Ung, 1903. július-december (41. évfolyam, 27-52. szám)

1903-07-05 / 27. szám

XLI ÉVFOLYAM. Szerkesztőség: Vármegyeház­ tér 1. szám. Kiadóhivatal: Székely és Illés könyvnyomdája. A szerkesztőhöz intézendő minden köz­lemény, mely a lap szellemi részét illeti. Csak bérmentes levelek fogadtatnak el. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk kitől jön. Kéziratok nem adatnak vissza. Nyíl­tier soronkint 40 fillér Ungvár, 1903. julius 5. VEGYES HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. 27. SZÁM. Előfizetési feltételek : Csak az „Ung“ lapra : Egész évre . 8 kor. Negyedévre 2 kor. Félévre ... 4 kor. Egyes szám 20 fill. „Ili­g vármegye Hivatalos Lapjátí-val együtt: Egész évre 12 kor.­­ Félévre. . 6 kor. Hirdetések úgy az ,,Ung“, mint „Ung vármegye Hivatalos Lapja“ részére, — továbbá magánosok részéről az előfizetési pénzek a kiadóhivatalba, Székely és Illés könyvnyomdájába küldendők. AZ UNG MEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. „Ung vármegye Hivatalos Lapja“ az „Ung“ melléki elvként megjelenik minden csütörtökön. A vasárnapi munkaszünet. A kereskedő-, iparos s általában a mun­kás-osztálynak, de főképen ezek alkalmazott­jainak, akiket a napi 14—16 órás munka föl­emészt, nagy érdeke volt, hogy a külföld módjára a vasárnapi munkaszünetet nálunk is törvény biztosítsa. A társadalmi jólét érdekeinek előmozdítá­sát elősegítő ezen több mint tíz éves törvényt, életbeléptekor maguk a munkaadók is öröm­mel üdvözölték. A tapasztalat igen hamar azt mutatta azonban, hogy a kiskeresked­ő, meg a kisiparosok a maguk részéről megbánták, hogy oly könnyen lelkesedtek s a vasárnapi munkaszünet örömét apránkint kezdték vissza­vonni. A kereskedelemügyi miniszterek ajtóit tiz év óta munkaadókból álló küldöttségek több ízben nyitogattak és sikerrel. A munkaszünet szigorát enyhítették, a zárórát előre tolták s a vidéki városokban a kereskedéseket előbb reg­geli 9 órakor, majd 10 órakor s később déli 12 órakor engedtek bezárni. A kisiparosok e közben segédeikkel és tanonczaikkal vasárnapokon át is vígan dol­goztattak, mert erre okot mindig találtak. Majd a nagyünnepeket, máskor az országos vásáro­kat használták föl, a miért a segédeket és a tanonczokat a munkaszünet napján a műhelybe kellett rendelniük. Az alkalmazottaknak pedig mindezt össze­tett kézzel, tehetetlenül kellett végig szen­vedniük. Közben előállottak a trafikosok s a pénz­ügyminiszternél esedeztek, hogy a munka­szünetet reájuk is kiterjes­sze. A­mikor pedig kérelmüket teljesítették, megbánták a minisz­ter figyelmét, s a trafikokat délutánonkint to­vábbra is nyitva tartották s tartják. Közelebb azután a kereskedelmi alkalma­zottak folytattak küzdelmet a munkaszünet rendelkezéseinek módosításáért. Láng Lajos miniszter igazolta, hogy ő melegszívű barátja a vasárnapi munkaszünetnek, mert a munka­szünet órait kiterjesztette,­ s az alkalmazot­takra kedvező rendelkezéseket léptetett életbe. A pénzügyminiszter megadta a trafikosok részére a vasárnapi munkaszün­etet, de még talán idejük sem volt ezt megköszönni, máris felkeresték őt azzal a kéréssel, hogy az izrae­lita vallású tőzsdéseknek megengedje, hogy ne kelljen szombaton trafikot árulniok. Holott a miniszter az izraelita trafikosok vallási érzü­letét összhangba hozta a kincstár érdekeivel, midőn megengedte, hogy szombaton az üzlet főbejáratánál alkalmazott rekeszben árusíthas­sák a dohány- és szivarárukat. A miniszter úr jól fogja tenni, ha a beadott emlékirat da­czára rendelkezéseiből egy jottát sem fog en­gedni a kincstár jól felfogott érdekében. Mert ha a vasárnapi munkaszünet beho­zatala magasabb sociális érdekből történt, ak­kor ennek végrehajtása körül felmerülő nehéz­ségeknek el kell esniök s a kor haladása foly­tán egyes hitfelekezetbelieknek a vallási érde­keket a társadalmi érdekekkel összegyeztetniök, összhangba hozniok kell. Sajátságos összevis­szásság jelenségei me­rülnek itt föl a munkaszünet körül folyamat­ban lévő mozgalmaknál. Különösen kidomborodik ez az ország felvidéki városain, mint Ungvárt is, ahol az ipar egy része, a kereskedelem pedig csekély kivétellel egészen izraelita polgártár­saink kezében van. A vallási érzület melege előtt meghajtunk, ámde mégis sajátságosnak találjuk, hogy ugyanazon vallást követő iz­raeliták amíg az ország belsejében szombaton az üzletet zavartalanul gyakorolják, itt a fel­vidéken ellenben az üzlet, egyesek kivételével, szombaton teljesen szünetel. A miért is a va­sárnapi munkaszünet megtartása reájuk an­­­nyiban kellemetlen és káros, mivel a hétből két napon át kell szünetelniük. De viszont azon izraelita vallásuakról, akik a vallásos ér­zület fejlesztését az üzleteknek szombaton nyitvatartásával összeegyeztetik, megint el kell ismernünk, hogy az ő vallásuk előttük is ép oly szent, mint azok előtt, akik az üzleteket szombaton zárva tartják. Hogy tehát a vasárnapi munkaszünethez csatolt nagy társadalmi érdeket zavartalanul előmozdítsák azok is, akiknek heti­ ünnepük szombatra esik, a haladó kor követelményei­vel ki kell egyezkedniük, s a társadalmi jólét előmozdítása teszi szükségessé, hogy a hétből csak egy napok legyen a pihenő, a törvény által megállapított vasárnap. E mel­lett a vallásos gyakorlat és ájtatosság kifejezést nyerhet más napokon, tehát szombaton is a­nélkül, hogy a heti hatnapi munkanap öt napra devalváltassék, ami bizony anyagilag káros és hátrányos. Ungvári néhány kereskedő üzletét szom­baton nyitva tartja, tehát e napon is keresethez jut, úgy, hogy a törvény által kijelölt vasár­napi munkaszünetet békésen és nyugodtan él­vezi. De ezeken felül ismerünk több intelli­gens izraelita kereskedőt és iparost, akik szí­vesen adnák át magukat szombaton a mun­kának s várva­ várják, hogy e részben kezde­ményezés történjék. Ne várják ők másoktól a kezdeményezést, hanem szakítsanak az előíté­lettel s biztosra vesszük, hogy követőik száma rohamosan emelkedni fog — úgy, hogy egy év leforgása után alig lesz Ungvári kereskedés, mely szombati napon zárva legyen Az izraelita vallású iparosok is felhasz­nálják majd, ezek példáját követve, a hatodik munkanapot, anélkül, hogy ez vallási érzüle­tük megingatását maga után vonná. Egyeknek kell lenni a társadalom tagjai­nak a küzdelem minden terén s ha izraelita polgártársaink cselekedeteikkel demonstrálni fogják, hogy nemcsak élvezni akarják a tár­sadalomnak jótéteményeit, hanem az össztár- Lapunk mai száma 6 oldalra terjed. A bolygó főhadnagy halála. — Az »Ung« eredeti tár­cz­áj­a. — írta : Erdőasy Vil mos. Botfalva intelligencziája ismét a szép szőke Both­­falvynéhoz volt hivatalos. Ott volt a svadron valamennyi aktiv tisztje, sőt a két tartalékos hadnagy is, kikről Beney bácskai habor azt a hírt terjesztette, hogy igen gazdag gyerekek. Igaza volt-e vagy sem, nehéz lett volna megállapítani, mert a botfalviak közül egy sem járt Bácskában. A cadet azonban erősen megmaradt állítása mellett, lehet csupán csak azért, mert a két tar­talékos igen gyakran pezsgős vacsorával traktálta, — így ő egész más szemmel nézett reájuk, mint a többiek. A két tartalékos iránt tehát csoda-e, ha a leányos mamák leányaikkal együtt érdeklődtek, ellenben a fiatal asszonyok most is csak az aranyszájú főhadnagy köré gyülekeztek. Bizton remélték, hogy valami érdekes történetet fog ma nekik elmondani, mert a múlt héten táviratilag hívták Budapestre egy barátja temetésére. A hölgyek nem csalódtak. Pusztay főhadnagy tényleg ma nem kérette magát, az első kérő szóra haj­landó volt a hölgyek szórakoztatására. — Szomorú történetet mondok el, így most mu­­lattatásról szó sem lesz, sőt magam is jobb szeretném, ha ma más valakit kérnének fel szórakoztatásukra. Szo­morú dolog pedig nem magoknak való, meg aztán at­tól is félek, hogy a történtek behatása alatt nem fogok tudni uralkodni magamon s éles kritikát gyakorolok az asszonyi nem gyöngéi felett. — Csak mondja el — kérték a hölgyek — hátha mi is okulunk elbeszéléséből. Ez az érv hatott; Pusztay főhadnagy kész volt hozzáfogni az elbeszéléshez. A hölgyek a szokott kí­váncsisággal lesték ajkáról a szót. * * Ismét a bolygó főhadnagyról mesélek önöknek, — talán utoljára, mert szegény feje a múlt héten fő­­belőtte magát. Táviratilag hívtak a temetésére s utolsó óhajai végrehajtására Még bizonyára emlékeznek rá, hogy bácskai Topolyai Margit másodszor is kikosarazta, s ő bolyongott tovább. Bolyongásában Budapestre is eljutott, hol a véletlen az utczán egy régi ismerősével, Tóthnéval hozta össze. — Mit csinál maga itt ? Ide helyezték ? — Nem. Pár napig maradok csak itt. — Kernelem meglátogat bennünket! Tudja, az uram is nagyon szereti magát, aztán most van egy kis kosztos leányom is, azt magának szántam. — Köszönöm ügyeimet, de semmi kedvem a nő­süléshez. — Ej! mesebeszéd. Topolyai Margit igazán nem érdemli, hogy maga még csak egyet sóhajtson is utána. Higgje el nekem, azzal a szeszélyes leán­nyal egész életére boldogtalan lett volna, míg így . . . — Lehet, azzal a másikkal is az leszek. Köszö­nöm szíves meghívását, de hallhatta már, hogy én ke­rülöm a társaságokat, különösen a nők társaságát. — No ne féljen, nem varrom én ezt a leányt erő­vel a maga nyakába, tehát bátran feljöhet az uramat meglátogatni. — Lehet, teszem tiszteletemet, de nem ígérem biz­tosan. — Már pedig én várni fogom. A kölcsönös üdvözlés után elváltak egymástól. A bolygó főhadnagynak esze ágában se volt Tóthékhoz fölmenni, bár naponta nem egyszer ment el körúti la­kásuk előtt. A sors, az a szeszélyes valami azonban máskép határozott, mert hát hiába, a közmondás sze­rint: sorsát senki el nem kerülheti. Egy este a Royalban vacsorázott s ábrándozva hallgatta Banda Marczi szebbnél-szebb kesergő nótáit, midőn háta mögött Tóthné ismerős hangja szólalt meg: — Ott ül Kávássy, az ő asztalánál van hely.jJó estvét. Megengedi ? Mit volt mit tennie, mint „igent“ mondani; óh pedig bele szeretett volna orkán lenni, mely a Royalt mindenestől elsöpörte volna, semhogy Tóthékkal egy asztalnál üljön. Még fel sem ocsúdott a meglepetésből, ingerült­ségét még le se birta küzdeni, midőn Tóthné újra meg­szólalt : — Kávássy főhadnagy. Rokonom Kőrössy Teriké. Ekkor vette csak észre azt a szép barna leányt, ki fejedelem női szépségével talán a legkonokabb nő­­gyülölő férfiakat is meg tudta igézni. Kávássy főhad­nagy is önkéntesen azt kérdezte önmagától: Hát angya­lok is járnak már e földön? Mert hiszen ez a junoi termetű, rózsás arczu leány, azzal a tüzes fekete szem­párral nem lehet földi lény, s ha itt is van e földön, bizonyára nem az a rendeltetése, hogy végigszenvedje az élet golgotháját, hanem hogy a szenvedők, nélkülö­zők s kétségbeesettek vigasztalója, gyámola legyen. Úgy gondolta, hogy a­hol ez a leány megjelenik, fel­szárad minden könnyű, feledésbe megy a bú,­bánat, ott nincs nélkülözés, küzdelem; az ő léptei nyomán az avar helyén is nyíló virág, a jaj, s szenvedés he­lyén is öröm, boldogság terem. Úgy közeledett hozzá a sokat tapasztalt, bolygó főhadnagy, mintha tényleg égi lény lett volna s szinte szeretett volna hangosan kaczagni Tóthné szavaira: Ezt a leányt én magának szántam. Nem, nem ! még gondolatnak is merész, hogy ez a leány egy emberé legyen — töprengett magában — bizonyára sok szenvedő vár az ő könyörületességére, az ő szeretetére. — Lássák hölgyeim — monda az aranyszájú fő­hadnagy — ilyen őrült szenvedély az az úgynevezett szerelem, mert ugyan minek is nevezzük másnak, mint őrült szenvedélynek? Szegény barátom azt hitte, égi lény ül mellette, pedig asszony volt csupán. Asszony,

Next