Ujság, 1941. május (18. évfolyam, 98-123. szám)
1941-05-13 / 108. szám
ÍJEDD, 1941 MÁJUS 18 ÚJSÁG Autógumijait megvédjük PROTEGOM konzerválószerrel AA A \yautógumijavító, \*\r\ Y Protegom service VI, Jókai-tér 3, Tel. 121-334,113-808 Elhozatjuk, visszaszállítjuk Lefolyt a Tálasaidő a pesti Izraelita hitközségben. A pesti izraelita hiitközség képviselőtestületének ujjáalakítása céljából vasárnap tartották meg a választásokat, amelyeken két párt indult. A hitközség tagjainak túlnyomó többsége a Stein Samu elnök és Boda Ernő dr. vezetése alatt álló hitfeösségi pártba tömörült, míg szemben a vezetőséggel független hitközségi párt néven ellenzéki csoport alakult. A szavazásban közel hétezren vettek részt, többen, mint bármikor a hitközség fennálása óta. A Stern Samu és Bodó Ernő vezetése alatt álló pártra 88 százalék, 5636 szavazat esett a leadott szavazatokból. A szavazás eredményeképpen a hitközség eddigi vezetősége a listájára felvett 800 képviselőtestületi taggal került újra az élre. Az újonnan megválasztott képviselőtestület már a jövő héten megalakul és a maga kebeléből választja meg az elnökséget és az elöljáróságot, amely további öt éven át vezetni fogja a hitközséget. — Százéves Önképzőkör: A budapesti evangélikus gimnázium önképzőköre szombaton ünnepelte fennállásának százéves fordulóját a régi híres középiskolának fasori otthonában Arany János nevét viseli a jubiláló önképzőkör. Ünnepét vitéz Réz Henrik tanárelnök nyitotta meg a a jubileumi élt műsorán A gimnáziumi énekkar Bach-kórusa után Weinbrenner Rezső, Szelényi Ödön, Heckenast Gusztáv és Alki Béla szerepeltek, a zárószót pedig Tróch István dr. gimnáziumi igazgató mondotta. Megemlékezés történt az ünnepen arról is, hogy ebben az önképzőkörben mindig otthonra talált a felekezeti megértés. Például fel van jegyezve történetében, hogy 1845-ben fehér György kanonok ment előadást tartani az evangélikus diákok közé. Konkrétútból kifolyóan a* laékei alsóbb hatóságok előtt kétség merült fel afelől, hogy a kizárólag fagylaltkészítő mesteri iparigazolvánnyal rendelkező iparosok fagylaltszalonjukat vasárnap és Szent István napján nyitva tarthatják*«. A kereskedelemügyi miniszter most döntött ebben a kérdésben és egy korábbi rendeletére hivatkozik, amely szerint azok az üzleteik, amelyekben a cukrászipar üzletkörébe eső termékek közül csupán fagylaltot árusítanak, ellenben a cukrászipar üzletkörébe tartozó egyéb készítmények forgalomba hozataláig nincsenek berendezve, cukrászdáknak nem tekinthetők. Az ilyen üzleteket nyílt árusítási üzleteknek kell tekinteni és ehhez képest azokat köznapokra, mint vasárnapokon és Szent István napján nem a cukrászdák nyitvatartására megállapított idő alatt, nakem Ugyanúgy, mint a cukorkakereskedéseket, csupán az élelmiszerüzletek nyitvatartására megállapított idő alatt Szabad nyitva tartani. a NyHasbűnügyek a Kúria előtt. Sági József kisoroszi fuvaros a múlt év tavaszán Szálasit dicsőítő röpcédulákat osztogatott, ami miatt a törvényszék kétheti fogházra ítélte el. A Kúria jogerőre emelte az ítéletet. — Adorján László magánhivatalnok 1939 szeptemberében egy Vilvóban izgató kijelentéseket tett, amiért a törvényszék egyhónapi fogházra itéte. A Kúria az ítéletet jóváhagyta. — Ifj. Kánya Péter törökszentmiklósi napszámost, aki a falujabeli ifjúságot felizgatta, hogy ne teljesítsék törvényes kötelezettségüket, nyolcnapi fogházra ítélte a törvényszék. A Kúra ezt a büntetést kéthónapi fogházra emelte fel FERENC JÓZSEF KELI RÜVIZ . •' ■ .ti.'.- A német könyvnap Lipcséből jelentik, hogy a német könyvkereskedők második háborús lipcsei könyvnapján, amelyet vasárnap tartottak meg, közölték, hogy Lipcse városnak a könyvnappal kapcsolatban kitűzött költöd fiát, és részben Hans Johnnak, a birodalmi hőkamara elnökének ítélték oda. A vasárnapi ünnepségek során Baldur von Schirach birodalmi vezető mondott beszédet a német kultúra jelentőségéről. A Fegyházra ítélt ügyvéd. CzelláthÁrpád dk volt budapesti gyakorlóügyvéd múlt év őszén maga jelentkezett a rendőrségen és kérte letartóztatását, mert több ügyfelét megkárosította. Kiderült, hogy egy ingatlan adásvételi ügylet során az Ügyvéd egyik kliensét 19.900, másik ügyfelét 800 pengővel megkárosította. A törvényszék két és félévi fegyházra ítélte, amit az ítélőtábla hétfőn kétévi fegyházra mérsékelt. Az ítélet nem jogerős. TÜKÖtOBI Takarék Írónők, Javítások NINFRVA PAPÍRHÁz 11 I Ej St S fi ANDRÁSSÍ-UÍ 3. — Újabb Bt kártyást helyeztek rendőri felügyelet alá. A kártyaalViUÍg felgöngyölítése során a rendőrség razziát tartott a Műcsarnok-kávéházban és huszonnyolc foglalkozásnélkülit állított elő. Közülük tizenkettőt internáltak. Most újabb öt előállított foglalkozás hélseüli ügyét tárgyalták és a fogház- és toloncügyosztály Valatilenynyiüket rendőri felügyelet alá helyezte. — Közlekedési balesetek. Vasárnap a Nagykörút és a Podmaniczky Utca sarkán egy tűzoltóautó nekiszaladt egy nyilvános telefonfülkének, majd a forgalmat szabályozó villamos jelzőkészüléknek. A szerencsétlenségnél súlyos sérüléseket szenvedett Berkes Pál 31 éves, Argita József 50 éves és Csáki Jenő 29 éves tűzoltó. Az eset egyik szemtanúja, Tóth Gabriella tisztviselőnő idegrohamot kapott, őt is a mentők részesítették elsősegélyben. Vasárnap hajnalban a Barosstéren egy szolgálati villamoskocsi elütötte Terebessy Ferenc dr. 44 éves tanárt. A mentők súlyos sérülésekkel vitték a Rókus kórházba. 3*Gamólód, barátod, védelmeződ az ujságíró, akire szomorú öregség vár. Küldd el adományodat az Újságírók Nyugdíjintézetének (Budapest, VI. Andrássy út tól) a LM75. számú csekklapon vagy postautalványon. — Huszonötéves egyetemi tanári Jubileum. Papp Károly dr. egyetemi nyilvános rendes tanár, a Szent István Akadémia főtitkára 25 esztendeje professzora a kir. magy. Pázmány Pátér tudományegyetemen a földtannak. A jubileum alkalmából volt tanítványai meleg ünneplésben részesítették. Az ünnepségen elsőnek a volt tanítványok közül Lóczy Lajos szólalt fel és méltányolta az ünnepelt tanári és tudományos munkásságát. Majd átnyújtotta a volt tanítványok nevében azt a művészi plakettet, amelyet az ünnepeltről készítettek. Ezután Sorba üdvözölték Papp professzort az egyetem tanácsa nevében Downanovszky Sándor prorektor, a bölcsészeti kar nevében Gerevich Tibor dékán, a Szent István Akadémia részéről Pataky Arnold prelátus, a másodelnök, a Szent István Akadémia természettudományi osztálya képviseletében Wodetzky József egyetemi tanár, osztályelnök. Ezután következtek Papp Simon a Magyarhoni Földtani Társulat, Zimmermann Ferenc a kir. magyar Természettudományi Társulat, Réthly Antal a Magyar Földrajzi Társaság, Wieser Vilmos az Orsz. Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület, Horusitzky Ferenc volt tanársegéd a régebbi munkatársak nevében. Végül a mostani hallgatóság részéről Pintér Margit egyetemi hallgató fehér virágcsokrot nyújtott át forrná® beszéd keretében az ünnepeltnek. A bélyegvásárlás " 1 — Az ügyvédi nyugdíjintézet közgyűlése. Az Országos Ügyvédi Gyám- és Nyugdíjintézet vasárnap tartotta évi rendes közgyűlését Pap József dr felsőházi tag elnöklete mellett. A közgyűlésen az igazságügyminiszter képviseletében Ghiczy Dénes dr. államtitkár jelent meg. Az elnök meleg szavakkal üdvözölte a hazatért országrészek ügyvédeit, majd a közgyűlés hódolattal ünnepelte a kormányzó urat és hátával köszöntötte a honvédséget, valamint a kormányt a Délvidék visszatérése alkalmából. Bittner Béla dr. titkár felszólalása után a közgyűlés egyhangúlag elfogadta az évi jelentést és költségvetést, amely szerint az elmúlt évben közel egymillió pengőt fordítottak az özvegyek, árvák, rokkant ügyvédek ellátására és segélyezésére. Végül pénztárossá Berdin Kálmán dr.-t választották meg és Szegő Ferenc dr. ügyész előterjesztésében letárgyalták a közgyűléshez benyújtott fellebbezéseket.— Elpusztult svéd valamesutt. Stockholmból jelentik, hogy a faluni villamosmű hatalmas tűz következtében szombat este elpusztult. Az egész város sötétségbe borult. Félbe kellett szakítani valamennyi mozielőadást és nyilvános mulatságot. A villamosmű oltási munkálataiba a katonaságot is bevonták. Remélik, hogy hamarosan gondoskodni tudnak szükségvilágításról. Elfogtak egy szélhámost. Hétfőn a Hitelbank egyik igazgatóhelyettesét felhívta telefonon egy férfi, aki mint egy ismert miniszteri tanácsos jelentkezett s azt kérte, hogy utaljon ki 25 pengő segélyt az Auguszta-telepi szegénysoréűt gyermekek számára. Később a telefonáló megjelent a Hitelbankban, ahol „Baraktelepi Szegénysorsú gyermekek javára 1941 * bélyegzővel ellátott nyugtafüzetből kitépett nyugtával akarta igazolni a 25 pengő átvételét. A jelentkezőt, aki azonos volt a telefonálóval, detektívnek adták át. Kiderült, hogy Tichy Rezső a neve, 47 éves ügynök, aki eddig már hatszor volt büntetve. — Törs Tibor egy nőegylet jótéteményeiről. A Zeneművészeti Főiskolán jótékony ünnepet rendezett a Deák téti Evangélikus Nőegylet, melyet Frajtay Sándor dr. püspök felesége alapított meg hét évvel ezelőtt s vezet most is A bevezetőt Tors Tibor, a képviselőhöz alelnöke mondotta. Felvázolta, hogy A nőegylet nemes munkásságának milyen széles területe tart, szegényházat tart fent, ruházza a ruhátlanokat, tanulmányi segélyeket nyújt, kezdőknek kölcsönöket ad, az erdélyi ínségeseknek és árvízkárosultaknak kenyeret, rubát küld. A hangversenynek fényes sikere volt. Műsorán Szalay Eszter, Dolbén Klára, Pethes Sándor, Szétsikly Irén, Orbán Sándor, Sárközi Gyula és cigányzenekara és Dimkó Aladár szerepeltek. A hangverseny bevétele a nőegylet áldásos munkáját egy esztendőre ismét biztosítja. — Házasság: Hanák Vera és Halász László gépészmérnök házasságot kötöttek. (Minden külön értesítés helyett.) Eldógen Adél és Sándor M. Károly reklámgrafikai tervező jegyesek. — A délvidéki egyetemi hallgatók beiratkozása. A vallás- és közoktatásügyi miniszter a visszatért délvidéki területekről Származó volt jugoszláviai egyetemi és főiskolai hallgatókkal közli: mindazok a hallgatók, akik hazai egyetemre, illetőleg főiskolára óhajtanak iratkozni, feltéve, hogy nem esnek az 1939:IV. t.-c. hatálya alá, akadálytalanul beiratkozhatnak. Torlódások elkerülése végett ajánlatos, hogy a volt jugoszláviai joghallgatók a pécsi m. kir. Erzsébet Tudományegyetem jog- és államtudományi karára, a Volt jugoszláviai orvostanhallgatók, továbbá bölcsészettanhallgatók (a természettudományi kari hallgatók is) és a gyógyszerésztanhallgatók a szegedi m. kir. Horthy Miklós- tudományegyetem szóba jövő karaira iratkozzanak be. Minden más kari hallgató (mérnöki karok, állatorvos, bánya-, erdőmérnök stb.) Budapesten, illetőleg Sopronban iratkozzék be. A vasúti félárujegy váltására jogosító igazolványok Andrássy Imre gyógyszerészhallgatótól igényelhetők Szabadkán. Az átiratkozásnak legkésőbb május 17-ig kell megtörténni. 18627041 Javon a Vörösmarty-utcai robbanás sebesültjeinek állapota A Vörösmarty-utcai robbanás sebesültjeinek állapota hétfőre, mint a kórházból értesültünk, jobbrafordult. A kórházba szállított negyven sérült közül már csak huszonkettőt ápolnak a Magdolna és Rókus kórházban. A robbanás két halálos áldozatának, Parády Ferenc szerelőnek és Pikárd Géza kovácsnak holttestét felboncolják, hogy a halál közvetlen okát megállapítsák. A rendőrségen Juhász József dr rendőrkapitány folytatja a nyomozást a felelősség kérdésének tisztázására. A szakértők eddigi megállapításai szerint Pikárd és Parády a hegesztési munka közben két egyenként mintegy egy méter húsz centiméter magas acéltartályból oxigént és dissusgázt vegyített. A megállapítások szerint ezekkel az oxigén és dissusgázzal lekötött palackokkal eddig sem a töltőállomásokét, ám a szállítás közben soha nem történt szerencsétlenség. A nyomozás feladata most már az, hogy megállapítsa, hogy a robbanás kezelési hiba következtében történt-e, vagy pedig a dissusgáznak és oxigénnek keveredésénél előállhat-e olyan gázkeveredés, amely robbanó vegyületet alkot. *9 ROTSCHILD KLÁRA "TM“ ma, keddtái tatája nyárt bí IV., Deák-tér 2. MUM^colfekcióJájtok, fatinutatájdt BBBB3B9BSBBB vevőközönségének — A Nőiruhakészítők Országos Szövetségének közgyűlése. Most tartotta huszonharmadik évi rendes közgyűlését a Nőiruhakészítők Országos Szövetsége báró Katg Györgyné elnökletével. A közgyűlésen elpanaszolták a nőiruhákhoz szükséges hozzávalók beszerzésének nehézségeit. Elhatározták, hogy a hozzávalók igazságos elosztása végett felterjesztést intéznek az illetékes miniszterekhez. A szegedi nőiszabók egyesületének elnöke Szóvátette, hogy Szegeden kihalóban van a nőiszabóság férfiága, mert tíz év óta egyetlen fiútanoncot sem szerződtettek a női szabóiparban. Az évi jelentés és a zárszámadások elfogadása után a közgyűlés egyhangúlag hieg választotta ügyvezető társelnökké Nágay Bélát, alelnökké pedig Kiss Kálmánt. Nyugdíjas tisztviselő, aki hivatásosan foglalkozik valutavisszaélések kiderítésével. Nem mindennapi ügyben hozott ítéletet a törvényszék. Förster Aurél dr. szegedi egyetemi tanár évek előtt egy amerikai állampolgárnak tulajdonában volt Damjanich-utcai bérházat vásárolt meg, amikor Srezséry Bolemann Árpádtól, a Fonciére Biztosító Társaság volt tisztviselőjétől levelet kapott, amelyben megkérdezte, hogy a házvásárlásnál a kincstár nem szenvedett-e kárt az illetékek lefizetése folytán s az idegen fizetési eszközök bejelentése körül nem történt-e mulasztás. Az egyetemi tanár A szokatlan tartalmú levelet ügyvédjének adta át, aki közölte Bolemannal, hogy az adásvételi ügylet a fennálló szabályok szigorú szemmel tartásával történt meg. Ez a levél azonban nem elégítette ki Dezséry Bolemann Árpádot Magánnyomozást indított a házvétel ügyében és azután a valutaügyészségen feljelentést tett a tanár ellen. A feljelentés nyomán a vizsgálat megindult, de a valutaügyészség bűncselekmény hiányában megszüntette az eljárást. Ezután Förster professzor hatóság előtti rágalmazás címén feljelentést tett Dezséry Bolemand Árpád ellen, aki a járásbíróságon jóhiszeműségével védekezett. Előadta, hogy hivatásszerűen foglalkozik a budapesti ingatlanforgalmi ügyek ellenőrzésével, mert 80 pengős nyugdíjából képtelen megélni s jövedelmét a feljelentőknek járó törvényes jutalmakkal igyekszik gyarapítani. Az elmúlt négy év alatt sikerült is négyezer pengőt ily módon kéresnie. A büntető járásbíróság Bolemamit felmentette, a törvényszék azonban, melyhez az ügy fellebbezés folytán került, bűnösnek mondta ki és 100 pengő pénzbüntetésre ítélte. — Betörések. "Vasárnapra virradó éjjel betörők jártak Dénes Rezső dr. ügyvéd Pusztaszeri ut 48. szám alatt levő lakásában és onnan 700 pengő értékű ruhaneműt vittek el. — Ugyancsak betörtek Torma Istvánná, egy őrnagy Özvegyének Gyarmat Utca 48. szám alatt lévő lakásába, ahonnan 800 pengő értékű holmit vittek el. — Jenes Gyula ötször büntetett 23 éves bognársegéd Csepelért két betörést követett el, majd Pestújhelyen tört be, de rajtavesztett és elfogták 1500 pengő értékű holmit lopott a betörés során. Előzetes letartóztatásba helyezték. A Jó GAféstASSZONYNAK TUDNIA KELL, hogy a hétfői piacon az élelmiszerárakban lényeges változás nem volt. Azonnali felhasználásra alkalmas a sorpadt tojás is, mely17 ép tojásnál jóval olcsóbb, kilónként 2 pengőért árusítják. — Az esztergomi kofahajó közlekedése. A MFTR közhírré teszi, hogy Budapest—Esztergom között az úgynevezett kofahajó, mely naponként Budapestről 11 órakor, Esztergomból vissza 18 órakor indul, május 15-től, csütörtöktől kezdve közlekedni fog. A mohácsi és paksi hajó Harta állomást egyelőre nem érinti. — Lezuhant a viaduktról. Székesfehérvárról jelentik. A budapest— hegyeshalmi vasúti vonal biatorbágyi viaduktjának javítási munkálatainál Szekeres János szerető a viadukt felső peremén dolgozott. Megszédült és 25 méter magasból a mélységbe zuhant. A mentők már nem tudtak segíteni rajta, a helyszínen meghalt. — Fecsegő-razzia, harminc előállítással. A főkapitányság dletektívjei vasárnap este razziát tartottak a fővárosban, végigjárták a kávéházakat és éttermeket, kutatva olyanok után, akik fecsegésükkel igyekeznek pánikot kelteni. A razzia során 30 embert állítottak elő a főkapitányság toloncügyi osztályára, ahol megindult ellenük a közigazgatási eljárás. A szerbiai hadjárat során német fogságba került bácskai magyarok A szerbiai hadjárat során német fogságba került bácskai, bánáti, barányai, muravidéki, szerémségi, szlavóniai, szlovéniai és szerbiai magyar származású katonák egy névsorát adták le az egyik magyar állomáson. A hozzátartozók, megnyugtatására az alábbiakban közöljük e csoport tagjainak névsorát: Dulity István (Újvidék), Iván Péter (Újvidék), Pörge András (Újvidék), Ökrész István (Újvidék), Ihász Sándor (Újvidék), Bakos Lajos (Ada), Mihalek Béla (Ada), Sterbik Péter (Ada), Apró Károly (Ada), Szebelédig Lajos (Ada), Ringvald Zoltán (Vinkovpé), Bálint István (Horgos), Batyányi Lajos (Maradék), Bartók Gábor (Hrkovci), Magocs István (Hrkovci), Sipos Antal (Hrkovci), Nagy Mátyás (Hrkovci), Pravda István (Erdővég), Hanckó József (Erdővég), Ilés Mihály (Erdővég), Teleki Antal (Szerémségi Mitrovica), Varga András (Szerémségi Mitrovica), Ifjú Mihály (Szerémségi Mitrovica), Hajdú András (Szerémségi Mitrovica), Balaton Sándor (Szerémségi Mitrovica), Németh József (Schofig), Siracki Imre (Nagyfény), Bihacs Imre (Martonos), Kaszás Lajos (Piros), Balog Ferenc (Piros), Ólomi József, (Bajmok), Víg János (Olfcér), Szabó József (Mohol), Aladié András (Kurbin), Kocseár Ferenc (Vörösmart), Vancsó Károly (Vörösmart), Horváth Kátai László (Dárda), Kia Sándor (Vörösmart), Kovács József (Laskó), Gradiska János (Hercegszöllös, Erdélyi Miklós (Bizovác), Kinicsár György (Csácsimi), Olvegyi András (Tánszki-Antunovác), Markovity János (Tánszki-Arutinovác), Szentkirály József (Eszék), Kovács András (Malá-Piszodica), Szőke Mihály (Turtyistye), Ember Mihály (Nagykikinda), Szabó István (Jázova), Sebők Adolf (Domonkosfa), Zsidó Emerik (Kérkatő), Krasevecz Boján (Novo-Mjesto), Móra János (Nagybecskerek), Pavlek Péter (Újjutak), Heinrich Kálmán (Hörgőc), Ágoston László (Szabadka), Német Mihály (Szabadka), Bobics István Mihály (Szabadka), Szabó Antal (Szabadka), Kükti József (Szabadka, Mácsai Béla (Szabadka), Bajtai Rudolf (Ada), Gávrán András (Ada), Dimovics Sándor (Behta), Pálfi Lajos (Csurog), Jankovits Lajos (Verbász) Rákos Mihály (Verbász), Dudás György (Bács-Topolya), Bencsik Antal (Bács-Topoly), Palisek János (BácS-’i Topolya), Kollár Péter* (Bajza), Lyubicsana Dezső (Magyar-Kanizsa), Udorcsek Péter (Szond), Szilágyi József (Szond), Gránasz József (SZond), Gsobán Márton (Szond), Farkas István (BácS), Dobos István (Szerencse), Balázs Jozastev Péter (Versee), Vicekméz János (Versec), Jovanot Péter (Versec), Nagy Mihály (Versec), Hegedűs János (Versec), Grunk Mihály (Dimnadombó), Csiszár István (Nagy- Nezsény, Jovicsik Péter (Nagy-Nezsény), Kacsa Antal (Nagykikinda), Kocsi András (Nagykikinda), Nagy József (Nagykikinda), Budai Péter (Száján), Takács Sándor (Száján), Varga JóZsef (Tóba), Jante János (Padina), Gábor István (KevéVárá), Lsárko János (Jázova), Ilka János (Aracs), Fonya János (Belgrád), Murvai Ferenc (Vírtkovci), Kollér István (Maradék), Deák Illés (Vrbanya), Ereven Pál (Indija), Kókay Antal (Erdővég), Kis József (Mitrovica), Barna János (Eszék), Godki József (Eszék), Gyana Sándor (Eszék), Kis Ferenc (Légrád), Sánta István (Légrád), Nánási József (Dahjálakh), Kovács János (Újvidék), Szenes Ferenc (Hódegyháza), Biczók József (Hódegyháza), ifj. Piri György (Hódegyháza), Lévai János (Hódegyháza), Lévai András (Hódegyháza), Szabó István (Hódegyháza), Zsarkó János (Hódegyháza) Szemerédi Mihály (Hódegyháza), Tóth György (Csóka), Forgács Ferenc (Csóka), Madarász János (Tiszaszentmiklós), Harmat Fereti* (Törökkanizsa), Miesik Ádám (Karlová), Horvát Imre (Karlova), Visnyei István (Száján), Bazsó János (Száján), Szitás Albert (Székelykeve), Bradahol József (Székelykeve), Mér*zsák Ferenc (Székelykeve), Pap Antal (Székelykevet), Sebestyén Fábián (Székelykevó), Nagy Ferenc (Vukovár), Nagy József (Sfarém), Halger Jenő (Nagykikinda), Zsinkov András (Nagykikinda), Ádám Illés (Temerin) — Halálozás, Vitéz Fialvszky Béla dr egészségügyi tanácsos, a Hangya Szövetkezet igazgató-főorvosa, OTI rendelőintézeti főorvos, sttátus 11-én, 44 éves korában, hosszú szenvedés után elhunyt. Kiküldött hírek Előadások kedden, május 13-án: Guothfalvy Dorner Zoltán dr.: Az ipartelephely választása és az észszerüség elve. (Statisztikai társaság, Statisztikai Hivatal, Keleti Kétely Utca 7. délután *46 órakor.) A Természettudományi Társulat mikrobiológiai szakosztályának.. .ülésén Szélyes Lajos, Makara György és Hegyessy Gyula tart előadást. (Eszterházy utca 16; délután 6 óra.) Papp Gyula tanár tart előadást a Magyar Nagyothallók Országos Egyesületében. (Mária Terézia-tól 18; délután 6 órakor.) Érettségi találkon Illés Pál, Albertfalva, Rákóczi-tér 3. sz. alatti rákos félkési árcokat, á Vrilt osztálytársait, akik vele a veszprémi felsőkereskedelmi iskolában az 1930/31 évben érettségit tettek, hogy pükkösd Hétfőjén reggel 9 órakor a felsőkereskedelmi iskola épületében jelenjenek meg. iflontreuxi nárciuszünnnepről beszél. Prof. A. Víc dr. anggol nyelvű előadást tart május 13-án, kedden, este 9 órai kezdettel a Presto-espressóban, ugyanakkor a montreuxi nárciszünnepről beszél. Megtartott előadás A Magyar Irodalomtörténeti Társaság feloolvasó ülésén Rubinyi Mózes dr. bemutatta ,Pókainé tárgytörténete“ című tanulmányét. Beszámolt a kötemény keletkezése körül végzett kutatásairól és megállapította, hogy a Híres vers alapja történelmi Valóság. A tanulmány egyébként egy fejezete annak a néhai Pintér Jenővel együtt tervezett kiadványnak, amely valamennyi iskolában tanított magyar klasszikus költemények hiteles szövegét közölte volna, teljes irodalomtörténeti, esztétikai, nyelvi és didaktikai apparátussal. A hallgatóság meleg tetszésnyilvánítással fogadta az értékes előadást, amelyért Alszeghy Zsolt dr. egyetemi tanár, elnök időndom köszönetét.