulást befolyá­solni csakis nemzetközi kooperáció útján lehet és ez az oka annak, hogy a francia bankpolitika mai elvei mellett Franciaország nehezen kapható oly pénzügyi akciókra, amelyek csak a különböző országok együtt­működésével vihetők keresztül. Franciaországnak ezzel, az elméletben túl­ságosan klasszikus, a gyakorlatban pedig túl­­józan, mondhatni rideg és önző politikájával homlokegyenest ellentétben áll az angolok és az amerikaiak által követett rendszer. Ez a rendszer a következő alapokon épül fel: 1. Az angolok és az amerikaiak — hang­súlyozzuk, csak újabban — a bankjegyben nemcsak pénzt, hanem hiteleszközt is látnak, amelynek segítségével céltudatos valuta - és konjunktúra-politikát lehet űzni. Ezt az irányt az elméletben a svéd Cassel, az angol Keynes és az amerikai Irving Fisher képviselik, akik abból indulnak ki, hogy kevés az arany, tehát a pénzforgalom terén mu­tatkozó hiányt bankjegyekkel kell pótolni. Ezek az elméleti emberek mindannyian tu­datos inflácionisták, mert a nagy bankjegy­forgalommal az árakat akarják alátámasz­tani, hogy ezzel a konjunktúra, melyet meg­bénított az aranyhiány, megint fellendüljön i­s. Ennek az elmélésnek a hatása a gya­­­­korlati angol bankpolitika terén abban nyil­­­vánult, hogy a Bank of England Angliában­­ jelentékeny mértékben felemelte az aranyfe­­dezet nélkül kibocsátott bankjegyek kontin­gensét, ezenfelül pedig az aranyhiánnyal küzdő tőkeszegény középeurópai államok, jegybankjait rendszeresen támogatta deviza­­kölcsönükkel. Igaz, hogy ebben a tekintetben a Bank of Englandot nagyban befolyásolta az a körülmény, hogy az angol pénzpiac jelen-■ tékeny mértékben volt angazsálva a közép­­európai országokban és így angol érdek volt az, hogy a középeurópai országokat megóv­ják a pénzügyi összeomlástól. 3. Hasonló expanzív bank- és hitelpoliti­kát követtek a fellendülés éveiben 1921­-tól 1920-ig az Egyesült Államok jegybankjai, a Federal Réserve Bankok, azzal a határozott céllal ,hogy előmozdítsák a jó konjunktúrát. Ezt a célt szolgálta a Federal Reserve Ban­koknak alacsony kamatlába és liberális hitel­politikája mindaddig, amíg a mesterségesen fűtött konjunktúra össze nem omlott. 4. Ugyanennek a célnak, vagyis a világ­­konjunktúra fellendítésének szolgálatában állottak azok a külföldi kölcsönök is, ame­lyekkel — amíg lehetett — Anglia és Ame­rika bőségesen rendelkezésére állott a tőke­szegény országoknak. Az ily­en ellentétes bank-, pénz- és hitel­­ügyi rendszer mellett nem csoda tehát, ha Franciaország és az Egyesült­ Államok nem értik meg egymást és nem találnak közös platformot arra nézve, miképpen segítsék meg a pénzügyi nehézséggel küzdő népeket. Nem fér azonban kétség ahhoz,­ hogy Franciaország sem folytathat állandóan a többi országoktól teljesen eltérő pénzügyi politikát. Ha más nem, a saját érdeke fogja egy eddiginél koncil­ánsabb nemzetközi pénz­ügyi politikára késztetni. Az aranykészletek­nek további állandó felhalmozása Francia­­országban végül annyira felszökteti majd az árakat, hogy a termelés­ megdrágulása foly­tán Franciaország el fogja veszíteni verseny­képességét a nemzetközi piacokon és kü­lke­reskedelmi mérlegének passzivitása annyira meg fog duzzadni, hogy ezt az ország fize­tési mérlege is meg fogja sínyleni. Akkor azután nem lesz maradása az aranynak Franciaországban sem és Franciaország kényszerűségből fogja a fizetési mérleg egyen­súlyának megmentésére feláldozni azt az aranyat, amelytől barátságos megegyezés út­ján egyelőre még nem akar megválni. Ad­dig azonban még sok idő fog eltelni, már­pedig a pénzügyi nehézségekkel küzdő kö­zépeurópai országoknak gyors segélyre volna szükségük. A segítség sürgős és fontos. Nem mintha a pénzügyi segítség gyökeres javu­lást hozna. A bajok külforrása alapjában véve gazdasági téren van, de ha a mai zilált pénzügyi helyzet, ha csak ideiglenesen is javul, akkor legalább lesz elegendő idő ah­hoz, hogy a középeurópai országok meg­oldhassák a m­ai pénzügyi bajoknál is súlyo­sabb gazdasági problémáikat. A helyzet kul­csa ma Franciaország kezében van. Remél­jük, hogy Laval még­sem tanácskozott hiába Hooverrel, ha ennek a tanácskozásnak egy­­előre nincs is kézzelfogható eredménye. ♦ A fentiekben igyekeztü­nk hű képet adni Franciaország m­ai hivatalos valuta - és hitel­politikájáról. Ez a pénzügyi politika Magyar­­országra sem közömbös, mert ennek a szűk­keblű politikának irányelvei nyilvánulnak meg abban a jelentésben is, melyet a népszö­vetség pénzügyi bizottsága szerkesztett Ma­gyarország gazdasági és pénzügyi helyzeté­ről. Ha a franciák pénzügyi elveire gondo­lunk, akkor talán inkább megértjük ezt a je­lentést, amely a legfontosabb pontban, a pénzügyi segítség kérdésében semmiféle irány­elvet sem tartalmaz. Bízzunk azonban ab­ban, hogy a népszövetség tanácsa, amely no­vemberben fog ülést tartani, a magyar vi­szonyokat nemcsak kritikai szemmel fogja mérni, hanem a praktikus segítségnek is módját fogja találni.

Next