Unitárius Egyház, 1928 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1928-01-15 / 1. szám

1928. jan. 15. UNITÁRIUS EGYHÁZ. Kt a jogosultságot, ha az egyházat szereti s annak érdekében áldozatot hozni kész, — tisztelettel arra hívjuk fel, hogy az egyház alkalmazásában lévő testvéreink egyházmentő akcióját tovább vinni, azt meg is valósítani ne késsünk!! Erre már csak azért is megvan nekünk a töb­biektől különböző külön súlyos okunk is, mert „a szemünk fénye“, egyik főgymnasiumunk a mi területünkön van s azt első­sorban a mi köte­lességünk magunkénak mondani s az ő és a más iskolánk megvédésében mi kell az elsők is le­gyünk. Már pedig az áldozatkészségek mérlegén — sajnos lenne — ha a mi körünk, dacára az itt uralgó gazdasági krízisnek — nem lenne első az elsők között. Súlyos, számokban is nagy áldozatot követel tehát tőlünk mindnyájunktól a fenti javaslat ré­szünkről leendő magáévá tétele — és ezen áldo­zat külön egyénenként hozandó meg. Tanáraink, belső embereink is küzdenek a létfenntartásért, de alávetik magukat a progressiv kirovásnak. Rólunk világiakról vagyonjövedelem katasztert felállítani nem akar az egyházvezetőségünk. A mi élő lelki­ismeretünk és egyház szeretetünk legyen e katasz­ter felállítója s méltatlan lenne, ha magunkat aránylagosan alacsonyabba osztanók be, mint amilyenbe a belső embereinkhez viszonyítva különben esnénk. Ne tűnjenek tehát az ezrek avagy százak ma­gasnak, mert az csak egy számban összegezve az. Felosztva könnyebben elviselhető és fizethető is s ez teszi az egyház alkalmazottainak önmega­­dóztatását is gyakorlatilag is lehetővé. Arra kérem tehát a kedves hitrokonomat, szí­veskedjék a havonként vagy egy évben egyszerre felajánlott összeget még ezen évben bejelenteni a lelkészhez avagy az E. K. T.-hoz s lehetőségig hozzám is, hogy a mi körünk világi elemének felajánlásáról megfelelő áttekintésünk lehessen, s amely adatra körünk érdekei megvédésénél eset­leg szükségünk leene. Én magam részéről ezen célra havi 1000 Leüt s egy évben 12.000 Leüt ajánlottam fel Így azonfelül gymnasiumunkban egy gyermek neve­lését magamra vállaltam. Székelykeresztúr, 1927. dec. hó. Atyafiságos tisztelettel: Dr. Elekes Domokos egyházközi felügyelő gondnok. Történelmi pillanat* A november hó 6.-án és 7.-én lefolyt főtanácsi gyűléssel kapcsolatban olyan mozzanat is történt, miről a napilapok úgy emlékeztek meg, mint történelmi pillanatról, páratlan példaadásról. Úgy érrezzük, hogy szólanunk kell nekünk is arról, nem a dicsekvés kedvéért, hanem a kötelesség­­teljesítés érzetében. Mi történt ? Az unitárius egyház alkalmazottjai: központi tisztviselők, tanárok, lelkészek, tanítók látva, hogy az egyház fenntartására hivatott egyetemes egyhá­zi adó még vezető állásban levő és általában in­telligens híveinknél sem megy, egy évek óta önmagát emésztő lélek indítására egyhangú­lag kimondották, hogy az egyház megmentésére szegényes fizetésük tekintélyes részét felajánlják s ezt indítvány alakjában az E. K. Tanácsnak bejelentik. Azt jelenti ez az elhatározás, hogy az egyház­nak nem egészen 200 alkalmazottja, közel 2 millió­val járul évente az egyház fenntartásához. A szá­mítás progressiv alapon történt, vagyis érvényesült az az egyedül helyes és igazságos elv, hogy aki­nek több adatott, attól több kívántatik. Az egyházi emberek már régóta látják, hogy teljesen magunkra vagyunk hagyva s csak ma­gunkban bizhatunk. Látják, hogy amig az egyház tanult és intelligensebb tagjai nem teljesítik köte­lességüket az egyházzal szemben, addig nincs jogunk a néptől várni megértést. Tudják, hogy az egyházat minden időben első­sorban az intelli­gensebb elem mentette meg s ezek között az egyháziak mindig elöl voltak. Amikor tehát elhangzott a felvilágosító szó, hogy az egyház szükségben van, tekintet nélkül az államra — a segítésre való felkészülésnek vég­ső pillanata elérkezett, az egyháziak most is meg­értették, hogy még nehéz áldozatok árán is nagy és szent kötelesség vár reájuk. Mint egykor a nemzet fiai a szabadsághős szavára, a jelenlevők egyszerre felállottak és egyhangúlag kiáltották: megadjuk! Megadjuk ami tőlünk telhetik, mert egyházunk és annak minden szerve, hitünk és annak minden reménye szent előttünk! Hát ez csakugyan történelmi pillanat volt, melyet az előadó lélekből fakadó beszéde után az érte­­kezleti elnök szavai méltóan készítettek elő. Mondják, hogy a szinte meglepetésszerűleg jött egyhangú határozatnak az E. K. Tanácsban való­ ­.

Next