Ujság, 1940. május (16. évfolyam, 98-121. szám)

1940-05-08 / 103. szám

SZERDA, 1940 MÁJUS _ ________ ÚJSÁG Villon közbeszól Kedves kollégám, köszönöm, hogy ennyire érdeklődnek költészetem iránt,de még ennél is őszintébb köszönettel és hálával veszem azt a lankadatlan propagandát, amelyet költeményeim érdekében kifejtenek. A legkomolyabban mondom, hogy Párisban sem beszélnek annyit rólamés költészetemről, mint Budapesten, amiazért esik különösen jól szívemnek, mert Páris költőinek kevesebb bajuk van, mint önöknek, tehát jobban ráérnének velem foglakozni, mint önök és Paris költőit nem fenyegeti az a veszedelem, hogy az ő könnyeiket nem vásárolja a közönség, ha egy rég meghalt költő műveire terelik az érdeklődést. Páris közönsége több költőtől is vásárol egyszerre könyveket, de a pesti közönségnek egy költő is sok, tehát mi lesse kedves kollégáim az önök műveivel, ha tap-nap után engem ajánlanak a közönség kegyeibe. Nem baj, hogy ez a propagandav vitatkozás, sőt veszekedés formájában tör magának utat, sőt rám nézve igen megtisztelő,hogy önök még az egymás csepülésétől sem riadnak vissza, ha úgy vélik, hogy ezzel hasznomra lehetnek. Vitájukat nem akarom eldönteni, csak azt kívánom megjegyezni, hogy egy nagy költőnek még az sem árt, ha a verseit hibás fordításban kapja a közönség, én miattam tehát ne üssék egymást. Mert ha nekem nem ártott, hogy loptam, raboltam és öltem s mindezek ellenére is szobrot kaptam Párisban, úgy kiheverem azt is, hogy valamelyik fordítóm átköltötte verseimet, egy másik költő pedig ragaszkodott formához és tartalomhoz. Ha az átköltés verseimnek előnyére vált, annál jobb. Ha a formához és tartalomhoz való ragaszkodás zökkenővé tette verseim játszi könnyedségét, annál rosszabb. Mert nem könnyű feladat verseimet lefordítani és azt a bizonyos Villonit visszaadni, ami verseimnek értékét teszi. Akinek kezei közt a legkevesebb veszett el ebből az értékből, az jutott a legközelebb hozzám, még ha át is költötte verseimet. A vers: én vagyok. Én vagyok a lényeges és az én költői egyéniségemnek kell maradéktalanul megnyilatkozni verseimben. A versből feláldozható valami az én kedvemért, de én nem vagyok feláldozható a verseimért. Persze, a legtökéletesebb fordítás az, amelyben én és a versegyek vagyunk. De ilyen ered■ményt csak az a fordító tud elérni, aki költőnek is oly nagy, milyen én vagyok. Itt meg kell jegyeznem, hogy költői hírnevemet és nagyságomat nemcsak verseimnek köszönhetem. Költészetemnek szálláscsinálója büntetett előéletem volt és úgy vélem, hogy sikereimnagyrészét önöknél is annak köszönhetem, hogy tolvaj voltam, raboltam és öltem. Ne essék félreértés. A lopás, rablás, emberölés nem csinált belőlem nagyobb költőt, mint amekkora verseim értéke szerint vagyok. Hogy azonban a verseimet elolvasásra érdemesítették, ezt bizonyosan annak kell tulajdonítanom, hogy költői híremet mindenütt megelőzte a priuszom. Páris, Párisi ... Persze, hogy Páris egészen más világ, Páristól szobrot kaptam. Páris is tudta, hogy loptam, raboltam, öltem, de Páris azt mondta: Ez a Villon lopott, rabolt, ölt, de költő volt, gyönyörű verseket irt, tehát megbocsátjuk neki, hogy tolvaj volt. Ma azt mondanák: Ez a Villon verseket írt, hogyan bocsássuk hát meg neki még azt is, hogy tolvaj volt. Hogy önöknél mi a helyzet, nem tudom. Néha találkozom itt, a mennyei birodalomban József Attilával. Ő mondotta, hogy csak akkor ismerték el öt nagy költőnek, miután már a vonat elé vetette magát és a síneken szörnyethalt. De a verseire azután se akadt kiadó... Borzasztó, borzasztó! ... És önök mégis rólam és verseim fordításairól vitáznak. Bolondok, menthetetlen bolondok. Wallesz Jenő POLITIKAI ESET TORS TIBOR, a képviselőház alelnöke, a szerencsi kerület képviselője tiszteletére a szerencsikulturlaszban vacsora volt, amelyen Tors Tibor hosszabb beszédet mondott. Azt hangoztatta, hogy ez az ország meg akarja őrizni semlegességét, amely azonban nem terjedhet odáig, hogy figyelmen kívül hagyjuk a nemzet legelemibb életfeltételeit, mert ha szükség van rá, az adott pillanatban érvényesítenünk kell igazságunkat. TÁRCA Koncert után írta Szomory Dezső Miután végigjátszotta az egész koncertjét s még megtoldotta a végén, viharosan és ráadásképen mindennel, ami csak eszébe jutott (talán tíz-tizenöt zengő és dörgő zenedarabbal, amit kiszórt a billentyűkre, mint egy végtelenségre a lelkéből s a csontjaiból), végre leszédült az emelvényről s bejött a kis szomszéd terembe, a frakkjával súrolva az ajtó szárnyát ez az agg titán zongoraművész. Leroskadt egy karosszékbe s rámnézett, mint egy agóniából, hálásan azért a narancsért, amivel vártam s megkínáltam. S mindjárt, úgy héjastul, belé is harapott, tündén aggastyán! — My business is done, I am a dead man! — mondta kedvenc szavajárásával, ahogy azt szokta az ilyen nagy koncertjei után. — A dead man! — ismételte, a vörös narancslétől vérző fogakkal. S csak ült és szaggatta a narancsot amerikai fogsor remekével a terem végében a karosszékben, valami egész külön atmoszférában, valami lelki kisugárzásban ami körüllebegte a gyér csillárfény alatt. Az egész lényének a torzonborz ősz hajával hittérítői martiromságban, a sápadt arcával agyagból gyúrva s kimintázva pókhálószerűen a ráncaiban, a vékony ajkának nedvesen a fogak kanibál villogásában, valami fanyar és üde illata volt, valami elhamvadt tüze és elnémult riadalma a koncert után, megbékülten a naranccsal. De ahogy át volt itatva hangokkal skótákkal, zuhatagos futamokkal s dallamboldogsággal, ez az egész nagy koncert, s a sok ráadás még borzongott benne, még áradt belőle lezajlottan is s elborította a posteriori, mint egy felhő a holdat nyári zivatarok után, a múlt zenék vibráló ködfátyolosságával s álomképeivel. A szeme tekintetében, ahogy ez elmerengett ez a tekintet a narancs felett és elszállott egy egész narancsliget felé, szinte olvasható volt, egyszerre s egy kettős értelemben, az emberi vágy s a művészi ideál mély fájdalma és boldogsága. Vájjon mi is jelenti mindabban ami beteljesült, ami megtörtént és elhangzott, várjon mi is jelenti a szépséget s a kielégülést? Még az olyan lélekben is, amelyben minden csak álom és minden csak művészet! Nyugtalan, 'elborult,' olykor zűrzavaros kilengései mellett, valami tündöklő tér tárta ki előtte a végtelennek útját, az ember legszebb útját az illúziókban! Már nem is csodálok semmit, amint megértem ezt az emberi tüneményt, amint magyarázgatom magamnak ebben a kis teremben a félhomályban s ebben a karosszékben itt mellettem. Nyilvánvalóan úgy lett nagy művész, hogy nem volt benne se törekvés, se akarat, semmi abból az alacsonyrendű mozgató erőből, ami a sikerre buzdít, semmi abból az iparkodásból, melynek verejtéke hull, semmi, csak fény. Nem is határolta le az életét, mint rideg korlátokkal, mint egy külön hivatással, a munkával s a tanulással. De ahogy negligált sok mindent, kontúrok és szabályok nélkül a bizonytalanban s a határozatlanságban, olykor törvények ellen a maga vakmerőségében és szabadságában, szinte végek és korlátok nélkül érezte és élvezte a világot. Így lett ilyen nagyszerű öreg ember, öreg? nem is tudom, ilyen múlhatatlanul üde és fürge, valami tévedésszerü öregségben. Holott abban a permanens feszültségben s lágy indulatosságban, amelyben élt, szüntelen hömpölygette, fokozta s ápolta exaltációit s szinte lerrtorzsolgatta a lelkét, apránként, mint egy füzéren. Bizonyos raigy művészekkel ellentétben, akik olykor a legmostohább valóságokból, szenvedésekből s megadásokból szűrik le a maguk álmát s költészetét, volt egy külön inspirációja, egy külön szemlélete, mohósága érzéki virágzása s ragyogása, amit a vágy és gyönyör sodortak egy viharos óceánon. — No már mondjon valamit művész úr — szóltam hozzá boldogan ebben a kontaktusban vele —, valami nagyon szépet, amit fel tudnék jegyezni lapom számára. — Valami nagyon szépet! — sóhajtott fel derűsen. — Azt például, hogy amit én kifejeztem Beethoven, Mozart, Liszt és Schumann műveiből, nem annyira magukból a művekből fejeztem ki, mint inkább abból az örökkévalóságból, melyben a világnevek bolyonganak, mint a csilagok a világűrben. — Ez valóban nagyon szép! — mondtam — Megihletettségem vagy boldogságom a zongoránál sohasem volt aféle alkalmi tényező, mint általában a zongoristáknál Egy varázskép lebegett előttem mindig, ha zongoráztam, minden koncertemen egy varázskép: a jegyesem! A zsuffolt teremben kizárólag csak neki zongoráztam, a mennyasszonyomnak! Innen volt, hogy ebben az érzésben és ezzel a látománnyal, így kettesben az ifjú leánykával, sohasem éreztem mint ahogy a madár nem érzi röptében az égen, meddig lehet elmenni a végtelenségben. Közben megette a narancsot egy jeges medve fogúval s gyzmandériájával, ahogy kifejtette a gerezdeket s kiszívta a nedvet rubintgolyó burkolatból, amit pikkelyekre tördelten köpködött el magától, mindentel a teremben. De akkor megnyílt az ajtó s derűsen, áhitattal, szemlesütve egy fiatal leány lépett be s közeledett, könnyed és tiszta szűziességében, mint egy meztelen táncosnő, mint egy szál liliom, amit behajlit a szél. Tündéri gyermek, talán tizenhat éves. Mindjárt megismertem, Leni Ling volt, a művész menyasszonyai — Oh mester! atyamester! — mondta halkan egy olyan piciny, vonagló, édes kis valószínűtlen szájból, mint egy almakukac —, rég várjuk lenn a kis sörözőben, hát nem jön le hozzánk, igazán? — pihegte egy szőlőlepke nyugtalanságával. Mintha a szent feltámadás napján, hirtelen, az angyal aranysipját hallaná a menynyékből s meglátná, ébredezve, a megváltó hajnali fény bibordrapériáit kiterítve a világra, úgy állott fel egész testében megremegve, meghatva s elragadtatva erre gyermeki hangra s jelenségre s csak állt és bámult könnyekbe olvadt szemmel, mint egy boreális napkelte káprázata előtt, valami emberfölötti megdicsőülésben, magárahagyottan, tündöklő egyedülvalóságában, közel Istenhez, elgyönyörködve! Fölborzolt hajának ezüstfonál koronája valahogy önmagától még jobban fölborzolódott s szinte szálanként ágaskodva s kijegecesedve, mint egy havasi hegycsúcs kristály szilánk tiarája emelkedett még magasabbra még kuszáltabban s drámaibban a fején, ugyanakkor, ahogy csak állt és bámult me révén s megrendülve, benső elragadtatása hirtelen, minden gyönyöre és álma és szerelme, átcsapott a szivéből, koncentráltan, a két karja hosszába s mintha egy villanyáram járna át magas feszültségével, úgy rázta a két karját kinyújtva maga elé, a két titán kezét a hosszú újakkal félütéses reszketegségben egy képzeletbeli klaviatúra élet-halál végtelenjén. S már rohant is vissza a nagyterembe, már odarogyott a zongora elé s eljátszta egyedül a sötétben és fényben, a saját szerzeményű Phantasia furiosát. Meghalt Lansbury, a kiengesztelődés nagykövete vette át. A Labour Party blackpooli kongreszszusa 1927-ben mégis a párt elnökévé választotta meg. MacDonald pedig 1929-ben, amikor megalakította második kormányát, a munkásügyek első megbízottjának hívta meg. De mikor MacDonald megalakította a „nemzeti együttműködés kormányát“. Lansbury 1931 augusztusában a Henderson-csoporttal együtt, ellenzékbe ment és kilépett a kormányból. Két hónappal utóbb a Labour Party parlamenti frakciója a mandátum nélkül maradt Henderson lemondása után Lansburyt választotta meg elnökévé. De mikor pártja az Olaszország ellen elhatározott szankciók dolgában a kormány támogatására határozta el magát, Lansbury 1935 októberében lemondott a párt elnökségéről s azóta kimondottan pacifista munkásságának és törekvéseinek élt. Mint sokadmagával az Embassies of Reconciliation, magyarul „a kiengesztelődés nagykövetségei“ nevű társaságnak tagja, két évvel ezelőtt, 1938 augusztusában bejárta Közép- és Délkelet-Európa országait, Budapestre is ellátogatott s az ország államférfiainét igyekezett odahatni, hogy nemzetközi vitás ügyeiket tanácskozásokkal intézzék el s hogy gazdasági kérdések megvizsgálásával hárítsák el a háború fenyegető veszedelmét. Budapesten érdemének megfelelő elismeréssel fogadták, Magyarország kormányzója is kihallgatáson London, május 7. (Reuter) George Lansbury, a munkáspárt vezére kedden este meghalt. (MTI) Nyolcvanéves volt George Lansbury s harmincöt évig fontos, majd vezető szerepet játszott a brit munkáspártban. Születésre suffolki ember volt s nem szólva arról, hogy rövid ideig gyarmatosként Ausztráliában, Queenslandben élt, megszakítás nélkül London Eastendjén lakott mint épületfakereskedő. Mégis legalább annyit foglalkozott a politikával, mint az üzlettel. Éppen harminc évvel ezelőtt választották meg először képviselőnek a munkáspárt programmjával, aztán kimaradt az alsóházból 1922-ig, de közben 1913-ban egy politikai beszéde miatt bebörtönözték. A fogságban éhségsztrájkot kezdett, úgy aztán kiszabadult. Sok szó esett annakidején szovjetoroszországi utazásáról, melyre 1926-ban vállalkozott, s arról, hogy amikor onnan visszatért, nagyon rózsás színnel festette az ottani állapotokat. Aminek később azzal adta meg az árát, hogy vissza kellett lépnie maga alapította lapjának, a Daily Ibrald-nak lapvezéri állásától, mert kitűnt, hogy e vállalatát orosz pénz támogatja. A kort akkor a munkáspárt t fogadta* A t. Ház ülése A képviselőház ülését tíz órakor nyitotta meg Szinyei Merse Jenő elnök. Bejelentette, hogy Serényi Miklós gróf (nyilas) indítványt jegyzett be a nemzet fajtisztaságának megőrzéséről. A Ház ezután vita nélkül megszaazta Kölcsey István indítványát a nyolcórás ülésekről. Hóman Bálint kultuszminiszter beterjesztette az iskolázási kötelezettségről és a nyolcosztályú népiskoláról szóló javaslatot, amelyet az illetékes bizottságokhoz utaltak. Az adóreform vitáéhoz először Bertalan Kálmán (MÉP) szólt, aki javasolta, hogy a vállalatokra és magánintézményekre is vessék ki a kultuszadót. Pintér Béla (MÉP felvidéki) a javaslatot főként a Felvidék szempontjából méltatta. Horváth Ferenc (MÉP) a többgyermekes családok részére adókedvezményeket kért. Inántsy-Zsapp Elemér (MÉP) azt hangoztatta, hogy a javaslat a kisexisztenciák számára nyújt kedvezményeket. Beniczky Elemér (MÉP) úgy találta, hogy a pénzügyminiszter beszéde után nem igen van helye további vitának. A javaslatot elfogadta ugyan, de az adóemeléseket nem helyesli. Zerinváry Szilárd (MÉP) azt kérte, hogy a hadirokkantak székházát mentesítsék a házadó alól. Több szónok nem volt, így szavazásra került sor és a Ház az adóreform-javaslatot általánosságban megszavazta. Minthogy a nyolcórás ülések tartása csak az adóreformra vonatkozott, javaslat megszavazásával ez tárgytalanná vált. Boczonádi Szabó Imre előadó (MÉP) beterjesztette a gazdasági bizottság jelentését, amely javasolja, hogy a képviselők és a választott tisztviselők illetményeit február 1-től kezdődően tíz százalékkal emeljék. A jelentés bámulat,ogy a képviselők és választott tisztviselők tiszteletdíját a képviselőház 1927 november 1-től kezdődően úgy állapította meg, hogy a képviselői tiszteletdíj negyedévenként 2190, az elnök külön tiszteletdíja negyedévi 2620, az alelnökök és a háznagy külön tiszteletdija negyedévi 27110 és a jegyzők külön tiszteletdíja negyedévi 990 pengő. Azóta azonban a képviselőház a képviselők és választott tisztviselők tiszteletdíját két ízben csökkentette, mégpedig 1911. november 1-től 15 százalékkal, majd ezt a járandóságot 1932 augusztus 1 -től kezdődőleg a képviselőknél további 6 százalékkal, a választott tisztviselőknél pedig 5 százalékkal. A gazdasági bizottság jelentése rámutat arra, hogy ma a képviselőség egyáltalán nem tekinthető „nobile officium“-nak, amelyre csak tehetős emberek vállalkozhatnak. Éppen ezért ■ a bizottság arra az álláspontra helyezkedett, hogy most a tiszteletdíjak 1927. évi alapjárandóságainak tíz százalékkal való felemelését javasolja. Ezek szerint tehát február 1 -től kezdődőleg, vagyis visszamenően a képviselői liszteletdíj negyedévenként 1909 pengő, az elnöki külön liszteletdíj negyedévenként 5010 pengő, az alelnökük és a háznagy negyedévi külön tiszteletdija 2505 pengő, a jegyzői külön tiszteletdíj negyedévi 575 pengő lesz. Közl-Horváth József (ker. párt) kijelentette, hogy a képviselői illetmények felemelését helyteleníti és ezért a kereszténypártból kilép. A Ház többsége a javaslatot megszavazta. Ezután vita nélkül elfogadtak több jelentést és néhány kisebb javaslatot részleteiben is megszavaztak. Tóth András és Zerinváry Szilárd mentelmi ügyeket ismertettek. Kovarcz Emil mentelmi ügyénél Studinszky László (nyilas) szólalt fel, a többség azonban Kovarcz mentelmi jogát felfüggesztette. Az elnök javaslatára a Ház kimondta, hogy legközelebbi ülését május 21-én, kedden délben tizenkét órakor tartja, napirenden a további teendők iránti intézkedésekkel. fővárosi hírek KÖZEL 40 MILLIÓ PENGŐVEL többet vett be, illetve ennyit takarított meg az idén a főváros. Szendy polgármester most azt javasolja, hogy ebből az összegből a XI., Hamzsabégi-út csatornázására 800.000, a belvárosi plébániára építendő két emeletre 50.000, az új külső ferencvárosi plébánia megépítésére 100.000, Husztis Kőrösmező kulturális és közegészségügyi hiányainak pótlására 10.000, a X., Tomcsányi-— Pongrácz-úti kislakásos telepen létesítendő 420 személyes mozira 75.000, a Szent István-kórházbeli szülő- és nőbetegosztály megépítésére 360.000 és a hóeltakarításnál mutatkozó többletkiadásra 2,2 millió pengőt fordítsanak. ♦ BOROS LÁSZLÓ dr. fővárosi bizottsági tag Paksból április 24-én levelet intézett Karaiáty Jenő dr. főpolgármesterhez és bejelentette, hogy távolléte miatt lemond bizottsági tagságáról. MÁJUS 15-ÉRE hívta össze a főpolgármester a főváros legközelebbi közgyűlését. * A KÖZEGÉSZSÉGÜGYI BIZOTTSÁG keddi ülésén Salamon Géza dr. tanácsnok bejelentette, hogy a kórházi ágyhiányra való tekintettel a főváros kérni fogja a kormányt, építsen szülőtszeli kórházat. Csilléry András dr. kifogásolta, hogy a belügyminiszter nem járult hozzá a kórházi főorvosoknak magasabb fizetési osztályba való besorozásához. Két új gyógyszertár-kérelmet elutasítottak. A Horthy Miklós-kórházban fizikoterápiás osztályt létesítenek. Potlacsek Elemér dr. azt kívánta, hogy az új osztály vezetésével főorvost bízzanak meg. Haberern professzor hagyatékából 25 miligramm rádiumot vásárol meg a főváros. Potlacsek Elemér dr. javasolta, hogy ezt a rádiumot ne az Eötvös Lóránd-kórházban használják fel, amely már el van látva megfelelő mennyiségű rádiummal, hanem másutt. Pollacsek dr. ezután arról beszélt, hogy a kórházi betegek részére nem elegendő a cukorfejadag. Különösen kevés ez a szívbetegeknek. A főváros vezetősége tegyen lépéseket a kórházi betegek cukorfejadagjának emelése érdekében. Salamon tanácsnok ezt megígérte.