Ujság, 1942. szeptember (18. évfolyam, 198-222. szám)
1942-09-01 / 198. szám
Nagyfáinknak nevét használni nem szabad. A név: Ignzándi víz! Örökké nagy marad Megrendelhető: Schmidthauer Lajos forrástulajdonosnál, Komáromban A keleti hadszíntér Német hadijelentés Berlin, augusztus 31. A Führer főhadiszállásáról jelentik a Német Távirati Irodának. A véderő főparancsnoksága közli: A Kubán alsó folyásától délre a német és román csapatok folytatódó támadásokban visszavetették az ellenséget a Fekete-tenger partja irányába. A légvédelmi tüzérség elsüllyesztett egy szovjet ágyúnaszádot. Sztálingrádtól délre a német csapatok áttörték az ellenséges állásokat, nagy bolsevista erőket szétvertek és 28 kilométerrel délre állanak Sztálingrád előtt. A légierő Sztálingrád ellen intézett éjszakai támadásai nagykiterjedésű tüzeket okoztak. Ezenkívül hatásosan harcolt a légierő az ellenségnek a Volgától keletre lévő vasúti célpontjai és repülőterei ellen. Rzsevnél az ellenség nagy gyalogos és páncélos erők bevetésével többhelyen folytatta támadásait. Kemény harcokban 48 páncélost megsemmisítettünk. A 48 megsemmisített páncélos közül 38-at egy rohamlövegkülönítmény egymaga semmisített meg. A Ladoga-tótól délre meghiúsultak a szovjet újabb támadásai. Olasz gyorsnaszádok augusztus 15-re virradó éjszaka a Ladoga-tavon elsüllyesztettek egy szovjet ágyúnaszádot és egy ellenséges kereskedelmi hajót. Gollob őrnagy, egy vadászezred ezredparancsnoka augusztus 29-én a 150. légi győzelmét aratta a keleti arcvonalon. (MTI) Finn hadijelentés Helsinki, augusztus 31. (Német Távirati Iroda.) A finn hadijelentés többek között a következőket közli: A Karéliai- és az Annusi-földszoroson általában nyugalom volt. A keleti arcvonalon a harci tevékenység valamivel élénkebb volt. A déli szakaszon két saját támaszpontunk ellen kisebb ellenséges osztagok támadásokat intéztek, a támadásokat visszavertük és az ellenséges harci járőröket, akik több ponton állásaink ellen előrenyomultak, megsemmisítettük vagy elkergettük. Vadászaink a Ladoga-tó felett egy számbelileg túlerőben levő ellenséges alakulat ellen légi csatát votak s két 1/16. mintájú repülőgépet lelőttek. Ugyanezen a vidéken az egyik támaszpontunkra visszatérő vadászunk egy ellenséges kötelék húsz repülőgépéből egy további, hasonló mintájú gépet kilőtt. A hétfőre virradó éjszaka légi erőnk nagy erőkkel támadást intézett egy ellenséges támaszpont ellen. Egy repülőgéptáborra és egy legénységi szállásra nagykaliberű gyújtó- és repeszhatású bombákat szórtunk. A célpontokban kiterjedt tüzeket figyeltünk meg, amelyek még 60 kilométeres távolságból is láthatók voltak. (MTI) A japánok ismét bombázták Port Darwint Bangkok, augusztus 31. (Stefan) Az ausztráliai főhadiszállás jelenti, hogy a japán légierő a hétfőre virradó éjszaka két ízben bombázta Port Darwint. (MTI) öt halálos áldozata van Helsinki bombázásának Stockholm, aug. 31. (Bud. Tud.) a Helsinki ellen intézett bombatámadásban hatvan szovjet bombavető és vadászgép vett részt. Ez a szombatra virradó éjszaka végrehajtott légi támadás volt a legsúlyosabb, amit eddig a finn főváros átélt. A támadás következtében több helyen tűz ütött ki, azonban ezeket sikerült eloltani, öt ember meghalt, húsz megsebesült. rt. A nyugati háború Német hadijelentés Harci repülőgépeink éjjel-nappal bombázták gyújtó- és robbanóbombáikkal Kelet-Anglia és Midland katonai berendezéseit. (MTI) Szovjet bombázók Németország fölött Berlin, augusztus 31. (Német Távirati Iroda) Katonai részről közük: Szovjet bombázók a vasárnapra virradó éjszaka átrepültek Kelet- és Észak-Németország fölött. Tervszerűtlen és szétszórtan ledobott robbanó- és gyújtóbombáik jelentéktelen károkat okoztak csak. Néhány ellenséges repülőgép elérte Nagy-Berlint. Jólirányzott légvédelmi tűzzel már a záróövezet előtt nagy magasságba kényszerítették őket és így csak szórványosan dobtak le célzás nélkül robbanó- és gyújtóbombákat a város külső területeire. A keletkezett kár csekély. (MTI) Angol légi támadás Franciaországban Vichy, augusztus 31. (NST) Az utóbbi időben brit repülőgépek több ízben támadást hajtottak végre a megnegszállott Franciaország területén közlekedő személyvonatok ellen. A vichy-i kormány a támadások miatt tiltakozó jegyzéket intézett az angol kormányhoz. Legutóbb Loire mellett támadtak meg a brit repülőgépek egy személyvonatot. Ez alkalommal huszonhat utas életét vesztette, ötvenhat pedig súlyosan megsebesült. A vonat utasainak nagy része polgári személy volt. Augusztus 21-től 26-ig a francia államvasutak személyzete a brit repülőtámadások következtében tizenhét halottat és 56 sebesültet vesztett. III. Közel- és Távol-Kelet Olasz hadijelentés Róma, augusztus 31. (Stefani.) Az olasz fegyveres erők főhadiszállásának 826. számú közleménye: Az egyiptomi arcvonalon meghiúsultak az ellenséges járőrök zajtantási kísérletei. Ezen az arcvonalon élénk légi tevékenység volt. Vadászgépeink légi harcban lelőttek kat repülőgépet s több gépet hatásosan géppuskáztak számbeli fölényben levő ellenséges alakulatokkal vívott harcokban. A kereskedelmi hajóink ellen intézett támadások során olasz vadászgépek a Földközi-tengeren négy ellenséges repülőgépet megsemmisítettek, egyik hadihajónk légvédelmi ütegei két gépet pusztítottak el, német repülők pedig még két ellenséges repülőgépet semmisítettek meg. Egy gőzös könnyebben megrongálódott. Két repülőgépünk nem tért vissza vállalkozásáról. (MTI) Ostromállapot Iránban Teherán, augusztus 31. (Bud. Tud.) Az iráni kormány az egész ország területére elrendeli az ostromállapotot, hogy a szövetségeseknek lehetővé tegye a veszélyes helyzetre való tekintettel az ország katonai megszervezését. Heves dzsungelcsata dúl Új-Guineán Amsterdam, augusztus 31. (Német Távirati Iroda.) Mint a brit hírszolgálat jelenti a szövetséges főhadiszállásról, az ottani hivatalos szószóló kijelentette, hogy szombaton este japán hadihajók futottak be a Milne-übülbe. A szóvivő a továbbiakban kiszállt, fennáll annak lehetősége, hogy a Mane-öbölben további japán partraszállások lesznek abban az esetben, ha az időjárás nem lesz kedvezőbb. Egyébként attól kell tartani, hogy a katonai helyzet rosszabbodni fog ezen a területen. Hozzátette még, hogy a japánok Lao és Balumoa területén kezükbe ragadták a kezdeményezést a szövetségesek előretolt állásai ellen vívott harcokban és az egész vonalon támadásba mentek át. A brit hírszolgálat egy másik jelentése szerint Ú Új-Guinea délkeleti részén, a Milne-fibölnél, négy nap óta heves dzsungelcsata dühöng. Az ausztráliai szárazföldi csapatok és a japánok között folyó harc hevessége egyre fokozódik. A japánok legjobb dzsungelharcosaikat vetették küzdelembe. (MTI) Ausztrália legválságosabb órái London, augusztus 31. (NST) Melbourreból ideérkezett jelentések szerint Forde ausztráliai hadügyminiszter hosszabb beszédet mondott, melyben foglalkozott az Ausztráliát fenyegető veszéllyel. Forde hadügyminiszter rámutatott arra, hogy Ausztrália ezidőszerint éli át a háború legválságosaab óráit. Teljesen téves az a hiedelem, hogy a szövetségesek nem veszthetik el a háborút. Még mindig számolni kell azzal, hogy az ausztráliaiak saját földjükön is megkapják a tűzkeresztséget. Éppen ennek elhárítására elengedhetetlenül szükséges, hogy a lakosság a jövőben is súlyos áldozatokat hozzon. ÚJSÁG KEDD, 1942 SZEPTEMBER 1 Dr. B.-né KRAUSZ HILDA okl. nyelvmester Magyar Zsidó Leányinternátusok Leánynevelő XIV., Hermina ut 3. Városliget. Tel.: 496-313. Gondos tanulmányi ellenőrzés, nyelvek, xeno Az Abonyi-utcai zsidó gimnázium és ipariskola közelében. A japánok visszavertek egy partraszállási kísérletet Tokió, augusztus 31. (Stefani.) Mini Rabaulból jelentik, egy ausztráliai különítmény, amely buvárnaszádon érkezett Új-Anglia partjaihoz, az éjszaka leple alatt partraszállási kísérletet tett, hogy meglepje a japán helyőrséget. A búvárnaszádot a japánok elsüllyesztették és a különítményt foglyul ejtették. (MTI) Az indiai zavargások Bombay, augusztus 31. (Bud. Tud.) Bombayban újabb letartóztatásokat hajtottak végre, mert egyesek megkísérelték, hogy az utcán gyűlést tartsanak. Vidéken történt összetűzések során a rendőrség kilenc embert agyonlőtt. A bombay-i kormány közölte a diákokkal, hogy amennyiben a diákok elfogadható indok nélkül távolmaradnak az előadásokról, akkor szeptember 1-én törlik nevüket a hallgatók névsorából. Remélik, hogy ezzel a rendszabállyal nagyban hozzájárulnak a nyugalom fenntartásához. Az indiai kormány a polgári engedetlenségi mozgalommal kapcsolatban visszavonta a sajtókorlátozó rendelkezéseket, miután a páninndiai kongreszszus lapjai megígérték, hogy bizonyos kategóriába tartozó híreket megjelenésük előtt felülvizsgálás végett beterjesztenek. Ennek folytán a kongresszuspárt tizenöt lapja ismét megjelenhet. Amsterdam, augusztus 31. (Német Távirati Iroda.) Az allahabadi kerületi igazgatási hatóság rendeletére a rendőrség szombaton Pandit Nehru lakásán házkutatást tartott — jelenti a brit hírszolgálat. A négy óráig tartó házkutatás alkalmával a rendőrök magukkal vittek több könyvet és iratot. (MTI) Gandhi fiát felmentették London, augusztus 31. (NST) Mint Új-Delhiből jelentik, az újdelhi törvényszék szombaton délben kezdte meg a tárgyalást Gandhi fia ellen. A Hindustan Times főszerkesztőjét azzal vádolták, hogy lapjában az indiai zavargásokkal kapcsolatban olyan híreket közölt, amelyek sértették a nemzetvédelmi intézkedéseket. A tárgyaláson több tanút hallgattak ki, akik mind Gandhi fia mellett vallottak s ennek alapján a bíróság kénytelen volt Gandhi fiát felmenteni. A bíróság elnöke az ítélet kihirdetése után kijelentette, hogy a rendőrség által becsatolt bizonyítékok alapján nem ítélhette el a vádlottat. IV. Háború a tengeren Olasz hadijelentés Augusztus 27-én az Aldo Benvenuto sorhajóhadnagy parancsnoksága alatt álló olasz gyorsnaszád a Ladoga-tavon megtorpedózott és elsüllyesztett egy 1300 tonnás szovjet szálítóhajót, amely Leningrád felé tartott. (MTI) Német hadijelentés Mint már különjelentésben közültünk, a német tengeralattjárók az elmúlt héten súlyos veszteséget okoztak az ellenséges hajózásnak. Az Atlanti-óceánon, a Karibi-tengeren és Nyugat-Afrika előtt, noha az ellenséges légi és tengeri harci erők elhárítása erős volt, makacs harcokban hajókaravánokból és portyázások során harminc hajót süllyesztettek el 181.000 tonna tartalommal, öt másik hajót megtorpedóztak. (MTI) V. A háború egyéb hírei Olasz cáfolat albániai harcokról Róma, augusztus 31. (Stefani.) A londoni lapok és a newyorki rádió állítólag Ankarából keltezett értesülést közöl, amely szerint Albániában harcok voltak „albán hazafiak" és olasz csapatok között. Ugyanez értesülés szerint a tiranai börtönök teljesen megteltek, úgyhogy az olasz hatóságok többezer letartóztatott albánt Szicíliába és más délolaszországi helyekre voltak kénytelenek küldeni. Olasz hivatalos körökben kijelentik, hogy a szóbanforgó értesülés elejétől-végéig teljesen légből kapott. Az utóbbi időben Albániában mindössze egy összetűzés volt, ez sem súlyos, s nem felkelő elemeknek, hanem a környező területről beszivárgott és az angolszászok által pénzelt kommunistáknak tulajdonítandó. A hírben közölt számok egyenesen elképesztőek. (MTI) Bulgáriában halálra ítéltek öt kommunistát Szófia, augusztus 31. (Német Távirati Iroda) A narvai haditörvényszék a Salmonoff-botránynyal kapcsolatban egy kommunista perben most hozott ítéletet. A 26 vádlott közül ötöt bűnösnek mondott ki a Szovjet javára folytatott kémkedés és szabotázs bűnében és ezért halálra ítélte őket. Három vádlottat életfogytig tartó fegyházra, a többit pedig kisebb szabadságvesztés büntetésre ítélték. (MTI) Iskola+Internátus Zsoldos-féle tankönyvek algebra, magántanulók részére kaphatók. Dohány-utca 84 Telefon 223-406, 3032 Iskola — Internátus néHz -féle nyelv,jogú magán elemi iskola VI., Vilmos császár-ut 31 1, 2 GYERMEKOTTHON Egész- és félbenn- ZENE, lakás. Délutáni NYELVOKTATÁS foglalkoztató! Telefon KS-091. Belvárosi Leányinternátus elemisták, középiskolások részére. Német, angol óvoda. Telefon 132-072. Prospektus. BAROSS-UTCA 47. Bentlakás. Félbentlakás. TÖRÖK RUTH gyermekotthona V.. Gróf Teleki- Pál u. 19. (volt Bálvány-u.) Játszóiskola. Egész- és félbentlakás. Minden iskolatípus közelében. Mérsékelt dijak. Prospektus. tel.: 11-423. 851 Gyermek otthon wsms&gs tammm Montessori gyemiflifogi.Eltttatója Zenés játékok, torna, séta. SZAKKÉPZETT PEDAMGIAI VEZETÉS V., Nádor utca 32. Telefon 114-852. Kinnerparadies . Dr. Földesné Riegler Erzsébet. Német zenés játszóiskola Bejáróknak. Félbentlakóknak. 20 évtől 6 éves korig. Telefon 319-974 . 811 Belvárosi Óvoda Montessori, Fróbel rendszer. Zene, tánc, torna. Vezető: Szívós Erzsébet, oki. óvónő. Gróf Tisza István-utca 1. Telefon 384-466. 815 Törpeország modern, német nyelvű délelőtti gyermfekfoglalkoztató Tulajdonos: Bárdy Lsidóné, V., Arany János-utca 34 (a Tompos tánciskola helyiségében). Telefon 115-019. Érdeklődés, beiratás délelőtt 9—11-ig. Oktatás Művészeti Tervező és Műhelyiskola Budapest. V., Személyünkutca 9—11. Telefon 119 519. Tanszakok: Grafika. Nőiül vanervezés. Építőiparművészet. Textil tervezés. Kerámia. Behalások nappala. Tanévnyitás: szeptember 4—6 óráig Felvétel a létszám keledéig. Festő, és szobrászképző Alkotmány-ti. 19. T 125 811 FSTI'SZET: BERNATH AURÉL SZÓI! kaszat-ÖRKÉNYI L. ISTVÁN NAPPALI ÉS PISTI Ujifolyamolt. psti akirajz JCaníg. dnnC Mont&ssaKi g.^m&k^Ca^koztatása 3 -10 éves gyermekek számára, szeptember 1-én nyit. Gyakorlati játszóiskola: modern, higiénikus. Zene. Torna. Félbentlakás Kis létszám. Nyelvek, korrepetálás. Szemere-u. 19. T. 126-573 meseország • Rózsadombon ?a Cserje u. 4/a (11-es autobusz) S Bán Edith gyermekotthona Gyermek játszó-otthon: 9-1-ig és 9-6-ig. Kísérel a 11-es auloajászlót oda és vissza Egész és félbentlakás. Telefon kedden és pénteken 4—5-ig: 355-461. 5554 1 előnyösen Perényi László kijelölt tankönyvkereskedőnél VISL, Bérkocsis utca 37 Istanlába lársi fiúk és lányok otthona |ISBN a Mártonhegyi gyermeküdülő XII., Bürók u. 27 Tulajdonos: dr. Székelyné Bulyovszky Sári. Subalpin levegő. rpjt. ing nn Kitűnő ellátás. Orvosi és pedagógiai felügyelet. Korrepetálás. IBI.. lnC UIJ Mindenrendű iskolák közeliében. Egész éven át nyitva. Kegyelmet kapott öt Ir halálraítélt Selillan, augusztus 31. (NST) Észak- Írország brit kormányzója vasárnap délben megkegyelmezett ötnek a hat halálra ítélt ír nacionalista közül, akiket az ulsteri legfelső bíróság egy brit rendőr meggyilkolása miatt ítélt el. Négynek az ítéletét életfogytiglani fegyházbüntetésre, az ötödikét pedig tizenötévi kényszermunkásra változtatták át. Thomas Josef William, a hatodik vádlott elleni halálos ítéletet szeptember 3-án hajtják végre. Willkie Brazíliába érkezett Buenos Aires, augusztus 31. (Német Távirati Iroda) Az United Press natali jelentése szerint Wendell Willkie átutaztában Afrika felé, Brazíliába érkezett. Willkie mint ismeretes Roosevelt különmegbizottjaként meglátogatja a Szovjet Uniót, Csungkingot és más országokat. (MTI) Sanghaj, augusztus 31. (NST) A csungkingi Takung-Pao jelentése szerint Wendell Willkien, Roosevelt elnök külön megbízottján kivül A. Buttler volt külügyi államtitkárt is Csungkingba várják. Meghalt Panama elnöke Róma, augusztus 31. (NST) Mint a Tevere Buenos Airesből jelenti, Panama köztársaság elnöke hirtelen meghalt. Nelson Rockefeller Dél-Amerikában Washington, augusztus 31. (NST) Nelson Rockefeller, az amerikaközi egyesítési hivatal vezetője vasárnap délután repülőgépen Dél-Amerikába indult. Kiszivárgott hírek szerint Rockefeller délaamerikai útjának célja a hajótérhiány megoldása és a délamerikai őserdőkben való nyersgumi kitermelése. Úgy tudják, hogy a hajótérhiány pótlására Rockefeller a délamerikai államok egymás közötti hajóösszeköttetésének fenntartására vitorlás hajókat szándékozik üzembeállani. Ezeket a vitorláshajókat segédmotorokkal szerelik fel. Terv szerint a jövőben a tengerentúli hajózásra alkalmas hajók már csak néhány nagyobb kikötőben kelnek ki, hogy ezáltal is időt nyerjenek és útjaikat többször megismételhessék". Lemondott az amerikai acélhivatal igazgatója Washington, augusztus 31. (NST) N. R. Taylor, az Egyesült Államok acélhivatalának igazgatója Donald Nelsonnak benyújtotta lemondását. Hír szerint Donald Nelson elfogadta a lemondást és kijelentette, hogy egy ilyen felelősségteljes állásban nélkülözhetetlen az erély és a haditermelés a nyersanyagelosztásnál elsősorban is a fontos gyártási ágazatokra kell hogy tekintettel legyen. Nelson hozzáfűzte, hogy az elkövetkezendő hónapok előreláthatólag nagyon kritikusak lesznek.