Ujság, 1938. június (14. évfolyam, 122-144. szám)

1938-06-19 / 136. szám

VASÁRNAP, 1938 JÚNIUS 19 ÚJSÁG „Stopén műn mit jjinfürkt nimct lein!” Egy hetvenhétéves német származású budapesti fogorvos lefordí­­totta és négyezerhétszáz pengő költséggel kiadta Petőfi őszes költeményeit németül Talán sohasem volt aktuálisabb ez a cikk, mint éppen ma, amikor törpe vezérek, csak­hogy embereket szerezzenek, akik felett vezér­­kedh­etnek, ennek a nemzetiségek nélkül ma­radt Magyarországnak újra nemzetiségeket akarnak kitalálni. Hónapok óta figyeli a ma­gyar közélet, hogy a mi évszázadok óta velünk élő svábjainkból hogyan akarnak elégedetlen nemzeti kisebbséget faragni ezek a torzvezé­rek. Ez a riport azonban azt tudja megmu­tatni, hogy mennyire bűnös agitáció eredménye mindaz az izgalom, ami ebben a kérdésben az utóbbi időben jelentkezett, azt tudja megmu­tatni, hogy ezek a svábok, német származású, sőt németül is beszélő magyarok érzésükben mennyire ehhez a nemzethez tartoznak. A közelmúlt napokban testes könyv jelent meg Budapesten. A címe: ALEXANDER PETŐFI Liriscbe nntl eplsche Dichtungcn Cbersetzt von L. LANDGRAF k. u. k. Stabsarzt a. D. Néhány pillantás a könyvbe és az ember meg­lepetten veszi észre, hogy németül — csaku­gyan Petőfit olvas. Nem Petőfi szabad és egyé­­niségvesztett fordítását. Hanem Petőfit. Méltóztassék csak idefigyelni: Ende September Koch blühen die Bilimen des Gartens lm Talc. noeh grünt var dem Fenstcr dic Pappel so schön. doch siehst du dórt drüben des Winters Male? Schon deekte dér Schnet des Höhn. Koch glüht mit dér Sommer lm Herzen, dem jungen. roch ist es on Blúten des Lenzes so reich, doeh schon ist silber irts Haar mir geschlungen, schon fárbte dér Reif des Winters es bleich. Ki ez a L. Landgraf, aki ötszázhuszonhárom oldalon igy fordította le Petőfi Sándor összes költeményeit? A nyomozás Csikágóba vezet, már a buda­pesti Csikágóba. Itt a Garay-piac közvetlen szomszédságában lakik Landgraf Lőrinc, k. u. k. Stablarzt a. D., egy hetvenkét esztendős öreg ur, aki életének húsz teljes esztendejét szen­telt arra, hogy Petőfi Sándor verseit németre fordítsa. Nem csak Petőfi gondolatait, hanem Petőfi ritmusát, lelkét, temperamentumát is beleadva a német szavakba Landgraf Lőrinc német származású. Érzik a szaván, ahogyan magyarul beszél. — Sopronban születtem — mondotta —, né­met az anyannyelvem. Sopronból erdélyi szász vidékre kerültünk, ott sem hallottam mást, mint német szót. Szász iskolába jártam, tehát még a középiskolában is németül tanultam. In­nen a bécsi egyetemre kerültem s azután mint katonaorvos Galíciában éltem. Felnőtt korom­ban tanultam meg magyarul. De azt hiszem felesleges hangsúlyoznom, azt hiszem ez a könyv elmondja helyettem, hogy minden ideg­szálammal magyar vagyok. Landgraf Lőrinc k. u. k. Stabsarzt a. D. a háború után telepedett meg Budapesten, ahol fogorvosi rendelőt nyitott. Ma már nem prak­tizál, hiszen hetvenkét esztendős. Rendelőjét átadta a fiának. De amíg praktizált is Petőfi volt a főhivatása. — A kommunizmus alatt Petőfi mentette meg az életemet, idegeimet — meséli az öreg úr.— Különösképpen proskribrált voltam ebben az időben, mert a magyarországi német lapok­ban igen erélyes cikkeket írtam­ a kommunis­ták ellen. Amikor uralomra jutottak, meg is bosszulták. Emlékszik, hogy akkoriban élelmi­­szerjegy ellenében adták még a gerstlit is. Nos, én olyan élelmiszerjegyet kaptam, amely elő­írta, hogy nekem csak abban az esetben sza­bad élelmiszert kiszolgáltatni, ha már mindenki másnak jutott. Minthogy pedig tudjuk, hogy akkoriban azoknak sem igen jutott, akik nem ilyen jeggyel álltak sorba élelemért, bizony többet koplaltam, mint ettem. Boldog nap volt, ha azt kaptuk meg, ami a kosarak fenekén, ládák alján mocskosan, lépetten gyűlt össze. Ezekben a napokban került kezembe Petőfi könyve. Először németül. Egy szudéta­német Petőfi-fordító — A fordítás mukáját egy Steinbach nevű szudétanémet végezte. Elolvastam benne Petőfi „Lenkey százada"­ című költeményét. De már a címe sem tetszett nekem. A derék szudéta­német ugyanis így fordította: Lenkeys Jahrhundert... — Mikor aztán a szövegre került a sor, még inkább megdöbbentem. Ezt olvastam ugyanis: Magyarul: „Ez volt ám a század, Lenkey huszárszázada/" Németül: „Das war ein Jahrhundert, Lenkeys Husarenseculums•' — Megdöbbenve láttam, hogy ez a nagy ma­gyar zseni milyen ferde tükörben jelentkez­­hetik a világ előtt. Megnéztem kik fordították, mit fordítottak le belőle. Találtam is nagyon sokat. 1849-ben Dux—Dóczi fordította le 195 lírai költeményét, aztán Karl Maria Kertbeny, Mai Farkas, Hugó von Meltzl, Theodor Opitz, Joseph Goldschmiedt, Alfred Teniers, Heinrich Melas, Ludwig Aigner, Joseph Steinbach vé­geztek Petőfi fordításokat De legtöbbje vagy magyarul vagy németül nem tudott elég jól és amikor a fordításokat összehasonlítottam a magyar szöveggel — nem találtam Petőfit. — Ekkor a koplalás napjai között kezdtem el Petőfit fordítani és azt tűztem ki célul ma­gam elé, hogy ezeket a gyönyörű költeménye­ket nem csak gondolatban, hanem formában is Petőfi-versként adjam vissza. „Rózsabokor a domboldalon" A hetvenkétéves öregúr mosolyog. — Van Petőfinek egy költeménye, meg is zenésítették, a cigány naponta játssza s amikor a windsori herceg, mint walesi herceg nálunk járt, minden este emellett mulatott: „Rózsbo­kor a domboldalon" . Ismeri? — Ismerem. — A dallamát is? — Igen. — Nézze, itt a fordítása. Próbálja csak meg az ismert dallamra énekelni! Megpróbáltam. Itt közlöm, hogy az olvasó is megpróbálhassa: frosenstrauch­ am Bergeshang sich fviegt, Liebchen, bleibe nur an mich geschmiegt, * flüstere mir ins Ohr, dass du mir gut o wie wohl mir dies frestandnis li. Bizony ez pontosan ugyanaz a ritmus, ugyan­azok a szavak, ugyanaz a hangulat. Ezt a meg­lévő dallamra dalolni lehet! Négyezerkétszáz pengő A nagyon szép kiállítású könyvön meg van jelölve a kiadó. Érdeklődöm, hogy a húsz esz­tendős munkáért mennyi honoráriumot kapott. Csodálkozva néz rám. — Honoráriumot? Talán azt akarja kérdezni, hogy mennyibe került nekem a könyv kinyom­tatása! — Hogyan, az ön költségén jelent meg ez a könyv?­­ — Ilyesmire nem vállalkoznak a kiadók — mondja az öregúr. — Bizony ezt a saját költ­ségemen nyomattam ki, négyezerkétszáz pengőt fizettem érte. íme Landgraf Lőrinc, a német anyanyelvű k. u. k. Stabsarzt, aki egyetlen osztályt nem végzett magyar iskolában, aki felnőtt korában tanult meg magyarul, aki életét Galíciában és egyéb hasonló garnizonokban élte — húsz esz­tendőt szentel Petőfi Sándornak és hetvenkét éves korában saját költségén adja ki verseit németül, négyezerkétszáz pengőt nem sajnál arra, hogy megismertesse németül az igazi Pe­tőfit. És azt mondja: — Magam is írok verseket. Itt van egy kö­tetre való. De amikor választanom kellett, hogy ezen a pénzen a magam verseit adjam-e át a nyilvánosságnak, vagy Petőfi Sándor verseit — habozás nélkül Petőfit választottam. Ehhez nem is kell több szó. A torzvezérek, akik itt arról szavalnak, hogy a mi svábjaink, németjeink elnyomatásban élnek, nem tanul­hatnak anyanyelvükön, egy némettől kapták meg a leckét. Egy némettől, aki nem abból él, hogy a magyarság ellen lázítja a németeket, hanem a magyar költőt adja ki abból a pénz­ből, amiből él. Befejezésül álljon itt Landgraf Lőrinc for­dításában Petőfi halhatatlan költeményének, a „Nemzeti dal“-nak, a „Talpra magyar!“-nak első strófája: Ungarn auf, es ruft zum Streite, euch das Land, nie oder heutel Ob wir Freie oder Knechte, dies fragt euch und wáhlt das fír elité. Se hívőre n wir beim Gott dér Ungarn lm Vcrein, Sclaven molten wir hinfúrder nimmer sein! Érdemes volna erre a könyvre felfigyelni a kultuszminisztériumban is! Az import után, amit nyugat felól az utóbbi időben kaptunk, talán nem ártana Landgraf Lőrinc fordításában e.r­­pnrtálni a magyar eszmét: Schwörcn wir beim Gott dér Ungarn lm Véréin. ^ Sclaven wollen wir hinfürder nimmer sein! VÁNDOR KÁLMÁN 13 BEFŐZÉSHEZ 6 darab Befőttes üveg 4 A lv Befőzőhártya cca 3i (fr-os g&n n­­­agy 5 drb V.V) 1 M* 2 » VBT%.______25 M (III. emelet, Ifit­­g emelet, LoU-terem) PÁRISI NAGY ÁRUHÁZ RIPORT A MAGYAR LÉGVÉDELEMRŐL Az Újság munkatársa a nagy légvédelemi gyakorlaton — A magyar tüzérség bámulatos produkciói — Fantasztikus számok a légvédelem birodalmából — Sopron a minta lég­védelmi város — Ahol a légvédelmi tanfolyam társadalmi esemény Sopron, június 18. (Az Újság kiküldött munkatársától.) Elöljáróban hadd kezdjem egy őszinte vallomással. Eddig pesszimista voltam, amikor magyar légvédelemről esett szó. De ta­lán rengetegen voltunk így. Szomorúan be­széltünk elmaradottságunkról, honvédelmünk felszerelési hiányosságairól és megállapítottuk, hogy bizony, hol vagyunk mi a nagy orszá­goktól, de még a szomszédoktól is . . . Most azután egyszerre kiderült, hogy nincs baj, nem vagyunk védtelenek és kitűnően helyt tudunk állni, ha kell. Az újságíró pesszimiz­musát jóleső optimizmus váltotta fel, ami an­nak köszönhető, hogy megadatott neki az a szerencse, hogy egy nagyszabású bemutatón szemtől szembe láthatta a magyar légvédelmet. Az olvasó most talán eltűnődik azon, hogy az újságírót, a nyilvánosság futárját, odaengedik a katonai titkok közelébe és megengedik, hogy megírhassa amit látott. Mert megengedték. A magyar honvédség vezetői ugyanis elhatározták, hogy nincs többé titkolódzás, lásson a közön­ség tisztán. Amink van, amit tudunk, arról tud­jon minden magyar. A magyar légvédelem, amióta vitéz Fábry Dániel dr. tábornok áll az élén, hihetetlen fej­lődésen ment keresztül. Ez a nagyszerű katona és még nagyszerűbb ember elérte azt, hogy városaink versenyeznek egymással a légolta­­lom megszervezésében, légvédelmünk pedig lerúgta magáról a gyermekcipőket és rohamlé­pésekkel érte utól az európai nívót. Fábry lég­védelmi parancsnok vezetése mellett volt alkal­munk kétnapos bemutatón résztvenni és köz­vetlen közelről igazi képet alkotni magunknak a mai helyzetről. Egy város, amelyben 18-tól 1 30-ig sorozzák a nőket A légvédelmi bemutató előtt Sopron városa bemutatta légoltalmi készülődéseit. Nem hihe­tetlen, hogy ebben a városban ma csak egy téma érdekel mindenkit: minél tökéletesebben berendezni Sopront a légvédelemre. Hónapok óta sorozzák a nőket. Felhívások jelentek meg, amelyekben tizenyolctól-hatvanéves korig min­den hölgyet felkértek, hogy szabadidejüket bo­csássák a város légoltalma rendelkezésére. Mol­nár Lajos rendőrfőfelügyelő, Sopron légvédelmi parancsnoka és Sopronyi-Turner Mihály pol­gármester valóságos minta légvédelmi várost varázsoltak Sopronból. Létezik nő, aki elismeri magáról, hogy hat­vannál idősebb? Jelentkezett tehát mindenki és ma már ott tart a város, hogy mindenkinek megvan a maga pontos tennivalója, programja a légitámadás esetére. Furcsa, hogy ebben a városban a társaságokban milyen gyakran hangzik fel ez a mondat: — ... ha jön a légitámadási . . . Senki sem gondol erre természetesen, mint valami közeledő biztos valamire, de úgy be­szélnek róla, olyan természetességgel, mintha az ember azt mondaná, hogy: amennyiben pe­dig egy nagy földrengés jönne, vagy pedig pusztító üstökös közeledne ... A nőket ebben a városban nem a piaci árak érdeklik, a ba­rátnőt nem érdekli a barátnő ruhája, pletyka sem kell,­­ hanem kizárólag légvédelem. A légvédelem divatba jött Sopronban . . . Annak a hölgynek van csak tekintélye, aki­nek nagyobb tisztsége van légoltalmi szempont­ból. Ha valamelyik légvédelmi házparancsnok azt annyi férfi rajongja körül, mint gazdag lányt a szegény fiatalember. Meg kell hagyni, hogy Sopron légvédelmi parancsnokai értik a dolgukat. Nem rideg parancs, hanem tréfa és jókedély uralkodik a tanfolyamokon és iro­dákban. Molnár főfelügyelő különösen mestere a jókedélynek. Amikor a hölgyek jelentkezésé­ről beszélt előttünk, elmondotta, hogy a höl­gyek életkorukat tetszés szerint, minden igazol­tatás nélkül vallhatták be. — Két hölgy helyett a férjük jelentkezett, tette hozzá, — és magasabb kort mondtak be, mint ahogy a feleségek szerették volna. Azóta már mind a két hölgy özvegy . . . „Asszonyom, megtanulta a leckét ?“ Reggel nyolctól este tízig egyfolytában tan­folyamokat tartanak Sopronban. A férfiakra nincs szükség, őket háború esetén behívják, a nőket kell tehát légvédelemre kioktatni. A tan­folyamokról nem hiányozna soproni asszony, vagy lány. Hiszen ez társadalmi esemény, ez sikk. A tűzoltólaktanya emeleti helyiségeiben ren­dezték be a tanfolyamok számára a tanterme­ket. Délután 4 óra. Most kezdődik huszonnégy hölgy órája. Valamennyien házparancsnokok, tehát az elitgárda. Kicsit lámpalázasak ezúttal a hölgyek, hiszen nagy hallgatóság előtt fog­nak felelni. Molnár Lajos rendőrfőfelügyelő máris az egyik elegáns hölgyhöz fordul: — Mondja asszonyom, megtanulta a leckét? A sorok között nevetés, jókedv. — Kallót, ez a Molnár mindig viccel! — mondja egy hölgy. Most azonban komolyabbra fordul a hangu­lat, mert megkezdődik a feleltetés. Először ál­talános kérdéseket intéz a főfelügyelő tanítvá­nyaihoz:­­­­ — Mondja, nagyságos asszonyom! Van-e lehe­tősége egy t­j háborúnak? A nagyságos asszony talpraesetten felel. Megállapítja, hogy az a lázas fegyverkezés, az az állandó feszültség, amelyben Európa él, mindenesetre veszélyessé teszi a helyzetet. — Szabad kérdeznem, — fordul máshoz Mol­nár Lajos, — milyen harci repülőgépeket is­merünk. — Vadász, felderítő és bombavető repülőgépe­ket, — mondja a tanítvány. — Majd a doktorné nagyságos asszony meg­mondja nekünk, milyen az új repülőgépek tel­jesítőképessége! — hangzik a következő kérdés. A doktorné nagyságos asszony pedig úgy bá­nik az óránkénti kilométersebességekkel, olyan szakértő, hogy elámu­lunk. Nem hihetetlen, a soproni társaságbeli hölgyek ruha, pletyka és cselédkérdés helyett ilyesmiről beszélnek? . . . Női mentők, tűzoltók, segédrendőrök Egy másik csoport csupa csinos, szép, fiatal leányból áll. Ez a híradó osztály. Tökéletesen tudnak morse-jeleket leadni, és felfogni, a fi­zika kisujjukban van és a rövidhullámú rádió­készülék a kedvenc szórakozásuk. Délután 5 óra van. Más szép lány ilyenkor ötórai teára megy. Sopronban Morse-tanfolyamra ... A soproni légoltalmi irodában minden ház­nak megvan az alaprajza. Minden pincét meg­nézték és megállapították, alkalmas b­úvóhely számára. Minden lakosnak megvan a maga bú­vóhelye. (38.000 emberről van szó). Ha meg­szólalnak a szirénák, ha ellenséges repülőgépet jeleznek, minden házparancsnok köteles a je­let átvenni és saját házában lármát csapni. Ha nincs más, fazékkal, gonggal, szemetes csengő­vel. A hölgyek egy részét kiképezték mentőkké, tűzoltókká, segédrendőrökké, gázelhárítókká. Sopronban mindenkinek van valami tisztsége. Az irodában húsz hölgy minden ellenszolgál­tatás nélkül naphosszat dolgozik. Kartoték ké­szült minden házról, minden lakosról, minden hölgyről. Molnár főfelügyelővel járjuk az iro­dát. — Micske, mi az ön feladata? — fordul a fe­kete klottkabátos, „Légoltalom" felirású egyen­ruhás fiatal hölgyhöz. S. FrigoiBn SÜSS F 75.­ Bilim B«s] IN­OIBIJO, 110 ■ ■ Egg'LoftMwilH könnyfl, Mérték után ” » wl Véel­ates 31-33 (Piarista épület)^

Next