Ujság, 1937. augusztus (13. évfolyam, 173-197. szám)

1937-08-01 / 173. szám

Budapest, 1937 vasárnap, augusztus 1 Ára 12 lei XIII. évfolyam, 173. szám ELŐFIZETÉSI ÁRAK Egy hónapra........................ 4.80 pengy Ausztriában egy hóra ...I ScMlUng Egyes szám ára Budapesten, vidéken és pályaudvarokon hétköznap 16 óIL vasárnap ............................................. 32 Ill. Hétköznap Wienben .. 24 Grosehen Ausztria egyéb helyein 80 Grosehen Vasárnap................................ 40 Grosehen Megjelenik vasárnap és ünnepnap utáni napok kivételével minden napÚJSÁG SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL* VI. Aradi utca 8-10 TELEFON: *1-207-57 1-207-50,1-207-55,1-207-54 Budapest 62, postafiók 282 FIÓK KI­ADÓHIVATAL KÖLCSÖN KÖN­Y­VT­ÁR (Tel.s 1-310-28) UTAZÁSI ÉS MENET­JEGYIRODA (Telefons 1-316-28 és 1-419-84) Erzsébet-körút 48 (Royal-épü­let) Chamberlain levelet Mussolininak Japán befejezte hódításait Kínában ROVÁ£_A REKORDEREK Irta ZSOLT BÉLA Amikor vagy négy hét előtt Amelie Earhart keresésére kifutottak az ame­rikai csatahajók a kikötőből s a vi­lág virrasztva figyelte a repülőnő rádiójának haldokló hangját, foko­zódó ellenszenvvel olvasták az ér­zelmes közhelyeket az emberiség hirte­len feltámadt szívéről, mely flottákat és dollárszázezreket mozgósít, hogy a veszélybe került egyént megmentse az életnek. Az érzelmes közhelyekkel ri­deg és bosszús közhelyeket vetettünk szembe. Legelőször eszünkbe jutott a nem túlságosan eredeti megállapítás, hogy az emberiségnek a szerencsétlen végű repülőnő iránt tanúsított segítő­­készsége nem az egyénnek szól, hanem a vakmerő és különc rekordernek, a publicity-től népszerűsített légisztár­nak, akinek ma a filmszínésznőhöz és a diktátorhoz illő hasonló hős­­tisztelet dukál. Egyén a matróz, aki véletlenül belepottyan a kötéllétráról a tengerbe s akiért saját szállítógőzöse sem hajlandó a tenger törvényében előírt időnél és a szűkreszabott mentési mun­kálatoknál többet reszkírozni. A Lind­­bergh-bébi, szegényke, szintén sztár volt: egyén a madridi iskoláslány, akit az emberiség feltámadt szíve mozgósított flottákkal sem tudott megmenteni a lö­vedéktől, mely iskolából hazamenet széttépte. Egyén a kínai aggastyán, akit a harcvonalon kívül eső tanyáján az el­tévedt japán golyó elől a nagyhatalmak növekvő aggodalma sem védett meg. Egyén a munkanélküli munkás, az ut­cára került lateiner, a csődbement ke­reskedő és az elárverezett iparos, akiért nemcsak a torpedózúzókat, de azt a bi­zonyos szalmaszálat sem mozgósítják, amely állítólag minden fuldoklónak jár a humanitástól. Amelie Earhart vége kétségkívül megrendítő, de hűvösen bevalljuk, hogy sokkal inkább az előbb felsorolt egyé­nek sorsa miatt vannak rossz éjsza­káink. S nem tagadjuk, amikor még rádiója vészjele az újságokban túl­­harsogta a világot, amely a Leipzig­­allér után századszor újra sodródott a háború révére, személyes ingerültséget is éreztünk a nyugtalan hölgy iránt, ki a legnagyobb „férfibajok“ idején ficánkoló kalandvágya balul sikerült következmé­nyeivel izgatta a lovagias földet, amely pedig maga is, mint csillag, éppen lezu­­hanóban és elmerülőben volt. „Maradt volna otthon!“ — mondta konzerva­­tívan bölcs, nyugalmazott állatorvos szomszédom, akivel az esetet megbe­széltem s ezúttal igaza volt. Amelie Earhart nyugodtan otthon maradha­tott volna, mert a repülés semmiféle elméleti ,vagy­ gyakorlati érdeke nem kívánta, hogy nekivágjon az óceán egé­nek és új csodát műveljen rajta. A csen­desóceáni légviszonyokat évek szolid és aprólékos munkájával már olyan pon­tosan kitanulták az úttörők és a szak­értők, hogy útmutatásaik alapján rend­szeres személyszállító és postalégjára­­tok közlekednek és semmivel sem meg­lepőbbek a san franciscoi kikötőmunkás­nak, vagy a hawai négernek, mint a vo­nat, vagy az autóbusz. Amikor az elmé­leti kutatás tudósai s a praktikus alkal­mazás pionírjai olyan tökéletesen elvé­gezték feladatukat, hogy az újonnan tört utat a tudatlanok és gyávák is többé-kevésbé veszélytelenül használ­hatják, a csillapíthatatlan egyéni rekordvágy lehet imponáló ambíció s ha sikerül, ünnepelt sportdicsőség, de ha balul, vagy katasztrofálisan végző­dik, végeredményben mégis csak szigo­rúan személyi szerencsétlenség. Ha egy menetrendszerű postajárat bezuhan a Csendes-óceánba, az emberiséget jóval súlyosabb veszteség éri, mert lehet, hogy a tengerbe fulladt leveleken sorsok sora múlik és fontos közérdek for­dul meg. Valaki öngyilkos lesz, mert nem kapja meg a választ a nőtől. A fe­­gyencet felkötik, mert a kormányzó ke­gyelmi határozata nem érkezik meg a kivégzés reggelére. Valakit csődbe ker­getnek a hitelezők, mert a csekk, amely m­ivel kötelezettségének eleget tehetne, a hullámokon elrongyolódik, a tenger kö­zepén. De Amelie Earhart, a felesleges rekordkísérlet áldozata, bús pusztulá­sával végeredményben kevesebb zavart okozott a világban, mint egy közönsé­ges személyvonat karambolja. Minden emberbaráti segítség járt neki, s halála után is a teátrálisan tragikus halálnak járó sajnálkozás, de nem jár neki a tu­domány, a haladás, az áttörés produk­tív mártírjait megillető kultusz. Az ame­rikai flottától nagyszerű mozdulat volt, hogy a bajbajutott hölgyért kiszaladt a nyílt tengerre, de a vitorlások és parti gőzösök nyirkos bagószagú halászai és tengerészei, akik Bilbaóból elszállítot­ták az asszonyokat és gyerekeket, vagy Krumpli Jones, aki aknákon keresztül ennivalót vitt a kiéheztetett baszkoknak, lényegesen egyetemesebb érdekű cseleke­detet vittek véghez, mintha a torpedóva­dász, vagy a cirkáló akár hazavitte volna szegény Ameliet Newyorkba a riporte­reknek, hogy már a kikötőhídon legkö­zelebbi rekordterveiről nyilatkozzék. Amint ebből az eszmélkedésből is ki­derül, nem rajongunk túlzottan a rekor­dok hőseiért s legkevésbé a céltalan, a nyegle rekordot becsüljük, amely a tu­dós kutatóktól, a megfontolt felfedezők­től és a megbízható úttörőktől megte­remtett eredményeket egyéni hiúságból* vagy hatalomvágyból hatásos és kocká­zatos kísérletekkel akarja túlszárnyalni* Szegény Amelie Egrhart mentségére szól, hogy egyedül vállalt minden rizikót, el­lentétben a politika rekordereivel, akik egész nemzeteket, államgépezeteket, sőt kontinenseket rántanak magukkal, hogy velük együtt rúgják ki a talajt a lábuk alól s velük együtt lebegjenek ég és föld között, mindaddig, amig végül törvény­szerűen kiderül a rekord megjavíthatat­­lansága és nyomorult pusztulás elkerül­hetetlensége. A politika rekorderei csak abban hasonlítanak Amelie Earharthoz, hogy nyaktörő és kiszámíthatatlan vál­lalkozásaikkal szintén olyan területen kísérleteznek, amelyen az elődök felfe­dező, úttörő és szervező munkájának jó-­­voltából hasznavehető állapotban meg­vannak az ellenőrizhető és járható utak, a tapasztalati alapon bevált és a szük­séghez illően fejlődésképes kormányzati eszközök. Az alkotmány, a parlament és a törvénykönyv átmeneti zavarai elle­­nére is a biztonság, a kiszámíthatóság és a tájékozódás egyedüli műszere, de ők nem ezt a műszert akarják megkorri­­gálni, nem vele kísérelték meg a szolid rekordjavítást, hanem nekilódítják a nemzetet és a társadalmat a bizonyta­lannak, kiszolgáltatják a véletlennek, egyforma esélyt adva az elemeknek és a csodának. Nem véletlen, hogy ezek a­­ politikai rekorderek a gyökértelenek kö­zül kerültek ki, a homályból jöttek és sem a hagyományok, sem az élő népért való felelősség nem feszélyezte őket. S legkevésbé az feszélyezi őket, hogy lesz-e mentség a történelem előtt arra, hogy hazardériájuk kockázatait vállaltatják az átlagemberrel s asszonyaival és csecse­mőivel is, akiket magukkal cihálnak a magasba s magukkal rántanak a mélybe. Amelie Earhart szeszélyes női és vak­merő sportemberi becsvágyból elpusztult egy felesleges rekordkísérletben, mert az amerikai csatahajók későn érkeztek. Vájjon érkezik-e majd idejében segítség a politikai rekordkísérleteknek áldozatul­eső népeknek, amelyek máris kihagyó motorral, kifogyó benzinnel, kimért ke­nyérrel és elromlott iránytűvel a kalan­dorhősiesség foglyaiként vergődnek ég és föld között? Aki érzékeny füllel figyeli a rádiójeleket, a hetvenkedő és követe­lődző szövegből is kihallja az SOS-t. Mire volt jó mindez? — kérdi konzerva­­tívan bölcs szomszédom, az állatorvos, ha végül gabonarekvirálás s halálbünte­téssel szankcionált kenyérfeladagolás jött ki belőle? Miféle állambűvészet az, amely azt is eltünteti, ami másutt a ve­getatív élet lefitymált, kezdetleges fűtő­anyaga? S milyen új világrend az, amelyhez a szemétládából bányásszák az ócska hulladék építőanyagát? Olvassuk, hogy Amelie Earhart tragédiájának ha­tása alatt az amerikai és európai rekord­­repülők sorozatosan vettek búcsút a kor­mánykeréktől, bekéredzkedtek az atyai A magyar kard legjobbja a világnak — ez bizonyult be Párizsban, ahol az egyik magyar kardnak csak a másikkal kellett, mint versenytárssal összemérkőznie. A labdarúgásban is az elsők között vagyunk, mert el tudtuk tanulni másoktól, előrehala­­dottabbaktól. De a kard csak önmagától tanult, nemzeti képesség, a magyar lélek­ből fakadó. A vivómesterség, mely művé­szetté nemesedett, nem öröklött képesség, hanem a történelmi érzésből táplálkozik. A tudatból, hogy karddal jöttünk és ezer esztendőn át karddal vitézkedtünk. Ez ad mélységet a párizsi diadalnak, ez tölt el nemzeti büszkeséggel. Kovács Pál tüzér­hadnagy és magyar versenytársai személyé­ben a nemzet önmagát ismeri meg és büszke arra, hogy bombavető és mérges gázok nélkül is győzni tud. * Megható, milyen hamar megértették egy­mást polgármester és főpolgármester. De szeretnők mi is megérteni, az egész lakos­ság is, mely elvégre mégsem nyár, hogy elég legyen a pásztorok közötti egyetértés. Az új lista csakhamar elkészül? Boldogok vagyunk, noha biztosra vettük, hogy lesz új lista. De szeretnők megérteni, volt-e pro­tekció, melyet a főpolgármester megakadá­lyozott s nem lesz-e olyan protekció, mely a másik oldalról érvényesül. Szóval: puri­­fik­ációban értették meg egymást, vagy kar­­telben egyeztek meg? Ebben az esetben is szép és szent a béke, éppencsak nem len­nénk meghatva.* Huszonhat ellen győzött: egy. Éppen az az egy, mellyel szemben a huszonhat oly idegenül áll, hogy szinte kérdezni kellene: mit keres közöttük? S szinte mulatságos, hogy valamennyi mellett, akik feltételek mellett hajlandók tudomásul venni a befe­jezett tényt, az az egy ítéli el Francóék forradalmiságát. Az, amelyik a világ leg­véresebb forradalmából került ki s évtize­den át szinte vallási rajongással ejtette ki ezt a szót: forradalom. Minden államnak, melynek exisztenciája történelmi alapon nyugszik, joga van a forradalm­iságot el nem ismerni és mégis elismeri. Nem a for­radalom szentesítése, hanem a világ béké­jének megmentése céljából. A szovjet vi­szont halálra ítélné a forradalmat, hogy a világot lángba borítsa. Díszszemle Faruk király trónralépése alkalmából Kairó, július 31. Faruk király trónralé­pése alkalmából Nahasz pasa szombaton benyújtotta formális lemondását. A király trónralépése alkalmából rende­zett fényes ünnepségek sorát szombaton nagy csapatdíszszemle zárta be, amelyet a király, a hatóságok képviselői, a diplomaták és a közönség tízezrei néztek végig. A csa­­patdíszszemlén, amelyen nyolcvanezer főből álló katonaság vett részt, első ízben vonultak fel az Angliából legújabban vásárolt modern fegyvernemek, köztük a nehéz és könnyű tüzérség, tankok, gépesített egységek, vala­­mmint vadász- és bomba­vető repülőraj­ok.

Next