Unitárius Egyház, 1924 (17. évfolyam, 3-9. szám)
1924-06-15 / 3. szám
20 UNITÁRIUS EGYHÁZ. 1924. jun. 15. boltot Pleressünk az Emberfiához más, méltóbb foglalkozást! Keresztesi Dénessá tették az egyfolytában több napon át tartó ünnepek redukálását, ma még inkább érvényesülnek. Háború utáni nagy visszaesést mutató, devalvációs korszakban a féknélküli mulatozás, korcsmázás napirenden van. Bachanaliákra emlékeztető kicsapongásokat az ünnepi hangulat csöppet se korlátozza, ellenkezőleg elősegíti. Ma is áll a költő igazsága: „Megterem sok prédikáció. Ritkán hallgatják bármi jó.“ S ha meghallgatják is, templom után a gondűzőt, búfelejtőt lehetetlen elkerülni. Ünnep harmadnapján, akárcsak hétköznap, hatósági tilalmak sem állják ennek útját úgyannyira, hogy a nép között immár közmondássá vált: „harmadnapja csak a részeg emberek ünnepe“. Ahol pedig a romlott kor részeg örömeinek igézete nem ejtette rabul a lelkeket, ahol az élet sója, a munkásság még nem szetlenült meg, ott a harmadik nap rég kiesett az ünnepi emlékezetből. Húzhatod a harangot százegyig, fellármázhatod a templom üres csendjét ostorozó filippikáiddal szörnyen keseregve azon, hogy volt tempora, oh mores! — milyen vallástalanok az emberek: ünneped a vallástalan, mert veszedelmes öncélusággal megtagadta az embert, az életet. A munkás, istenfélő nép a magasban szántó pacsirtával a barázdán imádkozni, vagy a műhely Zakatoló gépeinél s lassankint itt és ekként gyökeredzik meg lelkében a közhit, templomra nincsen szükség; a hivatalos egyház ám, ha ráér, hadd ünnepeljen és imádkozzék. Íme, hogyan válik az egyház, a vallás hovatovább az élet elhordozhatatlan terhévé és nyűgévé! Nem irányelveket szab többé s még csak lépést se tart az élettel, hanem, mint valami fáradt harcos, örökösen hátul kullog. Szerencsétlen vakság ez az arra hivatottak részéről, mely jóra semmikép nem vezethet. Hiszen az írás szerint, ha vak vezeti a világtalant, mindketten verembe esnek. Hol van a felülről jövő vezetés, irányítás ? Egyáltalán mire való a főhatóság ? Jelen esetben megmondom, mire való. Arra, hogy megkeresi a legnagyobb protestáns testvérfelekezetet s a két főhatóság közösen minden további latolgatás, taktikázás, vita nélkül, haladéktalan eltörli a sátoros ünnepek harmadik napját. A megrövidített papságot, ünnepimádókat pedig esetleg kárpótolja más, beiktatandó ünnepekkel. — Nem tetszik az indítványom ? Akkor kérem, fogadtassák el a másik: a felvilágosodott, szabadszellemnek hagyjunk békét, ne kísértsük tovább a mi urunkat, istenünket. Szűnjünk meg, mint haladó egyház, zárjuk be a Észrevételek a nyugdíjszabályzathoz.*) Előre bocsátom, hogy amiket írok, nem akadékoskodásból írom, hanem a tárgy nagy hordereje kényszerítéséből. Előbb az egyes §-okra teszem meg észrevételeimet, majd azután a számításokra. Már a cím: „Szabályzat a Magyar Unitárius Egyház alkalmazottainak“ stb. nem helyes, mert az 1916 évi Főtanács 104. jkv. pontja, illetve 319/1915 és 1178/1915. számú E. K. Tanácsi meghatározások szerint a lelkészek csak az egyházközségek alkalmazottjai s nem az egyetemes egyházéi. Tehát a cím s e szabályzatban a lelkészekről való rendelkezés nem a hivatalos egyházi felfogásnak megfelelő. A 10. §-ban ez áll: „A végleges minőségben való alkalmazást közvetlenül megelőzőleg ideiglenes minőségben eltöltött szolgálati időt be kell számítani“. Ide a nagy bizottság az ideiglenes szó elé bevenni határozta az „oklevéllel“ szót, a 3. §. 1., a., b., pontjainak megfelelő következetességgel. Az én példányomban a tárgyaláskori ceruza bejegyzéssel megvan. Ennek felvételét szükségesnek tartom. 12. §. A gépírás szerint hiányos, értelmetlen. Egybevetendő az eredeti fogalmazással s kiegészítendő. A 13 §. ezt mondja: „A nyugdíj szempontjából beszámítható javadalomnak kell tekinteni az alkalmazott mindenkori törzsfizetését és összes korpótlékait.“ Ide hozzáteendő: „illetve ez időszerint a 62. §-ban megállapított javadalmazási összeget.., Ezt azért tartom szükségesnek, hogy ne lehessen később félreértés és követelőzés a 62. §-ban megállapított javadalomnál nagyobb összeget élvezők részéről a nyugdíjintézettel szemben. A félreértéseket és félremagyarázásokat előre ki kell zárni. A 18. §-ba beveendőnek tartom azt is, hogy: „büntetés elől se lehet senkit nyugalomba helyezni“, amire közelebbről is volt eset. A nyugdíjintézet nem lehet menedékhely. A hivatalból nyugdíjba küldésnél az első tervezet a betöltött 70 évet mondotta, a mostani a 65 évet. Miért ? Ez időszerint maradhat a 70 év.