Ujság, 1938. április (14. évfolyam, 73-96. szám)
1938-04-01 / 73. szám
Budapest, 1938 péntek, április XIV. évfolyam, 73. szám ELŐFIZETÉSI ÁRAK Egy hónapra.................. 4.80 pengő Ausztriában egy hóra schiring Egyes szám ára Budapesten, vidéken és pályaudvarokon hétköznap 16 ült. vasárnap ............ 32 ült. Hétköznap Wienben .. 24 Groschen Ausztria egyéb helyein 30 Groschen Vasárnap.................. 40 Groschen Megjelenik vasárnap és ünnepnap utáni napok kivételével minden nap . Ára 16 fillér ÚJSÁG SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL, VI. Amdl-utca 8—10 TELEFON: +1-207-57 1-207-56,1-207-55,1-207-54 Budapest 62. postaklik 281 Bl OKKI ADÓHIVATAL KÖLCSÖN KÖNYVTÁR (Tel. 1-310.28) UTAZÁSI ÉS MENETJEGY IRODA (Telefont 1-316-28 és 1-419-24) Erzsébet-körút 43 (Royal-épület) KOVA 5. Egy nagy társaság urias® csendes viselkedése nem mentheti meg a csendet, ha néhányan rikoltoznak, de azért ez a csendes úritársaság mégis van. Erre kell gondolnunk most, mikor Bethlen, Eckhardt és Rassay Károly ebben a társaságban úri, de kemény hangon azt kiáltotta: csend legyen. S egymásra eszméltek a csendesek, különböző asztaloknál ülve, de mégis együtt —a kormány mögött, a kormánnyal szemben, polgárok, arisztokraták, kisgazdák, iparosok, munkások — valahol megszólalnak, érthető nyelven okos dolgokat mondanak s végül megegyeznek abban, hogy elvégre ők az erősebbek és annak kell történnie, amit ők akarnak. S nemcsak társaság van, hanem társadalom is és annak a zöme szintén csendet, rendet, békét akar. S a kormány — hát képzelhető kormány, mely nem akarna rendet? Hiszen ha a nyilasok kormányoznának, ők is rendet akarnának, s azt, amit ők rendnek tartanak. A Darányi-kormány mást tart rendnek s a nagy sürgetésre, vagy anélkül is végre meg akarja teremteni. Olyan hihetetlen volna ez? S egy kormány, melynek ekkora felhatalmazásai vannak s maga mellett érzi a rendet követelő többséget, erre nem volna képes? * Három főispánt iktattak be, mindegyik ünneplésen olyan politikai felfogást nyilvánított, mely szinte érthetetlenné teszi, miért kell ebben az országban a rendet félteni, sötét erőktől tartani. •Az alkotmányt félteni, politikusaink legjobbjainak a kormánypolitika védelmében a kormánnyal szemben a legelszántabb figyelmeztetéssel követelni, hogy cselekedjék s mentse meg az országot a kalandoroktól. Három főispán három vármegye közönsége előtt vallotta feladatául a szélsőségmentes politikát s mindháromnak közönsége szivvel-lélekkel azonosította magát a hallottakkal. A külső példa hatásáról Szombathelyen Grősz József püspök hangoztatta, hogy a maroknyi magyarság nem utánozhatja a hetvenötmilliós németséget. Nem látják át ezek a rámenő magyarok, nem hajlanak az okos szóra, de elvégre mégis rá kell eszmélniök, hogy legfeljebb konkolyt hinthetnek, de búzát nem aratnak e vetések után. ¥■ A mai kormány tagjai között csak egy van, aki fajilag magyar, mondotta Széchenyi György gróf, aki kétségtelenül fajmagyar. Nem akarjuk megnevezni ezt az egyet, de ki kételkednék a többinek tiszta magyarságában? S mégis faji kérdés van, az egyetlen, ami a zsidókérdést zsidókérdéssé teszi. Bátorság kell ma ennek a megmondásához, tiszta fajiság és kétségtelen katolicizmus kell. S még e két kvalitás sem óvja meg, hogy zsidóbérencnek megtegyék. A kínaiak ellenállása Sanghaj, március 31. (Inf.) A Sárgafolyam alsó folyásának vidékén most már negyedik hónapja tart a harc, anélkül, hogy a japánok el tudták volna érni kitűzött céljukat: a tieneni—nankingi és a nyugatkeleti Lingáj-vasút keresztezésénél fekvő Hszücsau városának elfoglalását. A japánok helyzete az utóbbi napokban határozottan rosszabbodott s a kínai jelentések szerint a japán csapatok mindenütt visszavonulóban vannak. A japán hadvezetőség is megerősíti a visszavonulás tényét, hozzáteszi azonban, hogy csak stratégiai visszavonulásról van szó, amely csupán addig tart, amíg újabb csapatmegerősítések érkeznek Tiencinből. Akkor azután a japán hadsereg újabb offenzívát kezd Hszücsau ellen. A kínai jelentések szerint a japán visszavonulás nagy zavarok között megy végbe, mert kinai szabadcsapatoknak sikerült szétrombolniuk a viszszavonulás vonalán fekvő vasutakat és országutakat. Egy ötezer főnyi japán sereget teljesen körülzártak a kínaiak s minden jel arra mutat, hogy ezt a csapatot teljesen fel fogják morzsolni. ZSIDÓK A NEMIGEN Írta NAGY ENDRE Végre át kell esni ezen a műveleten. Ila az ember az utóbbi időkben terjesztett izgató szólamok után indul, végül még hajlandó elhinni, hogy itt az államalapító nemzetet egy elenyésző, ötszázalékos kisebbség igázta le és szipolyozza ki fölényes életrevalóságával, fürgeségével, vagy mondjuk elszántságával. Mégha igaz lenne is, ezt a nemzetgyalázó ócsárlást akkor is el kellene hallgatni. Elvégre bármennyire ragaszkodik is egy nemzet az igazsághoz, ennyi rezignációval mégse lehet vallomást a maga gyámoltalan gyengeségéről, hacsak nem akar örökre lemondani a maga portáján történelemadta vezető szerepéről. De nem igaz, nem igaz, nem igaz. Az az erő, amely a Kárpátok medencéjében, a különféle nemzetiségek kavargó katlanában az ezeréves Magyarország történelmi csudáját létrehozta, a magyar nemzet diadalmas, egyre gyarapodó, mindent magába hasonító vitalitása ma is töretlenül él. Ez az erő túlélte a tatárjárás, török uralom szörnyű vérvésztesegeit és az osztrákok kíméletlen beolvasztó törekvéseit. Csudálatosképpen amikor az osztrák zsarnokság a legjobban nehezedett rá és igázta le önrendelkezési jogait, a magyarság épp akkor tudott a leggazdagabban kivirulni nemzeti egyéniségével és felkészülődni hódító hadjáratára. Mint ahogy az igazán jó szervezet életereje épp a betegség válságos fordulópontjain vizsgázik le, a magyarság épp elnyomatásának legsötétebb tespedésében tudta elindítani fellendülésének legragyogóbb korszakait. Kétségbeejtő és szégyenletes lenne hát, ha most, amikor a magyarság önrendelkezési jogának valamennyi hatalmi eszközét a kezében tartja, a lakosság egy törpe kisebbsége annyira fölébe tudna kerekedni, hogy kénytelen volna elsőrendű létkérdéseinek mellőzésével teljes erejét, gondját, gyűlöletét, nemzeti hevületét e maroknyi embercsoport ellen csatasorba állítani. De ismétlem: nem igaz, nem igaz, nem igaz. Nem igaz, hogy a zsidóság szűk köréből túláradva elborította ez ország nemzeti jellegét. Nem igaz, hogy a zsidóság bármely téren is fölényre kerekedve a magyarsággal szemben magához ragadta a vezetést. És nem igaz, hogy a kis zsidóság rejtélyes hatalmával a magyar nemzetet életműködésében fojtogatja. Elképzelni se merem, hogy akadna magyar ember, aki hajlandó lenne a magyar nemzetet ezzel a gyalázatos pipogyasággal megvádolni. Külföldön akadnak ugyan, akik gúnyosan emlegetik „Judapestet", de ezek nyíltan bevallott ellenségeink, akik ezzel is ezeréves hazájában az élethez való jogot szeretnék elvitatni a magyarságtól. Nos, vegyük elő a mérleget. Nyugalommal megtehetjük, kár izgulva handabandáznánk: a mérleg annál megbízhatóbban működik, minél szenvedélytelenebbül kezelik. Vegyük elő irodalmunkat. Ez az irodalom — büszkén állíthatjuk — a nemzet számarányain messze túlmagasodva nagy nemzetek irodalmának színvonalára emelkedett. De nemes zsidók emelték oda. Csokonai, Vörösmarty, Petőfi, Arany, Jókai, Mikszáth nem volt zsidó. Aminthogy a fellendülésnek nagyszerű korszakából egyetlen nagy zsidó író nevét se jegyzi fel a magyar irodalomtörténet. És ha valaki arra hivatkozik, hogy a zsidók nagyobbszabású térfoglalása azóta történt, megnyugtatásul kijelenthetjük, hogy ennek a térnyerésnek az újabb kor irodalmában se lehet nyomát találni. Ady, Babits, Móricz Zsigmond vitathatatlan nagyságunk és vezető szerepét, az önként mögéje sorakozó zsidók írók is kihangsúlyozzák. Sőt különös véletlen folytán azok az írók sem zsidók, akik egyébként kiváló tehetségüket nem az örökkévalósággal jegyezték el, hanem az olvasóközönség legszélesebb rétegeivel iparkodtak elismertetni. Gulácsy Irén, Zilahy Lajos, Csathó Kálmán, Harsányi Zsolt, Vaszary Gábor a halhatatlanság önkéntes aszké- UnipHlli a. írói életre valóságnak biztató jelenségei. Ugyanez a helyzet képzőművészetünkben is, amely pompás fejlettségével színtén a magyarság nagyszerű szellemi adottságának a biztosítéka. Barabás, Borsós, Markó, Munkácsy, Paál, Mészöly, Szinnyei-Merse, Lotz, Benczúr, Rippl-Rónai, Fadrusz, Stróbl nem volt zsidó. És ha újabban vannak jó zsidó festőink is, az igazi vezetők, Csók, Vaszary, Szőnyi, Bernáth, Egry, Aba-Novák nem zsidó. És a zenében Erkel, Hubay, Kodály, Dohnányi, Bartók nem zsidó. A zsidó Goldmark mint egyetlen exotikus sziget bukkant fel zenei életünkben. És itt egy nagyon-nagyon különös jelenségre kell felhívnom figyelmüket. Ugyanis nálunk a vidéki agrár és városi merkantil elemek aránytalan megoszlása folytán a könyvolvasó, képvásárló, koncertlátogató közönség túlnyomó része zsidókból kerül ki. Nos, meg kell állapítanom, hogy ez a közönség, amelyből a művész nemcsak megélhetésének szubsztanciáit szokta meríteni, hanem szellemi ösztönző erőit, sőt olykor művészetének irányait is, — mondom, ez a közönség egyáltalán nem akadályozta meg a magyar írókat és művészeket, hogyy nemzeti irányban fejleszthessék ki istenadta tehetségüket. Ady Endre prédikátoros hangú kuruc kesergőit, Móricz Zsigmond életteljesen lihegő népiességét ez a közönség nemcsak elviselte, nemcsak élvezte, hanem mint az irodalom halhatatlan kincseit rakosgatta el könyvespolcain és irodalmi műveltsége fogalomtárában. Ez a közönség, amely a legkönnyebben férkőzhetett a külföldi kultúrákhoz és ízlésében a legkönnyebben csiszolódhatott volna nemzetközivé, végzetesen lekötötte magát a nemzeti kultúrához és mert tudta, hogy a magyar nemzeti szellem ősforrásai a nép lelkében rejtőznek, rajongva, egész a sznobságig menő áradozással fogadta azokat a faragatlan, formátlan kincseket, amelyeket buzgó kutatók a magyar néplélek mélységeiből bányásztak ki. Bizonyságul elég arra a lelkesedésre hivatkoznom, amely Kodály és Bartók népdalgyűjteményét és az őstehetségek kezdetleges képzőművészek próbálkozásait fogadta. A nemzetközinek és bűnösnek, megbélyegzett Budapest így lett a magyar népművészeteknek nemcsak gazdag érvényesülési területe, hanem magasabb iskolája is, amely meggazdagítva és kiteljesítve adta vissza a vidéknek a magyar nép lelkéből fakadt ösztönös ősmotívumokat. Azok a népies varrottasok, csipkék, kerámiák, faragványok, amelyek ma már egyre több bazár kirakatából kelletik magukat, a vidék és a főváros közös munkájának eredményei. És a bús vidéki magyar, aki az asztalra könyökölve a fülébe húzott nótát dudorássza, valószínűleg nem sejti,hogy azt a tetszetős népdalt valamelyik fővárosi kávéház dalköltőjétől kapta ajándékba. Szokás azt mondani, hogy a magyar sajtó el van zsidósodva. Mindenekelőtt is megállapítom, hogy a szerkesztőségek munkásai erről nem tudnak, nem is tudhatnak semmit sem. Hála istennek, a mi sajtónk még nem iparosodott el, mint a külföldi hatalmas országok sajtói, ma is még a missziós öntudat romantikájában él, mint annak idején Kelemen László színészhada. Anélkül, hogy egymás anyakönyvi adatait vizsgálgatná, egy pillanatig se tűrné meg körében azt, aki a nemzeti sors közösségét egész a tragikus hősiességig nem hajlandó vállalni. A kormány hivatalos szerve, amely a sajtót irányítja, tanúságot tehet róla, hogy milyen kevés ellenállással találkozik, amikor valamely nemzeti érdeket kell a sajtó figyelmébe ajánlania. Mindenesetre a sajtóban sokkal kevesebb a zsidó, mint ahogy a gyűlöletszító propaganda hangoztatja. És ha mégis több van, mint amennyit némelyek kívánatosnak tartanának, ennek éppoly egyszerű a magyarázata, mint hogy a törkökben több a szőlőmag, mint a mustban. A must az első nyomásra kicsurog a réseken, de a mag ott marad kipréselve a sajtóban. Az újságírás a legjobb ugródeszka, aki teheti, fel is használja és a zsidó kolléga szűkös mesterségébe belesavanyodva, beleszürkülve úgy néz utána, mint a vedlett tollú vén lyuk a kis kacsa után, amikor frissen nekivág a széles vizeknek. Hogy a magyar tudomány el volna zsidósodva, azt még a legelvakultabb, legostobább szélsőjobboldali agitátor se merné állítani. Igaz, hogy ez az egyetlen terület, amelyen maga a hivatalos hatalom áll a zsidók útjába. Az a néhány tehetséges zsidó, aki kénytelen volt külföldön érvényesülni, világhírre jutva se tagadta meg magyarságát. De a magyar nemzet meggyalázása lenne, ha ezt a hivatalos intézkedést azért találnák szükségesnek, hogy a Bólyayak, Eötvös Lorántok, Zsigmondyak, Szent-Györgyi Albertek nemzetét a zsidók szellemi fölényétől megoltalmazza. És most gyerünk a kereskedelemmel. Erről vajmi kevés szót óhajtok ejteni, őszintén szólva ez a kérdés egyáltalán nem érdekel. Hallom, úton-útfélen mondják, hogy’ az országban sok a zsidó boltos, valóban hosszú napkor magamnak