Ujság, 1938. január (14. évfolyam, 1-24. szám)
1938-01-09 / 6. szám
VASÁRNAP, 1938 TANTÁR 9 ÚJSÁG PÁRIZS, 1937 december 33 BÉKESSY IMRE — Borzasztó lehetett Párizsban, — mondják aggódó barátaim, mikor hallják, hogy karácsony és újév között Párizsban voltam. Se gáz, se villany, se víz, se autóbusz, a szemetesládák az utcáin, a közüzemeket megszállták a forradalmárok... Borzasztó lehetett... éppen karácsonykorés újévkor... — Gyönyörű volt. Volt víz és gáz és villany és autóbusz és az utcák nem voltak piszkosabbak, mint máskor, de Páris jobbkedvű volt mint valaha. — De hiszen azt olvastuk itt Pesten, hogy „Párizs megbénult. ..“ „Párizs életét megbénította a közalkalmazottak sztrájkja.11 — Azon a napon, amikor Pesten ezt olvasták, a párisi nép azzal volt elfoglalva, hogy Szilveszter estére helyet biztosítson magának valamelyik vendéglőben, vagy kávéházban. Pedig ezen az estén még a legkisebb vendéglőben is csak fix áron adoul, vacsorát Párizsban, az idén legolcsóbban hatvan-hetvenöt frankért, körülbelül tizenkét-tizenöt pengőért. A fitsz-ben persze 200 frankot kell fizetni, de már napok előtt lefoglaltak minden asztalt ezek a kétségbeesett franciák... Barátaim roppant megvetően hallgatták híreimet. Meg is mondták, hogy mint idegen biztosan csak az előkelő hotelek habljaiban láttam Párist, a valódi dolgokról nem is értesülhettem. Különben is közismert, hogy elfogult vagyok Páris és Franciaország javára, egyszerűen nem akarom tudomásul venni, hogy Franciaországban dühöng a kommunizmus, a népfront tönkretett már mindent, mint afféle felületes idegen, bedőlök a látszatnak. Most, hogy megpróbálok beszámolni arról a hétről, amit karácsony és újév között Párisban töltöttem, kicsit nehezemre esik szembeszállni ezekkel az argumentumokkal. A sztrájkok, gyárak megszállása, az időnként jelentkező állampénzügyi kalamitások a távolból valóban azt a benyomást kelthetik, hogy Franciaország a szociális feszültség végső állapotában van, az idegesség legmagasabb stádiumában, a barométer állandóan vihart jelez, a forradalom tulajdonképpen permanenciában van és a népfront pusztító munkája csak azért nem nyert még végleges befejezést, mert a negyvenórás munkahét szigorú rendelkezései tudvalevőleg a forradalmi munkára is kiterjednek. „Ez a te igazi anyád...** Hogyan bizonyítsam ezzel a látszattal szemben, hogy a francia nép — legalább is a háború befejezése óta — soha nem volt békésebb és barátságosabb hangulatban, mint most. Harminc esztendő óta számtalanszor voltam Franciaországban, egy évig Párisban éltem, személyes élményeim nagy szegénység és teljes gondtalanság szélső határai között keletkeztek; feküdtem betegen párisi kórházban, amennyire idegent a francia közel enged magához, annyira közel jutottam hozzá. És most átélve azokat a napokat, amikor pesti hírek szerint „Páris megbénult", tanúságot teszek amellett, hogy a párisi nép sohasem volt kevésbé ideges, sohasem volt ennyire harmonikusan és egyenletesen jókedvű. A párisi mozikban a heti híradó bemutatásánál azelőtt mindig demonstrációk voltak és gúnyos vagy dühös megjegyzések hallatszottak a politikai ellenfelekről, természetesen rendesen azokról, akik éppen hatalmon voltak. Most valami csendes szimpátiahullám árad a vászon felé, ha megjelenik Lebrun, Chautemps, vagy akár Blum. Ez még Poincaré nagy nemzeti kabinetijének napjaiban sem volt így. Az állítólag végsőkig kiélezett osztályharc napjaiban Franciaországban ugyanis éppen az ellenkezője történt annak, amit a sematikus gondolkozás minden más országban az osztályharc természetes következményének tekintene. A szakszervezetek nagyobb befolyása a politikára, a harminc évvel elmaradt szociális intézkedések gyors pótlása Franciaország nagyvárosi proletariátusát nem forradalmasította, hanem — legmélyebb hajlamainak megfelelően — elpolgárosította. Nem tudok jobb példát erre, mint azt a plakátot, amely most elborítja Páris nagy reklámfelületeit. A plakáton egy anya simogatóan tartja kezében gyermekét, a plakát hátterében Franciaország térképe. Egyik kezével az anya erre a térképre mutat és a plakátszöveg szerint ezt mondja: — Ez a Te igazi anyád, gyermekem, ezt kell legjobban szeretned. Ez a francia kommunista párt plakátja. Ennek a plakátnak jegyében tartották nemrég a francia kommunisták az ősrégi romantikus délfrancia kis városkában, Arlesben kongresszusukat. Valóságos karácsonyi gyermekünnepély volt ez a kongresszus, provenceal-dalokkal, a nagy provencal lírikus, Misiről dicsőítésével, este Moliére és Racine előadásokkal a kis arlesi színházban, a hazaszeretet, a család, a különféle néprétegek békés együttélésének, végül pedig a katolikus egyház érdemeinek programatikus méltatásával, úgy viselkedtek Arlesban ezek a kommunista vezérek, mint öreg német nevelőnek. Lehet, hogy végső magjában a lélekcsábításnak egyik formája ez. Talán csak komédia. De ha erre a komédiára szükség van, akkor nyilvánvaló, hogy a francia tömegekre ma nem lehet dühös harci indulókkal, a szenvedélyek felkavarásával, véres szónoklatokkal, az osztályharc brutális jelszavaival hatni. Miközben a világ azt hiszi, hogy Franciaország a kommunizmus szélén áll, a francia proletariátus a legpolgáribb békére, nyugalomra rendezkedik be és a hangulatcsinálás nagy mesterei, éppen a kommunisták tudják, hogy vérszag helyett levendulaillatot kell árasztania mindenkinek, aki 1937-ben a francia nép lelkéhez akar közel férkőzni. Auriol, ez a tipikus délfrancia, szinte játszi könnyedséggel vitte keresztül a költségvetést a parlamentben. A nagy deficit fölött kedves és , könnyed délfrancia nemtörődömséggel átsiklottak és csak a szenátusban mozgott egypár öreg békebeli zsugori, mint Joseph Caillaux és ismételte a takarékosság klasszikus jelszavait. Az idén még a szenátus se támasztott különösebb nehézségeket. Egyenesen örültek, hogy Vincent Auriol utódja, George Beimet „kiegyensúlyozott budget-t“ vitt a parlament elé, pedig minden iskolásfiú kiszámíthatta, hogy ebben a költségvetésben csak a rendes kiadások foglaltatnak benn, a többi kiadásra pedig nincsen fedezet. Ez a többi kiadás az optimista pénzügyminiszter szerint is huszonhét milliárd, Flandin szerint harmincöt és Reinaud volt pénzügyminiszter szerint pláne negyvenhat milliárd. Más szóval: legjobb esetben az összes államszükségletnek több mint a felére van fedezet. A polgári háztartás nyelvére lefordítva ez körülbelül annyit jelent, hogy a rendes költségvetés fedezi az étkezési szükségletet, minden egyébhez pedig majd a jó Isten hozzásegít. A franciák azelőtt nagyon gorombák tudtak lenni a pénzügyminiszterrel szemben, ha gondos számvetés helyett a jó Istenre bízta magát. Most? Most délfranciák vannak uralmon. Egyelőre van még pénz az államkasszában és ha nincs, akkor majd lehet kölcsönt szerezni; a francia nép nem hagyja az államot cserben. Éppen a „Párizs megbénult 11 napjaiban zárták le a legújabb államkölcsön jegyzését. Négyezerháromszázmillió frankot jegyeztek, majdnem egy évre elég. És a délfranciának van egy mondása: „Ma az ma és holnap, az holnap.11 Ez nem az orosz njCsevo, nem nihilizmus, hanem Dél-Franciaország szelleme. Az élet szép, ma az ma és mint ahogy a nap minden nap felkel, Franciaország is minden nap újra ébred. ...és a sztrájkok? Dél-Franciaország szelleme diktálja, hogy az ember ne dolgozza túl magát. És ebben a vonatkozásban is revidiálni kell a Franciaországról való elképzelés kliséjét. A franciák a világ legdolgosabb és legszorgalmasabb embereinek hírében állanak, alapjában véve teljes joggal. De nem szeretnek stopperóra szerint dolgozni. Ha egy francia munkást vagy iparost túlságosan ellenőriznek, biztosra lehet venni, hogy feleannyit dolgozik, mintha saját módján hagyják dolgozni. De a lustaságot Franciaország nem ismeri. A lustaság állati és barbár dolognak tűnik a francia előtt és a franciák nem szeretik a barbarizmus és animalitás semmiféle formáját. Viszont a munkaszeretetnek szintén megvannak a geográfiai természeti törvényei. Az Északi-tengertől a Földközi-tengerig terjedő Franciaországon belül a dolgosság minden szélességi fokkal csökken. Ma Dél-Franciaország határozza meg azt a munkamennyiséget, amit a lustaság vádja nélkül el kell végezni. Ez a mennyiség a negyvenórás munkahét. A francia hajlandó minden héten még legalább tíz órát vitatkozni a negyvenórás munkahétről, de ha két órával több munkára akarnák kényszeríteni, ebben a negyvenórás munkahét nemzeti fétisének megsértését látná. A francia forradalom óta a francia nép nem adott fel kivívott jogokat; minden szerzett jogot emberi jognak tekint és annak megsértését az emberi jog sérelmének. Hosszas és fárasztó tárgyalásokkal azért mégis megegyeztek azonban az egyes iparágakban — például a hadfelszerelési- és széniparban —, hogy hetenként néhány órával többet lehet dolgozni. De akkor miért a sztrájkok? A karácsony és újév között lezajlott egynapos részleges közalkalmazotti sztrájk — amely egyébként a szakszervezetek ellenzése dacára tört ki és felelőtlen akció volt — talán választ ad erre a kérdésre. Franciaországban a karácsony nem az áhitat csendes ünnepe, hanem a jókedvű mulatozásé. Az emberek esznek, isznak, táncolnak, papircsákot tesznek a fejükre, gyerektrombitákat fújnak és főleg esznek, esznek, esznek. Fantasztikus és a jó evéshez szökött magyar gyomor számára is elképzelhetetlen, hogy mit tud megenni karácsony estéjén és éjszakáján egy francia. A vendéglők és kávéházak zsúfoltak, az árak ennek megfelelően drágák. A kispolgári és munkáscsaládok hetekig és hónapokig spórolnak, hogy karácsony éjszakáján kivigadhassák magukat. Ugyanez megismétlődik soványabb pénztárcákkal, de ugyanolyan jókedvvel Szilveszterkor. Az árak a vendéglőkben és kórházakban Szilveszterkor már valamivel olcsóbbak, de a munkások, alkalmazottak, iparosok, kiskereskedők százezrei ezen a két estén családonként legalább háromszáz frankot adnak ki. És karácsony és Szilveszter között kitört egy sztrájk, mert Párizs városi tanácsa nem akarta megszavazni az ötvenfrankos különsegélyt, amit a Szajna departement vezetősége — ami körülbelül a mi vármegyénknek felel meg — juttatott alkalmazottainak. A párizsi városházán a jobboldal van többségben, a Szajna departementben a népfront. De az egész vita ötven frank körül forgott, ugyanabban az időben, amikor a két ünnepi estén talán mindegyik városi és megyei alkalmazott vacsorára, papírcsákóra, trombitára elköltött háromszáz frankot! Párizs városának alkalmazottai nem a pénz, hanem a jogegyenlőség miatt léptek sztrájkba. De milyen volt ez a „bénított sztrájk? A metró, a földalatti villamos valóban nem járt. Az autóbuszok sem. De ezen az egy napon, december 29-én százával álltak az utcákon a magánautóbuszok, akik ugyanannyiért szállították a munkásokat és általában a munkába sietőket, mint a metró vagy az autóbusz. Valamivel jobban szorongtak az autóbuszokban, de annál többet nevettek. Külön kis népmulatság volt, hogy a nem sztrájkoló autótaxisok — félretéve minden előírást — nyolc-tíz embert is felvettek és az egyébként metrón vagy autóbuszon járó párizsiak az autótaxizás külön örömét és mulatságát is kiélvezhették. Soha olyan nagy és kedélyes autóforgalom nem volt Párizs utcáin, mint azon az egyetlen sztrájknapon, amikor „Párizs megbénult". Nem volt rendőri közbelépés, összeütközés, nevetve és jókedvűen megkezdték és aztán abba is hagyták huszonnégy óra múlva a sztrájkot, amikor Chautemps miniszterelnök kijelentette, hogy nem tárgyal, míg a munkát újra el nem kezdik. Künn jártam az autóbuszsoffőrök sztrájktanyáin. A legnagyobb sztrájktanyán két rendőr tartotta fenn a rendet, amely csak annyiban volt rendetlenség, hogy a soffőrök ingusra vetkőzve kártyáztak, énekeltek, rádiót hallgattak és készültek a Szilveszter-estére. Az se a dolgok természetes rendje, ha a munkások dolgozás helyett szórakoznak, de milyen véres megrázkódtatásokkal járna másutt, a világon mindenütt egy olyan nagyarányú szociális átalakulás, mint ami Franciaországban most végbemegy. Huszonnégy óra elegendő volt, hogy elintéződjék Franciaország egyik látszólag legsúlyosabb sztrájkmozgalma, amely a közszolgáltatásokat veszélyeztette. A világítási és vízvezetéki munkások egy percre se hagyták abba a munkát. Párizs állítólagos bénultsága- Most Dél-Franciaország uralkodik Hogy megértse az ember, mi történik Franciaországban, ismerni kell ennek az országnak szellemi geográfiáját. A háború után először a Kelet emberei voltak kormányon: Poincáré és köre. Ezek azt hitték, hogy csak az ágyuk és fegyverek biztosíthatják Franciaország győzelmének gyümölcseit. Aztán jöttek az Észak emberei: Loucheur és hívei, az üzletemberek, akik azt hirdették, hogy csak gazdasági megértésre van szükség,minden egyéb majd magától adódik. Utánuk következtek a Nyugat emberei: a normandiak és a Bretagne melegszemű idealistái, Briand és szellemtársai. Ezek hittek abban, hogy a világot beszédekkel és konferenciákkal el lehet vezetni az örök béke napsugaras vidékeire. Két év óta Dél-Franciaország reprezentánsai vannak soron. Ezeknek a délfranciáknak semmiféle dogmájuk nincsen: nem esküsznek se ágyúkra, se gazdaságra, se világbékére De hiszik és hirdetik, hogy az élet tulajdonképpen nagyon szép és a nap valószínűleg minden reggel felkel az égbolton. Nem valamennyi francia miniszter született Dél-Franciaországban, de valamennyi választókerülete ott van. És ezért Párizsban is azt mondják, amit Dél-Franciaországban hallani szeretnek. Éppen olyan kevéssé uralkodik a proletáriátus most Franciaországban, mint azelőtt a hadsereg, a pénz vagy valamilyen titkos hatalom. Franciaországban most is a szellem uralkodik. De ez Dél-Franciaország szelleme és egészen különleges szellem. Legjellemzőbb sajátsága, hogy könnyedséggel és charmónnal túlteszi magát a logikán. A délfrancia szellemi klíma termeli ki a szemléletet, hogy valahogy csak lesz, mert sehogyan még sohasem volt. És ez a szemlélet nyomja rá bélyegét egész Franciaországra, Párizsra, a politikára és ami a legfeltűnőbb, még Franciaország pénzügyeire is. Azelőtt a francia budget-tárgyalás a parlamentben mindig elfogyasztott egy pénzügyminisztert. Még jó, ha csak a pénzügyminiszter és nem az egész kormány bukott meg, néha kettő három is egymásután, amíg a költségvetést tető alá hozták. A domináló északi és keleti franciák a kisjáradékos szellemének hódoltak, amikor megforgattak minden sou-t, mielőtt egy pénzügyminiszternekmegszavazták. Már a múlt télen Vincent T RENDEZTEJ GeORQ recosy JE.GEORQ JflCOBY főszereplők míg: JOHAIWES HEESTERS • F.DITH SGHOLLWER • HEint SCHORLEHimER slezák leo* simil Oszkár* Premier' hétfőnURimin 15