Ung, 1879. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)

1879-05-04 / 18. szám

párt megalakult, olvasókört is alakított, s ő még azon évben Kende Péter megválasztását óhajtotta, holott a Sen­nyei párt Pl­a­t­h­y Istvánt léptette fel jelöltül. Múlt év augustus havában nem tudtuk kivenni valljon Kende avagy F­i­r­c­z­á­k mellett van-e ? s most vég­re ismét a kormánypárt jelöltje mellett buzgólkodik bár azt is mondhatni hogy ő ellenzéki (?) azon­ban helyi érdekekkel indokolják jelenlegi állás­pontját. * Igaz vannak helyi érdekeink, melyeknek kedvező megoldása reánk nézve nagy horderejű, azonban mi azt his­szük, hogy mi a jogos sérelmek orvoslását az intéző egyének bölcsessége és igazságszeretetébe he­lyezzük, s ennek folytán bár minő pártbeli képviselőt választunk, a jogos kérelmek teljesittetni fognak. * Halottunk sok mindenféle kortesfogást az ellen­párt részéről, a zsidó rabbi beszédjét a hitközségi hivekhez, a városház, a fekete sas stb. megnyerését, stb. ezeknek azonban a választó­polgárok azt hisszük semmi értéket nem adnak, s a felett egyszerűen na­pirendre térve fognak meggyőződésök suggalatát kö­vetve, szavazni. Véletlenül hozzájutottunk egy itteni tizenhárom próbás mameluk jegyzeteihez, s egyik lapon vignetta alatt a következő sorokat találtuk, mely úgy látszik nevezett ur hiszekegye volna. E sorok következőleg hangzanak: „Hivatalnok nem lehet, ki nem kormánypárti, de a legjobb állásokra tarthat igényt ha kortes. A mely hivatalnok nem tanúsít elég erélyt a választásoknál, vagy nem mutatkozik elég buzgónak a kormányérde­­kek előmozdításánál, ne számítson előmenetelre. Kiről tudva van, hogy ellenzéki nézeteket vall, az olyan el van veszve. Püspök, apát, kanonok, plébános nem lehet, ki­nek tizenhárompróbás kormánypártisága nem bizonyos-Tanárrá nem neveznek, állami intézetnél nem alkalmaznak gyanús embert, akármilyen tudós. Ala­pítványi helyet, állami stipendiumot bajosan kap fiú, a­kiről tudva van, hogy apja ellenzéki. Kinek pőre van, vigyázzon, nehogy a kormán­­nyal összetűzzön, a ministeriumnak Argus szemei és Briareus karjai vannak, száz szeme és száz karja, me­lyekkel mindent meglát s mindenüvé elér. Kinek a kincstárral van baja, vigyázzon magára, hogy a kormány rá meg ne haragudjék, mert bizony pórul jár. Ellenben ha valamit el akar érni a kincs­árnál, ha bérletet akar kapni, vagy szállítást, vagy dohány engedélyt, vagy ügyet fellebbezni a pénzügy­­ministeriumhoz, iparkodjék bebizonyítani a kormány­nak, hogy ez reá minden körülmények között számít­hat s nem fog hiába tenni lépéseket. Ki pénzintézetnél, vasútnál van, ha bányász vagy mérnök, legyen kormánypárti, mert máskülönben jobb volna borbély műhelyt nyitnia, s a­ki doktor vagy pláne gyógyszerész­i állomást keres, soha el ne árulja hogy nem híve a bosnyák annexiónak.“ Jjtik Hangverseny a szegediek javára. Az ungvári dalárda kezdeményezése folytán szom­baton ápril 26-án hangverseny rendeztetett a „Társas­­kör“ tágas és díszes helyiségében. A műkedvelőket dicséret és elismerés illeti min­dig, de legszívesebben dicsérjük akkor, ha tehetségeik által oly nemes célt mozdítanak elő — mint a­ szege­diek felsegélése, — s főként ha művészekként mutat­ják be magukat, mint a szombati hangversenyen. A közönség nem is volt hálátlan; tömeges meg­jelenése, lelkes éljenzése és tapsvihara bizonnyára jól eső elismerést fejeztek ki a szereplők iránt, és hálát a szegedi árvízkárosultak segély­zéséért az egész nem­zet nevében. Van olyan eset, midőn a tárcaíró a műkedvelő­nél egyedül a jó szándékot kénytelen kötelességszerü­­leg méltányolni s egy csomó üres bókot osztogatni ki, összeszedegetvén a kicsiszolt pirasisok pávatollait, hogy oda aggassa néhány érdekes hölgy neve mellé! Szerencsére ezúttal nics szüksége ily áldatlan munkára. Oly műkedvelő hölgyekkel találkozunk e hang­versenyen, kik elbájoltak, megleptek, s a­kiket azért tapsoltak meg, mert e kitüntetést valóban megérde­melték. — Az estélyt a dalárda nyitotta meg, előadván Csanády Virgil zenetanár „Szerelem“ című saját szerzeményű darabját. A darab zenei része igen csi­nos s szerzőjének zenei óvatosságára enged következtetni. A dalárdát — ki a darabot szépen és összevágólag adta elő — valamint szerzőt a közönség élénken meg­tapsolta. A „Traviáta"-nak egy töredékét játszotta ezután zongorán Pogány Gerőné úrhölgy. A szép Pogány Gerőné (önkénytelenül jött most ez epitheton tárca­írói tollamra, de ezt a hangversenyen megjegyzéskép több oldalról halottam is) játéka a közönséget elbá­jolta, meglepte, kit azért tapsoltak is meg oly viha­rosan, mert e kitüntetést valóban megérdemelte. Hlavat­hi József ur Lányi zenészeinek kísé­rete mellett érzésteljes darabot játszott „Boka keser­­gőjé“-t. A szerző magyar muzsikus, nemzeti zenész, Hlavathy úr pedig e darabot a szerző szellemében és felfogásával mutatta be, a műkedvelő ur tehát magya­rosan játszott tisztán és érzéssel. Ezt követte Kusnyiry Gyula ur solo éneke. Schuberttól „A vándor“ című darabot adván elő Csa­nády ur phisharmonium kísérete mellett Kusnyiry ur gyönyörű hajlékony bariton hangjában, melyben annyi érzéses ízlés van, ez este is gyönyörködött a közönség. Oly tisztán, benső melegséggel énekelt, hogy ez este különösen meglepte a közönséget. A kedves, csengő, csevegő cyterán, Br.Sah­rhau­sen Lipót úr játszott egy magyar dalegyveleget; a cytera hangjának a fiatal érző szivekre elábrándító ha­tása van, a mellett az édes csevegő hang mellett — képzelem — mennyi fiatal szív adta át magát pilla­natnyira az édes ábrándoknak ! Nem hiába állítják is, hogy a zene — ut az égbe, Pásztélyi Antónia kisasszony és Demj­a­no­vi­ch Iván úr „Semiramis“ nyitányát játszották négy kézre zongorán; e nehéz, erős ütem­rendszerü darabot téve a helyzetnek mindig meglepi a jelenlevő szak­embereket, 8 általános a hit, hogy az 1866. hadjárat egész másképen folyt volna le, ha Benedek helyett ő veszi át a vezényletet. Hogy feltalálhassa a monar­chia Moltkéjét tovább kellett volna kutatnia hadsere­gének tisztjei között s nem lett volna szabad meg­­állania a Kriszmanicsok és Baumgarteneknél. Persze kérdés, hogy az esetben is jól választott volna-e? ő, kit mindig hagyományos szerencsétlenség üldöz, va­lahányszor egy uj embert fedez fel! Bach, Bruck, Beuszt, Benedek 1 Ah 1 Mennyire kell rettegnie a B betűt! Mert nem a reakciót, a pénzügyi korrupciót a politikai zűrzavart s a katonai katasztrófát jelzi e négy név. ő felsége szerencsétlensége épen az, hogy soha sem volt az oldalán valóban nagy ember. Hiába la­pozzuk uralkodása történetének lapjait, nem találko­zunk egyetlen államférfiúval, egyetlen hadvezérrel sem. Az egyetlen Tegetthoff tengernagy alakja emelkedik hősi magaslatra, csakhogy ez megint annyira tengeri medve volt, hogy személyes érintkezésben nem nyer­hette meg senki rokonszenvét , s különösen nagyon korán is halt el. Ha egy második Jenő herceg támo­gatta volna Ferencz Józsefet, úgy valószínűleg ő lett volna legnagyobb házának fejedelmei között, mert akkor összezúzta volna­­ Poroszországot, oly kifogástalanul, s mondhatjuk tökél­lyel játszták el, hogy a közönség erős tapsviharral jutalmazta társas­köreink kedvelt tagját P­á­s­z­t­é­l­y­i Antoni­a kisasszonyt, úgy Demjanovics Iván urat is. A műsor hetedik darabja Terestényi Dániel szavalata volt, ki Vörösmarthy Mihály „Az árvizi hajós című költeményét szavalta el. Most térjünk át a műsor igen érdekes részletére, Philip­ovi­cs Minka kisasszony zongorajátékába. A tisztelt kisasszony széles körben ösmeretes — mint olyan ki nemcsak gyönyörűen, összevágólag játszik, a­mi egy műkedvelőtől már egymaga elég­séges, hanem kitűnő zenei érzékkel bír, s gyönyörű technikája van; játékáról már megbízható műv­észek is a legnagyobb elismeréssel nyilatkoztak, s midőn mi a közhangulatn­ak ezúttal talán élénkebb kifejezést adunk, a t. kisasszony e kitérésünkért megbocsát, mi ezúttal alkalmat vettünk magunknak méltányolni ze­nei képességét s elismerést nyújtani az érdemnek. Ez alkalommal Liszt „Pollacca Brillante“ című darabját játszá, gyönyörűen és oly tökélylyel, hogy egyaránt csodálnunk kellett a fiatal művésznő ügyes játékát s gyengéd ujjacskáinak erejét, mely a játszott mű szel­lemének mindenben megfelelt. Belizario — nyitányának előadásában D­u­b­r­a­v­s­z­­ky Valéria úrhölgy, Belházy Eugenia és Ilona kis­asszonyok, Plotényi János, Dr. Demjanovich Iván, Medveczky István, Klein Bertalan és Bel­házy Jenő urak vettek részt, zongorán, hegedűn és nagy­bőgőn, a szereplők feladatukat méltóan oldották meg s játékuk a közönség elismerésével találkozott. Végül a dalárda erős éneke zendült meg, mely méltán sikerült a szereplőkhöz és M­r­á­z Ferenc kar­nagyukhoz, kiket e téren mint már számos babért aratott hősöket ismerünk. A közönség a műkedvelők mindenikét elismerés­sel jutalmazta s ezt legélénkebben fejezték ki az élénk tapsok. Többen a közönség kívánatára programmon kívüli darabokat adtak elő. Midőn a hangverseny helyiségéből kiléptünk, a „Korona“ terme már tele volt terítve asztalokkal, s a közönség nagy része az uj helyiségbe vonult, hol né­hány órát Lányi zenéje mellett jó kedvvel és kedélye­sen eltöltött, természetes — hogy nem maradt el a ■ tánc sem, mely késő éjfél után ért véget. tfeJ- ArS“‘­ Az ungvári kincstári uradalmi tisztikar által rendezett ünnepély Ö Felséges ezüst lako­dalmára.") A Felséges királyi pár egybekelésének 25 éves évfordulóját az ungvári kincstári uradalmi összes tisz­tikar, altisztek és szolgákkal megünnepelni óhajtván, a mellett, hogy a helybeli rom. és gör. kath. templo­mokban tartott isteni tiszteletekben részt vett, — még egy más örökre emlékezetes tén­nyel adott kifejezést őseitől öröklött loyális érzelmeinek. Alig hangzott el ugyanis a semmi zene által fe­lül nem múlható isteni ének; — a templomból ki­*­ Múlt számunkból tíz szűke miatt maradt el. Az „TJISG­“ tártozása. A király és családja. (Tissott Viktor „Vienne et la vie Viennoise“ czimü művéből.) A Burg lakosztályaiban nincs semmi nevezetes, semmi pompás, nem láttunk ott tétlen és elpuhult életre emlékeztető butorokat, nem lépünk perzsa sző­nyegekre, melyekben bemerülhetnének lábaim, nem pihenhetünk kényelmes pamlagokon és nyugágyakon, minők legegyszerűbb szalonjainkban sem hiányoznak, de azért a bútorzat még sem olyan „Hotel garni”­­féle, minő a Tuileriáké volt, — egyszerű, jól rende­zett házra mutató az. Az osztrák uralkodók mindig is csak első polgárai voltak birodalmuknak. A nép éjjel-nappal keresztül jár palotájukon, s akármikor megtörténhetik, hogy a sétájáról hazatérő vagy egye­dül kilovagoló király, dolgára siető mesteremberrel talákozik össze. Semmiféle korlátok sem köritik a trónt. Egyszer, a jelenlegi uralkodó egyik elődje ki­hallgatást adott, s miután tudomást vett mindenike bajáról, az egyiket megvigasztalta s a másiknak taná­csot adott, a magyarokkal magyarul, a csehekkel cse­hül beszélt volna, néhány bécsihez, kik egy csoport­ban álottak, közeledett és barátságosan megszólítja őket. Hát önök mit kívánnak ? — Semmit Felség ; csak azért jöttünk, hogy felségedet láthassuk. „ S ezzel a fejedelmet éltetve odább mentek. ” Ő felségének igen alapos katonai ismeretei van­nak, s ha több önbizalma lenne, úgy bizonyára kitűnő tábornok válnék belőle. A nagy hadgyakorlatok alkal­mával tanúsított biztos és gyors felfogása és átekin­­t *• Ferencz József a következő évben (1854) szív­­házasságra lépett: elvett egy hercegnőt, a­ki majd egészen pásztori életet folytatott. Atyjával a hegyek között lakott ; jó kedélyes öreg ur volt ez, olyan vidéki­ m­eseszabású alak, a lehető legegyszerűbb szo­kásokkal. Erzsébetet nem nevelték a trón számára, nővérét szánták a fiatal uralkodónak, de szépsége már akkor királynővé tette őt. ő felsége egy este vadász­öltözetben érkezett jövendőbeli apósának kastélyához a Trón tó mellett. Midőn e ház előtt beszélgetve a négy leánykával, kik közül az egyik a nápolyi király­né, a második Thurn és Taxis hgné, a harmadik Tra­­ni grófné, a negyedik d’Alengon hgné lett, egy egész fehérbe öltözött gyönyörű fiatal hölgyet nagy fekete kutya kíséretében, pillantott meg a szomszéd erdő mesgyéjén, melyet a nyugvó nap sugarai világították be ; a szép jelenség ruhája s válára lelógó pompás haja ezerszeresen visszasugárzott az esti világításban, s mintegy dicsfénynyel környezve közeledett az erdei lak felé. Ez Erzsébet hercegnő volt. Ferencz József ekkor látta először, de azonnal érezte, hogy szive fogva van. Néhány nap múlva Ischlben egy bálon majd­nem kizárólag vele „erdei tündérrel“ táncolt, hogy tudja mindenki mennyire megnyerte szivét, elméjét a hercegnő. * Rendesen, Schönbrunban, Laxenburgban, Gödö­­lőn, vagy Ischlben nyaral az uralkodó család; a csá­szár-király, mint köteleséghű kereskedő, csak estén­­kint hagyja el Bécset; éjjel átmegy a Traué tavon s reggelre érkezik Ischlbe. Akárhányszor láthatni őt a környéken sétálva vagy üldögélve, ilyenkor a hegy­vidékek öltözetét viseli s kezében nagy botot tart. Esténkint az egész család együtt csol­okáz a tavon, miközben a királyné az alpesi lakók népies hangsze­rén, a citerán játszik. Valódi művésznő, s pedig nem­csak a zenében, mert kitünően rajzol is. Bécsbe való költözését követő első évben több albumot megtöltött

Next