Ujság, 1933. október (9. évfolyam, 223-248. szám)

1933-10-01 / 223. szám

Budapest, 1933 v­asárnap, október 1 Ulaidsl és menellényiroda: Budapest, VII, Erssébetkörut 43. Telelom 418-34ÚJSÁG SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL] VI, Aradi­ utca 10 TELEFon: 207-54, 207-55, 207-56, 207-57 FIÓKKI­ADÓH­I­V­AT­AL ÉS KÖLCSÖNKÖNYVTÁR Budapest, VII, Erza Abal-korut 43 (Royal­­é­ rUletJ. Telefon: 316—28 R Ára 32 fillér IX. évfolyam, 223. szám Rejtvény pályázati szelvény 1133 október 1. Név , ,­j, Lakáscím mimiMillii ROJVÁ5 Kánya Hüngyminiszter nyilatkozik a leszerelasrol 19.000 materi art el az orosz sztratosztara-tianion prapanan inzutian­ak egy német követsegi lib­an EZER PENGŐ Mussolini javaslata, mely a Dunamedence­­gazdasági összefogását politikai akadály nélkül akarja lehetővé tenni, alapvonásában azonos azzal, amit Kánya külügyminiszer Párisban pedzett és ott nem talált ellenmondást. Ha közös megegyezés közvetetlenül jogos poli­tikai aggályokat kelt, kerülő után ugyanaz az eredmény elérhető, ha az összes kombiná­ciókban két-két állam szerződésre lép és ezeknek a szerződéseknek összessége gazda­ságilag ugyanazt éri el, amit közös össze­­állással politikailag nem lehet elérni. A gaz­dasági életnek az eredményre van szüksége. A politikát nem lehet áldozatul hozni, de viszont ha meg lehet kerülni, nem tudjuk elképzelni, hogy akármelyik állam, ha iga­zán gazdasági megoldást kiván, ragaszkod­jék hozzá, hogy a politika feltétlenül mint akadály szerepeljen. * Töredelmesen bevalljuk: magunk is hasz­náljuk a racionalizálás szavát, ezért kicsit kínos bevallanunk, hogy nem tudjuk, mit jelent. A vallomásra Gömbös Gyula minisz­terelnök válasza a nála járt gazdaküldöttség­­nek kényszerít. Tisztviselő fizetést nem szál­lít le (nagyon helyest), ellenben a megtaka­rításokat a közigazgatás racionalizálásával akarja elérni. Erre is szeretnék mondani: nagyon helyes, de tisztviselő vonatkozásban nem merjük megtenni. Racionális, azaz észszerű, minden feleslegest kerülő közigaz­gatás kívánatos, de ha megtakarítások céljá­ból s nem a közönség kiszolgálása szempont­jából történik, létszámcsökkentést jelent. Még­pedig lényegeset, ha a megtakarítás számbajövő mértékben történik. Már­pedig örülni, hogy a tisztviselői fizetést nem csök­kentik és egyben örülni, hogy sok tisztviselő egyáltalán fizetés nélkül maradjon, egy füst alatt nem tudunk.* A szénárak leszállítása valóságos jótéte­mény a kevéspénzű, de mégis fázó közön­ségnek, gazdaságilag pedig érdeme a minisz­ternek, mert meg tudta tenni úgynevezett le­törés nélkül, tárgyalás és megegyezés útján a bányákkal, a melyek ezúttal csak arra néz­tek, hogy meg­­ tudjanak élni, nem pedig, hogy minél jobban éljenek meg. Kánya elutazott Senfbel Genf, szeptember 30. Kánya Kálmán kül­ügyminiszter szombat délelőtt látogatást tett Beck lengyel külügyminiszternél. Később Musanov bolgár miniszterelnököt látogatta meg. Délután sir John Simon angol külügymi­niszter kereste fel őt szállójában. Kánya Kálmán külügyminiszter este hat óra két perckor Máriássy Zoltán és Balásy Antal követségi tanácsosok kíséretében el­hagyta Genfet. A pályaudvarra kikísérték Perényi János rendkívüli kövei, a delegáció tisztikara és a genfi magyar kiküldöttek. Mengele Ferenc külügyi sajtófőnököt szak­­tárgyalásai még egy-két napig Génfben tartják. ÍRTA: KÓBOR TAMÁS Annyi keserűséged van, szegény szel­lemi proletártestvérem hadd örvendjek veled, amikor a legtisztább öröm ér, mely téged a legjogosabban még­is illet, a káröröm. Végre megkezdődik az igazság uralma. A takarékosság, mely eddig csak a mélyben turkált, és szelt mind keskenyebb karajt mindennapi ke­nyérnek, most már eléri a csúcsokat is. Jól esik, akinek háromszáz pengőjéből kétszázat, a kétszázból százat csinált a takarékosság, a leépítés és az állástalan­­ság kihasználása, tudni, hogy ahol eddig ezrekbe ment a havi fizetés, ott egyetlen egy ezer a legfelsőbb határ. Ezer pengő havonként! Budapest millió lakosából hánynak nem szédül meg a feje e mesés összeg hallatára. És le kellett faragni a fizetéseket erre a szintre, melyre a száz­ezrek soha sem tudnak emelkedni, még vágyaikban és álmaikban sem. Ezer pengő! A gépírónő kerek egy esztendőt dolgozik ezért és ha máskép nem megy — nagyon sokszor nem m­egy — még több ideig. És egy nagyságos és méltó­­ságos úr kénytelen erre az elérhetetlen magasságra leszállani. Milyen magasból? Ameddig Piccard tanár sem emelkedik, mert az ő gömbje sem éri el a havi há­rom-négyezer pengőket. Egyelőre az állami üzemek szállítják le toronnymagasságra a hegyorom ma­gasságú fizetéseket, de nincs kétség benne, a kezdetet követi a magángazdaság is. Ezer pengő a gyárvezérnek, aki tízezret keresett és ezer pengő a törtetőnek, aki hónapos szobában vagyonról álmodott és álmát meg is valósította. Megkezdő­dött a csúcsok lehordása és közelebb ju­tottunk az eszményképhez: sik föld, mely­ből fejjel senki sem látszik ki. így van ez rendjén a szegénység századában, az álnok liberalizmus megsemmisítése ide­jén. Ha már szegények vannak, ne legye­nek gazdagok! Csak jelezni akarom, hogy értem a lenyűgözötteket, akiknek jól esik az osztó igazságnak ez a lecsapása arra a ré­tegre, mely eddig biztonságban érezte magát. De a megértésnél, messzebbre, a helyeslésig nem tudok menni. Azt hi­szem, nem is várják tőlem, akinek szinte rögeszméje, hogy a takarékosság él és állam és község, közgazdaság és magán­­gazdaság biztosabban mászik ki a válság­ból, ha mindenkinek van havi ezre, mintha senkinek sincs ezernél többje. Aki évek során át látja a takarékosság és leépítés mind szorgosabb munkáját és sehol egyetlen egyszer sem a kívánatos eredményt. Az állam takarékoskodik és mennél kisebb a kiadása, annál kisebb a bevétele. A boltos elbocsátja segédjét és egy garassal sem marad többre, mint mi­kor segédet tartott. Nagy vállalatok el­bocsátották alkalmazottaik felét és még­sem marad meg nyereségnek, amit meg­takarítottak. Ismerik ezt a vesszőparipá­mat és nem veszik rossz néven, ha most sem szállok le róla. Lejtőn lefelé fölös­leges a ló, aki húzná a kocsit, de ló nél­kül is a lejtő lejtő marad és a kocsi le­felé gurul. Társadalmilag valahogyan helyrebil­lenti a lelki egyensúlyt, h­a a vastag ága­kat is megnyirbálják és ha már lefelé nincs határ, legyen legalább fölfelé. Tár­­gyilag is jelentene valamit, ha amit ezer pengőn felül lefaragnak, oda adnák a száz pengőn aluliaknak. Ez kiegyenlítés lenne takarékosság nélkül. A vállalat al­kalmazottain így segítenének, de magán a vállalaton azzal, hogy magának farag le, soha. A veszteség mindig nagyobb, mint a megtakarítható. De van társadalmi vonatkozása a le­­faragottaknak is. Nincsenek sokan. Havi ezer pengőnél kezdődik a jómódúak osz­tálya. Ha ezt a legtöbbet általánosítják, ott véget is ér. Ami azon felül volt, meg­szűnik. Ez az osztály volt, melyre a fény­űzés ipara és kereskedelme számíthatott és ez volt az az osztály, mely elvégre jo­gosnak tartotta a létét és számíthatott rá, hogy megmarad. Embertelenség, ha a gépírókisasszony csak ötven pengőt kap, de nem kiált égbe, ha a vezérigazgató, akinek képességei százezreket hoztak a vállalatnak, többet kapott a létminimum­nál, sőt annyit, hogy minden testi és kul­turális szükségletét pazarul kielégíthette. Ez az osztály van és fölépítette munkája és érdemei alapján a maga magasabb életmódját. Lehet kényszerűség, lehet megoldás, de nem lehet osztó igazság, ha egy szép napon egyszerűen letaszít­ják erről a szintről, ha amit kétoldalúan megkötöttek, a szerződést harmadik ha­talom megsemmisíti az egyik előnyére, a másik kárára. Egyénileg, osztályilag ez a réteg okkal kérdezheti: hol a jog és hol a szerzett tulajdon biztonsága? Lélektanilag. A fiatalember álmodik a jövőről. Amíg nyitva előtte az élet, meg­feszíti minden képességét. Míg a létra alján van, odaadja nappalát, éjszakáját.. Vezető állásban nincs hivatalos órája, nincs pihenője. Agyban, idegben kimerül. Egyre gondolkodik, cselekszik vinni va­lamire! Elvárható-e a képességnek ez a gazdálkodás nélküli felőrlése, ha messze távolban végcélul int a leeresztett so­rompó? Eddig juthasz és nem további Ezer pengőre viszi a szamárlétra is, ezer pengőn felül Pegazus szárnyai sem röpít­hetnek. Minek szárnyakat növeszteni? Gazdaságilag. Az egyik félen elért meg­takarítás a másik félen többszörösen hiányzik. Az állam néhány száz ember után kevesebb egyenes adót kap. A ke­reskedők és iparosok során át mind meg­annyinál hiányzik, amivel ezer pengőn felül nem költenek. Nem ötszáz pengő a­ hiány, ha ezerötszázból ezer lett, hanem annyiszor ötszáz pengő, ahány kézen ez a többlet eddig futott. A mészáros még megkapja, amit eddig, a pék is. Futja az ezerből. A cipész, a szabó, a kalapos, fe­­hérnemüs már kevesebbet lát, az éksze­rész, a piktor, a szobrász és iparművész már semmit. Művészet, irodalom és az iparoknak egész serege berendezkedett a tényhez, hogy vannak, akik ezer pengő­nél többet keresnek. Házak épültek ezek számára, öt, hat és még több szobás la­kásokkal. Bútorosok dolgoztak azzal a feltevéssel, hogy öt, hat és még több szo­bás lakásokat megfelelően felszerelnek. Ezek alól egyszerűen kirántják a gyé­kényt. A törzsökös közgazdasági tan uj tőkék gyűjtéséről prédikál. Honnan gyűl­nek az új tőkék? A keresetfölöslegnek ta­karékba, bankba való adásából. Ez le­hetséges kétszáz pengős fizetésnél is, ha tíz pengőt lespórolnak a táplálékból. Le­hetséges ezer pengőnél is, ha ennyire föl­viszik. De lehetetlen, ahol ezernél több volt és most csak ezer marad. Ott kény­telenek átnyergelni s természetesen a fö­löslegen kezdik „a leépítést“. Nincs mit félrerakni! Aztán következik a nem múl­hatatlan kiadás összezsugorítása és be­fejeződik az eddigi életmódról való le­mondással. Kívánatos ez? Ha kényszerűségről be­szélnek, szavam sincs ellene. De megol­dásul találták ki, a gazdasági romlás meg­állítása céljából foganatosítják. A válla­latot, melyen segítenének, még rosszabb helyzetbe hozzák, mert még gyöngébb társadalmat szolgál ki. Ellenben egy csomó küzködő embernek és intézmény­nek újabb lökést adnak a mélység felé, melynek elnyelésétől a fűszálba is ka­paszkodnak. Ez az út sohasem visz a magasba. Ez a lemondás a belenyugvás útja, a beren­dezkedés a nyomorban, nem küzdelem a nyomor ellen. Hitem és meggyőződésem.

Next