Ujság, 1935. október (11. évfolyam, 223-249. szám)

1935-10-01 / 223. szám

Budapest, 1935 kedd, október 1. Ára 16 fillér Megjelenik vasárnap és Ünnepnap utáni napok kivételével minden napÚJSÁG ELŐFIZETÉSI ÁRAK Negyed évre......_10.80 pengő Egy hóra................................ 4.— pengő Ausztriában egy hóra.... S Schilling Egyes szám ára Budapesten, vidéken és pályaudvarokon hétköznap 16 kill. vasárnap____________________82 illl. Hétköznap Wienben ... 24 Groschen Ausztria egyéb helyein SC Groschen Vasárnap.40 Groschen fel. évfolyam, 223. szám SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: VI. Aradi utca 10 TELEFON: 20-7-54, 20-7-55, 20-7-56, 20-7-57 Budapest 62, postafiók 282 FIÓKKIADÓHIVATAL KÜLCSÖNKÖNYVTÁR (Tel.: 81-6-28) UTAZÁSI ÉS MENETJEGYIRODA (Telefon: 41-0-84) Erzsébet-körút 48 (Royal-épület) A közelitő tél Csongrád vármegye közgyűlésén jeges árnyékként borzongtak végig a múlt hét végén a közelitő tél rémképei, amelyek ma már nem távoli víziók, mert hiszen a tél itt van a kapunkban. A vármegye alispánja szerint a munkanélküliség máris katasztrofális s azok a munkák, amelyek most folynak, csak átmeneti segítséget nyújtanak. Az egyik megyegyűlési tag szerint viszont Csongrád vármegye lakossága annyira lerongyolódott, hogy félidőben komoly munkát végeztetni vele lehetetlenség. Ez azt jelenti, hogy nem is elég munkaalkalmat adni a csongrádi ínségeseknek, előbb fel kell öltöztetni őket, hogy munka közben meg ne fagyjanak. Ami a vasárnapi katolikus nagygyűlés központi problémáját, a gyermeket illeti, csongrád megyei vonatkozásban: az egyik falu gyermekeiről a nyaraltatási akció orvosai megállapították, hogy hetvenöt százalékuk táplálatlan, sápkóros, vérszegény és angolkóros. Mi lesz itt a télen, mégpedig egy meglehetősen rossz termésre következő télen, amely ezt a hátborzongató százalékarányszámot csak növelheti, amelynek ciberelevese és szűkmarokkal mért fagyos inségkrumplija nem éppen az orvosilag javalt tápszer a sápkór, az angolkór életképtelenségével szemben? És mi lesz Békés megyében, amelynek alispánja ugyancsak a vármegye legutóbbi közgyűlésén panaszolta el, hogy a falvakból tömegesen vonulnak, fel a megyeközpontba a munkanélküliek s ő kénytelen segítség nélkül visszaküldeni őket, mert a jótékonyság és a szociálpolitika minden forrása kimerült? S mi lesz a Dunántúlon, ahol a helyzet, ha lehet talán még rosszabb, mint a mégis csak tehetősebb Alföldön? „Faji öngyilkosság tétlenül nézni az ország legértékesebb embereinek pusztulását — mondotta az egyik megyei szónok. — Mire való prédikálni az egyke ellen, ha a megszületett gyermekek tisztességes táplálásáról sem tudunk gondoskodni ?“ Ha jól emlékszünk, a bakonyi minisztertanács egyik legfontosabb tárgya az egyke ellen való küzdelem volt — s most egy hevesen megszervezett kormánypárti megye kormánypárti szónoka fakad ki keserűen a fajmentés mutatós és hangzatos, de végérvényesen gyakorlatiatlan programmpontja ellen. Nincs kormány, amely a legszigorúbb szankciókkal rákényszeríthetné a társadalmat, hogy ezekben az években olyan lendülettel szaporodjék, amely a rezsim statisztikai hiúságának kétségkívül megfelelne, de amely éppen a rendszer szociálpolitikáját hozná a legnagyobb zavarba. Mi is ellenségei vagyunk az egykerendszernek, de ahogy a természetben magától értetődő, "hogy az állatok és a növények vegetációja mostoha körülmények között elsorvad, ugyanolyan természetes, hogy az ember fajfentartási ösztöne is ellanyhul, ha a faj életfeltételei nincsenek biztosítva. Mi ingerelje, mi bátorítsa a magyar falvak népét a szaporodásra, ha az apák és anyák ijesztő százaléka, a közel hárommillió földnélküli olyan állapotban van, hogy ha adnának is neki munkát, nem vállalhatná, mert rongyaiban megfagyna a télen s a megszületett gyerekek hetvenöt százaléka életképtelen? Talán Pest vármegye alispánjának optimista kijelentése, amely szerint az ő közigazgatási körzetében senki sem fog a télen éhenhalni? De elegendő-e az életösztön és a fajfentartási ösztön ébrentartásához biztosítéknak, hogy az ország legnagyobb, legtermékenyebb és legcivilizáltabb vármegyéjében a télen nem kell félni attól a tömegpusztulástól, amitől már Kína sötét belső vidéke is sokéves forradalmai és háborúi után kezd kinőni? Népvédelem-e az a szellem és mozgalom, amely mellett nagy magyar ROVA5 Az angol nyilatkozatot, mely francia kérdésre felel, csak abból a szempontból értelmezzük, amely ma fontos. Arra felelne, mit csinál Franciaország, ha Ausztria kerülne olyan helyzetibe, mint Abesszínia, a feleletből pedig megtudjuk, mit tesz Anglia, ha Abesszínia van abban a helyzetben, melytől a franciák Ausztriát féltik. Természetes, hogy a korrekt angol nem ismer kétféle mértéket. Ennélfogva az abesszin-ügyben is a lehetőségekhez mérten teljesíti az alapokmányban vállalt kötelességeket. Több nem is kell. Mert átvinni a háborút Európába már túlmegy azon, ami az alapokmányban vállalt kötelezettségeken lehetségesnek tekinthető. Aztán vannak különböző fokozatok is, melyeket meg kell állapítani a sérelemhez viszonyítottan, ami ugyancsak azt mondja, hogy a népszövetségi kötelezettség nem kíván mindenképpen háborús megtorlást. Lehet, hogy európai vonatkozásban Angliától többet várnak, abesszin-olasz vonatkozásban meg lehetünk elégedve.* A déli kerületről szóló bírói ítéletről is mondható, ha a debreceniről volt mondható, hogy a bíróság és a választást vezetők között véleményeltérés van. Nem alkalmazva az ilyen politikai ügyekre, minden ítélet bizonyos értelemben véleménykülönbséget jelent bíróság és elitélt között. Ha egyebest nem , az elitélt úgy vélte, nem fogják rásütni a vádat, ha rásütik, nem tudják bizonyítani, ha bizonyítják, a baj nem lesz olyan nagy. Ezúttal mégis nagy. Szerepet játszó városi urak elveszítették polgári jogukat. Ahogy a szavazati joguktól elütött polgárok elveszítették a magukéit — vád, bűn és ítélet nélkül — pusztán a bíróságától eltérő vélemény alapján. * A fantasztikumok, melyek Európaszerte a Gömbös Gyula németországi útjához fűződnek, elsősorban arra vallanak, hogy Magyarország mégsem olyan jelentéktelenség, amelylyel nem érdemes törődni. Ez igazán nem bánthat bennünket. Viszont, hogy az igazság a kormány nyilatkozataiban, nem pedig a fantasztikumokban van, nekünk nem lehet kétséges. Szabad kézzel, fal mellett — ez volt mindig Gömbös Gyula külpolitikája — és most ez az álláspont többszörösen beigazolt. Párizs és London a „megtorlásról** Még mindig a „megtorló intézkedések" z nagyjelentősségű tárgyalások Londonban Párizs, szeptember 30. Párizsban úgy tudják, hogy a Franciaország és Anglia között jelenleg folyamatban lévő tárgyalások a következő kérdés körül folynak: Franciaország hajlandó lesz-e alkalomadtán megtorló intézkedéseket alkalmazni Olaszország ellen? Az „Information44 londoni jelentése szerint Anglia felajánlotta Franciaországnak a két ország hajórajának együttműködését. Az „Oeuvre44 úgy tudja, hogy erről a kérdésről a hét folyamán dönt a francia államtanács és válaszában feltétlenül tekintetbe fogja venni Franciaország sajátságos helyzetét. Franciaország egyfelől ugyanis nem biztos az állandó francia-angol együttműködésben, másfelől pedig merev magatartásával Olaszországot könnyen Németország karjaiba kergethetné. Francia katonai és tengerészeti körökben aggódnak amiatt, hogy súlyos események bekövetkeztekor semmi olyan előzetes franciaangol műszaki megegyezésre sem támaszkodhatnak, amely a világháború előtt fennállott és minden eshetőséggel számol. Az Havas Iroda londoni tudósítójának jelentése szerint az angol kormány a szombati olasz közlemények után semmiféle közvetlen közlést nem kapott az olasz kormánytól. Angol körökben megjegyzik, hogy ha Olaszország ajánlatot tenne Angliának, hogy Anglia és Olaszország olyan megegyezésekről tárgyaljon, amelyeknek célja az abesszíniai angol érdekekkel kapcsolatban felmerült félreértések eloszlatása volna, az angol kormány annak a véleményének adna kifejezést, hogy ’ az ilyen javaslat túlmenne a jelenlegi viszály keretein, mert viszályról nem Anglia és Olaszország, hanem Olaszország és a népszövetség között van szó. Genfen kívül megtartandó hármas értekezlet iránt szintén nem történt semmiféle előterjesztés. Az angol kormány — mondják Londonban —, maga nem mozdítaná elő ezt a tervet, csak abban az esetben, ha a népszövetség tanácsa jónak látná ilyen hármas értekezlet megtartását ajánlani. Mira kérte Lávai Angliát? London, szeptember 30. A Manchester Guardian tudósítója a genfi francia-angol megbeszélésekről még a következő részleteket jelenti: Igen megbízható helyről eredő értesülés szerint Laval arra kérte Angliát, adjon külön biztosítékot a memnek és az osztrák kérdésben. Ezenkívül a francia vezérkar azt kívánja, hogy megállapodás jöjjön létre a francia és az angol vezérkar között. Ez a megállapodás az olasz és a francia vezérkar között az olasz-francia határra nézve kötött megállapodás helyébe lépne. Ezt azért kívánják. tömegeket az éhségtől nem lehet megmenteni, legfeljebb csak az éhenhalástól? Mindezt nem mi vetjük fel a kedélyek izgatása céljából, hanem kormánypárti szónokok a kormánypárttól keményen kézbentartott megyékben, akik üdvözlő feliratok és díszpolgárságok megszavazása dolgában nem szoktak fukarkodni. Nyilván a kormány Kék Könyvét is a szokásos lelkesedéssel fogadták, annak ellenére, hogy ez a magasban készült apotheózis mindezekről az alulról feltörő veszedelmekről nem tesz említést. A kormány parlamenti munkaterve, amellyel a kormány a képviselőházat a téli hónapokban foglalkoztatni akarja, szintén előbbrevalónak tartja az ügyvédi rendtartáshoz hasonló szezontól független reformok gyors megvalósítását, mint a falusi nincstelenek öltözködésének, és táplálkozásának reformját! A kormány politikája a nagy koncepciókkal lévén elfoglalva, általában szelídebben ítéli meg eme periferikus jelenségek komorságát, de érthető, hogy azok a törhetetlen hívei, akik a megyék, városok és falvak kisebb dimenziói között élnek, egyelőre még nem tudják, hogyan lehet e jelenségekveszedelmét ellensúlyozni ügyvédi- és sajtóreformmal, sőt akár maguknak a gazdaadósságoknak rendezésével! Legyünk őszinték: mit segít azon a hárommillió emberen a gazdaadósságok rendezése, akiknek sem gazdaságuk, sem adósságuk. Ki tud azoknak a gyomroknak moratóriumot adni, amelyek már tegnap is túlságosan üresek voltak ahhoz, hogy holnapig várhassanak? A kormány a magyar öncélúság, a magyar jövő, az újabb ezredév programjával van elfoglalva, de a megyék alispánjai és a megyegyűlések szónokai, akik a nép között élnek s látják a nép nyomorát, kicsinyesebbek annál, semhogy időnként méltatlanok ne volnának a központi vonalvezetés nagysűílűségéhez és a miniszterelnöktől megígért magyar tavasz mellett a gregoriánus naptár menetrendje szerint közeledő tél jégcsapként meredező rémei is foglalkoztatják a képzeletüket. Sem ők, sem a kormánypárttal szemben álló közvélemény nem kívánja, hogy ebből a végletes nyomorúságból szenvedélyek robbanjanak ki. De kormánypárt és ellenzék egyformán követeli, hogy a nyomornak ezzel a mértékével arányos legyen a segítés, vagy ha úgy tetszik, a társadalmi védekezés hatásosságának mértéke! A fővárosban a statisztika szerint kétszázötvenezer ember, tehát a lakosság egynegyede szorul a hatósági támogatás valamilyen formájára, a vidéken alispánok és a megyegyűlés grófi szónokai szerint ezren és ezren, felnőttek és gyerekek éhesek és rongyosak — ezekkel a tényekkel szemben már kevés a jótékonysági akció, kevés az inségsegély, a természetbeni segítés és a szellemi és a falusi szükségmunka! Ezekkel a gonosz tényekkel szemben csak egyetlen védekezés van: végre a nagyszabású munkaprogramm, amely nem papíron, szavakban és pontokban, hanem munkaalkalmak és szükségszerű alkotások, utak, csatornák, közművek tanúságával igazolja létjogosultságát! A nemzeti munkaterv kilencvenöt pontja már akkor is többet jelent a realitásokat értékelő közvéleménynek, ha a nép akár csak kilencvenöt magyar faluban munkájuk segítségével kivackolódik rongyaiból s elcsituthatja gyomra korgásának zenéjét, amely ma még csak keserves csendes panaszhang és senki sem óhajtja, hogy veszett indulóvá vaduljon ... Zs. B.