Unitárius Egyház, 1917 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1917-01-15 / 1. szám
XII. évi 1. szám. Székelykeresztur. 1917. január 15. UNITÁRIUS EGYHÁZ. ESYHÁZIAS ISKOLAI LAP. KIADJA A SZÉKELYKERESZTÜRI UNITÁRIUS LELKÉSZKÖR. A lelkészkör megbízásából szerkeszti: SZÁSZ ANDRÁS bözödi unitárius lelkész. Munkatársak : BÁRKA JÓZSEF, GERÉB ZSIGMOND, DR. KISS ELEK, köröndi unitárius lelkész. fiatfalvi unitárius lelkész. kissolymosi unitárus lelkész. Megjelenik minden hó 15.-én. — Előfizetési ára egy évre 6 kor., félévre 3 kor., egyes szám ára 00 fillér. Minden pénz Geréb Zsigmond unitárius lelkész cimére Fiatfalvára küldendő. „A lélek az, ami megelevenít. “................................................ írta: Vári Albert. Brasvai bácsinak ismert anekdotája a következő: Egy rabbi utazott egy városban. Ott látott egy kis leányt, aki letakarva egy kosarat vitt a kezében. A rabbi azt kérdezte: „Mit viszel a kosárban“. A leányka így szólt: „Ha édesanyám azt akarta volna, hogy mindez ki tudja mi van benne, akkor nem takarta van le.“ Minden új esztendő fölidézi emlékünkben ezt az anekdotát. Mindnyájan titkos rejtelmekkel, érthető kíváncsisággal nézünk az új év elébe. Mit hoz reánk? Mit takargat számunkra? Közelebb viszen-e reményeinkhez, eszményeinkhez vagy letöri és elhomályosítja azokat? Mint családtagok, mint keresztények és honfiak eljutunk-e az ígéretföldéhez, vagy pedig az élet vihara idegen tájakra ragadja hajónkat? Nincs senki akinek lelkében hasonló kérdések ne támadnának az új év elején. De különösen most, amikor olyan eszményekkel teljes időket élünk, amikor egy-egy nap évtizednek a munkáját végzi, amikor olyan sűrű egymásutánban változik szemeink előtt az élet s a világ képe ... most fokozott mértékben izgat a jövő s keressük a feleletet kérdéseinkre. De nincsen felelet. Sürü fátyol boritja azt a kosarat, melyet az új évnek tündére tart kezében Hasztalan minden erőlködésünk. A jövő titkába be nem tekinthetünk - et, sem a bánatot, sem az á csapást, sem a békét, sem a hapoit, sem az elmélkedést, sem a hanyatlást elől ki nem olvashatjuk. De nem is szükséges. Ha Isten azt akarta volna, hogy előre tudjuk a jövendőt, akkor nem fedte volna azt le előttünk, így legalább megvan az a hitünk, hogy a jövő kialakulására mi is befolyással vagyunk, hogy nem a változhatatlanba való beletörődéssel kell várnunk azt Isten kezéből, hanem emberi munkával és akarattal nekünk kell eszményeinkhez emelni s boldogságunkra fordítani. Az új év kezdetén tehát soha se azon töprengjünk, hogy mit hoz magával a idő. Ezt bízzuk az istenség vezető kezére. Ehelyett az legyen a mi kiváló gondolkodásunk tárgya, hogy mivel járulhatunk mi magunk hozzá a jövő szépítéséhez, az élet fejlesztéséhez magunk, családunk, egyházunk és hazánk boldogításához? Mellőzve most egyebeket,állapodjunk meg egyházi életünk mezején. Nem azért, mintha egyéni, családi vagy honfiúi érzelmeinket és munkásságunkat kevesebbre