Unitárius Egyház, 1916 (11. évfolyam, 1-9. szám)
1916-01-15 / 1. szám
4 UNITÁRIUS EGYHÁZ. sem került ki a nagy háborúból. Ezt a vallást csak lélekkel s a lélekből származó lelkesedéssel lehet szolgálni. Fölülemelkedni az anyagiasságnak szűk határain, megkülömböztetni az igazat a hamistól, a valódit a látszattól, szakítani az önzés lélekölő mérgével, felemelkedni azokra a magaslatokra, amelyeken a lélek a jézusi eszmék tisztult légkörében erőt és messzetekintő kilátásokat nyer, a próféták hitével, az apostolok lelkesedésével szolgálni a jónak és igaznak ismert ügyet: ezek azok a régi feladatok, melyekre az új idők hathatósan figyelmeztetnek. Fel tehát a szent munkára! Nincsen miért pirulnunk magyarságunkért s nincsen miért szégyenkeznünk vallásunkért. A háború megmutatta, hogy mind a kettő nagy és igazi értéket képvisel. Ha a múltban valamit mulasztottunk volna, sokszorozott lelkesedéssel igyekezzünk a jövőben kipótolni abban a tudatban, hogy a mi munkánk odaadása által lehet eljutni. Világhatalommá lett volna-e a kereszténység a mártyrok vére nélkül? És Jézusnak nem kellett-e meghalnia, hogy betöltse hivatását. Ezután szerzőnk az úri imádság kéréseit tárgyalja kilenc nagyon jól megszerkesztett, tartalmas beszédben. Hosszúra nyúlna ez az ismertetés, ha az összes beszédekkel külön-külön kívánnánk foglalkozni. — Azért csak általában jegyezzük meg, hogy D. Hunzinger beszédei a háborús prédikáció-irodalom legjavához tartoznak. Tartalmasak, mint a németek dolgozatai általában; komolyak, mint amilyen komoly az idő, amelyben íródtak. A szerkezet és a stílus szempontjából is érdemes alkotások. Különös érdeme a szerzőnek, hogy a háború aktuális kérdéseit a keresztény vallás alapigazságaival való szoros összefüggésben tárgyalja. Ez persze — különösen a háború erkölcsi igazolását illetőleg — nem könnyű feladat, de D. Hunzinger, amint az előttünk levő beszédek igazzolják, feladatát sikeresen megoldotta. A beszédekben újra meg újra előttünk a német császár heronikus alakja. Azok a szavak, amelyeket szerzőnk a császár erkölcsi nagyságáról féfiasis biztosítja a jónak győzelmét s az igazság diadalát. Vári Albert: Háború és erkölcsiség* Zoltán Sándor: Ezek alapján az erkölcsiség itt az erkölcsi önétékeknek öncélként való realizálására törekvés cselekedetek által, illetve a cselekedetekben lévő ama mozzanatok, melyek e realizálódást, ténylegesülést előidézik. Az eddigiekben az erkölcsi értékelés szempontjából vázlatosan ismertetett szellemfejlődési fokozatok szabják meg a kisgenetikus törvény alapján úgy az egyes, mint az egész emberiség fejlődésének útját. Azonban nem kell azt gondolnunk, hogy e séma szerint szigorúan osztályozható bármely korszak és bármely ember szellemi világa. Minden magasabb fejlődési fokozat az alatta levőből emelkedett ki, tehát magába zárja azt s át van szőve visszatérő hatásainak nyomaival. Emellett az átmenetek s az egyes álláspontok is a fejlődésnek különböző magaslatait mutatják, tehát fenti hármas felosztás csak általános csoportosításságáról, jámborságáról mond: valóságos apotheózis. Hogy ez így van, azt mi is megértjük és méltányoljuk. A gyűjteményt, amely a hamburgi Heroldsche Buchhandlung kiadásában jelent meg és 1 márkáért megszerezhető, melegen ajánlom lelkésztársaim figyelmébe. Mutatóul — fordításban — közöljük a következő beszédet. Máté 6, 12. „És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk azoknak, akik mi ellenünk vétkeztek.“ Ez az imádság napjainkban óriási jelentőséggel bír. Kétszer kívánok róla beszélni, ma azokról, akik mi ellenünk vétettek, szerdán a bűnbánati napon pedig a mi bűneinkről. Valóban sokan vannak közöttünk, akik most ki tudja mit nem adnának azért, ha az úri imádságból hiányoznék ez a mondat „miképpen mi is megbocsáttunk azoknak, akik mi ellenünk vétkeztek.“ Mert, ha az ötödik kérés második része már békeidőben is oly nehéz volt egyeseknek, úgy az most majdnem lehetetlennek látszik. Mindnyájunk ajkán egy név van, amely ezen kérés elmondását