Ukrajnai Magyar Krónika, 2004 (26-71. szám)
2004-03-13 / 10. (35). szám
F _ 'Zt6n,sz?ttszc 1^.T^. Ö K.JK 2004. március 13. Ez történt a héten * Ez történt a héten * Ez történt a héten * Ez történt a héten * Ez történt a héten A NAGYVILÁGBAN és UKRAJNÁBAN Medgyessy: épüljön több kutatóközpont! Kutatóközpontok létesítését szorgalmazta Medgyessy Péter szerdán Budapesten, a műszaki egyetem hallgatóinak tartott fórumon. „Ha nem tudjuk elérni, hogy Magyarországon sok kutató- és fejlesztőközpont épüljön, el fogjuk veszíteni a külföldi tőkét” — mondta a miniszterelnök. A kormányfő közölte azt is: az első diploma megszerzése kapcsán „elég jelentős előrelépés lenne, ha azt mondanánk, hogy nem feltétlenül az első diploma, hanem egy diploma az ingyenes”. Újabb MSZP-s javaslatok a közjogi kérdésekről Az MSZP egyeztetést kezdeményez az SZDSZ-szel a parlament létszámának csökkentéséről, és párbeszédet szakemberekkel, közéleti személyiségekkel a magyar demokrácia eredményeiről —jelentette be Lendvai Ildikó szerdán Budapesten sajtótájékoztatón. A Fidesz hajlandó tárgyalni a kisebb parlamentről és a köztársasági elnök megválasztásának módjáról, de csak az európai parlamenti választások után — közölte Révész Máriusz szerdán az MTI-vel. Magyarul is köszöntötte a híveket II. János Pál pápa az audienciáján Magyar nyelven is köszöntötte a magyarországi zarándokokat szerdán a Vatikán VI. Pál termében tartott általános kihallgatásán II. János Pál pápa, akinek Erdő Péter bíboros, prímás, Esztergom—Budapest érseke bemutatta a nemrégiben kinevezett két magyarországi segédpüspököt is. A megroppant egészségű idős egyházfő szerdán viszonylag frissnek tűnt, amikor megjelent a zsúfolásig megtelt teremben csaknem hétezer hívő előtt. Mélyponton Bush támogatottsága Hivatali ideje alatt az eddigi legalacsonyabb szintre esett vissza George Bush amerikai elnök gazdaságpolitikájának és iraki politikájának a támogatottsága — állapította meg a The Washington Post és az ABC televízió közös felmérése. Az amerikaiak 57 százaléka tartja szükségesnek a vezetőváltást az ország élén. Bush elnök megítélése mélypontot ért el olyan kulcsfontosságú területeken, mint a gazdaság (39 százalékos támogatottság), Irak (46 százalékos támogatottság), költségvetési hiány (30 százalékos támogatottság). A magyarokat látják legszívesebben az Unióban a németek A németek leginkább a magyarokat várják a csatlakozók közül: 64 százalékuk szívesen látja a magyarokat az EU-ban — derül ki a dpa hírügynökség megbízásából végzett felmérésből. A németek 21 százaléka ugyanakkor ellenérzéseket táplál a magyarokkal szemben. A legnagyobb ellenérzéssel a lengyelekkel szemben viseltetnek: csak minden második német látja szívesen őket uniós polgárként. A lengyelek belépése a megkérdezettek 51 százalékánál talált pozitív visszhangra, míg 37 százalékuk elutasítóan nyilatkozott, 11 százalékuk pedig nem nyilvánított véleményt. Béremelést ígér a miniszterelnök A Miniszteri Kabinet azt a célt tűzte ki maga elé, hogy még az idén legalább 25 százalékkal emelkedjenek a munkabérek a költségvetési, 23 százalékkal pedig a termelői szférában. Erről Viktor Janukovics tájékoztatta a sajtó képviselőit. A kormányfő arról is szólt, hogy november 1 -je helyett szeptember 1-jére hozták előre a minimálbér 237 hrivnyára történő emelését (ennek összege jelenleg 205 hrivnya). Az Agrárpolitikai Minisztérium magas gabonahozamot jelez előre A tárca prognózisa szerint Ukrajnában az idén 32-35 mina szemes termény terem majd, ami lényegesen több az últ évinél. Ahogy Viktor Szlauta miniszter fogalmazott, az őszi vetések állapota bíztató, s ez arra enged következtetni, hogy 30 millió tonnánál is több gabonát takarítanak be országos viszonylatban. Nemcsak kenyérgabona lesz elegendő ily módon, hanem jut belőle takarmányozásra is. Az energiahordozókért való elszámolást tekintették át a megyei állami közigazgatási hivatalban szerdán Ivan Rizak kormányzó elnökletével tartott távértekezleten. A március 9-i állapotok szerint 70 százalékos az elszámolás szintje a földgázért és a villanyáramért. A legmagasabb mutatót Munkácson érték el (91 százalék), míg a legalacsonyabbat a Rahói járásban (70 százalék). A legnagyobb adósok továbbra is a lakás- és kommunális gazdaságok, amelyek március elejétől az elhasznált energiahordozók díjának feléért sem számoltak el. A járások és városok vezetőit kötelezték, hogy a negyedévvégéig számoljanak el teljesen a felhasznált energiahordozókont B Ülést tartott a járási tanács Csütörtökön ülésezett a Beregszászi Járási Tanács. A képviselőtestület tagjai számos fontos kérdést vitattak meg. Ezek közé tartozott az elmúlt évi munkáról szóló beszámoló, amelyet Erdélyi Károly terjesztett a megjelentek elé. A járási tanács elnöke kihangsúlyozta, hogy a helyi államhatalmi szervek, az önkormányzatok, a Beregvidék polgárai összefogásának köszönhetően sikerült érezhető pozitív elmozdulást elérni a Beregszászi járás szociális-gazdasági fejlődésében. Vonatkozik ez a települések vezetékes gázzal való ellátásától kezdve az egyre több nyereséges vállalaton át a szociális szféra problémáinak megoldásáig. A beszámoló megvitatása során felszólaltak többek között Revák István, a megyei állami közigazgatási hivatal elnökének első helyettese, a járási tanács képviselője, Bihari András, a járási állami közigazgatási hivatal elnöke, a megyei tanács képviselője, Búzási István és Mikola Poljovij, a járási tanács képviselői. (Az MTI, az origo.hu, a podrobnosti.ua és a megyei állami közigazgatási hivatal sajtószolgálatának fotói, anyagai nyomán) 7i&10 zf*cU Tftcia ua,1 Levélcím: 90200 Beregszász, Főpost, Pf. I. Telefon: 2-44-71. “yKpOAHOi MO.11.op KpoHiKa” i ' / ' e-mail: krónikáieberetr.net.ua . ............................. \T T5 /% XI 1 \? A Az újság magyar nyelven jelenik meg, hetente egys-j,. ( XponiKa y,op,,w i Kpmm ) IV IV V/ IX I IV /~ ISSD példányban. Hamua nuem 1550. Marvar közéleti tan Lar-Bejtélysuma:IT-05.1.e.,2003.JúnuS9.Iulie,:08759. SSE TM 2003 P II/// A címünkre érkező kéziratok közlésének és szerkesztésének jogát fenntartjuk. Tajera BUapyKOBaHa y Bepci íscskhíí paftoHaiíí apytcapm yupaB/niHH* y crtpaBa* _ . , , _ azok megválaszolását, megőrzését, más hivatalokhoz való továbbítását nem vállaljuk. npeoi ra mtjxtpMaua TaKapuaTcucoí tKlhtepacajMmterpautT. 90200 m. beperpao, Lapulapitó-foszerkesztő a publikációkban közölt tényeket és véleményekért minden esetben a szerző, iW, cp Pahcout, TatcaprincbKoi ponacn Vkomuh BÍRÓ LÁSZLÓ Sietve a reklámok megrendelői viselik a felelősséget. íro jbmokkhu*: "