Unitárius Egyház, 1926 (19. évfolyam, 1-11. szám)

1926-01-15 / 1. szám

1926. jan. 15. UNITÁRIUS EGYHÁZ van feladatunk, van mindennapi, megoldandó élet­­problémánk. Világhíres egyházak s nagy nem­zeteknek fiai egyetemlegesen emberi értékeket is­­tápolhatnak; de nekünk erdélyi magyar Egyházak­nak legdrágább kincsünk magyar kultúránk és magyar művelődésünk. Egy olyan magyar kultúra és művelődés, amely senkit nem támad, semmi jót nem bomlaszt, hanem maga magát s a benne rejlő benső értéket iparkodik a kultur­állam tör­vényes keretein belül megvalósítani. Az a küzdelem és megpróbáltatás, amelynek mi vagyunk kitéve — mintegy isteni ujjmutatás szerint — bár fájdalmas és kínos tapasztalatokat szül, mind faji, mind egyházi tekintetben a legna­­gyobb szerencsénk. Helyzetünknek helyes fölismerése nemcsak hi­tünket és bizalmunkat erősíti, hanem programmun­­kat, teendőinket, hivatásunkat is meghatározza. Az állam uniformizáló törekvése minden ország­ban ellensége a társadalmi sajátos életnek s igy természetesen az a hivatása magaslatán működő Egyháznak is. Ritka az az állam, mely ne ipar­kodjék egy, vagy más formában befolyásolni és különösen elnyomni a társadalmi mozgalmakat. A nem egynyelvű államokban a kisebbségek termé­szetesen fokozottabb mértékben találják szemben magukat a hatalommal s ez az ami Egyházaink­nak legfőbb szerencséje. Az Egyház természetes munkája társadalmi munka és teljességgel nem állami. Az Egyház fegyvere a megértés és szeretet kell, hogy legyen és egyáltalában nem a bosszú és megtorlás. Az egyház az értékek művelésén és nem megsemmi­sítésén kell, hogy fáradozzék. Soha sem volt ne­künk kedvezőbb alkalmunk az Egyház feladatá­nak megvalósítására, mint van ma. Ma egyedül csak Istentől kapott benső értékeink s őseink ál­tal alakított kultúránk és műveltségünk az a benső hatalom, ami kötelez és elhív minket egyházi éle­tünk föllendítésére s teendőink elvégzésére az állam törvényein belől. Mik ezek a teendők ? 1. Első teendőink az, hogy iparkodjunk ezt a szervezetet (Egyházat), amelyhez múltunknál és célunknál fogva tartozunk teljes tehetségünk sze­rint szolgálni. Közelebbről írom körül e feladatunkat. Az ember haladó életében lassanként az élet­­szükséglet csiszolása mellett bizonyos cél szolgá­latában szervek létesülnek. Ezek a szervek foko­zatosan megerősödnek s nagyobb egységeknek nélkülözhetlen részeivé válnak nemcsak tényleg, hanem a népek köztudatában is. Ilyen társadal­mi szervek az egyházak s közelebbről a mi Egy­házunk is. Ezeket a hivatásos s régi állami tör­vények által is elismert egyházakat védik a mo­dern békefeltételek és szerződések is. Amikor egy szervezet formailag kijegecesedik, abba csak élet kell. Minden törekvés, ami a tökéletest módosítani akarja, csak rontja azt. Nekünk életlehetőségünk kérdése diktálja azt, hogy Egyházunkat, mint szerve­zetet, a legnagyobb mértékben értékeljük s ezt szol­gáljuk is. Külső és sokszor támadó erőkkel szem­ben a teljes harmonikus, törvényes egység és vé­delem a legjobb fegyver. Védekezésünk együtt erős és sikeres, kü­lön-külön gyönge és gúnynak lehet a tárgya. Egyházunkat tehát, melynek szerves élete volt a múltban s melynek jogokat biztosit a tör­vény és a művelt emberiség közfelfogása, föltét­­len támogatásban és odaadó szolgálatban kell részesítenünk. A vihar a széthúzó madárfiókát el­elragadja, de az édes­anyjához simuló megmarad. Minden meglevő törvényes értékünk megbecsülen­­lendő! Ez a megbecsülés és szolgálat kétirányú az Egyházat illetőleg. Meg kell becsülnünk és szolgálnunk kell az Egyház irányítására szükséges vezetőszellemet­ értékelnünk és szolgálnunk kell eme népet, amelynek élete gyarapodásáért és ne­mesítéséért létesült az igazi Egyház. Figyeljük csak meg a sorrendet! Az Isten országa, amely minden igazi Egyház­nak kulturális és művelődési, mondhatnék, vallás­­erkölcsi célja, az embertestvériségnek szerves gon­dolatát iparkodik valóra váltani. Eme cél lebeg az Unitárizmus előtt is s ezt a legszebben bizo­nyítják ama tények, melyeket angol és amerikai testvéreink fölmutattak a világ előtt. Az erdélyi magyar egyházak s a mi Unitárius Egyházunk is végeredményben az Isten országát műveli. Közelebbről azonban olyan, az emberhez tartozó, természetes kötelességei vannak a fajnak, a nemzetnek a védelmében, amikről élete árán mondhat csak le. Az igaz emberhez tartozik a jó honpolgárság, a faj szeretette is. Egyházunknak a többi testvér egyházakkal együtt eme küzdelemé­ben legelemibb kötelessége, hogy kialakult, meg­levő drága értékeit minden áron megvédje. E vé­delemben megerősödik s e megerősödés annál biztosabb, mennél nagyobb erővel állhat a szerve­zet az egyesek védelmére s ápolására. Valódi közérdek tehát az Egyháznak odaadó szolgálása s a törvényes intézkedések föltétlen megtartása s a törvényes alapokra való helyezkedés minden külső támadás esetében. A felemlített két irányú szolgálat elengedhetet­­ t.

Next