Unitárius Egyház, 1922 (15. évfolyam, 1-4. szám)

1922-09-15 / 1. szám

XV. évf. 1. szám, 1922. szept. 15. UNITÁRIUS EGY ÚJ EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. KIADJA A SZÉKELYKERESZTÚRI UNITÁRIUS LELKÉSZE'f. A lelkészkar megbízásából szerkeszti: ■ ORBÁN LAJOS ujszékelyi unitárius lelkész Megjelenik minden hó 15.-én. — Előfizetési ára egy évre 30 Lej. Minden pénz Kendi István pénztárnok, unitárus kántortanitó cimére Cristur—Székelykeresztúr küldendő. H­­Ú.SL"VSV. gondolok a keresztúrköri Unitárius Lelkész­körre, mely annak idejére engem bízott volt meg lapjának, az Unitárius Egyháznak szerkesztésével s a munkatársakra és az olvasóközönségre, kik együttesen lehetővé tették a lap megjelenhetését. Mostoha idők­ben nehéz s néha lehetetlen is volt a lap megjelentetése, de Isten segedelme s az erős akarat lassanként diadalra vezeti az igaz ügyet s annak munkáló közegét. Theologiai tanárságra való elhívatásom miatt a szerkesztésről le kellett mondanom s most a legnagyobb örömmel gondolok arra, hogy a legerősebb és legkitartóbb munkatársam, Orbán Lajos újszékelyi lelkész lép örökömbe, akinek igaz unitárius törekvéseit, kritikai erejét s teremtőképes­ségét a nagy­közönség is épen úgy meg fogja ismerni, amint a Keresztúri Lelkész­kar ismerte akkor, amikor az ő kezébe tette le a lap sorsát. Egyházunk egészséges fejlődése érdeké­ben egy kritikai lap a legjobb szolgálatot teheti s amellett más természetű, posttv munkát is végezhet az unitárizmus érde­kében. Jelen köszönő iratom azzal a kérelem­mel zárom, hogy e nagy időkben írók, olvasók, előfizetők mindannyian tegyük meg legszentebb kötelességünket, hivatásunk teljesítése magaslatára emelkedvén; ne fe­ledjük az Unitárius Egyház közoktatásának sorozatát gyarapítani! Én ígérem, hogy mind anyagilag, mind szellemileg tehetsé­gem szerint mindig támogatója fogok lenni az unitárizmus fejlesztése érdekében azok­nak akik az Unitárius Egyház c. lap által Egyházunkat igaz meggyőződéssel próbál­ják egy jobb, egy boldogabb állapot felé irányítani. Isten legyen velünk! Kolozsvár, 1922. szept. 8. Dr. Kiss Elek volt szerkesztő. Az élet parancsol. Szólj! erre int az élet. Egyházunk lelkiismerete, életakarása a figyelmeztetésben fáradhatatlan. Hoz­zánk is folyton küldötte intelmét. Hosszasan tusa­­kodtunk. Csüggedt lelkek voltunk. A kötelességre figyelmeztetés tűrhetetlenné vált. De, mintha a köz­szükség hangzanék felénk egyházi életünk mélyé­ből. Ki kell lépnünk a háttérből. A sopánkodó várakozás, nyugtalan tétovázó figyelmezésből elég volt! Szólanunk kell. Bár tudjuk, hogy hangunk érdessége mellett gyönge. Írásunk darabossága mellett szűklátókörű is. Szavunknak a betű örökítő festékében meg kell, hogy testesüljön. Nagy bizakodással követjük a magas csúcsod' • ■ • • ról célt jelölő ujjmutatásokat; lelkünkig engedjük és befogadjuk a fölelevenítő prófétai szem­­éteket és életeszményül, elvül tűzzük a történelmi idő eseményi között vezérlő felelősséggel élőnkbe &­­­ • "

Next