Ujság, 1938. február (14. évfolyam, 25-47. szám)

1938-02-01 / 25. szám

Budapest, 1938 kedd, február 1 Ára 1.20 Kör ELŐFIZETÉSI ÁRAK Egy hónapra...................... 4.80 pengő Ausztriában egy hóra 5 SchlUng Egyes szám­ára Budapesten, vidéken és pályaudvarokon hétköznap 18 d­ll. vasárnap ......................______ 821111­ hétköznap Wienben _ 24 Grosehen Ausztria egyéb helyein 80 Grosehen Vasárnap.... ........ 40 Grosehen Megjelenik vasárnap és Ünnepnap után­ napok kivételével minden nap XIV. évfolyam, 25. szám ÚJSÁG SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL! VI. Aradi utca 8-10 TELEFON! ♦1-207-57 1-207-56,1.207-55,1-207.54 Budapest 62, postafiók 282 FIÓKKI ADÓHIVATAL KOLOSUNKON­Y­VTAR (Tel.­ 1-818-28) UTAZÁSI ÉS MENETJEGY IROD­A (Telefont 1-818-28 és 1-418-84) Erzsébet-körút 48 (Hoyas-épület) Hárommilliós alap A nagytőkét az emberek kilencven­kilenc százaléka szidja, egy százalék meggyőződésből, kilencvennyolc százalék divatból. Ez a nagytőke, ha veszélyes, kartelekbe egyesül, amelyek az emberi­ség jólétét teszik kísérleti nyúllá, száz­milliók veszélye lehet, ha viszont nemes tényezőként illeszkedik be a közgazda­­sági életbe, akkor jólétet fakaszt, minden országban százezres vagy milliós töme­gekben ad a munkásoknak, a hivatal­nokoknak, a mérnököknek, feltalálók­nak, vegyészeknek stb., stb. kenyeret. Gondoljunk Fordra, a Krupp-művekre s szerényebb mértékben a budapesti nagy gyárakra. Miért szidják mégis gyári ága­zataiban éppúgy, mint pénzintézeti ága­zataiban s miért kihagyóbb a szidás, na­gyobb az elismerés, finomabb a gáncs a történelmi nevek nagybirtokaival szem­ben? Az ok kézenfekvő. Az emberek lelki alkotása olyan, hogy térdet hajtanak a régi vagyonok előtt, de kigunyolják s gyűlölettel freccsentik be az uj vagyono­kat s talán csak az Egyesült Államokban van nagy becsületük az uj milliomosok­nak is. Az emberi irigység ritkán robban ki olyan vezuvi lelki kitörésekben, mint ha egy új vagyont kritizál s elemez ki. Az apjának még semmije se volt... A felesége már tele van briliánssal — holott sokkal nagyobbak hintik sugaraikat a történelmi fülek felől —, n­, már nem elég nekik Szárszó, húsvétkor Róma kell nekik, meg a Riviéra — holott egész kö­zéposztályunk is követi már ebben tör­ténelmi neveinket —, milyen elegánsan öltözködnek — holott nagy báljaink és a sok pazar házibál a tanúja, hogy Is­tennek hála „a jobboldalon11 napról-napra fényesebb a helyzet. A nagytőke a gu­­nyolódók s gyűlölködők itthoni — nem mondjuk, hogy kilencvennyolcszázalé­kos, de igen tekintélyes — tábora előtt is vörös posztó. Vörös posztó előttünk is, ha megfeledkezik kötelességeiről, ha nagytőkés nagyjaink nem követik áldo­zatkészségben a Széchenyi Istvánokat, Rökk Szilárdokat, Marczibányikat, Es­terházy Pál hercegeket, ha felfalják a részvénytársasági nyereségeket s meg­feledkeznek a közről, aztán a részvénye­sekről, a munkásokról, a tisztviselőikről. De... Itt mégis meg kell állanunk s kö­rül kell néznünk, íme, a magyar magán­nagytőke a falu számára tegnapelőtt — a Nemzeti Bank hivatalos félmilliójának leszámításával — harmadfélmillió pengőt adott össze s bocsát az állam rendelke­zésére. Mennyi nyomort lehet ezzel oda­­künn az alvégen s a felvégen leküzdeni! Ennek a nagytőkének hibája inkább az, hogy névtelenül, testületileg adakozik. A publikum azonban nevek és rétegek di­csőítésére vagy szidására van berendezve s a színpadi hatáson kivül a gyűlölet csillapítására alkalmas szérum csak az volna, hogy a nagytőke reprezentánsai­nak nevét is hallanék, éspedig vallási, vagy ha úgy tetszik, faji különbség nél­kül. Hárommillió pengőt ha a gyárak és bankok adnak, más a társadalmi csen­gése, mintha tíz-tizenöt iparmágnás és pénzfejedelem a maga nevében adná. Más volna a csillapító ereje ennek, di­­vináló volna a hatása. Ami a gyárnál és banknál szinte természetes, az rendkívüli áldozattá magasodnék, ha név adná. Mily másként festene, ha gyár és bank „szociális áldozatai** helyett azt olvas­nék: X. milliomos az egyetemi féktelen izgatások ellenszeréül Egyetemi Nemzeti Tanulmányi és Létfentartási Alap céljára félmillió pengőt adott, Y. milliomos, á la Baumgarten és Esterházy, tudomá­nyos ösztöndíjakra félmilliót, Z. millio­mos nincstelenek csizmáira félmilliót. A. milliomos a középosztály, B. millio­mos a munkásosztály szorult helyzetű, érdemes gyermekei számára félmilliót s igy tovább. A magyar nagytőke kétség­telenül rengeteget áldozott eddig is, de ROVA. A választójog napirendre kerülvén, mintha nem igen érdekelné a társadalmat. Politi­kusok szakügyeként szerepel a napirenden s a legfőbb érdekeltség, a társadalom, mintha izgatotta, sőt kíváncsiság nélkül várná, mi lesz belőle. Van ebben okosság is, hiszen még nem tudja, mi lesz az, ami a mostani javaslatból a parlament elé kerül. De van benne közömbösség is, melyet okkal apátiá­nak is lehet minősíteni. Csupán a nők mo­zognak, ami ugyancsak érthető, hiszen az ő joguk kerül egyetemesen kockára és tőlük kívánják a negyedik gyereket és egyéb olyanokat, amikkel nem szolgálhatnak. De amellett valljuk be: politikai vonatkozásban tőlük telik ki az a férfiasság, mely a férfi­­társadalomból mintha kikopott volna. Ez ha választójogról van szó, egyéb érdekeire gondol, tart ettől, félti a mait, szóval, érzi a függőségét és fél a kockázattól. Egyelőre a politikusokra bízza azt, amit a politikusok tőlük szeretnének megtudni: meddig mehet­nek az engedékenységben, meddig a kitar­tásban. S ezt pártkülönbség nélkül megteszi a kormánypolitikus éppúgy, mint az ellenzéki. ★ Egy fecske még nem csinál tavaszt, de kettő, három ... hát annyi sem. De ami a fecskéről és a tavaszra áll, nem áll a jó­­madarakra. Hajtó Antal rendőrt lelőtték, a tettes még nincs meg. Alig néhány nappal később lőttek egy másikra, harmadikra. Nyilván nem azért, mert az első eset meg­döbbentette volna a jómadarakat, h­anem­ mert íme, az első­ eset nem is volt olyan veszedelmes. Hát kell, hogy veszedelmes legyen. S elsősorban nem a közönségre gon­dolunk, hanem a rendőrre, aki mindig túl­erővel áll szembe, ha az ő erejében nem is­merik el a túlerőt. A világ színesei elvesz­tették félelmüket, mihelyt látták, hogy az ő szuronyuk fehérhúsba is behatol. A rendőrről is felismerik, ha nem bizonyul be az ellenkezője. Már nem igazságszolgáltatás kérdése, hanem elvi kérdés rendőr és gonosz­tevő, társadalmi rend és gengszterizmus kö­zött. Arról van szó, hogy Chicago ne jusson el Budapestre a maga revolverével, autó­jával, szervezettségével és azzal az új világ­­nézletével, hogy a rabló és gyilkos nem a társadalmon kívül áll, hanem egy másik társadalom kellős közepében. Az új világ­­nézletek már több ilyen társadalmat alapí­tottak meg, legalább az elismerten rablók­nak és gyilkosoknak ne sikerüljön. * A jámborságnak netovábbját jelzik azzal, hogy a légynek sem vét. A légynek sem, pedig az semmiség, ki van szolgáltatva légy­fogó­ embernek és farkával csapkodó lónak. Pedig a légy sohasem olyan jámbor, mint az ember lehet s olykor kellőképpen elsza­porodva, tűrhetetlen csapása embernek, ló­nak egyaránt. Egy ideig elhessegetjük, aztán káromkodunk, végül szinte megőrülünk a tehetetlenségtől. Hát igen, a nyilas röpköd­­ményekről van szó, melyek most már oly tömegével röpködnek, csipkednek, vért is ontanak és mérgeznek. S ugy bánunk ve­­velü­k, mint a legyekkel, hessegetjük őket, szidjuk őket, káromkodunk és csapkodjuk a saját homlokunkat s békén­ vagyunk, ha most felebarátunk ül egy nagyot a homlo­kára. . Horthy kormányzó február 4-én utazik Lengyelországba Hivatalos jelentés a kormányzó külföldi útjáról. Kánya Kálmán külügyminiszter a kormányzóval együtt utazik A Magyar Távirati Iroda jelenti: Horthy Miklós Magyarország kormányzója a lengyel köztársasági elnök meghívására feb­ruár 4-én, fiával, Horthy Istvánnal, kíséretével és Kánya Kálmán külügyminiszterrel Lengyel­­országba utazik. A kormányzó kíséretében utaznak Uray István ár. m. kir. titkos tanácsos, a kabinetiroda főnöke, vitéz Keresztes-Fischer Lajos altábornagy, a katonai iroda főnöke, vitéz Koós Miklós első szárnysegéd, Brunswick György ezredes útimarsall, vitéz Gerlóczy Gá­bor alezredes, Németh Tibor őrnagy és Scholtz Andor folyamőrkapitány szárnysegédek; a kísé­reten kívül Csáky István gróf követségi taná­csos, a külügyminiszter kabinetfőnöke, Bakách- Bessenyey György báró követségi tanácsos, a külügyminisztérium politikai osztályának veze­tője, Zilahi-Sebess Jenő miniszteri fogalmazó, a külügyminiszter titkára, végül Dabolczy András honvédtisztviselő. A kormányzó útját a Túrán különvonaton teszi meg. A lengyel határon Hory András var­sói magyar követ és vitéz Lengyel Béla alezre­des, katonai attasé jelentkeznek a kormányzó­nál s ugyanott fogadja a kormányzó az őt len­gyel földre érkezésekor üdvözlő Ul­ich lengyel közlekedésügyi minisztert és a lengyel disz­­kiséretnek tagjait, Kutrzelin Tadeusz táborno­kot, Transka Durski Karol fregattkapitányt, Klopotowski Jerzy külügy­minisztériumi al­osztályfőnököt és Hartman Jozef századost, a köztársasági elnök szárnysegédét. Magyarország kormányzóját február 5-én, Krakkóba való érkezésekor a pályaudvaron Moscieki Ignác köztársasági elnök fogja fo­gadni kíséretével. A fogadáson megjelennek még Smigly­ Stydz lengyel tábornagy, továbbá a lengyel kormány tagjai: Beck külügyminiszter, Kasprzycki tábornok, hadügyminiszter, Swie­­toslawski vallás- és közoktatásügyi miniszter, K­oman ipar- és kereskedelemügyi miniszter, Koscialkowski népjóléti miniszter, valamint a katonai és polgári hatóságok vezetői, a varsói magyar követség tagjai, Szembek külügyi ál­lamtitkár, Orlowski budapesti lengyel követ, a krakkói lengyel-magyar egyesület elnöke és a helyi hatóságok képviselői. A kormányzónak a­ lengyel köztársasági el­ módszereiben helytelenül tette s most megfizet érte, hogy névtelenül áldozott. Rengeteget, kolosszális összegeket jutta­tott a közjólét céljára, sokszor még a köztisztviselők fizetését is néma finom­sággal előlegezte, de a mai világ irigység­hullámaiban, gyűlöletdagályaiban nincs helye a némaságnak, a névtelenségnek, a finomságnak. Ha adsz, tudják meg, hogy te adod. A hangos gyűlölettel nem elvo­nuló aszkétajótékonyságot kell ma már szembeállítani, hanem hencegésspentes, de hangos jóságot. Máskülönben a gú­nyos válasz csak ez lesz: Mi az nekik, ezerszer is többet adhatnának ! A millió mosok azonban nálunk nem Vanderbil­­tek, Rockefellerek, Fordök és Astorok. Meg kell becsülni, ha a mi fogalmaink sze­rint, pengőben s nem dollárban sokat adnak. Adjanak továbbra is. Adjanak a maguk nevében, írják be nevüket az emberi szívek millióinak történetébe, olyan szivekébe, amelyek siró anyák, lelki végüket járó apák, fűtetlen szobá­ban vergődő úri és nem úri gyermekek mellkasaiban dobognak. A sörgyáros és a textilgyáros, a lóversenyeken futtató nagytőkés, a pénzintézeti fejedelem így szerettesse meg magát, igy jusson be nem a kormánykegyekbe, hanem millió áldó lélek megszentelt emberi mélysé­geibe. Megnevezve magát. S nem elbújva a névtelenség kárpitja mögé. 1 ' 1938 FEB • 1. 1 ' 1938 FEB. • 1. J 1 nök által való fogadása és a kölcsönös üdvöz­lések után Horthy Miklós kormányzó és Mos­cieki köztársasági elnök katonai kíséretükkel elvonulnak a zenével és zászlóval kivonni a disz­­század arcvonala előtt. A diszszázad arcvonalá­nak lelépése után a köztársasági elnök a pálya­udvar fogadócsarnokában bemutatja Horthy Miklós kormányzónak a fogadáson megjelent lengyel előkelőségeket és kíséretének tagjait, majd ezután a kormányzó mutatja be kísére­tének tagjait Moscieki köztársasági elnöknek. A bevonulás a krakkói helyőrség csapatainak sorfala előtt történik a Wawel királyi kas­télyba. L­tközben a város főpolgármestere rövid beszédben üdvözli Magyarország kormányzóját, kenyeret és sót nyújtva át neki. A Wawelba való érkezés után az egész me­net a székesegyház kapujánál megáll. A Wa­wel­be érkezés pillanatában tüzérsteg 21 ágyu­­törést ad le és a várra kitűzik a magyar zászlót. A székesegyház előtt diszszázad áll, zászlók­kal és zenekarral. A diszzászlóaljparancsnok jelentésének fogadása után a menet az ezüst­­harangok tornya alatti kriptába vonul, ahol a kormányzó megkoszorúzza Pilsudski marsall sírját. Ezután a menet a királysírokhoz vonul, ahol a kormányzó Báthory István sírjára ko­szorút helyez. A koszorúzás után Moscieki köz­­társasági elnök Horthy Miklós kormányzót a rendelkezésére fentartott lakosztályokba kíséri, ahol vele együtt fognak lakni fia, Horthy Ist­ván miniszteri tanácsos, vitéz, Koós Miklós ez­redes, első szárnysegéd és Scholtz Andor szárny­segéd. A Czas a kormányzóról Varsó, január 11. A Czas vasárnapi számában Dabroowski, a krakkói Jagello-egyetem tanára terjedelmes cikkben foglalkozik a kormányzó látogatásával. A magyar királyság kormányzójának közeli lengyelországi látogatása — írja — alig néhány héttel előzi meg annak a napnak 18. évfordu­lóját, amikor a magyar nemzetgyűlés a Szent István királysága feletti hatalmat Horthy Mik­lós katona­ kezébe tette le. A magyarok az 11­18 utáni időket ezeréves állami életük legnehezebb órái közé számítják, de kétségtelenül kiemel­hetik ugyanakkor a kormányzó fontos szerepét azokban a pillanatokban, amikor fel kellett emelni és meg kellett erősíteni az Árpádok ere­­jét vesztett örökét. De az eredmények eléréséhez azokra a nagy jellembeli tulajdonságokra és arra a nagy állam­­férfiúi irányítóképességre volt szükség, amelyek­nek a magyar állam feje birtokában van. Ő ve­zette ki szerencsésen a magyar államot nem egy súlyos és fájdalmas megpróbáltatásából. Mentől tovább tartott Horthy Miklós kormány­zata, annál inkább növekedett a feléje forduló bizalom a magyar nemzet legszélesebb rétegei­ben. Egy rövid cikk keretében — folytatja Dab­­rowski — nehéz részletesen foglalkozni a kor­­mányzó bel- és külpolitikai téren egyaránt fon­tos szerepével, de megérkezésének előestéjén nem szabad elhallgatással mellőzni azt a jelen­tős politikai sakkhúzást, amelyet Magyarország Horthy Miklós hatalomra jutása után Lengyel­­ország érdekében tett. Arra a magyar-lengyel szerződésre gondolok, amelyet 1920 márciusá­ban egy Lengyelországnak szóló nagyobb mu­­níciószállítás tárgyában kötöttek s azokra a tár­gyalásokra, amelyek az akkoriban létéért küzdő Lengyelországnak nagylétszámú katonai erővel, főként lovassággal való megsegítésére vonat­koztak. Czeszlaw Petelenz tengerész­­kapitány visszaemlékezései Az Express Poranny vasárnapi száma érde­kes beszélgetést közöl Czeslaw Petelenz nyut-

Next