Unitárius Egyház, 1926 (19. évfolyam, 1-11. szám)
1926-01-15 / 1. szám
1926. jan. 15. UNITÁRIUS EGYHÁZ van feladatunk, van mindennapi, megoldandó életproblémánk. Világhíres egyházak s nagy nemzeteknek fiai egyetemlegesen emberi értékeket istápolhatnak; de nekünk erdélyi magyar Egyházaknak legdrágább kincsünk magyar kultúránk és magyar művelődésünk. Egy olyan magyar kultúra és művelődés, amely senkit nem támad, semmi jót nem bomlaszt, hanem maga magát s a benne rejlő benső értéket iparkodik a kulturállam törvényes keretein belül megvalósítani. Az a küzdelem és megpróbáltatás, amelynek mi vagyunk kitéve — mintegy isteni ujjmutatás szerint — bár fájdalmas és kínos tapasztalatokat szül, mind faji, mind egyházi tekintetben a legnagyobb szerencsénk. Helyzetünknek helyes fölismerése nemcsak hitünket és bizalmunkat erősíti, hanem programmunkat, teendőinket, hivatásunkat is meghatározza. Az állam uniformizáló törekvése minden országban ellensége a társadalmi sajátos életnek s igy természetesen az a hivatása magaslatán működő Egyháznak is. Ritka az az állam, mely ne iparkodjék egy, vagy más formában befolyásolni és különösen elnyomni a társadalmi mozgalmakat. A nem egynyelvű államokban a kisebbségek természetesen fokozottabb mértékben találják szemben magukat a hatalommal s ez az ami Egyházainknak legfőbb szerencséje. Az Egyház természetes munkája társadalmi munka és teljességgel nem állami. Az Egyház fegyvere a megértés és szeretet kell, hogy legyen és egyáltalában nem a bosszú és megtorlás. Az egyház az értékek művelésén és nem megsemmisítésén kell, hogy fáradozzék. Soha sem volt nekünk kedvezőbb alkalmunk az Egyház feladatának megvalósítására, mint van ma. Ma egyedül csak Istentől kapott benső értékeink s őseink által alakított kultúránk és műveltségünk az a benső hatalom, ami kötelez és elhív minket egyházi életünk föllendítésére s teendőink elvégzésére az állam törvényein belől. Mik ezek a teendők ? 1. Első teendőink az, hogy iparkodjunk ezt a szervezetet (Egyházat), amelyhez múltunknál és célunknál fogva tartozunk teljes tehetségünk szerint szolgálni. Közelebbről írom körül e feladatunkat. Az ember haladó életében lassanként az életszükséglet csiszolása mellett bizonyos cél szolgálatában szervek létesülnek. Ezek a szervek fokozatosan megerősödnek s nagyobb egységeknek nélkülözhetlen részeivé válnak nemcsak tényleg, hanem a népek köztudatában is. Ilyen társadalmi szervek az egyházak s közelebbről a mi Egyházunk is. Ezeket a hivatásos s régi állami törvények által is elismert egyházakat védik a modern békefeltételek és szerződések is. Amikor egy szervezet formailag kijegecesedik, abba csak élet kell. Minden törekvés, ami a tökéletest módosítani akarja, csak rontja azt. Nekünk életlehetőségünk kérdése diktálja azt, hogy Egyházunkat, mint szervezetet, a legnagyobb mértékben értékeljük s ezt szolgáljuk is. Külső és sokszor támadó erőkkel szemben a teljes harmonikus, törvényes egység és védelem a legjobb fegyver. Védekezésünk együtt erős és sikeres, külön-külön gyönge és gúnynak lehet a tárgya. Egyházunkat tehát, melynek szerves élete volt a múltban s melynek jogokat biztosit a törvény és a művelt emberiség közfelfogása, föltétlen támogatásban és odaadó szolgálatban kell részesítenünk. A vihar a széthúzó madárfiókát elelragadja, de az édesanyjához simuló megmarad. Minden meglevő törvényes értékünk megbecsülenlendő! Ez a megbecsülés és szolgálat kétirányú az Egyházat illetőleg. Meg kell becsülnünk és szolgálnunk kell az Egyház irányítására szükséges vezetőszellemet értékelnünk és szolgálnunk kell eme népet, amelynek élete gyarapodásáért és nemesítéséért létesült az igazi Egyház. Figyeljük csak meg a sorrendet! Az Isten országa, amely minden igazi Egyháznak kulturális és művelődési, mondhatnék, valláserkölcsi célja, az embertestvériségnek szerves gondolatát iparkodik valóra váltani. Eme cél lebeg az Unitárizmus előtt is s ezt a legszebben bizonyítják ama tények, melyeket angol és amerikai testvéreink fölmutattak a világ előtt. Az erdélyi magyar egyházak s a mi Unitárius Egyházunk is végeredményben az Isten országát műveli. Közelebbről azonban olyan, az emberhez tartozó, természetes kötelességei vannak a fajnak, a nemzetnek a védelmében, amikről élete árán mondhat csak le. Az igaz emberhez tartozik a jó honpolgárság, a faj szeretette is. Egyházunknak a többi testvér egyházakkal együtt eme küzdelemében legelemibb kötelessége, hogy kialakult, meglevő drága értékeit minden áron megvédje. E védelemben megerősödik s e megerősödés annál biztosabb, mennél nagyobb erővel állhat a szervezet az egyesek védelmére s ápolására. Valódi közérdek tehát az Egyháznak odaadó szolgálása s a törvényes intézkedések föltétlen megtartása s a törvényes alapokra való helyezkedés minden külső támadás esetében. A felemlített két irányú szolgálat elengedhetet t.