Unitárius Egyház, 1917 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1917-01-15 / 1. szám

XII. évi 1. szám. Székelykeresztu­r. 1917. január 15. UNITÁRIUS EGYHÁZ. ESYHÁZI­AS ISKOLAI LAP. KIADJA A SZÉKELYKERESZTÜRI UNITÁRIUS LELKÉSZKÖR. A lelkészkör megbízásából szerkeszti: SZÁSZ ANDRÁS bözödi unitárius lelkész. Munkatársak : BÁRKA JÓZSEF, GERÉB ZSIGMOND, DR. KISS ELEK,­­ köröndi unitárius lelkész. fiatfalvi unitárius lelkész. kissolymosi unitárus lelkész. Megjelenik minden hó 15.-én. — Előfizetési ára egy évre 6 kor., félévre 3 kor., egyes szám ára 00 fillér. Minden pénz Geréb Zsigmond unitárius lelkész cimére Fiatfalvára küldendő. „A lélek az, ami megelevenít. “................................................ írta: Vári Albert. Brasvai bácsinak ismert anekdotája a következő: Egy rabbi utazott egy városban. Ott látott egy kis leányt, aki letakarva egy kosarat vitt a kezében. A rabbi azt kérdez­te: „Mit viszel a kosárban“. A leányka így szólt: „Ha édes­anyám azt akarta volna, hogy mindez­ ki tudja mi van benne, akkor nem takarta van le.“ Minden új esztendő fölidézi emlékünkben ezt az anekdotát. Mindnyájan titkos rejtelmekkel, érthető kí­váncsisággal nézünk az új év elébe. Mit hoz reánk? Mit takargat számunkra? Kö­zelebb viszen-e reményeinkhez, eszménye­inkhez vagy letöri és elhomályosítja azokat? Mint családtagok, mint keresztények és honfiak eljutunk-e az ígéretföldéhez, vagy pedig az élet vihara idegen tájakra ragadja hajónkat? Nincs senki a­kinek lelkében hasonló kérdések ne támadnának az új év elején. De különösen most, amikor olyan eszményekkel teljes időket élünk, amikor egy-egy nap évtizednek a munkáját végzi, a­mikor olyan sűrű egymásutánban válto­zik szemeink előtt az élet s a világ képe ... most fokozott mértékben izgat a jövő s keressük a feleletet kérdéseinkre. De nincsen felelet. Sürü fátyol boritja azt a kosarat, melyet az új évnek tündére tart kezében Hasztalan minden erőlködésünk. A jövő titkába be nem tekinthetünk - et, sem a bánatot, sem az á csa­pást, sem a békét, sem a hapoit­, s­em az elmélkedést, sem a hanyatlást elől ki nem olvashatjuk. De nem is szükséges. Ha Isten azt a­­karta volna, hogy előre tudjuk a jövendőt, akkor nem fedte volna azt le előttünk, így legalább megvan az a hitünk, hogy a jövő kialakulására mi is befolyással vagyunk, hogy nem a változhatatlanba való beletörő­déssel kell várnunk azt Isten kezéből, ha­nem emberi munkával és akarattal nekünk kell eszményeinkhez emelni s boldogságunk­ra fordítani. Az új év kezdetén tehát soha se azon töprengjünk, hogy mit hoz magá­­val a idő. Ezt bízzuk az istenség vezető ke­zére. Ehelyett az legyen a mi kiváló gon­dolkodásunk tárgya, hogy mivel járulhatunk mi magunk hozzá a jövő szépítéséhez, az élet fejlesztéséhez magunk, családunk, egy­házunk és hazánk boldogításához? Mellőzve most egyebeket,­­állapodjunk meg egyházi életünk mezején. Nem azért, mintha egyéni, családi vagy honfiúi érzel­meinket és munkásságunkat kevesebbre

Next