Unitárius Egyház, 1925 (18. évfolyam, 1-11. szám)
1925-01-15 / 1. szám
76 UNITÁRIUS EGYHÁZ. 1925. jan. 15. Mindenki át volt hatva a kérdés fotosságától s termékeny eszmecsere indult meg, melyből kitűntek mulasztásaink is jövő tennivalóink. Egyik felszólaló szerint a régi rezsim alatt a „jóllakottság“ politikáját űztül az egyházi életben, ami azt jelenti ^DeVa^Sl^isegélyből éltünk s egyéb gon- Tmin^ff^Wlp^ru§siai dolgokkal, vagyis híveink lelki életének intenzív egyházias szellemben való wkjmjAeléséveL maLM^t törődtünk. Ez teljesen 'ig!p.4]Host trübem, a szükség parancsára, igenis reálépünk a helyes útra. Hogy lassan és nehezen megy, ez természetes, de másként nem is lehet. Ez az oka, hogy „missiói tevékenységünk gyermekcipőben jár.“ És ez még jódarabig így is lesz. Ez a gondolat még mindig idegen nálunk és nehezen is fogják megérteni. Nem vagyunk reá berendezkedve sem anyagilag, sem lelkileg, amolyan fölösleges vasárnapi szórakozásnak tekintik a legtöbben. A gondolat be van vetve a köztudatba, de még formátlan, a levegőben leg leglelkesebb szószólója agyvelejében is. Ez az oka, hogy „türelen úton járunk“. A belmissiói mozgalom 1848- ban öltött testet a világ legszervezkedőbb és legkitartóbb népe kebelében (Németországban) s hogy csak most jut el hozzánk, az elég sajnos, de tény, amelyen segítenünk kell. A szerző is, ha jól megfigyeli a dolgokat, látni fogja, hogy történt is már valami e téren. A Főtanács reformja ennek az új érának szülötte. Szivemből üdvözlöm én is s egyetértek az U. E. novemberi számában megjelent vezércikkel Csak már most arra kell vigyázni, hogy ez az aránylag nagy tömeg a helyes egyházi közszellemmel átitatódjék s különösen majd, ha valami fontos választás történik ne használják fel a kortesek egyéni pártérdekek szolgálatára, melyek legtöbbször a közérdekekkel nem egyeznek. Az új főtanácsi tagokban egészséges közszellemet kialakítani a mi (mindnyájunk) feladata lesz. A missiói munka szervezése kétségtelenül hátra van. Egy tervezet előkészítésére a teológia két „fiatalabb“ tanára megbízást kapott. Ezért kell „próbálkozni“, mert olyan tervezetet csinálni, amely sem nem végrehajtható, sem nem lesz, ki végrehajtsa, ha megfelelő is lesz, igazán nem szükséges. Telve vagyunk már nagy akarásokkal, dekilendülésekkel, halva született ideákkal. Ebből több nem kell. Épen azért, hogy lépjünk immár a helyes cselekvés mezejére, tisztelettel felkérem a cikkírót, mint a lelkészkor elnökét, tegye lehetővé, hogy a missiói szervezeti szabály előkészítését lelkészeink gyakorlati és a helyi viszonyokat is számbavevő tanácsaikkal támogassák, hogy milyen formában, arról majd gondoskodni fogunk. Hogy egyelőre nincs szervező kéz, az baj. Ide mindenesetre egy olyan ember kellene, aki behatóan foglalkozott vagy foglalkozik missiós dolgokkal, ismeri a külföldi nemű mozgalmait, a kérdés irodalmát és a mi a fő, a mi viszonyainkat s van erő és energia benne, hogy végrehajtsa és végrehajtassa terveit. Ilyen emberünk ma tényleg nincs. Sajnos, de így van. Gondoskodnunk kell tehát, hogy legyen. Addig is azonban ne várjuk, hogy a „felsőbbség kényszeresen munkára", először, mert missziós munkára „kényszeríteni“ nem lehet és végül hagyjunk fel már azzal a halott ideológiával, hogy a felsőbbség majd elintéz mindent. Az egyház élete egyházközségeink élete, a felsőbbség egy iroda, mely számbavesz és sok tekintetben irányíthat, az alkotó és építő gondolat azonban alulról is jöhet és jöjjön is. Ha lessz nekünk 110 jól megépített, öntudatos, önfegyelmező, együttérző és áldozatkész gyülekezetünk, akkor a missziós ügy meglesz oldva. Ehhez azonban nem egy kéz, hanem sok kéz kell s azért nem kell sokat töprengeni, hanem ezt a munkát meg kell kezdeni, avagy folytatni mindenkinek ott azon a helyen, ahol van. Itt csak megemlítem, hogy a Dávid Ferenc Egylet keretében is sokkal több missziós munkát megoldhatunk, ha működését kissé egyöntetűbbé és rendszeresebbé tudjuk tenni. Egy ilyen munkát is azonban „megszervezni“ nagy dolog s nem egy-két nap munkája. A főhatóság eleget sürgette az egyháztársadalmi munka fölvételét az Egylet útján és sajnos ma 40 év után is több, mint 20 egyházközségünk van, ahol e tekintetben semmi sem történt. Most már tervbe van véve, hogy az Unitárs Közlöny tartalmát olyanná tegyük, hogy népünk tömegeinek minden igényét kielégítse. Persze ez sem olyan könnyű dolog, kérdés, hogy sikerül-e ez nekünk, mert jó néplapot is nehéz szerkeszteni s aztán kérdés, hogy lesz-e megfelelő támogató, mert az újabb vállalkozás nagy kiadási többlettel jár. Elméletileg itt is sokan szeretnek kritikát gyakorolni, hogy a lap ilyen vagy olyan legyen, de egy megfelelő cikket megírni nem tudnak ők sem s igy nagy elképzeléseikből — ismét a magyar betegség — üres és sovány valóság lesz. Mert a szó, az elgondolás és a tett között nagy és sokszor áthidalhatlan űr van s nálunk az első egészségtelen módon túlsúlyban van. De menjünk tovább. A missziói szellem ébredésének egy jele az a két belső emberi és kilenc