Ujság, 1936. január (12. évfolyam, 1-25. szám)

1936-01-01 / 1. szám

Budapest, 1936 szerda, január 1 Ára XII. évfolyam, 1. szám SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL­ VI. Aradi­ utca 10 TELEFON : 20-7-54, 20-7-55, 20-7-56, 20-7-57 Budapest 62, postafiók 282 FIÓKKIAD­ÓHIVATAL KÖLCSÖNKÖNYVTÁR (Tel.t 31-6-28) UTAZÁSI ÉS MENETJEGYUSODA (Telefont 41-0-34) Erzséb­et-körút 43 (Royal-épü­let) ELŐFIZETÉSI ÁRAK Negyed évre........10.80 pengd Egy holnapra ............ 4.5 pengdl Ausztriában egy hóra... fi Schilling Egyes szám­ára Budapesten, vidéken és pályaudvarokon hétköznap 16 1111. vasárnap ............................................82 Isii. Hétköznap Wienben .. 24 Groschen Ausztria egyéb helyein 80 Groschen Vasárnap............................ 40 Groschen Megjelenik vasárnap és ünnepnap utáni napok kivételével minden nap Vargha Imre dr. uj számszéki elnök nyilatkozata Nagyarányú ü­tközetek a Plakele-terü­letben A KOVA 5- Boldog újévet kívánunk mindannyian mindnyájunknak, csak ne jöjjön a statisz­tikus, aki a Szilveszter-esti téli vendéglő­kön, kávéházakon, mulatóhelyeken és teljes világítású családi lakomákon keresztül meg­állapítja, hogy már meg is van. A statisz­tikus, ha ezekből csinál kimutatást, fény­bogár, mely csak a világosságot látja s a rengeteg sötétséget, melyen a fény áttör, nem. Pedig a boldog zsivajt, beleszámítva még a kültelki csapszékeket és pálinkás­­putikokat is, egy minimális kisebbség fitog­tatja: a kietlen sötétségben ellenben milliók dideregnek és koplalnak és teszik el mai étvágyukat holnapi éhségnek. Boldog újévet kívánunk a ma mulatozóknak is, mert a többségük boldogsága csak abból áll, hogy elfelejtenek arra gondolni, mi lesz holnap. ♦ Még mindig diktatúra ördögét festik a falra, mint újévi nyilatkozatában Bethlen István is? Pedig hányszor hallottuk, hogy a diktatúrát mindenki elveti, az alkotmá­nyosságra mindenki esküszik, üldözési má­nia, melytől­­ nem lehet szabadulni, gya­nakvó hitetlenség, mely sértő arra, akit illet? Az ember hallja az őszinte megnyug­tatásokat és nézi, mint éreznek a megnyug­tatók. Mindennel rokonszenveznek, amit a diktatúrák csinálnak, mindent becsmérel­nek, amit az alkotmányos demokrácia mű­vei. Ragaszkodnának ahhoz, amit elitélnek? Ellene volnának mindennek, ami tetszik nekik h­át. Az új korszak embere nem ismer egyéni célokat, csak a közért lelkesedik, él és hal. Minden régibb kor embere szégyelheti ma­gát. Mert ő a maga személyében is érvé­nyesülni akart. A haza nagysága mellett fényes pályáról álmodott, sikerekre töreke­dett. Nagy és gazdag akart lenni, hogy csa­ládját jobb sorban hagyja, mint az élet­ét találta. Az új generációnak nincsenek ilyen önzései. Ha véletlenül mégis valamennyiü­­ket siker, hisz, állás, gazdagság és hírnév éri, kétségbeesetten tiltakoznak és hangos az ország tiltakozó kiáltásuktól: állást akar­tok adni? — Visszautasítjuk!. Kussbach Ferenc dr. lemondott a Magyarországi Német Népmű­velődési Egyesület ügyvezetői tisztségéről A magyarországi németség ismert vezére, Kussbach Ferenc dr. ügyvéd, kedden lemondott a Magyarországi Német Népmű­velődési Egye­sület ügyvezetői tisztségéről. A lemondólevélben, amelyet Gratz Gusztáv dr.­hoz intézett, közli Kussbach dr., hogy főfigyelmét mindenkor a magyarországi németség legfontosabb problé­májára, az iskolakérdésre irányította, amelyet igyekezett az illetékes magyar tényezőkkel köl­csönös megelégedésre megoldani A kormány most megjelent kisebbségi iskolarendelete — Kussbach szerint — azt bizonyítja, hogy a kö­zösen és gondosan végrehajtott munka nem volt céltalan A hazai németség — így szól még a levél — őszinte hálával lehet mindazokkal a férfiakkal szemben, akik ez új iskolarendelet létrehozásánál ténylegesen közreműködtek. Mi­után az ügyvezetői tisztség ellátása, az iskola­­rendelet végrehajtására való tekintettel, egyre több időt vehet igénybe, ami az ő exisztenciá­­lis magánhivatásának rovására menne — ezért Kussbach dr. lemond. 1936 1933 újesztendei cikkei mind arról borongtak, hogy ez az esz­tendő lesz a sorsfordulat. Az ide­gek pattogtak, a tudomások nem csillapítottak. Napnál világosabb volt: falhoz értünk, nincs tovább. A francia-német harcvonal szinte már teljesen kialakult, a gazda­sági helyzet tiszta csőd, a munka­­nélküliség már megszervezte a vi­,i­lágforradalom dübörgő zászlóal­jait, gazdaságilag mélypont, poli­tikai feszültség dolgában tetőpont. 1933 folyama alatt megválik, pat­­tan-e a húr és beteljesedik-e Euró­pa végzete, vagy akad szerencsés fordulat, vagy prófétai elme, mely a kioldhatatlan csomót ki tudja oldani. Nem állt be szerencsés fordulat, nem támadt prófétai elme — a katasztrófa mégsem állt be. Ami­vel a próféták megpróbálkoztak, mind kudarchoz vezetett. Világ­­gazdasági konferencia? Macdonald beharangozása szerint ha ered­ménytelen, vége a világgazdaság­nak. Nem volt eredménye és bír­juk tovább a kibírhatatlant. Le­szerelési konferencia szinte csúfos kudarc, mert következménye a korlátlan fegyverkezés lett, még­sem sültek el Európában az ágyak. Sem 1933-ban, sem 34-ben, sem 35-ben. A baljóslatú várakozás nem volt tévedés, éppen csak nem állt be, aminek szükségképpen be kellett volna állnia. Minden tovább romlott, csak mégsem roskadtunk össze. Az idegekben lappangó jós­lat csak ebben volt hamis: nincs az a megpróbáltatás, melyet az ember el nem bír. Mától fogva 1926-ot írunk s amit 1933. év beköszöntekor érez­tünk, most tízszeres feszültséggel járja át a lelkeket. Most, most iga­zán szakad minden kötél. 1933-ban a francia-német összetűzés remeg­­tetett meg, ma az olasz-angol. A mai súlyosabb, mert közben ki­épültek a vezetékek, melyek nél­kül nincs ország, mely lángra nem lobbanna, ha a két hatalom valamelyikének puskaporos hor­dójába szikra hull. A francia­német bírák közül még képzelhető volt a szívdobogásos nézők köre, ma — aki nincs velem, ellenem van. A véres drámának csupa hőse és egyetlen nézője sem lehet. 1933 ra nyúlunk vissza, hogy ennek a rettenetnek szemébe néz­hessünk. És látva, tudva mindent, biztatjuk embertársainkat: ne higg­­jen sem ténynek, sem logikának. Ami jót a vezérlőférfiak akarnak, azt eddig mindig elrontották s el fogják rontani a jövőben is. De a jóhoz, mely hatalmuk körén túl terem, nem nyúlhatnak. Minden látszat arra vall, hogy a történel­met a vezérlőférfiak csinálják, minden valóság arra, hogy a tör­ténelemnek megvan a maga külön léte. Az államférfi csak úgy ura a történéseknek, mint a repülőgép a levegőnek. Csapongva benne, a le­vegő mivoltához kell alkalmazkod­nia s ha elvéti, katasztrófa éri — nem a levegőt, hanem gépét és őt. A hábormitám szörnyű megpró­báltatás­ok mind ember vezette poli­tikákhoz fűződnek. A kialakulások pedig kivétel nélkül olyanok, hogy nyoma sincs rajtuk a politikai akarásoknak. Mindig valami lesz, sohasem az, amit csinálni akar­nak. Ahol megteremthetik az in­tézményt, a hatása szinte mindig az ellenkezője annak, amit szándé­koztak vele. Ellenben ami függet­len szándéktól, akarattól, meg­menti a világot. Minden, ami van, magában hordja az élet erejét, mely kivá­lasztja magából a hormonokat, amelyek minden életnek szükség­lete. A belső életerő fogyhat, el­fogyhat — ebben az esetben el­pusztul az élet. De kívülről elpusz­títani nem lehet. Minden politika, minden világnéz­et dogma, hadi- és békecél ma világpusztulásra mutat. De nem lesz világpusztulás. Az ember áll a meredek szélén és elhatározza, hogy beleugrik. S nem ugrik bele. A szervezete megta­gadja az engedelmességet. Mi az irtózat a hideg víztől, melybe be akarsz lépni? Ez a rejtelmes füg­getlensége, sőt fölénye az anyag­nak, megnyilatkozása az életerő­nek, mely másnak, mint mivolta’ törvényének nem hajlandó enge­delmeskedni. Ez teremt megoldá­sokat, melyek az elhatározással és elgondolással szemben váratlan fordulatnak, beállott új körül­ménynek mutatkoznak, lényegében azonban a szuverén intézkedés a hatalommal szemben, melyhek ez csak alávetheti magát. A történelmet az élet csinálja és a nagyembereket, akik olykor in­­tézkedően feltűnnek, az élet váltja ki magából mint szervet, melyre szüksége van. Ahogy a kúszó nö­ ­ Zavaros és ki­stísástalan a nemzetközi helyzet Párizs, december 31. A Le Temps az év utolsó napján mérlegre veti az olasz-etióp ellentét bé­kés megoldásának esélyeit és általában szemlét tart a helyzet letelt, amelyet meglehetősen za­varosnak és kilátástalannak ítél. A többé-kevésbé közeli jövőben — írja — nem­ igen tudunk felfedezni mindkét fél szá­mára elfogadható becsületes megoldási lehető­ségeket. Most csupán azt látjuk, hogy az etió­­piai hadműveletek egyre nagyobb méreteket öl­tenek. Mindenfelől halljuk, hogy „az igazi há­ború" csak most kezdődik, pedig éppen ennek kellene elejét venni, mert az igazi háború hosz­­szú hónapokig elhúzódhat anélkül, hogy dön­tés következnék be. Kénytelenek vagyunk meg­állapítani, hogy a hadműveletek kimenetele to­vábbra is bizonytalan, mindaddig pedig, amíg erről az oldalról határozott eredmények nem mutatkoznak, minden megoldási kísérlet súlyos nehézségekbe ütközik. A lap úgy véli, hogy Mussolini legújabb ki­jelentései nem alkalmasak arra, hogy megszi­lárdítsák a bizakodást. Ami a Eaval a Hoarc­­terv elejtésével kapcsolatos felelősség kérdését illeti, Eaval azt képviselőházi beszédében telje­sen tisztázta. Mussolini új kijelentései alapján egyáltalában nem lehet arra következtetni, hogy újaibb békítő kísérletnek több kilátása volna sikerre. Ellenkezően, Mussolini hangoztatta, hogy a Eaval—Hoare-terv korántsem elégíti ki Olaszország minimális követeléseit. Viszont tu­dott dolog, hogy London és Genf már ezeket az engedményeket is túlzottaknak találta. Nem igen látjuk tehát — folytatja a Temps —, hogy ilyen körülmények között hogyan indulhatnának meg újabb tárgyalások, amelyeken Olaszországnak még nagyobb engedményeket ajánlhatnának fel. Rómában hangoztatják, hogy az Azione Colom­niale című lapnak a megoldás kiindulópontjára vonatkozó cikke nem tekinthető félhivatalosnak, mindamellett világot vet arra, hogy az olasz közvélemény továbbra is milyen követelésekhez ragaszkodik. Az észszerű megoldás útja nem errefelé vezet — írja a Temps. — Olaszország keletafrikai kísérlete ismételten igazolta, hogy a háború ,,nem jövedelmező" dolog és nem kár­pótol a meghozott áldozatokért. A jelenkoriján az eredményes cselekvésre csupán a nemzetközi együttműködés keretei között és a Genfben meg­teremtett jog alapján nyílik lehetőség. vény ott, ahol a nehézkedés törvé­nye megkívánja, tapadó csápokat fejleszt, adott esetekben nagy fér­­­fiakat vált ki, akik aztán úgy fes­tenek, mintha alkotók volnának, holott csak teremtmények. Akik' igazán nagyok, a történelem pa­rancsának engedelmeskednek. Akik' történelmet csinálni vélnek, mint lázadók vagy megsemmisülnek, vagy időlegesen a nyakán tartják­ lábukat, míg a történelem le nem rázta. Ennek alapján valljuk: 1936 sem lesz végítélet, ahogy egyáltalán nincs végítélet. A történelem az élet útja, nem a pusztulásé. Min­dent kibírunk, 1936-ot is ki fog­juk bírni, katasztrófa nélkül. A­ tragikum az, hogy ennél jobbat már nem lehet várni. K. T.

Next