Ujság, 1937. augusztus (13. évfolyam, 173-197. szám)
1937-08-01 / 173. szám
Budapest, 1937 vasárnap, augusztus 1 Ára 12 lei XIII. évfolyam, 173. szám ELŐFIZETÉSI ÁRAK Egy hónapra........................ 4.80 pengy Ausztriában egy hóra ...I ScMlUng Egyes szám ára Budapesten, vidéken és pályaudvarokon hétköznap 16 óIL vasárnap ............................................. 32 Ill. Hétköznap Wienben .. 24 Grosehen Ausztria egyéb helyein 80 Grosehen Vasárnap................................ 40 Grosehen Megjelenik vasárnap és ünnepnap utáni napok kivételével minden napÚJSÁG SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL* VI. Aradi utca 8-10 TELEFON: *1-207-57 1-207-50,1-207-55,1-207-54 Budapest 62, postafiók 282 FIÓK KIADÓHIVATAL KÖLCSÖN KÖNYVTÁR (Tel.s 1-310-28) UTAZÁSI ÉS MENETJEGYIRODA (Telefons 1-316-28 és 1-419-84) Erzsébet-körút 48 (Royal-épület) Chamberlain levelet Mussolininak Japán befejezte hódításait Kínában ROVÁ£_A REKORDEREK Irta ZSOLT BÉLA Amikor vagy négy hét előtt Amelie Earhart keresésére kifutottak az amerikai csatahajók a kikötőből s a világ virrasztva figyelte a repülőnő rádiójának haldokló hangját, fokozódó ellenszenvvel olvasták az érzelmes közhelyeket az emberiség hirtelen feltámadt szívéről, mely flottákat és dollárszázezreket mozgósít, hogy a veszélybe került egyént megmentse az életnek. Az érzelmes közhelyekkel rideg és bosszús közhelyeket vetettünk szembe. Legelőször eszünkbe jutott a nem túlságosan eredeti megállapítás, hogy az emberiségnek a szerencsétlen végű repülőnő iránt tanúsított segítőkészsége nem az egyénnek szól, hanem a vakmerő és különc rekordernek, a publicity-től népszerűsített légisztárnak, akinek ma a filmszínésznőhöz és a diktátorhoz illő hasonló hőstisztelet dukál. Egyén a matróz, aki véletlenül belepottyan a kötéllétráról a tengerbe s akiért saját szállítógőzöse sem hajlandó a tenger törvényében előírt időnél és a szűkreszabott mentési munkálatoknál többet reszkírozni. A Lindbergh-bébi, szegényke, szintén sztár volt: egyén a madridi iskoláslány, akit az emberiség feltámadt szíve mozgósított flottákkal sem tudott megmenteni a lövedéktől, mely iskolából hazamenet széttépte. Egyén a kínai aggastyán, akit a harcvonalon kívül eső tanyáján az eltévedt japán golyó elől a nagyhatalmak növekvő aggodalma sem védett meg. Egyén a munkanélküli munkás, az utcára került lateiner, a csődbement kereskedő és az elárverezett iparos, akiért nemcsak a torpedózúzókat, de azt a bizonyos szalmaszálat sem mozgósítják, amely állítólag minden fuldoklónak jár a humanitástól. Amelie Earhart vége kétségkívül megrendítő, de hűvösen bevalljuk, hogy sokkal inkább az előbb felsorolt egyének sorsa miatt vannak rossz éjszakáink. S nem tagadjuk, amikor még rádiója vészjele az újságokban túlharsogta a világot, amely a Leipzigallér után századszor újra sodródott a háború révére, személyes ingerültséget is éreztünk a nyugtalan hölgy iránt, ki a legnagyobb „férfibajok“ idején ficánkoló kalandvágya balul sikerült következményeivel izgatta a lovagias földet, amely pedig maga is, mint csillag, éppen lezuhanóban és elmerülőben volt. „Maradt volna otthon!“ — mondta konzervatívan bölcs, nyugalmazott állatorvos szomszédom, akivel az esetet megbeszéltem s ezúttal igaza volt. Amelie Earhart nyugodtan otthon maradhatott volna, mert a repülés semmiféle elméleti ,vagy gyakorlati érdeke nem kívánta, hogy nekivágjon az óceán egének és új csodát műveljen rajta. A csendesóceáni légviszonyokat évek szolid és aprólékos munkájával már olyan pontosan kitanulták az úttörők és a szakértők, hogy útmutatásaik alapján rendszeres személyszállító és postalégjáratok közlekednek és semmivel sem meglepőbbek a san franciscoi kikötőmunkásnak, vagy a hawai négernek, mint a vonat, vagy az autóbusz. Amikor az elméleti kutatás tudósai s a praktikus alkalmazás pionírjai olyan tökéletesen elvégezték feladatukat, hogy az újonnan tört utat a tudatlanok és gyávák is többé-kevésbé veszélytelenül használhatják, a csillapíthatatlan egyéni rekordvágy lehet imponáló ambíció s ha sikerül, ünnepelt sportdicsőség, de ha balul, vagy katasztrofálisan végződik, végeredményben mégis csak szigorúan személyi szerencsétlenség. Ha egy menetrendszerű postajárat bezuhan a Csendes-óceánba, az emberiséget jóval súlyosabb veszteség éri, mert lehet, hogy a tengerbe fulladt leveleken sorsok sora múlik és fontos közérdek fordul meg. Valaki öngyilkos lesz, mert nem kapja meg a választ a nőtől. A fegyencet felkötik, mert a kormányzó kegyelmi határozata nem érkezik meg a kivégzés reggelére. Valakit csődbe kergetnek a hitelezők, mert a csekk, amely mivel kötelezettségének eleget tehetne, a hullámokon elrongyolódik, a tenger közepén. De Amelie Earhart, a felesleges rekordkísérlet áldozata, bús pusztulásával végeredményben kevesebb zavart okozott a világban, mint egy közönséges személyvonat karambolja. Minden emberbaráti segítség járt neki, s halála után is a teátrálisan tragikus halálnak járó sajnálkozás, de nem jár neki a tudomány, a haladás, az áttörés produktív mártírjait megillető kultusz. Az amerikai flottától nagyszerű mozdulat volt, hogy a bajbajutott hölgyért kiszaladt a nyílt tengerre, de a vitorlások és parti gőzösök nyirkos bagószagú halászai és tengerészei, akik Bilbaóból elszállították az asszonyokat és gyerekeket, vagy Krumpli Jones, aki aknákon keresztül ennivalót vitt a kiéheztetett baszkoknak, lényegesen egyetemesebb érdekű cselekedetet vittek véghez, mintha a torpedóvadász, vagy a cirkáló akár hazavitte volna szegény Ameliet Newyorkba a riportereknek, hogy már a kikötőhídon legközelebbi rekordterveiről nyilatkozzék. Amint ebből az eszmélkedésből is kiderül, nem rajongunk túlzottan a rekordok hőseiért s legkevésbé a céltalan, a nyegle rekordot becsüljük, amely a tudós kutatóktól, a megfontolt felfedezőktől és a megbízható úttörőktől megteremtett eredményeket egyéni hiúságból* vagy hatalomvágyból hatásos és kockázatos kísérletekkel akarja túlszárnyalni* Szegény Amelie Egrhart mentségére szól, hogy egyedül vállalt minden rizikót, ellentétben a politika rekordereivel, akik egész nemzeteket, államgépezeteket, sőt kontinenseket rántanak magukkal, hogy velük együtt rúgják ki a talajt a lábuk alól s velük együtt lebegjenek ég és föld között, mindaddig, amig végül törvényszerűen kiderül a rekord megjavíthatatlansága és nyomorult pusztulás elkerülhetetlensége. A politika rekorderei csak abban hasonlítanak Amelie Earharthoz, hogy nyaktörő és kiszámíthatatlan vállalkozásaikkal szintén olyan területen kísérleteznek, amelyen az elődök felfedező, úttörő és szervező munkájának jó-voltából hasznavehető állapotban megvannak az ellenőrizhető és járható utak, a tapasztalati alapon bevált és a szükséghez illően fejlődésképes kormányzati eszközök. Az alkotmány, a parlament és a törvénykönyv átmeneti zavarai ellenére is a biztonság, a kiszámíthatóság és a tájékozódás egyedüli műszere, de ők nem ezt a műszert akarják megkorrigálni, nem vele kísérelték meg a szolid rekordjavítást, hanem nekilódítják a nemzetet és a társadalmat a bizonytalannak, kiszolgáltatják a véletlennek, egyforma esélyt adva az elemeknek és a csodának. Nem véletlen, hogy ezek a politikai rekorderek a gyökértelenek közül kerültek ki, a homályból jöttek és sem a hagyományok, sem az élő népért való felelősség nem feszélyezte őket. S legkevésbé az feszélyezi őket, hogy lesz-e mentség a történelem előtt arra, hogy hazardériájuk kockázatait vállaltatják az átlagemberrel s asszonyaival és csecsemőivel is, akiket magukkal cihálnak a magasba s magukkal rántanak a mélybe. Amelie Earhart szeszélyes női és vakmerő sportemberi becsvágyból elpusztult egy felesleges rekordkísérletben, mert az amerikai csatahajók későn érkeztek. Vájjon érkezik-e majd idejében segítség a politikai rekordkísérleteknek áldozatuleső népeknek, amelyek máris kihagyó motorral, kifogyó benzinnel, kimért kenyérrel és elromlott iránytűvel a kalandorhősiesség foglyaiként vergődnek ég és föld között? Aki érzékeny füllel figyeli a rádiójeleket, a hetvenkedő és követelődző szövegből is kihallja az SOS-t. Mire volt jó mindez? — kérdi konzervatívan bölcs szomszédom, az állatorvos, ha végül gabonarekvirálás s halálbüntetéssel szankcionált kenyérfeladagolás jött ki belőle? Miféle állambűvészet az, amely azt is eltünteti, ami másutt a vegetatív élet lefitymált, kezdetleges fűtőanyaga? S milyen új világrend az, amelyhez a szemétládából bányásszák az ócska hulladék építőanyagát? Olvassuk, hogy Amelie Earhart tragédiájának hatása alatt az amerikai és európai rekordrepülők sorozatosan vettek búcsút a kormánykeréktől, bekéredzkedtek az atyai A magyar kard legjobbja a világnak — ez bizonyult be Párizsban, ahol az egyik magyar kardnak csak a másikkal kellett, mint versenytárssal összemérkőznie. A labdarúgásban is az elsők között vagyunk, mert el tudtuk tanulni másoktól, előrehaladottabbaktól. De a kard csak önmagától tanult, nemzeti képesség, a magyar lélekből fakadó. A vivómesterség, mely művészetté nemesedett, nem öröklött képesség, hanem a történelmi érzésből táplálkozik. A tudatból, hogy karddal jöttünk és ezer esztendőn át karddal vitézkedtünk. Ez ad mélységet a párizsi diadalnak, ez tölt el nemzeti büszkeséggel. Kovács Pál tüzérhadnagy és magyar versenytársai személyében a nemzet önmagát ismeri meg és büszke arra, hogy bombavető és mérges gázok nélkül is győzni tud. * Megható, milyen hamar megértették egymást polgármester és főpolgármester. De szeretnők mi is megérteni, az egész lakosság is, mely elvégre mégsem nyár, hogy elég legyen a pásztorok közötti egyetértés. Az új lista csakhamar elkészül? Boldogok vagyunk, noha biztosra vettük, hogy lesz új lista. De szeretnők megérteni, volt-e protekció, melyet a főpolgármester megakadályozott s nem lesz-e olyan protekció, mely a másik oldalról érvényesül. Szóval: purifikációban értették meg egymást, vagy kartelben egyeztek meg? Ebben az esetben is szép és szent a béke, éppencsak nem lennénk meghatva.* Huszonhat ellen győzött: egy. Éppen az az egy, mellyel szemben a huszonhat oly idegenül áll, hogy szinte kérdezni kellene: mit keres közöttük? S szinte mulatságos, hogy valamennyi mellett, akik feltételek mellett hajlandók tudomásul venni a befejezett tényt, az az egy ítéli el Francóék forradalmiságát. Az, amelyik a világ legvéresebb forradalmából került ki s évtizeden át szinte vallási rajongással ejtette ki ezt a szót: forradalom. Minden államnak, melynek exisztenciája történelmi alapon nyugszik, joga van a forradalmiságot el nem ismerni és mégis elismeri. Nem a forradalom szentesítése, hanem a világ békéjének megmentése céljából. A szovjet viszont halálra ítélné a forradalmat, hogy a világot lángba borítsa. Díszszemle Faruk király trónralépése alkalmából Kairó, július 31. Faruk király trónralépése alkalmából Nahasz pasa szombaton benyújtotta formális lemondását. A király trónralépése alkalmából rendezett fényes ünnepségek sorát szombaton nagy csapatdíszszemle zárta be, amelyet a király, a hatóságok képviselői, a diplomaták és a közönség tízezrei néztek végig. A csapatdíszszemlén, amelyen nyolcvanezer főből álló katonaság vett részt, első ízben vonultak fel az Angliából legújabban vásárolt modern fegyvernemek, köztük a nehéz és könnyű tüzérség, tankok, gépesített egységek, valammint vadász- és bombavető repülőrajok.