Ujság, 1940. február (16. évfolyam, 25-48. szám)

1940-02-01 / 25. szám

CSÜTÖRTÖK, 1940 FEBRUÁR , ÚJSÁG AZ ÍRÓ DILEMMÁJA Irta WALLESZ JENŐ Nörholmen a neve a nagy norvég író birtokának. A gazdaság az Oslo-fjord legészakibb nyúlványa mentén, Ski mel­lett fekszik. A kastélyba északkelet felől ágyudörgés, délről aknarobb­anás hallat­szik. Borzalmas zene annak, aki dolgozni szeretne. És a nagy norvég irót munka­közben ostromolja ez a zene, íróasztalá­nál ül, üzleti könyveket lapozgat, elszá­molási iratok adataiból statisztikát állít össze arról, hogy Európa egyes országai­ban hány példányt adtak el regényeiből. Szint kellene vallani és a színvallást ezek a számolási műveletek előzik meg. A Skandináv­ államok valamennyi szellemi kiválósága leadta már névjegyét a világ­történelem levélszekrényében, csak ő, az Éhség, Viktória, Pán, Csavargók, Az utolsó fejezet és még egy tucat művészi alkotás mestere hallgat, tétováz és sta­tisztikát készít arról, hogy hol voltak legkelendőbbek a könyvei. Az emberiség várja, hogy az író megszólaljon és vala­hova álljon, de neki nem sietős a szín­vallás és állásfoglalás. Nem hihető, hogy taktikázásával időt akar nyerni, hátha időközben kialakul az európai helyzet és akkor a mellé áll, aki diadal­maskodott. A nyolcvan éves író bizonyo­san jól tudja, hogy az ilyen elkésett, tempírozott színvallásokat megérdemelt értékükre szállítják le a diadalmasko­dók. A színvallás értéke egyenes arány­ban áll azzal a kockázattal, amelyet a színvallással vállalt az ember. A isada­­kozók a harcost értékelik, de aki a győ­zelem pillanatában fut­­be a célhoz, az kalmárnak igen jó lehet, de harcosnak aligha számít és vitézségi éremre nincs jogos igénye. Persze, nyolcvan éves korában pi­henni szeret az ember, de aki világ­életében mindig harcos temperamentum volt, tartozik múltjának és reputációjá­nak annyival, hogy szint valljon, amikor ágyuk dörögnek és aknák robbannak a szomszédságában. Mert az ágyuk és ak­nák bömbölése annyira megrengetheti a földet, hogy összeomolhatik az a szellemi világ, amelynek felépítéséhez öt évtize­e­den át a legnagyobb élő norvég í­ó is téglákat hordott. Ennek a csodás mun­kának megtagadása lenne, ha nem csat­lakoznék azokhoz, akik a veszedelem láttára legalább annyit cselekedtek az emberiségért, hogy a­ saját szavazatuk le­adásával megmutatták a kultúrlények­­nek, hogy hová kell állniok. A kultúrá­val való szolidaritásukról tettek hitet azok,­ akik félkilogrammos aranyérmei­ket elküldötték annak a maroknyi nép­nek, amely az európai kultúrát és civi­lizációt is védelmezi, amikor a maga szabadságáért ontja­ vérét A nörsidlmeni írónak megadatott, hogy olyan korban alkothasson, amelyben a gondolat szabadságát nem korlátozták. Ez a szabadság kiérzik minden sorából. De a szellemi fejlődés nem állhat meg ott, ahol a norvég író megállóit és ahol pontot tett az utolsónak leírt mondat végére. Az emberi szellemnek egy né­hány lépcsőfok volt mindaz, amit a nor­vég írótól kapott. E lépcsőkön az em­beriség tovább akar haladni, mert viszi, taszítja az az erő, amelyet az író művei­ből, eszmevilágából merített. Álljon­­meg itt a szellemi energia, mert az erőszak megbénítja és érje be az emberiség azzal, amit a norvég író és a többi lángelme eddig alkotott? Senki sem érzi magát ma Ulrich von Hutten-nek, aki arra vállalkozott, a XV. század fordulójánál, hogy színvallásra kényszeríti Rotterdami Erasmust: Luther vagy a pápa? Nem is szükséges, hogy a norvég író ezek után is színt valljon, mert eddigi hallgatása már egyértelmű és egy­értékű a színvallással, ő az elszá­molási iratokat betűzi, megnyilatkozása tehát nem spontán történt és ebben a számító mérlegelésben benne van az ő állásfoglalása, amely ellene szól még akkor is, ha hetek vagy hónapok múltá­val az emberiség legszentebb értékei mellé áll. Mert aki mérlegel, az nem az eszmét, hanem önmagát szolgálja és az eszmét is csak azért akarja megmenteni, mert a saját érdekeit csak az eszmével együtt mentheti meg... Úgy látszik, még mindig nem lakott jól, aki az Éhsé­get irta. Macchiavelli írta Pünkösti Andor Tűzvész idején az ijedt ember akár a sá­tánnal szövetkezik, így fogtak össze Firenzé­­ben a legkülönbözőbb ellenforradalmi pár­tok: a „szép élet hívei“ (compagnacci), a „dühöngök“ (arrabbinti), a titkos „szürke“ (bigi) és a nyílt „golyós“ Medici-párt (pad­­leschi; palién — golyó; a Mediciek címerét hat golyó ékesítette); végül egyesült velük a legnagyobb párt: a „közömbösök“ (tepidi) és egyesült erejükkel megbuktatták a „nya­­fogókat“ (piagnoni), Savonarola híveit. A „Próféta Disarmato“ (fegyvertelen pró­féta), ahogy a nép Geronimo Savonarolát nevezte, aszkétikus életet kívánt, a világi hiú­ságok megvetését, a fajtalan műalkotásokat felégettette (közöttük Leonardo da Vinci két festményét is), Krisztus szenvedő királyságát alapította meg a földön és mint Krisztus ki­rály földi helytartója, Firenzéből száműzte a földi élet minden örömét. A nemzeti jel­szavakkal, de gazdasági okokból megindult ellenforradalom rövidesen győzött. Savona­rola meghalt a máglyán. A győzelmes ellen­forradalmi erők­ tanácstalanul néztek össze, őket egyetlen cél fűzte egymáshoz: hogy Sa­­vonarolia uralmát megdöntsék. A közös ve­szély elmúltával semmi közös céljuk sem volt. A már majdnem újból fellángoló pol­gárháborút a legnagyobb párt, a közömbö­sök magatartása akadályozta meg: az ő kez­deményezésükre létesült a kompromisszum. Az „ideiglenes megegyezés“: új Medici-köz­­társaságot teremtett, de az új köztársaság megakadályozta a Mediciek visszatérését. Az „államforma végleges rendezéséig“ életfogy­tiglan megválasztott „főzászlós“ (gonfalo­­niere) foglalta el a Mediciek helyét: a de­rék, erélyes, középszerű Piero Soderini. Nyolcesztendei uralkodása alatt Firenzében helyreállt a rend. De a külpolitikai helyzet átalakulása és a spanyol befolyás növeke­dése megnövelte a Medici-párti gyanús ele­mek táborát és a zavargások ismét kirobban­tak. A forradalmi párt terrorkü­lönítménye, huszonöt előkelő ifjú, Soderinit elfogta és Anconába vitte.­ A résen álló Mediciek fel­használták az alkalmas pillanatot és spanyol csapatokkal megszállták gyorsan Firenzét. Guilano Medici és fivére, Giovanni Medici, bíboros, a későbbi X. Leó pápa 1512 szep­tember 2-án bevonult Firenzébe és azonnal elfogatta, börtönbe vettette, kíspadra vo­natta, végül San­ Cascianóban levő kis birto­kára száműzte Soderini bizalmasát, a köz­társaság államtitkárát, a Signoria lelkét, Niccolo Macchiavellit. Soderini kormányzóságának nyolc eszten­deje jelentette Macchiavelli számára az élet teljes és maradéktalan értelmét. A san­­cascianói száműzetés nyolc esztendeje: a halhatatlanságot. Más számára talán menny­ország lett volna ez a nyolc év; a tettek embere a poklok poklában érezte magát. Reggelenként kiment az erdőbe s ott elbe­szélgetett a favágókkal. Azután a csendes ligetbe sétált, Dantet és Petrarcát olvas­gatta, esetleg Ovidiust vagy Tibullust. A köl­tők hangján keresztül visszaemlékezett sa­ját szerelmeire. Azután ő döngött az utcákon. Megszólította a járókelőket. A kocsmában szóbaelegyedett az utasokkal Hírekre vadá­szott. Tanulmányozta az embereket. Délben otthon ebédelt, de ebéd után­­rohant a kocs­mába megint, ahol a kocsmárossal, a mé­szárossal, a molnárral és két mészégetővel kártyázott vagy kockázott estig. Azután hazament, megmosakodott, tiszta ruhába öl­tözött és dolgozott egész éjszakán át, míg csak a felkelő nap sugarai be nem sütöttek az ablakon. Ott, ebben a morbid hangulat­ban születtek a sok port felverő politikai munkák: Discorsi sulva prima Deca di Tito I.ivio,­ti Principe, Arlen della Guerra és két kicsattanóan jókedvű vígjáték: a Mandra­gora és a Clizia. Művei kivívták számára a világhírt. Bár a dicsőséghez szó fér, Macaulay is bor­­zon­gva jegyzi meg, hogy „az egész irodalom­­tört­énelemben nincs hozzá hasonló rossz­­hírű­ név“. A „színlelés művésze“, a „zsarno­kok csatlósa“, a „szószegés evangélistája“, a „politikai kaméleonok őre“, az „árulás védőügyvédje“, a „kegyetlenség hitszónoka“; ezek voltak azok a díszítő jelzők, amelyek felruházták Macchiavellit. A Szent­ Bertalan éjszaka és a „lőpor összeesküvés“ egyfor­mán reá hivatkozott. Az ő szellemét ismerte fel a történelem minden szószegésben, áru­lásban, ámításban, kegyetlenségben, ami négy évszázad óta csak történt. A pápák ki­átkozták könyveit, jeltelen sírját nem ke­reste fel senki és még aki gyakorolta, a vi­lág előtt az is borzongva tagadta meg hír­hedt elvét, hogy „a cél szentesíti az esz­közt!“ Niccolo Macchiavelli teste ma Firenze Pantheonjában nyugszik, a Santa Croce­­templomban. A XVIII-ik század teljes elég­tételt szolgáltatott neki és gyönyörű emlék­művén büszkén hirdetik a vésett sorok: „Tanto Nomini Nullum Par Etogium.“ (Jobban nem dicsérheti semmi, mint ez a név.) Az olasz nemzet lelki ébredése a sza­vak mögött megtalálta Macchiavelli lelkét. Niccolo Macchiavelli szerény, szorgalmas, lelkes és önfeláldozó ember volt. Hazáját lángolóan szerette, h­a küö­nböző urak alatt is, de végső percéig hűségesen szolgálta Fi­renzét, de szülővárosán túl az olasz egység hatalmas gondolatát. Becsületes diplomata volt, megbízóit sohase csalta meg. Jelentései nemcsak pontos információk, de az írás­­m­ű­vészet remekei, amelyekből elevenen kel­nek életre fejedelmek, diplomaták, hadvezé­rek és politikusok, de életre kel mögöttük a nép is. Macchiavellit nem a rang érdekelte, hanem a munkakör, amelyben hasznossá te­hette magát. Országok sorsáról tárgyalt, még­sem kívánta a fényesen hangzó „ambasci­­bore“ (nagykövet) címet, hanem mint egy­szerű „orator“ végezte dolgát. Nem a külső csillogás érdekelte, hanem a belső mecha­nika; mindig a háttérből kormányozta az eseményeket. Mint államtitkár nyolc éven át vezette Firenze ügyeit és élete végén abból az évi száz arany kegydíjból tengő­dött, amit hajdani ellenfelei, a Mediciek neki juttattak. Ak­kor meghalt, a legnagyobb Gruber Lajos a belügyminiszterhez interpel­lált „az államrendőrség budapesti politikai osz­tályán újabban végrehajtott megveretésekről.“ Grubert Tars Tibor elnök többször figyelmez­tette, hogy ne térjen el a tárgytól, végül pedig rendreutasította és megvonta tőle a szót. Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter vá­laszolt az interpellációra. Kijelentette, hogy az interpelláló képviselő nem kellő tapintattal olyan ügyet hozott a Ház elé, amely még a bíróság előtt fekszik. A belügyminiszter nem nyomorban hagyta asszonyát és öt gyerme­két. Egyetlen szenvedélye volt: a politika. Ott kellett, hogy álljon az események bölcsője­,­nél, mert csak úgy szemlélhette egészen kö­zelről az események kialakulását. Lan­ cas­­cianói száműzetéséből megrázó leveleket írt barátjához, Francesco Vettorihoz, a firenzei kormány vatikáni követéhez és már-már férfiatlanul könyörög, hogy eszközölje ki számára a kegyelmet és ő a meggyőződéses köztársaságpárti, hűségesen fogja szolgálni Firenze urait, a Medici-családot. Vállalt minden feltételt és kikötést, csak hogy ismét az állam szívének közelébe juthasson. Macchiavelli eszmevilágát nem érheti meg, aki sorrendjükből kiragadva olvassa bárme­lyik művét. Egész életen át azok ellen „az átkos csirák“ ellen küzdött, „amelyek rög­tön felburjánoztak, megtoldották és­­ még tovább rontják Itália testét, miután meghalt az (Lorenzo Medici), aki el tudta volna ta­posni valamennyit­. Németországhoz és Franciaországhoz hasonlóan, lelki szemei előtt ott lebegett az egységes Olaszország, amely azonban a XV. század végén csak szép álom volt és álom maradt még három évszázadon át, sőt valósággá csak a világ­háború után lett. Olaszország testét Macchiavelli korában öt nagyobb és vagy tucatnyi kis államocska szabdalta szét. A Mediciek­ által pénzzel meghódított Firenze, a Sforzák által fegy­veres erővel uralmuk alá hajtott Milánó, a dél-olasz feudális nápolyi királyság és az „Olaszország partján horgonyzó hadihajó“, Velence és végül a csizma közepét elfoglaló Egyházi-állam. Macchiavelli leghevesebben az Egyházi-állam ellen fordult, mert a félsziget közepét foglalja el; „nem elég erős, hogy az egész félszigetet elfoglalja, és nem elég gyenge, hogy különböző európai hatalmak segítségével megakadályozhassa a mások egységesítő terveit. A helyzet kétértelműsé­gét Macchiavelli világosan átérezte és meg­jósolta, hogy a szembenálló olasz államocs­­kák állandóan idegen segítséggel erősítik meg uralmukat és­­külföldi barbárokkal Interpellációs áradat a Házban Kerssz­es-Filsler belügyminiszter erélyesen megvédte a rendizéh­et a nyilason vádaskodásával szemben A Ház szerdai ülését Tasnádi Nagy András elnök nyitotta meg. A legkisebb mezőgazdasági munkabérekről szóló vitában Nagy Ferenc volt az első felszólaló, aki elfogadta a javaslatot. Pap József bizalmatlan a törvény végrehajtása iránt. Meixner Emil szerint a kormányzat a széles néprétegek jólétének emelését helyezte politikájának tengelyébe Szabó Gyula a falu elnéptelenedéséről beszélt. Népművelés t­­örvény készül Ezután áttértek az interpellációkra. Krantz Raymsund a kultuszminiszterhez interpellált az iskolán kívüli népművelés előadásain űzött po­litizálás címmel. Hóman Bálint kultuszminiszter válaszában kijelentette: ha valóban abban a formában hangzott el az előadás, amint azt Krantz el­­mondotta, azt nem tartja helyénvalónak, de még kevésbbé helyénvaló a­­­tai időkben ilyen interpellációt intézni a kormányhoz. Az esetet kivizsgálja. Végül bejelentette, hogy a népmű­velési törvény előkészület alatt áll és néhány hónapon belül a Ház elé kerül. Forster György az egyházi adózás és a pár­bérfizetési kötelezettség tárgyában elmondott interpellációjára ismét Hóman Bálint kultusz­­miniszter válaszolt és kijelentette, hogy ebben az ügyben már elrendelte az adatgyűjtést és az igazságos megoldás előkészítésére érintkezésbe lép az illetékes miniszterekkel. Güttler Dénes a pénzügyminiszterhez inter­pellált a visszacsatolt területeken épített adó­mentes házak téves megadóztatásáról. Interpellériíi r­észteteli pontval orvlámadósolítölt* Mcskó Zoltán a belügyminiszterhez és igaz­­ságügym­in­is­z­terhez interpellált a „szervezett sorozatos politikai érvtámadások“ tárgyában. Kijelentette, hogy értesülése szerint az ügyész­ség már készíti a vádiratot ebben az ügyben. Nem akar a vizsgálatnak elébe vágni, hamaro­san m megtudjuk, kik irányították a háttérből ezeket a merényleteket. A vádirat megismerése után újból fog interpellálni. Matolcsy Mátyás interpellációját a földmive­­lésügyi miniszterhez intézte a mezőgazdasági lakosság öregségi biztosítása terén tapasztalt sérelmekről. Teleki Mihály gróf földmivelésü­gyi miniszter válaszában megállapította, hogy Matolcsy ada­tai hibásak. — Matolcsy összehasonlítást tett — mondotta — a magyarországi és a csehszlo­vákiai munkásbiztosítás között. A cseheknek sokkal könnyebb volt ezt a kérdést megoldani, hiszen más államok fizettek helyettük, de ne­künk saját erőnkre kell támaszkodnunk. Ta­valy súlyos kiesések voltak, de a biztosítás első éveiben ezt Olaszországbann és Német­országban is lehetett tapasztalni. Azokat a munkásokat, akik tévedésből vagy tájékozat­lanságból mulasztották el a bélyegilletékek le­rovását, megfelelően felvilágosíttatja és saját érdekükben pótoltatja velük a hiányt. Paczolay György a miniszterelnökhöz inter­pellált a MEP székházának vásárlása tárgyá­ban. Közi-Horváti­ József az „építőtakarék­ok kö­rül történt visszaélések“ tárgyában interpellált. Badocsay László igazságügyminiszter vála­szában kijelentette, hogy a jövőben törvénnyel kivárnák az ilyen eseteket meggátolni. A javas­lat előkészítés alatt áll, reméli, nemsokára be­terjesztheti. Fokozatb­a as a’IssShivIts! Váczy József az „állatér­tékesítés válsága“ ügyében interpellált. is TOROK jflTOROK HTOBojT A MAGYAR KIRÁLYI ||||| OSZTÁLYSORSJAkti február 6-tól március 7-ig tartó V. osztályú fohuzásatra HÖKNÉL vegyen osztálysorsjegyet Elérhető legnagyobb nyereményt 700.000 p A fohuzások egész tartaméra érvényes sorsjegyérak: Nyolcad P 17.50 Fél P 70.— Negyed P 35.— Egész P140.— Az eredeti sorsjegyek bank­házunkban vásárolhatók, vagy az összeg előzetes beküldésével megrendelhetők. ITÖRÖK A.IX. BANKHÁZ R. T. é­s Budapest, IV., Szervita-tér 3 Telefon: 180-601, 182-066. OK lé TOROK1 TOROK i TOR Teleki Mihály gróf földmivelésü­gyi miniszter válaszában közölte, hogy a múlt évben rosz­­szabb volt a takarmány- és tengeritermés, a jövőben több takarmányt kell venni és gondos­kodni kell arról is, hogy az átmeneti időben a tengeri- és takarmányszükségletet fedezzék. A sovány állatokkal kapcsolatos intervenciós vá­sárlásokat kibővítik. Reméli, hogy körülbelül negyvenezer darab sovány marhát tudnak a külföldön értékesíteni. Heti kétezer darab megyr Németországba és Olaszországba. Körülbelül tízezer darab hasított sertést szállítanak heten­ként külföldre. Súlyt vetnek a zsir árának meg­felelő színvonalára. Sikerült lehetővé tenni 25.000 birkának Németországba való szállítását. A belföldi fogyasztást is emelni kívánja. Súlyt helyeznek a gyapjúértékesítés szempontjaira is. A termelési költségek emelkedtek, ,éppen ezért­ erre is felhívta az álkormánybiztosság figyel­mét. Valószínűleg egy hét múlva már kielégítik a gazdák jogos kérését a megfelelő gyapjúár megállapításával. A dersityminiszter évé­gyes válasza egy nyilas interpellációra

Next