Unitárius Egyház, 1913 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1913-01-15 / 1. szám
4 UNITÁRIUS EGYHÁZ. 1913. január 15. től örökölt és józan hitelveivel mind máig tisztán megőrzött unitárius vallásunk fennállását és észszerűen keresztény hitelveinek hirdetését s e hirdetésnek örökös teljesithetését utódaink számára magyar nemzetünk életével együtt örökké tartó időkre biztosíthassuk. Ezért kívánjuk egyházunk mindenik tagját vallásos életünk iránt való közömbösségéből kiszakítani s a kölcsönös keresztényi élet munkásságának körébe vonni, hogy ősi hitéletünk újra való felelevenitését és megújítását, vallási és vagyoni érdekeink felett való szigorú őrködés teljesítésével mindannyian együtt szolgálhassuk, hogy a templomok szent hajlékaiban nyerhetett vallásos oktatás és lelki megerősödés határai termékenyebbé válhassanak s ezáltal az élet nehéz terheit és gondjait, nem csupán a jók és állhatatosak, de az ingadozók és a kétkedő bizalmatlanok számára is a hit segélyével és a Jézus Krisztus életéből és tanításaiból nyert vigasz és bátorító példa útján könynyebben és megnyugtatóbban elviselhetővé tehessük, mert a vallás feladata a tanításban hivőnek lelki megnyugvását, Istennel való közösségét s a teremtő Isten lehelletéből származó emberi léleknek a hit világa és tanítása útján való boldogságát elősegíteni. Sohasem kívánta és tanította a mi vallásunk azt, hogy templomainkban lelki enyhülést kereső férfiaknak és nőknek, ifjaknak és gyermekeknek lelkészeink és tanítóink arról prédikáljanak és tanítsanak, hogy váljon a Megváltó fenséges személye és kiállott szenvedései történelmi igazságon alapulnak-e, avagy szóhagyomány meséiből keletkeztek, valamint egyetlen komoly lelkészünk sem hirdethette soha, hogy a világ teremtésének hat nap alatt való teljesítését természeti lehetetlen téntnak tartani; mert a kérdések a keresztény vallások egyikének é s igy az unitáriusnak sem lehetnek ünnepélyes isteni tiszteletei elmélkedésének tárgyai. Mert ezekre a véges elmével biró okos emberek között is csak az az egy a felelet, hogy a Mindenhatóságnak és az idők véghetetlenségének fogalmát kellően meg nem értő embereknek leghelyesebb és legboldogítóbb tudni azt, hogy van Isten, aki e világot teremtette, fentartja és igazgatja s aki az ő szent fiának bölcs és boldogító tanításai által s a mi bennünk is élő szent lélek segítségének erejével a béke, szeretet és boldogság útjára vezérli. A többit pedig bátran bízzuk az arra hivatottabbakra és ne a keresztény templomok vallásos tanításaira, hanem az igazán alapos műveltségű és geniális elméjű theológusokra és természettudósokra ! Ezek után még csupán annak óhajtunk kifejezést adni, hogy összes lelkészeinket a velünk való nemes munkásság teljesítésére kérjük, mert az unitárius vallás közéletében óhajtott felelevenülés és megújítás munkáját, mint tisztán vallásos ügyünket, minden kormányzati rendelkezés és közreműködés segítségének keresése nélkül egyedül egyházunk összes lelkészeinek kezébe és védelme alá helyezzük, melyet, mint zászlóvivő vezérek, egyházi törvényeink és bevett vallásunk alapját képező hittételeink keretén belül, úgyis mint bátor szószólói és igehirdetői, apostolai vallásunk érdekének okos és tapintatos munkájukkal és a hit mezején való mélyebb szántással mint leghivatottabbak bizonyára képesek is lesznek a kívánt sikerre vezetni és győzelemre juttatni. A lelkészek továbbképzése: „Nem hogy a célt elértem volna, hanem igyekszem, ha azt elérhetném.“ Pál apostolnak ez a sokat jelentő, sokat kifejező mondása jut eszembe, midőn a fenti címet leírtam. Az ember legtöbbet és legszívesebben foglalkozik azokkal a kérdésekkel, melyek legközelebb állanak hozzá. Bizonyos szeretettel beszél a munkakörről, melyben élete foly. Fontolgatja az előnyöket és hátrányokat, melyek hivatása betöltésében hol segítik, hol gátolják. Egy papnak alig lehet fontosabb kötelessége, minthogy a lelkészi hivatással kapcsolatban levő hiányokat pótolja, az előnyöket pedig úgy használja, hogy ne csak mm»« hanem az álla„ »kistélje is növekedjék s az egyház előhaladása biztosítva legyen. Ily meggyőződés mellett felvetek egykét eszmét, elmondok egy pár gondolatot, miket a lelkészek továbbképzésére, azaz a lelkészi állás minél teljesebb mértékben való betöltésére nézve fontosaknak, esetleg megvitathatóknak tartok. I. A lelkészek továbbképzésére vonatkozólag legelső kötelességnek tartom egy lelkészi szakkönyvtár szervezését. Nevezhetjük lelkészi könyvtárnak vagy parochiális könyvtárnak, mint a reformátusok, vagy bárminek. Megfelelő címet lehet találni. Itt a cél a fontos. Azonban midőn a lelkészi könyvtár beállítását sürgetem, meg vagyok győződve, hogy lesznek akik csodálkozva vetik fel