Unitárius Egyház, 1927 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1927-01-15 / 1. szám

1927. jan. 15. UNITÁRIUS EGYHÁZ.­ lomtörténetek a megmondhatói, hogy egyes fejlet­len népek a fejlettebbek kiváló íróinak milyen mértékben kerültek a befolyásaik alá. nem épen ritka eset, mikor szószerint vesznek át műveket s saját nevük alatt adják ki az illetők. (Pl. Scott Waltertől is). Azonban lassanként védeni kezdte az állam törvénye is az írói és kiadói jogot s kialakult ál­talában pl. a források használásának lehetősége és módja is. Egy olyan világba, hol sokat adnak az igazság­ra s az emberek nem szeretik és nem törik meg a képmutatást (hipokritaság) — s melyik társada­lom, vagy valláserkölcsi alapon álló közösség ne törekednék erre? — nagyon fontos, hogy egy­­egy irodalmi termékben is helyesen és a való­ságnak megfelelően álljon előttünk az író és tárgya. Az irodalmi termékeket feloszthatjuk tudományo­sokra és népies irányuakra. Máskép lehet és kell használni a forrásokat az egyik és másképen a másik esetben, fontos, hogy egyfelől a tudósok (tu­­dományos világ), másfelől a közönség, (melynek irodott a munka) tisztán lássa az írót és saját termését, mert enélkül hamis lesz értékelése, félre­­vezetődik stb. Amennyire én ismeretes vagyok a mi unitárius irodalmunk múlt törekvéseivel s termékeivel és amennyiben a jelenben figyelemmel kísérhettem azt könyvekben, kisebb értekezésekben, tanköny­veinkben, előadásokban (írásban is megjelenve), folyóiratokban, prédikációkban; abból kifolyólag már addig is, amíg kritikailag megpróbálnám nyilatkozni, bátorkodom egy pár figyelmeztetést röviden leszögezni. 1. Aki komoly értékelésre és tudományos igé­nyekre tart számot, annak föltétlenül elsőrendű forrásokat kell használnia. Ehhez a mi szegény, fordításokban is szegény irodalmunk mellett ide­gen nyelv ismerete és komoly tanulmányozás szükséges. 2. Ez lehetővé teszi és megköveteli a kérdéses tárgy kifejtése történetének alapos ismeretét. Enél­kül öntudatosan eljárni olyan igénnyel, hogy a mi megállapításunk döntőnek vetessék, teljesség­gel lehetetlen. 3. Bibliai tárgyú iratoknál a biblia eléggé alapos ismerete nélkül nem szabad csak úgy más iratok és könyvek után még egyet létrehozni. Mennyi történik ilyen: beszélnek s valóban a kérdés tár­gyát nem ismerik. 4. Forrásainkat pontosan jelezzük az a célra kialakult jelekkel, minden félreértést kizáróan. Ha tudósok számára írunk s általában haladot­tabb közönségnek, azoktól többet tételezzünk fel s közszájon forgó szólamoknak stb. nem szükséges eredetét jeleznünk. Népies iratoknál közönségünk szellemi művelt­sége kevesebbet biz meg s ilyen esetben más emberek szellemi termékeit gondosan el kell kü­lönítenünk a miénktől. 5. Tárgyunk és részei megítélésénél alkalmaz­zunk helyes mértéket. Ne tegyük a tevét szúnyog­gá s a szúnyogot tevévé !Erre csak akkor vagyunk képesek, ha elsőrangú források segítségével a tárgy történetén áttekintettünk. 6. A népies művek tudatos megírása feltételezi az író részéről a tudományos készültséget. Az unitárius irodalomról beszélve, fel kell em­lítenem, hogy több s nemcsak unitárius embertől hallottam, hogy a múlt században élt egyik refor­mátus vezető ember úgy nyilatkozott, hogy az unitáriusok azért olyan okosak, hogy tudnak ango­­lul. Ennek talán az volna az értelme, hogy az unitáriusok idegen tollakkal páváskodnak. Nem célom, hogy jelenleg ennek a mondásnak a meg­erősítésével, vagy megcáfolásával foglalkozzam, de annyit mondhatok, hogy alapos okaim voltak arra, hogy hittestvéreimet figyelmeztessem a könyv­író legelemibb kötelességére. Ennyit általában. Ami pedig a Dr. Csiki könyvét illeti, hát arra is vonatkozott e megjegyzés. Bizonyos, hogy megjegyzésem a Dr. Gál Kelemen cikke nélkül nem született volna meg. Én életemben nem sok kritikát írtam, mert azt tanultam a jézusi szellem­ben élő Dr. Scnerler profeszortól, hogy mindig a jót keressük mindenben és nem a rosszat az eset­­leges kivetni valót. Pedig a kritika is a nevelés­hez tartozhatik. Azonban irodalmi állapotunk valamelyes isme­retének birtokában azt láttam, hogy az említett cikkíró a forrásokat illetőleg nem helyes úton ta­pogatózik („Amerika nagy unitárius papjai, Parker Channing és leghaladottabb vallásos gondolkodói, Emerson, kétségtelenül hatottak az iróra( . . .), mert lehet, hogy hatottak, de nem közvetlenül­ e könyvnek a megírásánál s csaknem ilyen joggal azt is mondhatta volna, hogy Jézus is hatással volt az iróra. Kritikusnak, vagy aki valakit értékel­ni és értékeltetni akar, annak teljesen szilárd és bizonyítható alapon kell állania s nem szabad a ro­­konszenv és ellenszenv hiatárain belől képzelődnie. Az ilyen szuggerálásokon tudniillik az író vagy nevet, vagy­ szégyelli magát s a közönség és az

Next