Ujság, 1935. szeptember (11. évfolyam, 198-222. szám)

1935-09-01 / 198. szám

előfizetési Arak Negyed 10.80 pengdl Egy hóra 4.0 pengol Ausztriában egy hóra___5 Schilling Egyes szám Ara Budapesten, vidéken és pályaudvarokon hétköznap Ifi Il­l. vasárnap _____________32 fill. Hétköznap Wienben _ 24 Grosehen Ausztria egyéb helyein SO Grosehen Vasárnap_____________40 Grosehen Az ofjság külön­vudasításának cikke Diredanáttől Budapest, 1935 vasárnap, szeptember 1. Ara 32 fillér Megjelenik vasárnap és Ünnepnap utáni napok kivételével minden napÚJSÁG XL évfolyam, 198. szám SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: VI. Aradi­ utca 10 TELEFON: 20-7-54, 20-7-55, 20-7-56, 20-7-57 Budapest 82, postafiók 282 FIÓKKIADÓHIVATAL KÖLCSÖNKÖNYVTÁR (TeLi 81-6-28) UTAZÁSI ÉS MENET­JEGYIRODA (Telefoni 41-0-84) Erzsébet-kttrut 48 (Royal-épílet) LICLI) RÓVA 5- A négus kész meghatod népével és erre az­­esetre Londonba küldte minden pénzét, ara­nyát és értékpapírjait, hogy legyen miből császári módon élnie. Közben pedig most Rickett úrral húszmillió fontos üzletet kötött, amelyben mindent eladott ennek az úrnak, ami voltaképpen már nem az övé. Látnivaló, hogy Abesszínia népe lehet félvad, de csá­szárja egészen civilizá­lt. ★ Tessék elmenni a Lakberendezési Vásárra. Ott kedvére bámulhat, mire képes a magyar iparos, főképpen a m­agyarr bútoriparos. A tökéletesség tetőfokán áll és oly olcsó, ho­gy nem érdemes vademberként élni, mert az is többe kerül, mint egy szoba bútora. Aztán, ha teheti, vegyen erőt a szomorúságán, hogy ez a remek ipar a válságok válságával küzd. Világversenyben mindenkit legyőzne minő­ségben és olcsóságban és idehaza versenytárs nélkül tönkremegy. Az iparos problémája pedig kormányprogramra, tizenöt év óta általánosságban és harmadfél év óta külö­nösen.­ Negyvenezer sertésnek Németországba való literálására az állam hatszázezer pengőt fizet rá, ellen­ben négy szövetkezet, mely az üzle­tet kapta, éppenséggel nem fizet rá. Viszont­­ a Mezőgazdasági Kamarának egy százalék­o jutalék jár. Milyen címen? Talán pinkapénz ? címén. A pinka nem ismer rossz üzletet, oda a vesztes is befizet. S a hazárdjáték tilos, de a pinka felette áll a tilalomnak, mert ő nem hazardíroz. Csak biztosra megy. Mussolini nyilatkozata Bolzanóban Párizs, augusztus 31. Az Excelsior ismer­teti Mussolini kijelentéseit, amelyeket Bol­­zanóban Niessel francia tábornok előtt tett. — Nyugodtan és bizalomteljesen ítélim meg a helyzetet — mondotta Mussolini a tá­bornok kérdésére válaszolva. — Bízom csa­pataink fegyelmében, erejében. És Lyautey tábornagy mondását nem felejtettem el: „Mu­tassuk ki erőinket, de csak azért, hogy sen­kinek se legyen kedve erőnk felhasználására kényszeríteni bennünket.11 Lyauteynek igaza volt. — Holnap majd alkalma lesz önnek megtekinteni a csapatszemlét. Mindezek a csapatok itt maradnak a határ mentén. Sze­retem a népet és a katonákat, szívesen va­gyok közelükben. Akik megismerik egymást, megszeretik egymást. A csapatok hangulata kitűnő. Tisztjeink feladatát lényegesen meg­könnyítette az ifjúság katonai nevelése. Ifjú­ságunk szereti az egyenruhát. Jó befektetést csináltunk, amikor egyenruhákkal láttuk el a fascista ifjúsági szervezeteket. — Lelket kovácsolunk népünk számára —­­fejezte be szavait Mussolini. Egymillió katona Róma, augusztus 31. (Holvas.) Mussolini a hadgyakorlatokon résztvevő csapatokhoz be­szédet intézett, amelyben bejelentette, hogy szeptemberben újabb kétszázezer embert hív az olasz zászlók alá, hogy ezzel a mozgósí­tott hadsereg létszáma egymillió főre emel­kedjék. — A világnak még egyszer tudtára kell ad­nunk — mondotta Mussolini —, hogy addig, amíg lehetetlen módon és kihívóan beszélnek büntetőrendszabályokról, nem fogunk le­mondani egy katonáról, egy tengerészről és egy repülőről sem, hanem a nemzet hadere­jét a lehető legmagasabb színvonalra emel­jük KÖLTŐK A TANYÁN Írta ZSOLT BÉLA A hódmezővásárhelyi tanyák­ az el­múlt héten vendégül látták a magyar írók egy csoportját, amely az úgyneve­zett népi témakör, a falusi problémák iránt az utolsó időkben intenzívebbé vált érdeklődés s a vidéki eredet révén rögtönződött különálló irodalmi deta­­chement-ná. Az írók javarészt érdemes művelői a magyar lírának és szépprózá­nak; vannak, akik egy pillanatra sem szakadtak el a magyar föld és föld népe sugallatától; akadnak köztük őstehetsé­gek, a magyar néplélek afféle irodalmi „matyó“-i, frappáns háziiparművészei; túlnyomó részük azonban mégis azokból került ki, akik a nyugati polgári kultú­rában, vagy a keleti proletár-utópiában való hosszas tévelygés után tértek visz­­sza, vagy tértek meg a falu és a paraszt­­ irodalmi és politikai kultuszához. Egy­ben valamennyien megegyeznek: csak­ugyan ismerik a falut és a parasztot, mert többnyire a faluban születtek s parasztsorból emelkedtek fel. Vannak köztük zsellérfiak, törpebirtokosok kollé­giumban nevelt diákfiai, „nincsetlenek 11 szélnek eresztett sarja­dékai — akikben örök lírai és drámai élmény marad a gyerekkori parasztélet színes és ízes ter­mészeti szépsége és jósága s még több társadalmi sérelme, szégyene, emberi tehetetlensége, elfojtott indulata. Most, hogy kimentek a tanyára, tulajdonkép­pen hazamentek, az ismerős örömök és az ismerős bánatok tanyájára, meg­látogatták a családot, vittek neki aján­dékot a „pesti vásárból11. Megsuhogtat­ták a cifra mézeskalácskardot, megmu­tatták nagy, tükrös-verses szivüket s planétából, csizióskönyvből jósoltak neki. Szép családi találkozó volt, amely­nek hangulatát akár utólag is megzavarni ünneprontás lenne. A látogatásnak csak a gyakorlati célját nem látni tisztán: nem egészen világos, hogy az amúgy is népies és népi eredetű írók, akik eddig is közvetlen érzelmi és szellemi kapcso­latban voltak a faluval, miért indultak felfedező útra, egy általuk már régen és pretenziózusan felfedezett területre s mi haszna volt abból a falunak a nagy szegénység és aszály idején, hogy a köl­tők elolvasták neki pompás verseiket, amelyek róla és érte zengenek, de ame­lyekből — valljuk be őszintén — kortes­nótán és kalendáriumon nevelt irodalmi értékelőképességével egy kukkot sem ér­tett? Mi újat hallott, látott a paraszt­költő a vásárhelyi határban, amiből költészetében gazdagodhatott a mivel lett gazdagabb a költőktől a falu, amely legfeljebb ha szebben, bonyolultabban kapta vissza a tőlük saját álmai, óha­jai és dühei visszhangját? Ez a látogatás nem hasonlít vélt példájához, a háború­­előtti orosz irodalmárok és diákok falusi propagandájához, mely a paraszthoz nem a parasztit transzferálta vissza művészi, vagy konfekcionált változatban, hanem eljuttatta hozzá a szabadság és a társa­dalmi és kulturális fejlődés városban szü­letett, magasabb fokozatú eredményeit. Ez a hódmezővásárhelyi látogatás a fa­luban csak a falukultuszt akarta elmé­lyíteni, a Dunába akart vizet önteni, nyi­tott kapukat döngetett s régen bevett sáncokat rohamozott. Ha a költők a kastélyudvaron sorakoztak volna fel, a tízezerholdas földesúr erkélye alatt zengték volna a nép s nyomorúsága nagyságát, hogy a grófnak megessék a szive rajta; vagy ha a főváros terein kaptak volna bele a koboz húrjaiba, hogy az aszfalt népének testvéri rokonszenvét megnyerjék a föld népének, sokkal praktikusabbat és többet végeztek volna, mint azzal, hogy a falusi embert dalban és szövegben újra meggyőzték arról, hogy nincs szebb és nincs elkeserítőbb, mint magyar pa­rasztnak lenni. Ha a paraszt­politika propagandistái felpakkoltak volna egy sereg „városi11 irót, akik állítólag idege­nül, értetlenül és érzéketlenül állnak a faluval szemben s megmutatták volna nekik mindazt, ami ősi, originális szép­ség, fejlődésképes nagyság s megrázó tragikum a civilizálatlanság, parlagi­­ság és szellemi mozdulatlanság felszíne alatt rejtőzik, sokkal több értelme lett volna, mert a falu és a paraszt igaza a város idegen, közönyös, vagy elfogult közvéleményében kapott volna frissen inspirált agitátorokat! A délibáb a hor­tobágyi csikósnak akkor sem szenzáció, ha a valóság élesebb, vagy fejtetőre állí­tott mása, de a gyanútlan, jóhiszemű idegent örökre megejtheti, képzeletvilágát átformálhatja és megváltoztathatja opti­kai törvényeit, amelyek szerint addig a városból a falut látta. A költőknek te­hát a faluról a városnak kellene éne­kelniük, hogy megismerje, a művészi szuggesztió hatása alatt megszeresse s keresse a felé vezető utat. S a tizezerhol­das földesuraknak kellene zengeni a parasztról, kölcsön kérni, ha kell, Or­feusz kősziklalágyitó húrjait. Mi, akik földrajzi véletlenségből s a mai felfogás szerint eredendő bűnként a városban születtünk s a város szépségét, erényeit, bűneit és nyomorúságát énekeljük, cse­rében boldogan vállalkoznánk arra, hogy a faluval megértetnék a város köl­tői szépségének, igazának, sérelmének és nyomorúságának ismeretlen nagysá­gát és mélységét. S a cserepropa­gandát mindjárt el is kezdenék az­zal az írócsoporttal, amely most haza­tért a tanyákról a városba, ahol évek óta lakik s amelyről nem tud, vagy nem akar tudni sok mindent, ami az elfogulatlan, vagy csak nem ellensé­ges szemnek nyilvánvaló igazság és igaz­ságtalanság. Elvezetnék őket a bérka­szárnyákba, ahol a szegénység semmivel ­ sem marad el gyökeresebb szinonimája,­ a „nincsetlenség mellett, a palotákban”, ahol a gyanútlanság, a részvétlenség s az átalakuló világ baljós tüneteivel szemben tanúsított eufória semmivel sem kisebb, mint a kastélyokban. A kávéházakba, ahol az exisztenciában doktor Juhász ugyanúgy búsul a feketéje mellett, mint a Szent Mihály-napkor elbocsátott juhász a csárdában a harcos mellett. A gyá­rakba, kórházakba, tudósok laborató­riumaiba és írók dolgozószobáiba, ahol együttvéve mégis csak készül annyi, örökbecsű érték, mint a falusi barká­csolók, ezermesterek, javasasszonyok, himzőasszonyok, kursmidek, élharcosok, népdalköltők, mesemondók keze alatt s ahol másutt már bevált, tudományosan és gyakorlatilag ellenőrzött eszmekörök jegyében, mint amilyen például a demo­krácia, kifundálnak annyi okosat és célra­­vezetőt a városban és faluban dolgozó nép jelenéről és jövőjéről, mint a fosz­tókában és a malom alatt. Fabinyi nyilatkozata A Magyar Távirati Iroda munkatársának al­kalma volt a vasárnap délben Genfbe utazó, Fabinyi Tihamér dr. pénzügyminiszterrel eluta­zása előtt beszélni és kérdést intézni hozzá a gazdaadósságok újabb szabályozásának előre­haladása tárgyában. A pénzügyminiszter erről a következőket mondotta: " Az első igen fontos lépés a Magyar Nem­zeti Bank főtanácsának szerdai és főleg a hi­telügyi tanács ezt követő pénteki határozata ré­vén már megtörtént a kamatláb leszállításával és így ennek előnyei az új szabályozásnál a gazdaadósságok tekintetében is érvényesíthetők lesznek.­­ További közbenső lépés lesz egy kedden megjelenő kormányrendelet, amely arra az időre, míg a gazdaadósságok új szabályozása életbe lép, bizonyos esetekben­ lehetővé fogja tenni az árveréseknek függőben tartását, illető­leg az elemi kárt szenvedett gazdáknál a vé­dettség törlésének felfüggesztését.­­ Ami pedig magának az új gazdaadóssági szabályozásnak alapelveit illeti, az utóbbi he­tekben időmnek túlnyomó részét ezek megálla­pítására fordítottam és azzal jórészt el is ké­szültem, úgy­hogy Génfből való visszaérkezé­sem után a részletes kidolgozásra kerülhet a sor. A budapesti lett konzul autóbalesete Szolnokon Szolnok, augusztus 31. Szombaton három­negyed hatkor a város legforgalmasabb ut­cáján, a Gorove-utcán a Tisza-híd felé haj­tott Mercedes-kocsiján Dani Szabolcs buda­pesti lett konzul. A Gorove-utca és a Kos­­suth­ tér sarkán egy gépkocsi szabálytalanul akarta keresztezni a lett konzul kocsiját, aki midőn látta, hogy a szerencsétlenség el­kerülhetetlen, az út másik oldalára hajtott át. Ott azonban éppen teljes sebességgel jött szembe egy autóbusz, úgyhogy a konzul kénytelen volt kocsijának gázt adni. Bele­rohant Breier László ékszerész kirakatába és áttörve a kirakatot, beszaladt az üzletbe. Az üzletben tartózkodó Breier a kezén sé­rült meg könnyebben, ellenben Weil Árpád budapesti ékszernagykereskedő, aki üzleti uton volt, arcán, kezén, fején súlyos sérü­léseket szenvedett. A szabálytalanul keresz­tező gépkocsi elmenekült. Dáni Szabolcsnak nem történt semmi különösebb baja.

Next