Ujság, 1938. január (14. évfolyam, 1-24. szám)

1938-01-09 / 6. szám

VASÁRNAP, 1938 TANTÁR 9 ÚJSÁG PÁRIZS, 1937 december 33 BÉKESSY IMRE — Borzasztó lehetett Párizsban, — mond­ják aggódó barátaim, mikor hallják, hogy karácsony és újév között Párizsban voltam. Se gáz, se villany, se víz, se autóbusz, a szemetesládák az utcáin, a közüzemeket megszállták a forradalmárok... Borzasztó lehetett... éppen karácsonykor­­és újévkor... — Gyönyörű volt. Volt­ víz és gáz és vil­lany és autóbusz és az utcák nem voltak piszkosabbak, mint máskor, de Páris jobb­­kedvű volt mint valaha. — De hiszen azt olvastuk itt Pesten, hogy „Párizs megbénult. ..“ „Párizs életét megbénította a közalkalmazottak sztrájkja.11 — Azon a napon, am­ikor Pesten ezt ol­vasták, a párisi nép az­zal volt elfoglalva, hogy Szilveszter estére helyet biztosítson magának valamelyik vendéglőben, vagy kávéh­ázban. Pedig ezen az estén még a leg­kisebb vendéglőben is csak fix áron adoul, vacsorát Párizsban, az idén legolcsóbban hatvan-hetvenöt frankért, körülbelül tizen­­két-tizenöt pengőért. A fit­sz-ben persze 200 frankot kell fizetni, de már napok előtt lefog­laltak minden asztalt ezek a kétségbeesett franciák... Barátaim roppant megvetően hallgatták híreimet. Meg is mondták, hogy mint ide­gen biztosan csak az előkelő hotelek habl­jaiban láttam Párist, a valódi dolgokról nem is értesülhettem. Különben is közismert, hogy elfogult vagyok Páris és Franciaország javára, egyszerűen nem akarom tudomásul venni, hogy Franciaországban dühöng a kommunizmus, a népfront tönkretett már mindent, mint afféle felületes idegen, be­dőlök a látszatnak. Most, hogy megpróbálok beszámolni ar­ról a hétről, amit karácsony és újév között Párisban töltöttem, kicsit nehezemre esik szembeszállni ezekkel az argumentumokkal. A sztrájkok, gyárak megszállása, az időn­ként jelentkező állampénzügyi kalamitások a távolból valóban azt a benyomást kelthe­tik, hogy Franciaország a szociális feszült­ség végső állapotában van, az idegesség leg­magasabb stádiumában, a barométer állan­dóan vihart jelez, a forradalom tulajdon­képpen permanenciában van és a népfront pusztító munkája csak azért nem nyert még végleges befejezést, mert a negyven­órás munkahét szigorú rendelkezései tudva­levőleg a forradalmi munkára is kiterjed­nek. „Ez a te igazi anyád...** Hogyan bizonyítsam ezzel a látszattal szemben, hogy a francia nép — legalább is a háború befejezése óta — soha nem volt békésebb és barátságosabb hangulatban, mint most. Harminc esztendő óta számta­lanszor voltam Franciaországban, egy évig Párisban éltem, személyes élményeim nagy szegénység és teljes gondtalanság szélső ha­tárai között keletkeztek; feküdtem betegen párisi kórházban, amennyire idegent a francia közel enged magához, annyira közel jutottam hozzá. És most átélve azokat a napokat, amikor pesti hírek szerint „Páris megbénult", tanúságot teszek amellett, hogy a párisi nép sohasem volt kevésbé ideges, sohasem volt ennyire harmonikusan és egyenletesen jókedvű. A párisi mozikban a heti híradó bemutatásánál azelőtt mindig demonstrációk voltak és gúnyos vagy dühös megjegyzések hallatszottak a politikai ellen­felekről, természetesen rendesen azokról, akik éppen hatalmon voltak. Most valami csen­des szimpátiahullám árad a vászon felé, ha megjelenik Lebrun, Chautemps, vagy akár Blum. Ez még Poincaré nagy nemzeti kabi­netijének napjaiban sem volt így. Az állítólag végsőkig kiélezett osztályharc napjaiban Franciaországban ugyanis éppen az ellenkezője történt annak, amit a sema­tikus gondolkozás minden más országban az osztályharc természetes következményé­nek tekintene. A szakszervezetek nagyobb befolyása a politikára, a harminc évvel el­maradt szociális intézkedések gyors pótlása Franciaország nagyvárosi proletariátusát nem forradalmasította, hanem — legmé­lyebb hajlamainak megfelelően — elpolgá­­rosította. Nem tudok jobb példát erre, mint azt a plakátot, amely most elborítja Páris nagy reklámfelületeit. A plakáton egy anya simogatóan tartja kezében gyermekét, a plakát hátterében Franciaország térképe. Egyik kezével az anya erre a térképre mu­tat és a plakátszöveg szerint ezt mondja: — Ez a Te igazi anyád, gyermekem, ezt kell legjobban szeretned. Ez a francia kommunista párt plakátja. Ennek a plakátnak jegyében tartották nem­rég a francia kommunisták az ősrégi ro­mantikus délfrancia kis városkában, Arles­­ben kongresszusukat. Valóságos karácsonyi gyermekünnepély volt ez a kongresszus,­­ provenceal-dalokkal, a nagy provencal lí­rikus, Misiről dicsőítésével, este Moliére és Racine előadásokkal a kis arlesi színház­ban, a hazaszeretet, a család, a különféle néprétegek békés együttélésének, végül pe­dig a katolikus egyház érdemeinek progra­­matikus méltatásával, úgy viselkedtek Ar­­lesban ezek a kommunista vezérek, mint öreg német nevelőnek. Lehet, hogy végső magjában a lélek­­csábításnak egyik formája ez. Talán csak komédia. De ha erre a komédiára szükség van, akkor nyilvánvaló, hogy a francia tö­megekre ma nem lehet dühös harci indu­lókkal, a szenvedélyek felkavarásával, vé­res szónoklatokkal, az osztályharc brutális jelszavaival hatni. Miközben a világ azt hiszi, hogy Franciaország a kommunizmus szélén áll, a francia proletariátus a legpol­gáribb békére, nyugalomra rendezkedik be és a hangulatcsinálás nagy mesterei, éppen a kommunisták tudják, hogy vérszag he­lyett levendulaillatot kell árasztania min­denkinek, aki 1937-ben a francia nép lel­kéhez akar közel férkőzni. Auriol, ez a tipikus délfrancia, szinte játszi könnyedséggel vitte keresztül a költségvetést a parlamentben. A nagy deficit fölött kedves és , könnyed délfrancia nemtörődömséggel át­siklottak és csak a szenátusban mozgott egy­­pár öreg békebeli zsugori, mint Joseph Cail­­laux és ismételte a takarékosság klasszikus jelszavait. Az idén még a szenátus se támasztott külö­nösebb nehézségeket. Egyenesen örültek, hogy Vincent Auriol utódja, George Beimet „kiegyensúlyozott budget-t“ vitt a parlament elé, pedig minden iskolásfiú kiszámíthatta, hogy ebben a költségvetésben csak a rendes kiadások foglaltatnak benn, a többi kiadásra pedig nincsen fedezet. Ez a többi kiadás az optimista pénzügyminiszter szerint is huszon­hét milliárd, Flandin szerint harmincöt és Reinaud volt pénzügyminiszter szerint pláne negyvenhat milliárd. Más szóval: legjobb esetben az összes államszükségletnek több mint a felére van fedezet. A polgári háztartás nyelvére lefordítva ez körülbelül annyit jelent, hogy a rendes költ­ségvetés fedezi az étkezési szükségletet, min­den egyébhez pedig majd a jó Isten hozzá­segít. A franciák azelőtt nagyon gorombák tudtak lenni a pénzügyminiszterrel szemben, ha gondos számvetés helyett a jó Istenre bízta magát. Most? Most délfranciák vannak uralmon. Egyelőre van még pénz az állam­kasszában és ha nincs, akkor majd lehet köl­csönt szerezni; a francia nép nem hagyja az államot cserben. Éppen a „Párizs megbénult 11­ napjaiban zárták le a legújabb államkölcsön jegyzését. Négyezerháromszázmillió frankot jegyeztek, majdnem egy évre elég. És a dél­franciának van egy mondása: „Ma az ma és holnap, az holnap.11 Ez nem az orosz njCsevo, nem nihilizmus, hanem Dél-Franciaország szel­leme. Az élet szép, ma az ma és mint ahogy a nap minden nap felkel, Franciaország is minden nap újra ébred. ...és a sztrájkok? Dél-Franciaország szelleme diktálja, hogy az ember ne dolgozza túl magát. És ebben a vonatkozásban is revidiálni kell a Francia­­országról való elképzelés kliséjét. A franciák a világ legdolgosabb és legszorgalmasabb em­bereinek hírében állanak, alapjában véve tel­jes joggal. De nem szeretnek stopperóra sze­rint dolgozni. Ha egy francia munkást vagy iparost túlságosan ellenőriznek, biztosra lehet venni, hogy feleannyit dolgozik, mintha saját módján hagyják dolgozni. De a lustaságot Franciaország nem ismeri. A lustaság állati és barbár dolognak tűnik a francia előtt és a franciák nem szeretik a barbarizmus és animalitás semmiféle formáját. Viszont a munkaszeretetnek szintén megvannak a geo­gráfiai természeti törvényei. Az Északi-ten­gertől a Földközi-tengerig terjedő Francia­­országon belül a dolgosság minden szélességi fokkal csökken. Ma Dél-Franciaország hatá­rozza meg azt a munkamennyiséget, amit a lustaság vádja nélkül el kell végezni. Ez a mennyiség a negyvenórás munkahét. A fran­cia hajlandó minden héten még legalább tíz órát vitatkozni a negyvenórás munkahétről, de ha két órával több munkára akarnák kény­szeríteni, ebben a negyvenórás munkahét nemzeti fétisének megsértését látná. A fran­cia forradalom óta a francia nép nem adott fel kivívott jogokat; minden szerzett jogot emberi jognak tekint és annak megsértését az emberi jog sérelmének. Hosszas és fárasztó tárgyalásokkal azért mégis megegyeztek azonban az egyes iparágakban — például a hadfelszerelési- és széniparban —, hogy he­tenként néhány órával többet lehet dolgozni. De akkor miért a sztrájkok? A karácsony és újév között lezajlott egynapos részleges köz­alkalmazotti sztrájk — amely egyébként a szakszervezetek ellenzése dacára tört ki és felelőtlen akció volt — talán választ ad erre a kérdésre. Franciaországban a karácsony nem az áhitat csendes ünnepe, hanem a jókedvű mu­latozásé. Az emberek esznek, isznak, táncol­nak, papircsákot tesznek a fejükre, gyerek­­trombitákat fújnak és főleg esznek, esznek, esznek. Fantasztikus és a jó evéshez szökött magyar gyomor számára is elképzelhetetlen, hogy mit tud megenni karácsony estéjén és éjszakáján egy francia. A vendéglők és kávé­házak zsúfoltak, az árak ennek megfelelően drágák. A kispolgári és munkáscsaládok he­tekig és hónapokig spórolnak, hogy kará­csony éjszakáján kivigadhassák magukat. Ugyanez megismétlődik soványabb pénztár­cákkal, de ugyanolyan jókedvvel Szilveszter­kor. Az árak a vendéglőkben és kó­rházak­­ban Szilveszterkor már valamivel olcsóbbak, de a munkások, alkalmazottak, iparosok, kis­kereskedők százezrei ezen a két estén csalá­donként legalább háromszáz frankot adnak ki. És karácsony és Szilveszter között kitört egy sztrájk, mert Párizs városi tanácsa nem akarta megszavazni az ötvenfrankos külön­­segélyt, amit a Szajna departement vezető­sége — ami körülbelül a mi vármegyénknek felel meg — juttatott alkalmazottainak. A párizsi városházán a jobboldal van többség­ben, a Szajna departementben a népfront. De az egész vita ötven frank körül forgott, ugyanabban az időben, amikor a két ünnepi estén talán mindegyik városi és megyei alkal­mazott vacsorára, papírcsákóra, trombitára elköltött háromszáz frankot! Párizs városá­nak alkalmazottai nem a pénz, hanem a jog­­egyenlőség miatt léptek sztrájkba. De milyen volt ez a „bénított sztrájk? A metró, a földalatti villamos valóban nem járt. Az autóbuszok sem. De ezen az egy napon, december 29-én százával álltak az utcákon a magánautóbuszok, akik ugyanannyiért szál­lították a munkásokat és általában a mun­kába sietőket, mint a metró vagy az autóbusz. Valamivel jobban szorongtak az autóbuszok­ban, de annál többet nevettek. Külön kis népmulatság volt, hogy a nem sztrájkoló autótaxisok — félretéve minden előírást — nyolc-tíz embert is felvettek és az egyébként metrón vagy autóbuszon járó párizsiak az autótaxizás külön örömét és mulatságát is ki­élvezhették. Soha olyan nagy és kedélyes autó­­forgalom nem volt Párizs utcáin, mint azon az egyetlen sztrájknapon, amikor „Párizs meg­bénult". Nem volt rendőri közbelépés, össze­ütközés, nevetve és jókedvűen megkezdték és aztán abba is hagyták huszonnégy óra múlva a sztrájkot, amikor Chautemps miniszter­­elnök kijelentette, hogy nem tárgyal, míg a munkát újra el nem kezdik. Künn jártam az autóbuszsoffőrök sztrájk­­tanyáin. A legnagyobb sztrájktanyán két rendőr tartotta fenn a rendet, amely csak annyiban volt rendetlenség, hogy a soffőrök ingusra vetkőzve kártyáztak, énekeltek, rádiót hallgattak és készültek a Szilveszter-estére. Az se a dolgok természetes rendje, ha a mun­kások dolgozás helyett szórakoznak, de milyen véres megrázkódtatásokkal járna másutt, a világon mindenütt egy olyan nagyarányú szociális átalakulás, mint ami Franciaországban most végbemegy. Hu­szonnégy óra elegendő volt, hogy elinté­ződjék Franciaország egyik látszólag leg­­súlyosabb sztrájkmozgalma, amely a közszol­gáltatásokat veszélyeztette. A világítási és víz­vezetéki munkások egy percre se hagyták abba a munkát. Párizs állítólagos bénultsága- Most Dél-Franciaország uralkodik Hogy megértse az ember, mi történik Franciaországban, ismerni kell ennek az országnak szellemi geográfiáját. A háború után először a Kelet emberei voltak kormá­nyon: Poincáré és köre. Ezek azt hitték, hogy csak az ágyuk és fegyverek biztosít­hatják Franciaország győzelmének gyümöl­cseit. Aztán jöttek az Észak emberei: Loucheur és hívei, az üzletemberek, akik azt hirdették, hogy csak gazdasági meg­értésre van szükség,minden egyéb majd magától adódik. Utánuk következtek a Nyu­gat emberei: a normandiak és a Bretagne melegszemű idealistái, Briand és szellem­társai. Ezek hittek abban, hogy a világot beszédekkel és konferenciákkal el­ lehet ve­zetni az örök béke napsugaras vidékeire. Két év óta Dél-Franciaország reprezentán­sai vannak soron. Ezeknek a délfranciáknak semmiféle dogmájuk nincsen: nem esküsz­nek se ágyúkra, se gazdaságra, se világbékére De hiszik és hirdetik, hogy az élet tulajdon­képpen nagyon szép és a nap valószínűleg minden reggel felkel az égbolton. Nem vala­mennyi francia miniszter született Dél-Fran­ciaországban, de valamennyi­­ választókerülete ott van. És ezért Párizsban is azt mondják, amit Dél-Franciaországban hallani szeretnek. Éppen olyan kevéssé uralkodik a proletáriá­tus most Franciaországban, mint azelőtt a hadsereg, a pénz vagy valamilyen titkos ha­talom. Franciaországban most is a szellem uralkodik. De ez Dél-Franciaország szelleme és egészen különleges szellem. Legjellemzőbb sajátsága, hogy könnyedséggel és charmó­­nnal túlteszi magát a logikán. A délfrancia szellemi klíma termeli ki a szemléletet, hogy valahogy csak lesz, mert sehogyan még soha­sem volt. És ez a szemlélet nyomja rá bélye­gét egész Franciaországra, Párizsra, a politi­kára és ami a legfeltűnőbb, még Francia­­ország pénzügyeire is. Azelőtt a francia budget-tárgyalás a parla­mentben mindig elfogyasztott egy pénzügy­­minisztert. Még jó, ha csak a pénzügy­­miniszter és nem az egész kormány bukott meg, néha kettő három is egymásután, amíg a költségvetést tető alá hozták. A domináló északi és keleti franciák a kisjáradékos szel­lemének hódoltak, amikor megforgattak min­den sou-t, mielőtt egy pénzügyminiszternek­­megszavazták. Már a múlt télen Vincent T RENDEZTEJ GeORQ recosy JE­.GEORQ JflCOBY főszereplők míg: JOHAIWES HEESTERS • F.DITH SGHOLLWER • HEint SCHORLEHimER slezák leo* simil Oszkár* Premier' hétfőnURim­in 15

Next