Unitárius Egyház, 1905. október - 1906. szeptember (1. évfolyam, 1-12. szám)
1905-10-15 / 1. szám
2 UNITÁRIUS EGYHÁZ. 1905. október 15 Mit akarunk? Közel öt esztendeje, hogy ennek a lapnak kérdésével foglalkozunk. S midőn annak első számát az olvasó kezébe adjuk, kötelességünk számot adnunk arról, hogy mit akarunk? Tesszük ezt egy részt azért, hogy így azokat, akik vállalkozásunkat jó szemmel nézik: programmunk meghatározásával ügyünknek egészen megnyerjük; másrészt azért, hogy azokat, akik — egy vagy más okból — nem értenek velünk egyet, szándékaink, törekvéseink feltárásával lehetőleg meggyőzzük arról, hogy ez a lap közszükségből született és a közérdeket akarja szolgálni. Lapunk címében benne van egész programmunk. Óhajtjuk, kívánjuk, akarjuk, hogy az unitárius egyház gyarapodjék, felvirágozzék. Más célunk, más törekvésünk nincs. Egy orgánumot akarunk teremteni, melyben egyházunkat érdeklő minden kérdés nyilvánosan megvitatható legyen. Azok is, amelyek egyházunk külső életére vonatkoznak s azok is, amik belső — hogy úgy mondjuk — családi életéből fakadnak. Mint erős hitünk, hogy egyházunk csak úgy lesz erős benn, tiszteletreméltó és vonzó künn, ha minden kérdés — bárminő vonatkozásban legyen is az egyházunk életéhez — a közvélemény folytonos ellenőrizésének erős világításában nyer megoldást. Meggyőződésünk, hogy a miként a természetben egy rügynek fakasztásához, egy rögnek megtermékenyítéséhez a nap fénysugarainak minden színárnyalata szükséges: egyházunk életének újjáébredése és annak megtermékenyítése is csak mindnyájunk hozzájárulásával, valamennyiünk lelki erejének latbavetésével lehetséges. S ezért minden véleménynek, mely egyházunk jobb jövendőjének javát célozza — jöjjön az bárkitől — készséggel adunk helyet. Programunknak ez az egyik sarkalatos tétele! Ezzel szemben sietünk kijelenteni, hogy a mi szemünkben egyéni érzéseknek, vá- ki tudná megmondani minő érzelmek, titkos gondolatok, minő eszmék és vágyak dulták, sőt szaggaták keblét, mielőtt elröppent ajkáról a nagy elhatározás, míg kitört kebléből a tullelkesedés: „Mester! én te utánad megyek, valahová mégy,a ’'jiagy, nagy kellett, hogy legyen mégis a bűverő, mellyel Jézus működött; ellenállhatatlan az igazág, mellyel a menny és föld birodalmát az ember lett feltárta és eddig nem ismert, szeretetteljes a világosság, melybe öltözve, bevilágította a lelkeket, hogy meglássák a célt, a hivatást, a jelen munkáét és a jövő ígéretét. Az Írástudó bizonyára sokszor látta már az időzítőnek tiszteletet parancsoló alakját, nyílt, egyees homlokát és szeretetreméltó pírral borított áriát. A nagy mester tiszta, derült szeme sokszor ditámlott reá igazságot. Fenséges bírálata, bájos magyarázata, előkelő és méltóságteljes beszéde éscselekedete — amint ezt Jézusról egy V ■ómai helytartó irá — sokszor ragadta a lót, hogy keressen nála nyugalmas boldogságot a jövőre.