Unitárius Egyház, 1933 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1933-01-15 / 1. szám

1933. jan. lf­. UNITÁRIUS EGYHÁZ hatná. — A régebbi időkben a magyar nyelvű állami tanító és tanitónőképzőkben történt okta­tásnál az egyházunk megkaphatta a kellő garan­ciát arra nézve, hogy az ottani nevelés megfelel az egyházi érdekeinknek is. — Vájjon azonban ma ezt állithatjuk-e. A magyarnyelvű állami iskolák jövőbeli tanító személyzeténél a magyar nyelv iránti érdekeink a mostani adott helyzetünkben így is csak úgy és csak részben lehetnének biztosítva,­­ ha a taní­tóink oktatása magyarnyelvű állami tanítóképző intézetben történnék. — Legjobb tudomásom szerint, — amidőn évekkel ezelőtt magyar egyházak a magyarnyelvű és felekezeti okta­tási sérelmeiket Genfben is előterjesztették, — a kormányhatalomnak egyik ellenvetése éppen az volt, hogy a román kormány gondoskodik a lakosság magyarnyelvű oktatásáról magyarnyelvű állami iskolákon keresztül, sőt azok tanítói részére Székelykeresztúron román királyi — de magyar­nyelvű állami tanítóképző intézetet is tart fenn. — Tényleg a román imperium átvétele után több mint 4—5 éven keresztül ezen intézetben csak magyar anyanyelvű tanulók voltak felvéve, az ok­tatás magyar nyelven és magyar tanszemélyzet­­ által is történt. De azóta mi történt? Ezen tanitóképző-intézet oktatási nyelvét románra fordították át s ma már a magyar nyelvet, mint tantárgyat sem tanítják a tanító-jelöltjeinknek. — Elképzelhető az, hogy az onnan kikerült csekélyszámú magyar tanítónak milyen ismeretköre lesz a magyar nyelvből, iroda­lomból és történelemből. — Ezen kérdésre a fe­lelet azt hiszem mindannyiunktól egy és ugyana­zon lehet. De menjünk még tovább. Egy miniszteri rende­let ezen intézetben eltörölte volt még a kántor­képzést is, — elrendelvén az orgona elárverezését is s csak legújabban sikerült ismét elérni, hogy kántorképzés történjék, amiben a mostani gazo­­gatónak jelentős része van. Lehet — de én legalább nem tudok arról — hogy ezen magyarnyelvű tanítóképző-intézet ro­­mánnyelvűvé való átformálása (ami a tansze­mélyzetnek románokkal való kicserélését is ered­ményezte) ellen a magyarság és az Egyházak részéről megfelelő feljajdulás és tiltakozás történt volna, pedig annyira kézenfekvő, hogy­ ezen in­tézkedés mélyen belevágott a mi egyházi és faji érdekeinkbe, jóllehet, hogy hatása valamivel ké­sőbb fog mutatkozni. Éppen úgy vagyunk az egyes magyar nyelvű állami iskoláinknál az oktatási nyelvnek románra történt átformálásaival is, megjegyezvén azt, hogy én itt csak olyan községeket értek, ahol a köz­ség lakosságának legalább 90 százaléka magyar anyanyelvű. Megszűnt a székelykereszturi- udvarhelyi- ok­­lándi- parajdi- erdőszentgyörgyi magyarnyelvű állami iskoláknál a magyaroktatási nyelv s kizá­rólag román sekclák állitattak fel. — Az elmúlt években a legnagyobb egyházközségünknél, Ho­­moróhalmáson történt hasonlóan és sehol sem hagyatott meg a magyar sekció, avagy tagozat sem. — Avagy menjünk csak tovább. Alsóbol­­dogfalván megszűnt az állami iskolánál a felsőta­gozatnál a magyarnyelvű oktatás s a község egyetlen iskolájánál román anyanyelvű tanító működik — jóllehet, hogy a lakosság 95 száza­léka magyar anyanyelvű. — Itt az egyházközség­nek a kántorjára biztosított joga is átmenetileg megszűntnek tekinthető. Ha ezen példákat felsoroljuk — kérdezhetjük ismét azt, hogy vájjon megtettünk-e minden folya­mon mindent abban az irányban, hogy ezen egyhá­zunkra sérelmes állapot megszűnjék, illetve, hogy legalább ezen folyamat tovább ne terjedjen, mert hisz kétségtelen az, hogy a magyarnyelvű oktatásunk kérdése így a legszékelyebb és legunitáriusabb vármegyénkben a legnagyobb veszélyben forog s mivel itten — mint előbb említettem — mind­össze 6 felekezeti iskola működik, a híveink 90 százalékánál mégis az állami iskoláknál történik az elemi oktatás, ezért jelentőségében az állami iskoláknál, elemi oktatásunk kérdésére — szerény felfogásom szerint — jóval nagyobb súly és gond lenne helyezendő. Elsősorban meg kellene tegye — különösen az unitárius Egyházunk vezetősége azt a lépést, a­­mely a székelykeresztúri tanítóképzőintézetnél magyarnyelvűvé való visszaállítására irányulna, továbbá olyan irányban kellene gondoskodás tör­ténjék, hogy a magyarnyelvű tagozatok visszaál­líttassanak mindenhol és ahol ma működnek is, nagyobb éberséggel kellene vigyázzunk arra, hogy ezen iskoláknál a magyar nyelv és irodalom taní­tása melléktárgyra sülyedjen alá. Tapasztalatból állíthatom, hogy nagyon sok helyen a magyar nyelvnek, mint tantárgynak ke­vesebb óraszámban való taníttatása nem mindig a felsőbb utasításra vezethető vissza, hanem ta­lán túl lojalitásra és ezért a községi iskola­taná­csokban működő unitárius vezető embereink, lelkészeink igen értékes szolgálatot tesznek az­ ­

Next