Ujság, 1935. július (11. évfolyam, 147-172. szám)

1935-07-02 / 147. szám

KEDD, 1935 JÚLIUS 2 Ú ÚJSÁG Rotter Lajos 265 kilométert repült a Karakánnal és Jugo­szláviában szállt le ■iraaiaiisM8B——-----­ A világ negyedik legjobb eredménye Roter új rekordja Vasárnap délelőtt a cserkészrepülők hár­­mashatárhegyi repülőterén nagyban folyt a készülődés, mert Rotter Lajos, a híres cser­készpilóta rekordkísérletre készült. Nagyszerű északi szél ígérte, hogy a rekord sikerülni fog és a híres „Kanaikán“-t — amelyen már annyiszor javítottak rekordot a magyar mo­­tornélküli repülők —, állították elő és ebbe szállt bele Rotter. Úgy határozott, hogy tá­volsági rekordkísérletre indul és éppen ezért megmondotta környezetének, hogy lehetsé­ges, hogy hosszú ideig nem fognak róla hal­lani. Magával vitt mindenféle ennivalót, egy félkiló cseresznyét, csokoládét, szendvicseket, thermosban meleg teát. Stotter Lajos pontosan féltizen­kettőkor in­dult el a Karakánnal hosszú útjára. Rövid ideig keringett a Szármashatárhegy repülő­tere felett és azután 800 méter magasságban a déli vasút irányában tűnt el a látóhatárról. A cserkészszövetség vasárnap egész nap és éjszaka inspekciót tartott, hogy Rotter eset­leges jelentkezésére azonnal készenlétben le­gyenek, hátha szükség van valamire. Rotter azonban nem jelentkezett, nemcsak az éj­szaka folyamán, hanem hétfőn késő délutá­nig, úgy hogy repülőkörökben már aggódni kezdtek, nem érte-e baj a Karakánt és vele együtt Rotter Lajost. A Cserkészszövetség egész nap érdeklődött a magyar csendőri állomásoknál, nem kap­tak-e hírt a Karakán leszállásáról, Rotter Lajos sorsáról azonban senki sem tudott semmit. Már-már attól tartottak, hogy valami baj érte Rotter Lajost, amikor végre hétfőn az esti órákban távirat futott be a Cser­készszövetség helyiségébe. Ebben a táviratban Rotter Lajos azt jelenti, hogy nagyszerű tel­jesítménnyel rekordot javított és Jugoszlá­viában szállt le. Rotter távirata a következő­képpen hangzott: „A Temes partján leszálltam Szár­csán Jugoszláviában, fél hatkor. A ha­tóságok előzékenyek. 265 kilométert repültem. Kérek sürgős intézkedést.“ A Cserkészszövetségben nagy örömmel fogadták Rotter Lajos táviratát, mert a 265 kilométer valóban elsőrangú eredmény. Tudni kell, hogy a magyar távolsági iholor­­mo­zi nélküli repülés rekordja eddig mindössze ö1 kilométer volt és ezt szintén Rotter Lajos érte el még pedig 1933-ban a jamboree al­kalmából. A harminchároméves Rotter mérnök, aki szinte minden évben egy-egy új rekorddal teszi ismertebbé a magyar mo­tornél­küli­­repülést, ezzel az eredményével a világ negyedik legjobb motornélküli tá­volsági teljesítményét érte el. A világrekord 370 kilométer és azt a német Heinrich Bit­­mar tartja egy év óta. Rotter Lajos pontosan 30 órát volt a leve­gőben és a távolságot 2000—2500 méter magasságban tette meg. Egyelőre nincs bő­vebb jelentés nagyszerű repülésének körül­ményeiről, de bizonyosb­a veszik, hogy ez az eredmény mindenképpen rekordnak te­kinthető. J . Rotter kitű­nően használta ki az erős északi szelet és miután a távolsági repülésnél csak egy irányban, légvonal távolságban lehet repülni, kénytelen volt a jugoszláv ha­tár fölött átrepülni, mert tudta, hogy gépe még hosszabb ideig maradhat a levegőben. Arrafelé 165­ kilom­éternyire van Budapest­től a határ úgy, hogy Rotter kerek 100 kilo­métert repült Jugoszlávia területén. A Cserkészszövetség azonnal érintkezésbe lépett a külügyminisztériummal, amely a szokásos diplomáciai után indított akciót, hogy Rotter Lajos és a Karakán minél előbb hazakerülhessenek. Bemutatták... Irta Goitein Éva Egyszerre csak úgy érezte, mintha valaki egy fűszálat húzna végig a hátán. Meg­fordult. Magas, szőke fiú, barnatestű, buzakék fürdőtrikós, őt nézi, mereven, kitartón. Hogy megfordult, a fiú arca mosolygósra simult. — Kezicsókolom ... És kezével kis bizonytalan mozdulatot tett felfelé, mintha a kalapját akarná levenni... ami persze nincs a fején. Komikusan be­fejezetlen volt ez a mozdulat. . . mosolyog­nia kellett. — Szép idő van ... — lépett a fiú köze­lebb. Nem . . . nem szereli az ilyen ismerkedé­seket.. . leszólítás ... . nem neki való.. De, ha már... ■—­ Szép idő van. A nap melegen sírt. Szeretek a Balatonban fürödni. Tiz napja vagyok itt. A kutya ugat, a macska nyávog .. Mondja, nem tud újabbat? — A régi dolgok a jók, kislány. Azok vál­nak be, mindig. Lássa most is. . . már be­­szélgetünk. Igaza van... Itt kellene hagyni. Mégse neki való az ilyesmi. Más az elhatározás és más .. . — Persze maga most azt hiszi, hogy ez is könnyen sikerült. Csak egy kezicsókolom és szép idő van, és kész az ismeretség. . . Megmondjam, miért válaszol legtöbb nő a le­­szólításra . . . még az olyan is, mint én, aki nem szokott belemenni az ilyesmibe és leg­­belől borzasztóan szégyell magát? — Mi van ezen szégyelnivaló? Balaton . . . nyár.. . fiatalok vagyunk és a huszadik században élünk ... — Nem erről van szó. De egy dolgot már mindig tudunk arról, aki megszólít. Hogy jó ízlése van . . . Hogy annyi nő közül éppen engem választott. Engem. Aki tudom ma­gamról, hogy az alakom nem tökéletes és az arcom szeplős és hogy a fürdőruhámon is meglátszik, hogy nem­ egész új... És tu­dom, hogy nem vagyok feltűnő és nem va­gyok szép és nem vagyok semmi különös . .. Így kívülről... és nem is akarom, hogy megszólítsanak . .. nem szoktam . .. nem szeretem ... — De olyan szépen nézte a Balatont, a vizet és a Badacsonyt itt szemben. Olyan őszinte elragadtatással, olyan belülről ki­fényesedő örömmel ... és nem a fiukat nézte kihivóan, vagy titkos vágyakozón, mint a többi kislány, ha egyedül van . . . Rám se nézett, pedig már régóta itt kószálok maga körül és magát nézem. Maga meg a vizet, olyan csendes elragadtatással, hogy egyszerre én is szépnek látom, újnak, frissnek ezt az öreg Balatont, amit már évek óta megszok­tam és unok . .. Azt gondoltam, ez nekem való kislány, aki így magában is tud örülni... meg kell köszönni neki, hogy újra felfedezte nekem a Balatont. — Akkor én becsaptam magát. Mert a vizet néztem és a hegyeket, de arra gondol­tam, hogy milyen rossz . . . milyen kínzóan rossz egyedül . . . hogy soha, soh­a nem jö­vök többet egyedül nyaraltak Nem nekem való ez. Nem tudom élvezni. Pedig most már­ eljöhet egy fiatal lány egyedül nyaralni Otthon se találtak benne semmit. De ez az egyedül legtöbb lánynál, azt jelenti, hogy valakivel.. . Vagy ha egyedül indul is, ak­kor is hamarosan akad valaki, aztán megint valaki ... De ez se nekem való. Én úgy látszik nem vagyo­k elég modern, vagy .. . nem is tudom . .., de sohasem álltam volna magával se szóba, ha nem ment volna el tegnap örökre a kedvem attól, hogy min­denkit magamhoz valónak találjak, csak azért, mert azt a társadalmi­ formák szerint ismertem meg, mert „bemutatták" . .. Aki pedig úgy szólítja le az embert, bemutat­kozás nélkül, „ Ez az ember is ... ez az ismeretlen fiú .. Nem mutatta be senki, nem tudja, hogy ki­csoda ... És mégis, ennek kell, ennek tudja elmondani, ami egy nap óta kínozza, sérti, karcolja belülről, mint a porszem a gyöngy­kagylót. Szóréteggel kell bevonni, akkor nem fáj annyira ... Tudja, érzi ezt és mé­gis... nehezen megy. Ott feküdt a homokban a fiú mellett. Kicsit hozzátartozón, hálásan, hogy itt van mellette, hogy van valaki, kiknek elmond­hatja. Mégis lehajtotta a fejét, az egyik kar­jával a szemét is eltakarta, így egy kicsit magának mondhatta az egészet. — Tudja, hogy van ez itt fürdőhelyen. Egyedül jöttem, de másnap már találkoztam édesanyám barátnőjének az unokanővérével. .A kisfiával nyaralt itt. Vézna, ötéves kölyök, egy óra múlva már untam az örökös nya­­fogását és elmentünk keresni az anyukát... aki szépen a nyakamon hagyta a gyereket és három fiatalemberrel sörözött a ki­­ff ír­ben . Láttam, hogy kedvetlen lett az arca, mert be kellett mutatni őket. De azért úgy mondta: Bemutatok maguknak egy édes kislányt, úgyis jobban való magukhoz, mint egy ilyen öregasszony... Csakugyan vagy húsz év­vel idősebb mint én. De úgy nézett rájuk, hogy úgy éreztem, én vagyok tíz évvel öre­gebb. Ő meg élvezettel fürdött a rázáporozó méltatlankodó, hogy mondhat ilyet.. . de nagyságos asszonyom ... és .,ugyan“-okban. Estére a fiúk engem is hívtak táncolni Láttam, hogy az asszonynak nem tetszik, nem is mentem­ volna ... de ... mondja, nem szörnyen unalmas, amit itt összebeszé­lek? — Most maga is fürödni akar a tiltakozó „ugyan‘‘-okban? — Dehogy... De tudja, nem is ezt aka­rom mesélni. Ez estik az eleje. Mert volt ezek közt egy ügyvédjelölt, az bemutatott egy ba­rátjának . . . annak volt itt egy lányisme­rőse s annak megint egy ismerőse.. . Mit részleteztem, egy hét múlva már volt vagy egy tucat ismerősön , és a végén az egész társaságban senki se­m tudta, hogy ki kicsoda és kihez tartozik.­­ Ezt a Keller Tib­­ort. .. no, nevet nem akartam mondani, de most már mindegy ... ezt a Barta testvérek mutatták be. Később persze azt mondtá­­k, hogy nem tehetnek róla, nekik is úgy mutatta be valaki, de: kedves Magda, hi, megöl, most már akkor se tudom, hogy m­icsoda . .. — Magdának h­ívják? *— Igen. — Volt egy lá­ny, akit nagyon szerettem. Azt is Magdának hívták... — Szóval... , ez a Keller nekem mind­járt nagyon ant­ipatikus volt. Pedig a töb­biek szerették, Mák, lányok, Ibi különösen. Szép fiú volt, sötétbajú, magas. Csudásin táncolt. De neke­m... Tudja olyan keskeny, cinikus szája is olt, nagyon hideg szemű. . Nem szerettem. De nem lehetett semmit tenni ellene. Be, imitálták ... A társasághoz tartozott, minek mai programm­unkban benne­­volt. . . együtt jöttünk a strandra, kirán­dulni, táncolni i­s utána a mólóra .. . Egyik este elveszett a kis pénztárcám..., de hát ez előfordul..., és nem lehetett benne több háromnegyven­nél... — Ez a Kel­ler lopta el? — Na, mag­­i is olyan ember lehet, aki először a regén­y végét nézi meg.. . Igen, ez a Keller lopta el Aiért tegnap kiderült min­den. Csónakázn­i mentünk. Keller a Barta fiuknak egy ősi inakban. Aztán egyszerre az egyik észreveszi, hogy az erszénye ott úszik a vizen. Kihalás­szák. Üres. Pedig egy össze­hajtogatott tízpe­ngős volt benne. Az ugyan nem eshetett ki onnan, a csukott erszény­ből ... ami vétett emü­l a vízbe esett... ahogy a Keller mondta. De nekik akkor már gya­nús volt a dolog. Ott találták meg a pénzt a cipőjében. Gondol­hatja. Ibi a másik csónak­ban sirógörcsöt kapott. .. Nagy feltünés. Mindenki összefu­tott. Rendőrség. Kihallga­tás. Hercehurca.. . A Barta fiúk egyre biz­tattak, hogy én is tegyek feljelentést. Nem tettem. Nem tudtam­ megtenni, így is nye 3 Az új LUX hideg vízben azonnal habzik ! IZSSSSSSSS Meghalt Arz báró vezérezredes, a monarchia utolsó vezérkari főnöke Előre látta, hogy a száborát elveszíti fiái, mert a katonák elfáradtak, a készletek elfogytak. Bereggyánás utolsó táb­prója Mackensen német tábornagy volt Straussenburgi báró Arz Arthur dr. nyugalmazott vezérezredes életének het­­venk­encedik évében Budapesten elhunyt. „Én már­­ hetvenöt éves vagyok és mj megbé­­kélt lélekkel várom halálomat", — mon­dotta három évvel ezelőtt az Ujság munka­társának. Most júniusban hetvenkilencedik életévét érte meg. Az utolsó három esztendeje, melyet itt töltött köztünk, egy még mindig fiatalos aggastyán életének munkás időszaka volt. Emlékeinek élt, olyan értelemben, hogy tollat vett kezébe és irt emlékeiről, de gyakorlati céllal, hogy tör­ténelmi szerepének tanulságait a mostani­ kor szolgálatában kamatoztassa. 1857 június 16-án született régi patrícius családból, mely 1701-ben kapta a „straus­­senburgi“ nemesi előnevet. Nagyszebenben született, ott is nevelkedett. Ügyvédnek ké­szült, két szemesztert hallgatott a kolozsvári egyetem jogi fakultásán, azután­­bevonva egyéves önkéntesnek s elhatározta, hogy ka­tona lesz. Kitartással és vasszorgalommal vetette magát a katonai tudományok tanul­mányozásába, kitüntetésel tette le a tiszti vizsgát és kinevezték hadnaggyá a 23. tábori vadászzászlóaljba. Csakhamar bekerült a hadi­iskolába, beosztották a vezérkarba, majd Schönaich báró hadügyminiszter mellé rendelték szárnysegédnek, előlépett, törzs­tiszt­e lett, ezredes, huszonhat évvel ezelőtt tábornok. Végig mindenkor magyar csapat­­testeknél szolgált, a háború előtt öt éven ke­resztül Budapesten volt dán bérparancsnok, akkor szerezte meg a budai g­sk­i illetőséget. Mint a 15. gyaloghadoszttály p­arancsnoka in­dult a háborúba. Szeptember­ben, Boroevics tábornok utódaként, már á­tvette a kassai hadtest parancsnokságát s ké­­t évvel később hadseregparan­csnok lett. Sir­­potrova és Gor­­lice, a két legszebb győzelmi­­nk, az ő nevé­hez is fűződik. Breszt-Litov­szkyt az ő csa­patai vették be. Csupa győze­lem fűződik ne­véhez. Károly király 1917 .­­árcius 2-án ne­vezte ki vezérkari főnöknn­ek s nemsokára megkapta a Mária Terézia- rendet s a ma­gyar báróságot. Ez maradt­ meg a háború végéig Az ő működésének­­ idejébe esik az oroszok végleges kiverése a monarchia terjed­­­etéről, aztán a tizedik, tizen­egyedik és tizen­kettedik isonzói csata, melynek tervét ő kés­szítette. S ez az utóbbi csa­ta képviseli a vi­lágháború legnagyobb ered­iményű áttörését, — mondja Arz vezérkari főnöki munkájá­nak méltatásában Julier Ferenc. Hindenburg így jellemzi a monarchia utolsó­­ vezérkari főnökét: „Arz tábornok praktikus fő, egész­­séges nézetei vannak, je­s katona, értékes fegyvertárs. Azt hiszem, h­ogy politikai kér­désekkel­ való foglakozás,­ Iráint mi kettőn ellenszenvvel viseltetünk." Az összeomlás Bécsben találta Arzot, Bécsben megvolt a Lakása, oltragadt. Eltelt egy év, a helyzet tisztázódott, de Arz báróm helyzete reménytelen volt." Családjával együtt abból élt, hogy ela­dta minden értékét. A magyar kormány­ru­lalta a nyugdiját. Ebből élt csendesen Bér­i,beiy de mikor a parlamentben ismételtan-Jie-átea hozták, hogy magyar nyugdíjasok kü­lföldön költik el pénzüket, elhatározta, visz' ,zajön Budapestre, löszön öt évig itt lakott, a legtöbb barátja, a családja itt él. Felesége t­honikus házas és lai­kus fal­vi Thomka leány. Az utolsó zsőflapok • Hetvenkilencedik szív­­lezése napja előtt né­hány hónappal gyengé­lkedni kezdett. Előbb szállodai szobájában f­eküdt, majd orvosai tanácsára bevonult a­­ jjálinti helyőrségi kór­házba. Igen kritikus volt már áprilisban az állapota, de azután­­ gondos orvosi kezelés

Next