Ujság, 1936. február (12. évfolyam, 26-50. szám)
1936-02-01 / 26. szám
Budapest, 1936 szombat, február 1 Ára 16 Hllér ELŐFIZETÉSI ÁRAK Negyedévre. ___________10.80 pengő Egy hónapra ------------ 4.5 pengő Ausztriában egy hóra... 3 Schilling Egyed számára Budapesten, vidéken és pályaudvarokon hétköznap 18101. vasárnap ............... .. ....................82 fül. Hétköznap Klenben . 24 Groschen Ausztria egyéb helyein 30 Groséhen Vasárnap............................ 40 Groschen XII. évfolyam, 26. szám. Megjelenik vasárnap és ünnepnap utáni napok kivételével minden napÚJSÁG SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: VI. Aradi utca 10 TELEFON: 20-7-54, 20-7-55, 20-7-56, 20-7-57 Budapest 82, postaitok 282 FIÓKKIADÓHIVATAL KÖLCSÖN KÖNYVTÁR (Tel.: 31-6-28) UTAZÁSI ÉS MENETJEGYIRODA (Telefon: 41-8-34) Erzsébet-körút 43 (Royal-épület) Jubiláris aukció Nem tudni, tíz vagy százezrével kapják-e a polgárok a m. kir. postatakarék pénztár meghívóját az ötvenéves fennállásának alkalmából rendezendő jubiláns aukciójára. A meghívó szerint hagyatékokból, magángyűjteményekből származó mű- és egyéb tárgyak, valamint egy királyi főasztalnokmester könyvtára kerül eladásra. Az aukciót a pénzügyminiszter úr őnagyméltósága fogja megnyitni. Há meredünk erre a levelezőlapra. Mi mindent hallgat el a szövege, mi mindent mond a sorok között. A szöveg szerint jubileumról van szó, amely fogalom, siker ünneplését, megelégedés elismerését jelenti. Siker és megelégedés valóban fűződik a postatakarékpénztár létéhez, mely lehetővé tette, hogy fillérekkel kartonra ragasztott levélbélyegekkel koronákat takaríthatott meg a szegénység. Milliókra ment a filléreknek ez a gazdaságbafogása. Nemcsak pénzt jelentett, hanem a takarékosság erényének kifejlesztését is. A tömegek megbecsülték a fillért, melyből korona lehet, a koronát, mely egy-két évtized alatt már tőkévé válhatik. Ezt megünnepelni érdemes, lehet neki örülni, az elért sikeren fel lehet buzdulni és a jövőtől még többet várni. A magyar királyi postatakarékpénztár hatalmas közgazdasági tényező lett. Nem versenyzett a pénzintézetekkel, hanem melléjük állt a fillérek tőkésítésére, amire a pénzintézetek akkoriban nem vállalkoztak, ma pedig már felesleges vállalniok, mert a postatakarékpénztár már megtette. A vagyongyűjtésnek, kisemberek gyarapításának ezt az intézményét most aukcióval is ünnepük meg. A meghívó finom diszkrécióval hagyatékokból és magángyűjteményekből származó mű- és egyéb tárgyakat jelez, melyek eladásra „kerülnek ". Sorok közül nyíltra fordítva: az örökösök nem tartják meg az örökölt tárgyakat, hanem pénzzé teszik őket, mert kell a pénz és nem kell a műtárgy. Unoka nem ül többé nagyapa székébe, menyasszony nem rakja magára az ékszert, mellyel nagymama lépett oltár elé. Az a szőnyeg, mely száz év óta a család birtokában van, az a pecsétgyűrű, mely mint családfői jelvény került emberöltők során egyik előd ujjáról a másik utód ujjára, pénzre váltódik, amelynek nincs családi varázsa. Műgyüjteményekből származók és egyéb tárgyak . .. Magyarul: amit eddig gyűjtöttek, most eladják. Aukciók eddig is voltak — a művészet börzenapjai. A gazdagság, mint eladó és vásárló találkozót adott egymásnak. A műtárgyak és egész gyűjtemények művészetgazdasági eleven forgalomban gazdát cseréltek, a véletlen kizárásával, mindenki tudott róla, mit, hol és mikor lehet megszerezni. S az aukció értékfokozással járt. Az eladó többet kapott, mint ő fizetett és a vásárló büszke volt, hogy új szerzeménye mennyire értékes. Az eladó eladott — most pedig személytelen igehasználattal finoman és hazugul: eladásra kerülnek. Ami szivhasogatóan igaz. A birtokos deho''’ is akar eladni. Szivéhez nőtt gyűjtése eladásra kerül, ha rajta állna, nem kerülne eladásra. Pénz kell, kép, szobor, régi bútor, értékes szőnyeg arra való, hogy pénz váljék belőle, a szükség nyomása alatt sokkal kevesebb, mit a tulajdonos érte adóit. A vevő pedig nem gyűjt, hanem vásárol. Nem annyira a tárgy érdekli, mint az olcsóság. A takarékosság és vagyongyűjtés nagyszerű intézményét ma a szegényedés ünnepi szertartásával jubilálják meg. Régi gazdagságok, megszokott jólétek bomlanak szét és patríciusok és arisztokraták a takarékpénztár aukcióján fizetik vissza az előleget, melyet a KOVÁCS Szenzáció. Bethlen István gróf elfogadta a hitbizományi javaslatot és olyan zajos tapsokat kapott a jobboldalról, melytől nem ijedt meg: tapsolnak, talán rosszul beszéltem? Nettó, nem beszélt rosszul, csak elfogadott valamit, mint az egyszeri rajztanár a nebuló rajzát, mondván: ha a jobboldala olyan volna, mint a baloldalának kellene lennie, egyest érdemelnél. Az elfogadott javaslatban semmi sincs abból, amit Bethlen István beszédében jónak ítélt s maga csinálna, ha miniszterelnök volna. Ellenben példát statuált arról, hogy amiben nincs politika, azt ne mérjék politikai mértékkel. A hitbizományi javaslat ugyan politikai javaslat és Bethlen István felfogása is politikai, de azért a példaadás maga helyes, dacára annak, hogy olyan kérdésben adta meg, amely a tételre nem illik. * A NÉP oldalon főként azok a kijelentések tetszettek, melyek a keresztény jelzőt domborították ki. Bethlen Istvánban azt üdvözölték, amire hozzászoktak, ne lássák benne. Pedig hát Bethlen István mindig a keresztény- és kisgazda-irányzat vezére, intelligens értelemben pedig megalapítója volt. Nem kellett volna meglepődniük, mikor ma is annak mutatkozott. A különbség csupán az, hogy demokratikusabban volt az, míg most demagógikusabban kellene annak lennie. S ugyancsak intellektuálisabban akarja a zsidó tőke és keresztény igénylés ellentétét kiegyenlíteni. A keresztény töke feküdjék be a mozgó tökébe, akkor több lesz a föld a keresztény földéheseknek és kisebb a zsidó befolyás iparban és pénzvilágban. Ennek az eszmének még foganatja is lehet. NEP-ék is átláthatják, hogy szőlőből is lehet bort csinálni. * Nekünk az a véleményünk, hogy a Hangya-szövetkezet akárkit kitüntethet medáliával, csak miniszterelnököt és minisztert nem. A közjogi méltóságot semmiféle kitüntetésben nem részesítheti egy közület, amely érdemet lát mindenben, ami számára kedvezmény, a miniszter ellenben nem fogadhat el nyugtákat kedvezésekről, melyeket csak abban a hitben nyújthat, hogy igazság és országérdek szempontjából kötelességet teljesített, melyért elismerés nem jár. Gömbös Gyula mellére tűzheti a Hangya-érmet, de a magyar miniszterelnöknek kétszer is meg kell gondolnia, hogy olybá tekintheti-e, mint az államfőnyújtotta kitüntetést, vagy polgártársai választása alapján a díszpolgári oklevelet. Bethlen István gróf a NÉP tapsai között szólalt fel a hitbizományi javaslat vitájában Zsúfoltságig megtelt a Ház ülésterme és karzata a volt miniszterelnök beszéde alatt Sztranyavszky Sándor délután négy órakor nyitotta meg a képviselőház ülését. Már a megnyitás pillanatában is zsúfolt sorok vártak az első szónokra, Bethlen István grófra. De nemcsak a képviselők részéről nyilvánult meg a rendkívüli érdeklődés, amely a tömegszerűségében emlékeztetett Bethlen István gróf miniszterelnöksége idején a nagy megnyilatkozások pillanataira, hanem a karzatok is úgy megleltek, hogy az állandó gyakorlat ellenére a háznagyi hivatal kénytelen volt a második emeleti karzatokat is megnyitni. A kellő felügyelet ellátására a képviselőház altisztjeiből nem is futotta elég ember, úgy hogy a háznagyi hivatal a felsőház háznagyától kért a péntek délutáni ülésre segédszemélyzetet. Úgy az ellenzéki, mint kormánypárti oldalon majdnem valamennyi képviselő a helyén ült. A miniszteri bársonyszékeken csak Lázár Andor igazságügyminiszter és Darányi Kálmán földművelésügyi miniszter ült, amikor az elnök az ülést megnyitotta. Előbb Szinyei Merse Jenő a könyvtár- és muzeum-bizottság jelentését terjesztette be, majd az elnök felhívta Bethlen István grófot szólásra. — A miniszterelnök körülbelül egy év előtt kezdte meg beszédét Bethlen István gróf — azzal az indokolással oszlatta fel az országgyűlést, hogy nem támaszkodhat százszázalékos bizonyossággal a saját pártjára és így attól kell tartania, hogy nagy reformelgondolásait elgáncsolni készülnek. Én akkor ezzel szemben foglaltam állást, tagadásba vettem ennek a veszélynek fennállását és kifejtettem a választások során, mik voltak igazi okai a Ház feloszlatásának. A miniszterelnök reformprogrammjából a legfontosabbat, a titkos választójogot, azóta időszerűtlennek jelentette ki és az aktuális reformok gyypontjába a földbirtokreformot állította be. Ez volna hivatva arra, hogy nagy reformkorszakot inauguráljon, ez volna hivatva arra, hogy a magyar nemzetnek új évezredekre menő életét biztosítsa. A ma előttünk fekvő javaslat a birtokpolitikai trilógiának első fejezete. Ez egészen szerény alkotás, amely nem lép fel azzal az igénnyel, hogy forradalmi sebességgel változtasson meg viszonyokat, amelyek évtizedeken és évszázadokon át alakultak ki, hanem elég híven követi azokat az utakat, amelyeket annak idején én jelöltem ki az igazságügy minisztérium kodifikáló osztálya előtt, hogy annak alapján megszerkesszék a hitbizományi reformot. Ez a reformalkotás megmaradt a fokozatos és lassú evolúció álláspontján. Éppen ebből a tényből következik, hogy ez a reform nem lehet az a fénylő csillag a politika egén, amely után a túloldalon ülő ifjú reformerek a keleti bölcsek útmutatásai nyomán haladhatnak. Lesznek bizonyára olyanok is talán — Makkai János beszédében ezt fejtegette —, hogy ha ez nem is reform, a fontos az, hogy olyan kérdésnek a napirendrehozatala következett be, amelyhez évtizedeken keresztüll nem nyúltak, amelyeket nyugalomba pihentettek és viszont hogy most előhozták, bizonyítja, milyen nagy reformkorszak kialakulásának küszöbén postatakarékpénztártól kaptak. A postatakarékpénztár ötvenéves jubileumát sok tízezer ember felvonulása tenné ragyogóvá, akik hirdetnék: mi postatakarékpénztár tett bennünket gondtalanokká. De aukcióval ünnepükt meg. Aukció — milyen előkelő szó! Végül a meghívó mégis elszólja magát, mikor az árverés idejét tudatja. K. T. állunk. Maga a miniszterelnök is elismerte, hogy ezt a reformot egy miniszterelnöki fiókból szedette elő, de gúnyosan megjegyezte ugyanakkor, hogy nem sokat ér az olyan reform, amelyet fiókban tartogatnak. Ez a fiókból előszedett reformgondolat jelenti tehát a nagy reformkorszakot. Lehet, hogy normális viszonyok között ebben van némi igazság. Ebben az esetben azonban nincs, nemcsak azért, mert a kérdést nem a miniszterelnök hozta napirendre, hanem kormányzói nyilatkozat, amely a múlt országgyűlés megnyitása alkalmával hangzott el. Ha ennek a reformnak megalkotása akkor halasztást szenvedett, nem azért történt, mert a kormány megijedt a reformtól, hanem a bekövetkezett gazdasági és pénzügyi krízis miatt, amely eleve is kétségessé tette, hogy a hitbizományi reform kapcsán felszabaduló birtokok elosztására a megfelelő pénz rendelkezésre fog állani. Sulyok Dezső: Anélkül pedig nem lehet most sem megcsinálni! ni a látszatreform Bethlen István gróf. A helyzet feltétlenül javult azóta, de ma sem tudjuk, milyen mennyiségű föld fog megmozdulni. Ma sem lehetünk biztosak abban, hogy a rendelkezésre álló pénz elegendő lesz-e. Nagy tisztelettel adózom a kormány iránt, hogy mégis elővette ezt a reformot, igaz, hogy ez a bámulatom és tiszteletem kissé megtorpan a 19. szakasz elolvasásakor, amelyből kitűnik, hogy a nagy várakozással szabaddá tett föld tizenkét évig még az új birtokos kezén kötődik meg. Nem nagy csodálattal adózom olyan reformmunkálatok iránt, amelyek nagy reform látszatát keltik, de ugyanakkor gondoskodnak arról, hogy az a következmény amelyet vártak tőle és amely célja volna a javaslatnak, későbbi generációra nézve váljék aktuálissá. Ha ennek dacára megszavazom a javaslatot, aminek semmiképen a politikai bizalom az oka, amelyet az imént felemlített metódus nem volt képes felébreszteni, hanem az a szándék teszi, hogy megfelelő bizonyítékot kívánok szolgáltatni arra nézve, hogy soha nem állott meg az a telel, hogy a miniszterelnök nagy reformjait a háta mögött ült párt... Friedrich István: A vén csáklyások! Bethlen István gróf: . . . hogy ez a párt meggátolni akarta volna. Soha nem volt nagyobb érdek, mint ma, hogy a birtokpolitikai kérdéseket kiemeljük a pártpolitikai ellentétek, a társadalmi, szociális, gazdasági nehézségeknek abból az atmoszférájából, amely ezeket a kérdéseket csak megrontani hajlandó. Évtizedek óta foglalkozom birtokpolitikai kérdésekkel, küzdöttem Erdélyben, amikor lándzsát törtem a telepítés mellett, hogy a magyar földet magyar kézen tartsuk meg. Matolcsy Mátyás felszólalásával szemben meg kell állapítanom, sehol Magyarországon olyan egészséges birtokeloszlás nem volt, mint Erdélyben. A nagybirtok ott mindössze nyolc-kilenc százalékot tett ki. (Hosszantartó nagy taps a jobboldalon.) A háború után is foglalkoztam birtokpolitikai kérdésekkel, hiszen én hajtottam végre nagyatádi Szabó Istvánnal azt a földreformot, amelyet ma szinte divat gáncsolni és elítélni, pedig ez a földreform vezetett le egy nagy forradalmi hullámot és ha ez a földreform nem történik meg, az urak neki ülnek olyan nyugodtan ma a helyükön. Bénárd Ágost, aki néhány pillanattal előbb érkezett meg, közbeszólóit, de Marton Béla, aki elejétől fogva hallgatta Bethlen Istvánt és részt vett a nemzeti egység párt tagjainak tapsában, most elküldte Mocsárt Dánielt Bénárdhoz azzal, ne zavarja közbeszólásával Bethlen István grófot. A liberális korszak Bethlen István gróf folytatva beszédét, kijelentette, hogy elfogulatlanul szólhat hozzá a problémához, mert talpalatnyi földje sincs ebben az országban. A kérdés különben sem világnézleti kérdés, hanem tisztán és kizárólag gyakorlati politikai kérdés, amelynek megoldását csak akkor fogjuk megtalálni, ha a való tényeket figyelmen kívül nem hagyjuk. A hitbizományi reformmal kiszakítottan nem is lehet foglalkozni, mert az csak tégla a birtokpolitikai kérdések épületéből, amely csak akkor tudunk voltaképpen elbírálni, ha látjuk, milyen az egész birtokpolitikai elgondolás. Erre nézve az országyűlésnek joga van felvilágosítást kérni a kormánytól és a kor.