Unitárius Egyház, 1910 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1910-01-15 / 1. szám
4 UNITÁRIUS EGYHÁZ. 1910. január 15. testi szemükkel is látni akarják az Istent. Ha tehát az ember az istenség ezen jótéteményében részesülni akar, ne várjon arra, mig az Isten valamely alakban megjelenik előtte s megmondja a jövendőt, hanem az isteni művek szemlélete s az emberekről való gondoskodásukról szerzett meggyőződés után hálás és kegyes lélekkel kell őket tisztelni. Aki ilyen meggyőződéssel bir, annak az istenség minden dolgában megmondja, mit tegyen s mit ne, ha nem is jelenik meg előtte látható alakban. (Xenoph. Mem. Sopr. 4. 3.) E szerint a logikai ítélet az isteni jóslás. (Folytatjuk.) Összefértelenek. Személyiskedök. II. Jeremiás. Mondá az Úr Jeremiásnak : Állj az Ur házának pitvarába és mondd el Júdának minden városából azoknak, akik imádkozni jőnek az Ur házába, mindazokat az igéket, amelyeket parancsoltam néked, hogy mondd el nékik. Egy szót se hagyj el!“ (Jeremiás 26.) Szegény Jeremiás, szegény próféta! Micsoda nehéz a te feladatod. Azoknak prófétáid, akik imádkozni jőnek az Úr házába, hogy „cselekedeteik gonoszsága miatt hasonlóvá teszi az Úr e házat Silóhoz, e várost pedig a föld minden nemzetének átkává ?“ . . . Aztán, ha legalább négyszemközt, titokban, szinte szégyenkezve kellene ezt tenned ! De nyiltan, annyi embert és olyan előkelő embereket, papokat, prófétákat kell intened, hogy „jobbítsátok meg a tisztaitokat és cselekedeteiteket“ , — ez már erő felett való parancs, lehetetlen vállalkozás. Hát nem támadhatnak-e rád, nem hurroghatnak-e le a látszat teljes jogával: „Minket templomlátogató, ott imádkozó embereket feddesz; minket vádolsz gonoszsággal ? ! Nem képtelenség-e ez ? Tűrhetetlennek, Isten átkára méltónak hirdeted azt az állapotot, amivel mi mind meg vagyunk elégedve : papok, próféták és az egész nép?! Hát nem botorság, nem fölfuvalkododott kevélység, nem gonosz összeférhetetlenség ez ? ! Biz azt mind a fejéhez vághatják ennek a szegény prófétának és meg is teszik tartózkodás nélkül. Régi elv, ha bűnös vagy, fogd feljebb És a bűn sokkal erősebben összefűzi az embereket, mint az erény. Mindegy. Az igaz próféta nem lehet néma eb. Szólja, amit lelkiismerete diktál. Nem nézi, ki jön útjába: fejedelem-e, pap-e, próféta-e, vagy a népből való; egyes ember-e, vagy egész osztály ? Jeremiás is teljesíti hát kötelességét ... És amikor elvégezé a beszédét, megragadták őt a papok és a próféták és az egész nép és szólának a fejedelmeknek. Halálra méltó ez az ember, mert e város ellen prófétáit.“ Szegény Jeremiás, szegény próféta! Mily érthető a gyötrődésed ! „Reá vettél Uram engem és reá vétettem, megragadtál engem és legyőztél! Nevetségessé lettem minden időre, mindenki csúfol engem . . . Mert az Úr szava mindenkori gyalázatomra és csúfságomra lett nekem. Azért azt mondom: Nem emlékezem róla, sem az ő nevében többet nem szólok, de mintha égő tűzvolna szívemben, az én csontjaimba rekesztve és erőlködöm, hogy elviseljem azt, de nem tehetem. Mert hallom sokak rágalmazását, a mindenfelől való fenyegetést; mindazok is, akik barátaim, az én tántorodásomra figyelmeznek, mondván talán megbotlik és megfoghatjuk őt és boszszút állhatunk rajta.“ (Jeremiás 20: 7—10.) Mennyivel könnyebb azoknak, akik már leszámoltak az Úrral. Mennyival könnyebb a hitetleneknek. Nekik csupán az emberekkel való jó viszony megőrzésére kell figyelniök. Ez pedig nem is olyan nehéz, csak meg kell szokni a képmutatást, a hizelkedést, a hazudozást. Ami Jeremiással megtörtént, megtörténik ma is azzal, aki komolyan veszi az Úrtól való küldetését, őrállói tisztét. * Ma is közismert és általánosan helyeselt az a felfogás, hogy nem a kötelességek elmulasztói, nem a rossz példát adók, nem a bűnösök kevernek rossz hírbe egy-egy várost, intézményt, iskolát, bíróságot, vagy bármi erkölcsi testületet, hanem az, aki a mulasztásokra, rossz példákra, átkos bűnökre nyiltan rámutat. Ettől, emiatt támad és terjed a rossz hír! Jeremiás ütötte dobra Juda gonoszságát! Tehát ő az oka, hogy Juda rossz hírbe keveredett! Hisz mások is tudták Juda gonoszságát; nem egy pap és próféta lelkiismerete nyugtalankodott és háborgott amiatt; de volt annyi eszük, hogy hallgattak. Okosan követték ez elvet: „Ne szólj szám, nem fáj fejem.“ Megnyugodtak végre is abban: „ha mindenki vétkezik, senki se vétkezik.“ És tehettek volna ennél okosabbat! ? . . . És így gondolkodva: még ezek is nem bosszankodhattak-e Jeremiásra, aki lelkiismeretesebbnek akarja magát mutatni ő náluk ?! Mi modern, tapintatos emberek egészen értjük eljárásukat. Mi is értünk hozzá, hogyan kell