Unitárius Egyház, 1906. október - 1907. szeptember (2. évfolyam, 4-12. szám)
1907-01-15 / 4. szám
UNITÁRIUS EGYHÁZ. 1907. január 15. 60 Benczédi Gergely. 1839—1906. Még friss a hant sírja felett, még sajog a szíve fájó sebe halála miatt, melyet az idő enyhít talán, de begyógyítni aligha fog! Eggyel újra több az unitárius egyház halottjainak száma. Rövid pár év alatt annyi nagyot vesztünk el s oly váratlanul valamennyit, hogy vigasztalást emberi elménk csak erős keresztényi hittel találhat. Ki gondolta volna még két hónappal ezelőtt, hogy az erős szervezet oly hirtelen az emésztő kór martaléka lesz ? A hatalmas tölgy, mely dacolt a zivatarok fergetegével, egyszerre zuhant le, zuhanásával villámként sújtott reánk, gyenge nádszálakra, akik nem tudták testének avagy szellemének bámulják-e inkább páratlan erejét és szépségét. „Életében ritkán becsülik meg, halála után pedig gyorsan feledik a legtöbb arra érdemes embert“, írja a megboldogult Berde Mózsa életrajzában. Reá bizonyára egyik sem illik. Tudtuk mindnyájan, érezte egyháza is, melyet oly lángolón szeretett, hogy ki neki Benczédi Gergely s most érzi igazán halála után s érezzük mindnyájan, mily nagy veszteségünk! De ő mindig félre kerülte az ünnepeltetést. Teljesített kötelesség nem érdem, ez volt szilárd elve. „Mindig undorodtam az öndicsértetéstől, a csömörletes hazug szólamoktól“, írja múlt évi november 29-én e sorok írójához intézett levelében. Pedig róla szépet és nemeset írni nem lett volna hízelgés, csak színigazság! Most megbocsát nekem szellemed drága halottunk, hogy e pár sort emlékednek éppen én szentelem, ami ellen életedben annyira tiltakozói. Szólásra egyedül példás, fáradhatatlan életed s elévülhetetlen érdemeid késztetnek, melyek úgy is fényes betűkkel fogják bevésni nevedet unitárius egyházunk történetébe. Benczédi Gergely*) 1839. márc. 29-én született Felsőbencéden, Udvarhelymegyében, nemes székely szülőktől. Gyermekéveit e derék kis községben élte át, mely távol a világ lármájától máig megvédte magát a székely községeinket utóbbi időben — fájdalom — nagy veszéllyel fenyegető bajoktól és betegségektől. Népe szorgalmas, takarékos, józanéletű nép s emberemlékezet óta nem látott falujában végrehajtót. Itt szívta magába *) Az életrajzi adatokat részben Kovács János : Benczédi Gergely c. cikkéből vettem. Orbók : Paedagogiai zsebkönyv. •902—903. Benczédi a munkaszeretetet, takarékosság, józan gondolkozás első csiráit, melyek később családjának s különösen egyházának eléven megtermették áldásaikat. Mily boldog volt életében mindig, ha kicsiny faluját vagy csak annak vidékét is meglátogatta! Gyermekálmait nem sokáig szövögethette, mert gondos szülői felfedezvén benne a tehetséget, beadták székelykeresztúri középiskolánkba tanulásra. Itt nem sokáig maradt, mert az I., II. gymn. osztályt Toroczkón, a III., IV.-et Tordán, V—VIII. osztályokat pedig Kolozsvárt végezte s 1862-ben érettségi vizsgát tett kitűnőeredménnyel. Joggal remélte már ekkor az egyház, hogy a nagy szorgalmú, tehetséges ifjú jeles emberei közé fog sorakozni, mert csak így szemelhette ki Benczédit, még a theologia első évén, azon kevesek közé, akiket az akkori szokás szerént tanárnak nevelt. 1863-ban az egyh. Főtanács mint akadémitát Göttingába küldte a természettudományi tárgyak tanulmányozására 1864. őszén elnyervén az angol unitáriusok által adott 100 font sterling segélyt, Londonba megy tanulmányai folytatására. A természettudományi tárgyak mellett hallgatott filozófiát s angol irodalmat. De nemcsak hallgatott, hanem 2 év leteltével vizsgázott is fényes eredménnyel, úgy hogy a „Times“ c. tekintélyes angol lap a kitűnően vizsgázottak névsorában az ő nevét is közölte. Itt ismerkedett meg a magyar szabadságharc Londonban élő menekültjeivel, sőt az akkori magyar igazságügyi miniszter jóakaratú figyelmeztetése dacára résztvett Kmetty tábornok temetésén is. E jelenetekről mindig nagy meghatottsággal beszélt. Ifjú lelkére, mely különben is a szabadság- és hazaszeretet lángoló hevével volt eltelve, maradandó hatást gyakorolt azok szenvedése és nyomára, akik mindenüket kockára tették a szent eszmék érdekében. Már ezek példájából megtanulta, hogy „teljesített kötelesség s nemes törekvések önőrzése küzdés s bánat közt is nyugalmat tenyészt“. Ismeretekkel gazdagon tért vissza 1866. nyarán s ugyanez év szeptember havában, mint megválasztott főgymn.tanár Berde Áron örökébe lép, aki egyetemi tanárrá lett s megszakítás nélkül tanítja a természettudományi tárgyakat 36 éven át 1902-ig, amikor jól megérdemelt nyugalomba vonul. 1867. szeptemberétől kezdve 10 éven a kolozsvári főgymn. érdemes igazgatója s ugyancsak ez évtől kezdve egyházi tanácsos. 1871-ben nőül vette néhai b. e. Mikó Lőrincnek, e kiváló unitárius férfiúnak és tanárnak finom érzésű és neme-