Ujság, 1942. december (18. évfolyam, 273-296. szám)
1942-12-01 / 273. szám
KEDD, 1942 DECEMBER 1 A polgár tsgyim szívesen vette volna, ha a lezajlott költségvetési és a most folyó megajánlási vita keretében a polgári ellenzék képviselői felszólaltak volna a t. Házban. Mert az igaz ugyan, hogy hallotta az ellenzék hangját — a Független Kisgazdapárt részéről Bajcsy-Zsilinszky Endre mondott két monumentális beszédet, majd a munkásság nevében a szociáldemokraták szónoka is kifejtette véleményét, csak a polgári szabadelvű képviselők maradtak távol a vitától. Lehet, hogy a bizottságok zártkörű és a nyilvánosság kizárásával lezajló tárgyalásain a polgári szabadelvű ellenzék is leszögezte véleményét és körvonalazta nézeteit, de mindez nem a t. Ház plénuma előtt játszódott le s így nem jutott túl a tárgyalóterem falain, tehát a felszólalás nem láthatott napvilágot a sajtóban sem. Tudjuk — ha a polgár is tudja ■—, hogy ma a politikusnak (és főleg az ellenzéki, liberális politikusnak) rendkívül nehéz a helyzete és roppant nagy tárgyi kritikával kel rendelkeznie ahhoz, hogy megválogassa szavait, hogy elhallgassa azt, amit a magyar nép szempontjából jobbnak lát elhallgatni és ki ne mondjon olyasmit, ami a nemzet érdekével ellentétben áll. Tudjuk, hogy a felelősségérzet és a bíráló lelkiismeret soha nem állította még ellenzéki képviselőinket olyan nehéz dilemmák elé mint ma és nagyon jól tudjuk, hogy a mostani parlamenti atmoszféra, a nyilasok és szövetségeseik jóvoltából cseppet sem kecsegtető egy szabadelvű felszólaló számára. A polgár ismeri ezeket a nehézségeket. Mégis: szeretné hallani képviselői hangját. Mert az élet a polgár számára is nehéz. A szürke hétköznapok egyre nagyobb sulival nehezednek vállára; egyre sokasodnak gondjai és tennivalói és egyre nagyobb felelősség hárul rá azon az őrhelyen, ahol minden civil polgár áll: a munka őrhelyén. S a polgár mindennapos gondjai között nem egy olyan általános érdekű van, amelynek taglalása országos nyilvánosság elé kívánkozik. Nemcsak azért, hogy panaszként hangozzék el a képviselő ajkáról, hanem azért is, hogy — egy-egy jó ötlettel — enyhítsenek a nehézségeken, könnyítsenek a gazdasági élet problémáin és kiküszöböljék a társadalomban jelentkező szociális zökkenőket. A polgárság öszszességének véleménye a képviselőben desztillálódik le s a képviselőnek nemcsak joga, de kötelessége is, hogy felemelje szavát ennek a rétegnek a nevében. Mert a szabadelvű polgárságnak — ezt biztosan tudjuk — sok mondanivalója lenne az ország nyilvánossága előtt. Ezért is várta a költségvetési vita folyamán a liberális szónokot. És ezért várja továbbra is a többi vita folyamán azt, hogy a szabadelvű képviselő illő formában, a lehetőségek és a méltányosság határain belül felsorakoztatja panaszait és elmondja kívánságait, javaslatait, racionalizáló gondolatait, talán az egész közösség javára. Higyjék el a képviselő urak, hogy — ha megnyilatkozásaikat nem is fogadja a parlament osztatlan tetszéssel — százezrek lesik a szót, amit kimondanak. És higyjék el azt is, hogy ebben a figyelő magatartásban a bizalom, a megbecsülés és a szeretet szikrái izzanak. Az ötödik világrészen, Ausztrálián és Óceánián, tehát az Asztrália körül többezer kilométeres ívekben elterülő csendesóceáni szigetcsoportokon jelenleg az angolszászok, Nagy-Britannia és az USA osztoznak. Az óceániai német kolóniákata világháborúban szerezte meg a brit impérium és Japán, amely az új csendes óceáni háború kitörése óta folytatja előretörését az angol, amerikai és francia birtokban levő szigetek felé. A franciák óceániai birtokairól általában meg szoktak feledkezni, annyira elenyészőknek tűnnek ezek az angol és amerikai birtokokhoz képest. Holott gazdasági vonatkozásban az óceániai francia birtokok a Csendes-óceán szigetvilágának legértékesebb földterületei közé tartoznak és ma stratégiailag is nagy fontosságuk van. Óceánia felfedezése és gyarmatosítása korában a franciák itt is, akár csak Indiában és Észak-Amerikában, komoly vetélytársai voltak az angoloknak. A francia Laperouse és Dumont d’Urville Óceánia legkiválóbb felfedezői közé tartoznak. Csakhogy a francia államhatalom gyarmatosító dinamikája a Csendes-óceán világában is erőtlenebb volt, mint az angoloké. Az angol Cook felfedezéseit előbb-utóbb mindig nyomon követte a brit birtokbavétel. A franciák viszont csak hosszú idővel a felfedezések után, amikor már az imperialista hatalmak gyarmati versenye átfogta az egész világot, kezdtek érdeklődni e szigetek iránt. Pedig érdekes, hogy a francia szellem történetében annál nagyobb jelentősége van Óceánia kis szigetcsoportainak. A szigetcsoportok felfedező utazóinak színes, regényes elbeszélései nyomán alkotta meg Rousseau és a felvilágosodás azt a történetbölcseleti és politikai álláspontot, amely a primitív benszülöttekben látta a tökéletes, boldog, ártatlan és minden erényben bővelkedő, paradicsomi gyanútlanságban és tisztaságban élő embert és az emberiség minden romlását, elfajzását a civilizációnak tulajdonította. Rousseau romlatlan ősemberének a mintaképei az óceániai benszülöttek voltak, már ahogy tudniillik a felfedező utazók látták és leírták ezeket az állítólag tökéletes békében, boldogságban, egyenlőségben, testvériségben és szabadságban élő szigetlakókat. Főleg Tahiti szigetének benszülötteire alkotott a felvilágosodás ilyen paradicsomi képzeteket. Holott valójában ezek a polinéziai benszülöttek távolosottak a paradicsomi egyszerűségtől, az egyenlőségtől és a testvériségtől, társadalmi tagozódásuk bonyolultabb és raffináltabb, mint bármely európai államé, a nemesek kiváltságait a legkülönösebb vallási hagyományok bástyázzák körül és tartós békeállapotról még kevésbé lehet szó az óceániai szigetvilágban, mint a fehérek világában. Bármennyire is töredékek jutottak Óceániából a francia gyarmatbirodalomnak, ez mégis értékes gazdasági és világpolitikai pozíciót jelentett Franciaország számára. Múlt időben beszélünk, mert az összes óceániai francia kolóniákat a de gaulleisták ragadták magukhoz, a nyár folyamán pedig a két legfontosabb szigetcsoporton, Új-Kaledóniában és az Uj-Hebridákon, amerikai csapatok is szálltak partra, hogy biztosítani igyekezzenek ezeket a japán előretöréssel szemben. Ausztrália védelmi övezetének nagyon lényeges alkotórészei az amerikai csapatok által megszállt Új-Kaledónia és az Uj-Hebridák, mert az ausztráliai partoktól nem messze, az ötödik világrésztől északkeletre terülnek el és így Új-Guineával, a Salamon-szigetekkel és a Fidzsi-szigetekkel együtt az ötödik világrész északi és keleti védelmi vonalát alkotják. Új-Kaledónia a hozzátartozó Louby-szigetekkel és még néhány apróbb szigetcsoporttal együtt 18.500 négyzetkilométernyi területű, tehát nem egészen másfélszer akkora, mint Pest megye. Mindössze 65 ezer lakosa van, holott a rendkívül termékeny és páratlan ásványi kincsekben bővelkedő nagy sziget egymagában legalább négyszer annyi kolonistát el tudna tartani. Benszülött népessége keveréke az Óceánia őslakossága három alkotóelemének, a törpe pigmeusoknak, akik a sziget hozzáférhetetlen őserdőborította belsejébe vonultak vissza az erősebb törzsek elől, a sötétbarna borii, javarészt emberevő, rendkívül harcias, erős melanéziaiaknak és a világosbarna borii, az európai szépségideáinak rendkívül megfelelő, gracilis testalkatú, fejlett műveltségű polinéziaiaknak. A sziget visszamaradottságának egyik oka, hogy a franciák évtizedeken át fegyenctelepet létesítettek itt és ezért szabad fehér kolonisták nemigen kívánkoztak a szigetre. A fegyenceknek, akik javarésze politi- A francia gyarmatbirodalom sorsa IV. Óceánia Kartll tenge. Tiszt Franciaország óceániai gyarmatai ÚJSÁG P&StC fia éneke VdkkOAlli éCáSziá Talpam alatt ég az aszfalt, füst és korom csapja arcom, villanyfénynél vacsorázok, szabad mezőn sohsem alszom. Botorkálok tűzfalak közt, a ruhám testemre olvad, csúnya-veszett hátereszek alól lesem ki a Holdat, így élek én. Itt születtem ebben a kőrengetegben, nem vágytam el innét mindig, gyermekszívvel csak szerettem. Szerettem itt lámpát, tornyot, omnibuszt és kirakatot, de kamaszi kalandvágyam innét messze kiragadott. Hajó, motor, kocsi, vonat, minden szekér, ami halad, erdőt-mezőt csal szemembe, fel-felszítja a vágyamat, sátor alatt hálni, Napot mohón inni és a vizet átölelni vadul, mohón, hiszen gyönyörökkel fizet. Pesti fiú: Így éneklem járdaszélen a nótámat, ajkam füttyre csücsörödik, majd lebiggyed és lebágyad. Falak mentén ődöngök csak, mint a szárazon a halak, mikor leszek vízi pajtás, kósza lény az egek alatts Koldusok írta Asztalos Tibor Hajnaltájt már olyan meleg volt, mintha az elmúlt nap és a reggel között nem is lett volna éjszaka. A Nap olyan fehéren izzott, hogy belefájdult a szem. Az öreg Ábrist, alighogy elindult, alaposan megizzasztotta a hősség és sánta baltába. A kőkereszt mellett megpihent, kifőzte a bakancsot, hátára akasztotta és mezítláb indult tovább, nehézkesen, lassan sántítva a porban. A falu végén, a kis hídnál idegen ember jött vele szemben. Ábris jól megnézte az idegent s mintha csak önmagát látta volna. Szakasztott olyan rongyos, koldusforma ember volt, mint ő, csak hosszú szakállt viselt és ép volt a lába. Az idegen tisztességtudóan köszönt, de Ábris gyorsan átlátta hányadán áll vele és nem fogadta a köszöntést. Mikor túlhaladt rajta, megfordult és látta, amint a lúd mellett leült az árnyékba. Már azon tanakodott magában, hogy visszafordul. Amúgysem akaródzott az út a nagy melegben, hiszen ilyentájt majdnem hiába jár, a nép mind odakinn van a földön, alig kap valamit. Inkább csak azért jár, hogy láttassa a nyomorúságát. Mert még azt hiszik, ha nem látják, örökölt és már nem koldul. Az idegen szeget ütött a fejébe. Talán megkívánta az ő három faluját? Elfogta a harag. Elég ide egy koldus is. Még majd tanakodjanak talán az emberek, melyiküknek adjanak? Nohát itt nem lesz osztozás. Nem jut olyan zsíros falat, hogy még kétfelé vágják. Megállt, gondolkodott egy darabig, azután mégis elindult. Úgy számította, ráér hazafelé útban is elkergetni az idegent. Megtalálja az emberét estére is, ha meg nem, annál jobb. Okosabban is teszi, ha estig arrébb áll. Immel-ámmal bejárta a szomszéd falut, kapott vagy két kiló kenyeret, négy tojást, meg egy kis kalácsot. Hat óra tájt ért haza. Már messziről meglátta az idegent, csak ott ült a híd mellett. Megállt előtte. Az felnézett rá, aztán megbökte a kalapja szélét. Ábris megfontolta az után a dolgot s úgy határozott, hogy nem ront ajtóstól a házba. Előbb kitudja az idegen szándékát, kivallatja apróra, azután megmondja a magáét. — Meleg van — kezdte nyájasan és letelepedett az idegen mellé. — Meleg. — Honnan? — Messziről. — Azután hová? — Valamerre, tovább. Csak ez a két csikó kifulladt egy kissé — mondta nevetve az idegen és rámutatott a két lábára. Ábrisban megenyhült a méreg. Ha nem akar ittragadni az ember, nincs baj. — Üres a tarisznya — mondta és rábökött az ujjával.— Üres. Szívtelen nép lakik errefelé. Nem adnak itt semmit. — Nem szívtelen az, csak éppen úgy van, hogy én volnék itt a koldus — mondta Ábris, nehezen titkolt fölénnyel.— Éhes? — Olyanformán. Ábris körüljárta szemével az embert. Nagy fáradtság jitt le róla, de két szeme vidáman, élénken csillogott. — Tartson velem. Eszünk, azután meg is alhatik nálam. Keresztül mentek a falun, mert Ábris vacka a másik végén volt. Az idegen nagy szemekkel méregette Ábris kényelmét, mintha még sohase látott volna ilyesmit. Volt ott minden, ami csak kellett. Edény, lámpa, tűzhely, ócska volt minden, de csak használható. Ábrisban dagadt a büszkeség. Nagy készséggel mutogatta a holmiját, jólesett, hogy ő is urhatnámkodott. Vacsora közben az idegen a hegyekről mesélt, Ábris még sohasem látott hegyet." s Mától kezdve a legjobb konyha, a legkitűnőbb ételek, a legfigyenjenebb kiszolgálás remek muzsika a LUKÁCS FÜRDŐSZÁLLÓ ÉTTERMÉBEN (VOLT TARJÁN) amelyet a mai napon ÁTVETTEM LENHARDT PÉTER a Kék Duna étterem volt üzletvezetője kar deportált volt, itt sokkal jobb dolguk volt, mint a hírhedt Ördögszigeten, szabadon mozoghattak és összeházasodhattak a benszülöttek asszonyaival. Ezek a deportáltak kihalóban vannak és a sziget gazdagsága ellenére nagyon kevés francia kísérli meg a szigeten a jószerencsét. Miután a benszülött munkaerő többnyire nem megfelelő, fehér munkás pedig úgyszólván egyáltalán nincsen, kínai kulikat kellett hozni a bányákba és a gyapotültetvényekre. Új-Kaledónia gazdagsága olyan ásványi kincseken alapszik, amelyek ma a szó szoros értelmében az aranynál is értékesebbek, hiszen miattuk állítják le az USA-ban, Kanadában és a Dél-Afrikai Unióban az aranybányák üzemét. Új-Kaledóniának nikkele, krómja és kobaltja van, három, a hadianyagtermelés számára kivételesen értékes tarkafémje. Mind a három azok közé a tarkafémek közé tartozik, amelyekből Európa nagyon csekély készletekkel rendelkezik. A világ nikkelének átlag 85—87 százalékát Kanada termeli, 2 százalékát a Szovjet, 3—4 százalékát Európa egyéb területei, főként az északi államok és 6—7 százalékát Új-Kaledónia. Latin-Amerika nikkelelőfordulásait csak most kezdik kiaknázni. Miután nikkel kibányászásra érdemes állapotban csak ilyen kevés helyen található, Új-Kaledónia nikkelbányái nagy értéket képviselnek. Ugyanaz a helyzet egy másik, nagyon keresett tarkafém, a króm bányászata terén. Utalásra legszebb ajándék az ERDőS-nyakkendő Rákóczi-út 8. Teréz-körút 20. Erzsébet-kisrút 15. Király-utca 40. (Saját nyakkendő selyem-szövőgyár)