Unitárius Egyház, 1912 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1912-01-15 / 1. szám
2 UNITÁRIUS EGYHÁZ. 1912. január 15. Dávid Ferenc theologiája. Örömmel tapasztalhatjuk, hogy újabban Dávid Ferencről egész kis irodalom keletkezett, sőt magának Dávid Ferencnek munkáit is egyházi főhatóságunk jóvoltából kézhez kaphatjuk. A „Rövid magyarázat“ már is megjelent és minden érdeklődő belepillanthat a nagy reformátor eredeti gondolatvilágába s megláthatja azoknak a hatalmas gondolatoknak harcát, melyek a 16. században az elméket oly nagyon foglalkoztatták. Dávid Ferenc „Rövid magyarázatának“ megjelenésével érdekes tanulmány vonta magára figyelmemet, Boros Györgynek „Dávid Ferenc theologiája“ című értekezése. Ez különösen azért tűnt föl nekem, mert egyházi irodalmunkban bármilyen sokan és alaposan foglalkoztak is Dávid Ferenc életével és működésével, tisztán theologiai szempontból nem igen foglalkoztak vele. Megtalálhatjuk az ő theologiai nézeteinek bírálatát különösen más felekezetűek írásaiban, azonban azokban a legtöbbször elfogultság által vezetett iratokban az igazságnak éppen ellenkezőjét látjuk. Boros már a theologiai intézetben foglalkozott ezzel a kérdéssel „Unitárius eszmék“ címen. Úgy látszik a most megjelent tanulmány annak egy része. És hogy az ily fajta tanulmányokra nagy , szükség van, az elvitázhatlan. A 16. századi gondolkozástól, a reformáció világfelfogásától a mai kor felfogásáig oly nagy út van, melyet csak a theologiai tudományokban jártas lélek tud megtenni, másnak kalauzra van szüksége, különben az egész reformáció szelleme érthetetlen lenne előtte. De szükség van az ily tanulmányokra azért is, mert a régi felekezeties elelfogultság sok oly ferde nézetet termelt Dávid tanairól, hogy azokat már végre valahára meg kell cáfolni. így, hogy csak a legutóbbit említsük fel, Pokoly József ref. történetire felsorol egy tucat reformátort, akiknek Dávid mind szolgai utánzója lett volna s Dávid egész theologiai elveiben alig talál más fölemlíteni valót a felnőttek keresztelésénél és chilioscuusánál. És pedig aligha azért, hogy ezzel Dávid nagyságát kiemelje, hanem éppen azért, hogy a mai kor fölfogásával eme nézeteket kidomborítva, Dávid ragyogó elméletei továbbra ott maradjanak a könyvtárak ritkaságai között. Boros György kifejti, hogy Dávid Ferencnek tanai nem voltak a 16. századtól elvált, a reformáció alapeszméjétől különböző tételek, sőt éppen a reformációban megszületett elveknek volt logikus és bátor végrehajtója. A szentháromság szót Luther, Kálvin és Zwingli sem szívesen emlegette. Melanchton meg éppen félt is tőle. Dávid Ferenc azonban világosan fölismerte, hogy a trinitas szó nincs a szentírásban, hanem a bibliai kor után alkották. Ezenkívül pedig Dávid Ferencnek Istenről való felfogása sem téved a rideg szocializmus világtalan mezejére, noha, amint Vári Albert mondja, az ő felfogását supranaturalismusával szemben joggal nevezhetnők racionálisnak. Dávid Ferenc szerint Istent felfogni nem lehet, de szívvel és lélekkel érezhetjük. A Jézusról való felfogása is sokkal tisztább kortársaiénál. Dávid nem tartja a metafizikai szentháromság egyik tagjának Krisztust. A történeti Jézushoz ő sem tudott eljutni, mert hiszen abban a korban minden lángelméje ellenére sem tudta a bibliai iratoknak különböző időben való származását és a szentírás némely helyeinek legendaszerű értékét felismerni. Szerinte Jézus, a Krisztus, a megígért Messiás. Dávidnak az egyház szervezetére vonatkozó elvei sem voltak romboló természetűek, mint ahogy némelyek gondolják. Igyekezett mindent a haladás útján vinni előre minden ugrás és zökkenés nélkül és nem az ő hibája, hogy nem úgy történt, mint ahogy ő akarta. Azonban mindezektől eltekintve, Dávidnak van oly érdeme is, mellyel egyik 16. századi nagy reformátor sem dicsekedhetik és ez a más nézetűekkel szemben való türelem. Ő sohasem emlegeti a vérpadot és börtönt meggyőző érvekül, hanem mindent a szentírásból akar megmagyarázni. Ez oly érdem, melyhez hasonlót abban a forrongó korszakban nem igen lehet találni. Nem célom azonban nagyobb részletességgel tárgyalni Dávid Ferenc theológiai nézeteit, hanem csupán azt jegyzem meg, hogy minél inkább foglalkozunk Dávid műveivel és minél inkább belemerülünk az ő gondolatvilágába és világnézet vtébe, annál inkább meggyőződhetünk az ő reformációjának halhatatlan érdemeiről. —il. Emlékezés a Kriza-családról.* Engem talált az a nem remélt nagy megtiszteltetés, hogy ezen lelkészköri gyűlésen — mely halhatatlan emlékű püspökünk, Kriza János születése 100 éves emlékét ünnepli — felolvasást * Felolvastatott az Unitárius Lelkészkör diszgyülésén 1911. okt. 28.