Ujság, 1936. február (12. évfolyam, 26-50. szám)

1936-02-01 / 26. szám

Budapest, 1936 szombat, február 1 Ára 16 Hllér ELŐFIZETÉSI ÁRAK Negyed­évre. ___________10.80 pengő Egy hónapra ------------ 4.5 pengő Ausztriában egy hóra... 3 Schilling Egyed szám­ára Budapesten, vidéken és pályaudvarokon hétköznap 18101. vasárnap ............... .. ....................82 fül. Hétköznap K­­lenben . 24 Groschen Ausztria egyéb helyein 30 Gr­oséhen Vasárnap............................ 40 Groschen XII. évfolyam, 26. szám. Megjelenik vasárnap és ünnepnap utáni napok kivételével minden napÚJSÁG SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: VI. Aradi­ utca 10 TELEFON: 20-7-54, 20-7-55, 20-7-56, 20-7-57 Budapest 82, postaitok 282 FIÓKKIADÓHIVATAL KÖLCSÖN KÖNYVTÁR (Tel.: 31-6-28) UTAZÁSI ÉS MENET­JEGYIRODA (Telefon: 41-8-34) Erzsébet-körút 43 (Royal-épület) Jubiláris aukció Nem tudni, tíz vagy százezrével kap­­ják-e a polgárok a m. kir. postatakarék pénztár meghívóját az ötvenéves fenn­állásának alkalmából rendezendő jubi­láns aukciójára. A meghívó szerint hagyatékokból, magángyűjteményekből származó mű­- és egyéb tárgyak, vala­mint egy királyi főasztalnokmester könyvtára kerül eladásra. Az aukciót a pénzügyminiszter úr őnagyméltósága fogja megnyitni. Há meredünk erre a levelezőlapra. Mi mindent hallgat el a szövege, mi min­dent mond a sorok között. A szöveg sze­rint jubileumról van szó, amely foga­lom, siker ünneplését, megelégedés el­ismerését jelenti. Siker és megelégedés valóban fűződik a postatakarékpénztár létéhez, mely lehetővé tette, hogy fillé­rekkel kartonra ragasztott levélbélyegek­kel koronákat takaríthatott meg a sze­génység. Milliókra ment a filléreknek ez a gazdaságbafogása. Nemcsak pénzt je­lentett, hanem a takarékosság erényének kifejlesztését is. A tömegek megbecsülték a fillért, melyből korona lehet, a koro­nát, mely egy-két évtized alatt már tő­kévé válhatik. Ezt megünnepelni érde­mes, lehet neki örülni, az elért sikeren fel lehet buzdulni és a jövőtől még töb­bet várni. A magyar királyi postataka­rékpénztár hatalmas közgazdasági té­nyező lett. Nem versenyzett a pénzin­tézetekkel, hanem melléjük állt a fillé­rek tőkésítésére, amire a pénzintézetek akkoriban nem vállalkoztak, ma pedig már felesleges vállalniok, mert a posta­takarékpénztár már megtette. A vagyongyűjtésnek, kisemberek gya­rapításának ezt az intézményét most aukcióval is ünnepük meg. A megh­ívó finom diszkrécióval hagyatékokból és magángyűjteményekből származó mű- és egyéb tárgyakat jelez, melyek eladásra „kerülnek ". Sorok közül nyíltra for­dítva: az örökösök nem tartják meg az örökölt tárgyakat, hanem pénzzé teszik őket, mert kell a pénz és nem kell a műtárgy. Unoka nem ül többé nagyapa székébe, menyasszony nem rakja ma­gára az ékszert, mellyel nagymama lé­pett oltár elé. Az a szőnyeg, mely száz év óta a család birtokában van, az a pecsétgyűrű, mely mint családfői jel­vény került emberöltők során egyik előd ujjáról a másik utód ujjára, pénzre vál­tódik, amelynek nincs családi varázsa. Mű­gyüjteményekből származó­k és egyéb tárgyak . .. Magyarul: amit eddig gyűjtöttek, most eladják. Aukciók eddig is voltak — a művészet börzenapjai. A gazdagság, mint eladó és vásárló talál­kozót adott egymásnak. A műtárgyak és egész gyűjtemények művészetgazda­­sági eleven forgalomban gazdát cserél­tek, a véletlen kizárásával, mindenki tudott róla, mit, hol és mikor lehet meg­szerezni. S az aukció értékfokozással járt. Az eladó többet kapott, mint ő fizetett és a vásárló büszke volt, hogy új szerzeménye mennyire értékes. Az eladó eladott — most pedig személytelen ige­­használattal finoman és hazugul: el­adásra kerülnek. Ami szivhasogatóan igaz. A birtokos deho''’ is akar eladni. Szivéhez nőtt gyűjtése eladásra kerül, ha rajta állna, nem kerülne eladásra. Pénz kell, kép, szobor, régi bútor, értékes szőnyeg arra való, hogy pénz váljék belőle, a szükség nyomása alatt sokkal kevesebb, mit a tulajdonos érte adóit. A vevő pedig nem gyűjt, hanem vásárol. Nem annyira a tárgy érdekli, mint az olcsóság. A takarékosság és vagyongyűjtés nagyszerű intézményét ma a szegénye­dés ünnepi szertartásával jubilálják meg. Régi gazdagságok, megszokott jó­létek bomlanak szét és patríciusok és arisztokraták a takarékpénztár aukció­ján fizetik vissza az előleget, melyet a KOVÁCS Szenzáció. Bethlen István gróf elfogadta a hitbizományi javaslatot és olyan zajos tapsokat kapott a jobboldalról, melytől nem ijedt meg: tapsolnak, talán rosszul beszél­tem­? Nettó, nem beszélt rosszul, csak elfo­gadott valamit, mint az egyszeri rajztanár a nebuló rajzát, mondván: ha a jobboldala olyan volna, mint a baloldalának kellene lennie, egyest érdemelnél. Az elfogadott javaslatban semmi sincs abból, amit Beth­len István beszédében jónak ítélt s maga csinálna, ha miniszterelnök volna. Ellen­ben példát statuált arról, hogy amiben nincs politika, azt ne mérjék politikai mér­tékkel. A hitbizományi javaslat ugyan po­litikai javaslat és Bethlen István felfogása is politikai, de azért a példaadás maga helyes, dacára annak, hogy olyan kérdés­ben adta meg, amely a tételre nem illik. * A NÉP oldalon főként azok a kijelenté­sek tetszettek, melyek a keresztény jelzőt domborították ki. Bethlen Istvánban azt üdvözölték, amire hozzászoktak, ne lássák benne. Pedig hát Bethlen István mindig a keresztény- és kisgazda-irányzat vezére, in­telligens értelemben pedig megalapítója volt. Nem kellett volna meglepődniük, mi­kor ma is annak mutatkozott. A különbség csupán az, hogy demokratikusabban volt az, míg most demagógikusabban kellene annak lennie. S ugyancsak intellektuálisab­­ban akarja a zsidó tőke és keresztény igénylés ellentétét kiegyenlíteni. A keresz­tény töke feküdjék be a mozgó tökébe, akkor több lesz a föld a keresztény föld­éheseknek és kisebb a zsidó befolyás ipar­ban és pénzvilágban. Ennek az eszmének m­ég foganatja is lehet. NEP-ék is átláthat­ják, hogy szőlőből is lehet bort csinálni. * Nekünk az a véleményünk, hogy a Han­gya-szövetkezet akárkit kitüntethet medá­liával, csak miniszterelnököt és minisztert nem. A közjogi méltóságot semmiféle ki­tüntetésben nem részesítheti egy közület, amely érdemet lát mindenben, ami szá­mára kedvezmény, a miniszter ellenben nem fogadhat el nyugtákat kedvezésekről, melyeket csak abban a hitben nyújthat, hogy igazság és országérdek szempontjá­ból kötelességet teljesített, melyért elisme­rés nem jár. Gömbös Gyula mellére tűz­heti a Hangya-érmet, de a magyar minisz­terelnöknek kétszer is meg kell gondolnia, hogy olybá tekintheti-e, mint az államfő­­nyújtotta kitüntetést, vagy polgártársai vá­lasztása alapján a díszpolgári oklevelet. Bethlen István gróf a NÉP tapsai között szólalt fel a hitbizományi javaslat vitájában Zsúfoltságig megtelt a Ház ülésterme és karzata a volt miniszterelnök beszéde alatt Sztranyavszky Sándor délután négy óra­kor nyitotta meg a képviselőház ülését. Már a megnyitás pillanatában is zsúfolt sorok vártak az első szónokra, Bethlen István grófra. De nemcsak a képviselők részéről nyilvánult meg a rendkívüli érdeklődés, amely a tömegszerűségében emlékeztetett Bethlen István gróf miniszterelnöksége idején a nagy megnyilatkozások pillanataira, hanem a kar­zatok is úgy megleltek, hogy az állandó gya­korlat ellenére a háznagyi hivatal kénytelen volt a második emeleti karzatokat is meg­nyitni. A kellő felügyelet ellátására a képvi­selőház altisztjeiből nem is futotta elég em­ber, úgy hogy a háznagyi hivatal a felsőház háznagyától kért a péntek délutáni ülésre segédszemélyzetet. Úgy az ellenzéki, mint kor­mánypárti oldalon majdnem valamennyi kép­viselő a helyén ült. A miniszteri bársony­székeken csak Lázár Andor igazságügy­­miniszter és Darányi Kálmán földművelés­ügyi miniszter ü­lt, amikor az elnök az ülést megnyitotta. Előbb Szinyei Mer­se Jenő a könyvtár- és muzeum-bizottság jelentését terjesztette be, majd az elnök felhívta Bethlen István grófot szólásra. — A miniszterelnök körülbelül egy év előtt kezdte meg beszédét Bethlen István gróf — azzal az indokolással oszlatta fel az országgyűlést, hogy nem támaszkodhat száz­­százalékos bizonyossággal a saját pártjára és így attól kell tartania, hogy nagy reform­­elgondolásait elgáncsolni készülnek. Én akkor ezzel szemben foglaltam állást, tagadásba vet­tem ennek a veszélynek fennállását és kifej­tettem a választások során, mik voltak igazi okai a Ház feloszlatásának. A miniszterelnök reformprogrammjából a legfontosabbat, a tit­kos választójogot, azóta időszerűtlennek jelen­tette ki és az aktuális reformok gyypontjába a földbirtokreformot állította be. Ez volna hivatva arra, hogy nagy reformkorszakot inauguráljon, ez volna hivatva arra, hogy a magyar nemzetnek új évezredekre menő éle­tét biztosítsa. A ma előttünk fekvő javaslat a birtokpolitikai trilógiának első fejezete. Ez egészen szerény alkotás, amely nem lép fel azzal az igénnyel, hogy forradalmi sebességgel változtasson meg viszonyokat, amelyek év­tizedeken és évszázadokon át alakultak ki, hanem elég híven követi azokat az utakat, amelyeket annak idején én jelöltem ki az igazságügy minisztérium kodifikáló osztálya előtt, hogy annak alapján megszerkesszék a hitbizományi reformot. Ez a reformalkotás megmaradt a fokozatos és lassú evolúció álláspontján. Éppen ebből a tényből követ­kezik, hogy ez a reform nem lehet az a fénylő csillag a politika egén, amely után a túlolda­lon ülő ifjú reformerek a keleti bölcsek út­mutatásai nyomán haladhatnak. Lesznek bizo­nyára olyanok is talán — Makkai János beszédében ezt fejtegette —, hogy h­a ez nem is reform, a fontos az, hogy olyan kérdésnek a napirendrehozatala következett be, amely­hez évtizedeken keresztüll nem nyúltak, ame­lyeket nyugalomba pihentettek és viszont hogy most előhozták, bizonyítja, milyen nagy ref­ormkorszak kialakulásának küszöbén postatakarékpénztártól kaptak. A posta­takarékpénztár ötvenéves jubileumát sok tízezer ember felvonulása tenné ra­gyogóvá, akik hirdetnék: mi postataka­rékpénztár tett bennünket gondtala­nokká. De aukcióval ünnepükt meg. Aukció — milyen előkelő szó! Végül a meghívó mégis elszólja magát, mikor az árverés idejét tudatja. K. T. állunk. Maga a miniszterelnök is elismerte, hogy ezt a reformot egy miniszterelnöki fiók­ból szedette elő, de gúnyosan megjegyezte ugyanakkor, hogy nem sokat ér az olyan reform, amelyet fiókban tartogatnak. Ez a fiókból előszedett reformgondolat jelenti tehát a nagy reformkorszakot. Lehet, hogy normá­lis viszonyok között ebben van némi igazság. Ebben az esetben azonban nincs, nemcsak azért, mert a kérdést nem a miniszterelnök hozta napirendre, hanem kormányzói nyilat­kozat, amely a múlt országgyűlés megnyitása alkalmával hangzott el. Ha ennek a reform­nak megalkotása akkor halasztást szenvedett, nem azért történt, mert a kormány megijedt a reformtól, hanem a bekövetkezett gazdasági és pénzügyi krízis miatt, amely eleve is két­ségessé tette, hogy a hitbizományi reform kap­csán felszabaduló birtokok elosztására a meg­felelő pénz rendelkezésre fog állani. Sulyok Dezső: Anélkül pedig nem lehet most sem megcsinálni! ni a látszatreform Bethlen István gróf. A helyzet feltétlenül javult azóta, de ma sem tudjuk, milyen mennyiségű föld fog megmozdulni. Ma sem lehetünk biztosak abban, hogy a rendelke­zésre álló pénz elegendő lesz-e. Nagy tiszte­lettel adózom a kormány iránt, hogy mégis elővette ezt a reformot, igaz, hogy ez a bá­mulatom és tiszteletem kissé megtorpan a 19. szakasz elolvasásakor, amelyből kitűnik, hogy a nagy várakozással szabaddá tett föld tizenkét évig még az új birtokos kezén kö­tődik meg. Nem nagy csodálattal adózom olyan reformmunkálatok iránt, amelyek nagy reform látszatát keltik, de ugyanakkor gondoskodnak arról, hogy az a következ­mény amelyet vártak tőle és amely célja volna a javaslatnak, későbbi generációra nézve váljék aktuálissá. Ha ennek dacára megszavazom a javaslatot, aminek semmi­­képen a politikai bizalom az oka, amelyet az imént felemlített metódus nem volt ké­pes felébreszteni, hanem az a szándék teszi, hogy megfelelő bizonyítékot kívánok szol­gáltatni arra nézve, hogy soha nem állott meg az a telel, hogy a miniszterelnök nagy reformjait a háta mögött ült párt... Friedrich István: A vén csáklyások! Bethlen István gróf: . . . hogy ez a párt meggátolni akarta volna. Soha nem volt na­gyobb érdek, mint ma, hogy a birtokpoliti­kai kérdéseket kiemeljük a pártpolitikai el­lentétek, a társadalmi, szociális, gazdasági nehézségeknek abból az atmoszférájából, amely ezeket a kérdéseket csak m­­egrontani hajlandó. Évtizedek óta foglalkozom bir­tokpolitikai kérdésekkel, küzdöttem Erdély­ben, amikor lándzsát törtem a telepítés mellett, hogy a magyar földet magyar ké­zen tartsuk meg. Matolcsy Mátyás felszóla­lásával szemben meg kell állapítanom, se­hol Magyarországon olyan egészséges birtok­eloszlás nem volt, mint Erdélyben. A nagy­birtok ott mindössze nyolc-kilenc százalé­kot tett ki. (Hosszantartó nagy taps a jobb­oldalon.) A háború után is foglalkoztam birtokpolitikai kérdésekkel, hiszen én haj­tottam végre nagyatádi Szabó Istvánnal azt a földreformot, amelyet ma szinte divat gáncsolni és elítélni, pedig ez a földreform vezetett le egy nagy forradalmi hullámot és ha ez a földreform nem történik meg, az urak neki ülnek olyan nyugodtan ma a he­lyükön. Bénárd Ágost, aki néhány pillanattal előbb érkezett meg, közbeszólóit, de Marton Béla, aki elejétől fogva hallgatta Bethlen Istvánt és részt vett a nemzeti egység párt tagjainak tapsában, most elküldte Mocsárt­ Dánielt Bénárdhoz azzal, ne zavarja közbeszólásá­­val Bethlen Istv­án grófot. A liberális korszak Bethlen István gróf folytatva beszédét, kijelentette, hogy elfogulatlanul szólhat hozzá a problémához, mert talpalatnyi földje sincs ebben az országban. A kérdés különben sem világnézleti kérdés, hanem tisztán és kizárólag gyakorlati politikai kérdés, amelynek megoldását csak akkor fogjuk megtalálni, ha a való tényeket figyel­men kívül nem hagyjuk. A hitbizományi reformmal kiszakítottan nem is lehet fog­lalkozni, mert az csak tégla a birtokpoliti­kai kérdések épületéből, amely csak akkor tudunk voltaképpen elbírálni, ha látjuk, milyen az egész birtokpolitikai elgondolás. Erre nézve az országyűlésnek joga van fel­világosítást kérni a kormánytól és a kor.

Next