Unitárius Egyház, 1933 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1933-01-15 / 1. szám
1933. jan. lf. UNITÁRIUS EGYHÁZ hatná. — A régebbi időkben a magyar nyelvű állami tanító és tanitónőképzőkben történt oktatásnál az egyházunk megkaphatta a kellő garanciát arra nézve, hogy az ottani nevelés megfelel az egyházi érdekeinknek is. — Vájjon azonban ma ezt állithatjuk-e. A magyarnyelvű állami iskolák jövőbeli tanító személyzeténél a magyar nyelv iránti érdekeink a mostani adott helyzetünkben így is csak úgy és csak részben lehetnének biztosítva, ha a tanítóink oktatása magyarnyelvű állami tanítóképző intézetben történnék. — Legjobb tudomásom szerint, — amidőn évekkel ezelőtt magyar egyházak a magyarnyelvű és felekezeti oktatási sérelmeiket Genfben is előterjesztették, — a kormányhatalomnak egyik ellenvetése éppen az volt, hogy a román kormány gondoskodik a lakosság magyarnyelvű oktatásáról magyarnyelvű állami iskolákon keresztül, sőt azok tanítói részére Székelykeresztúron román királyi — de magyarnyelvű állami tanítóképző intézetet is tart fenn. — Tényleg a román imperium átvétele után több mint 4—5 éven keresztül ezen intézetben csak magyar anyanyelvű tanulók voltak felvéve, az oktatás magyar nyelven és magyar tanszemélyzet által is történt. De azóta mi történt? Ezen tanitóképző-intézet oktatási nyelvét románra fordították át s ma már a magyar nyelvet, mint tantárgyat sem tanítják a tanító-jelöltjeinknek. — Elképzelhető az, hogy az onnan kikerült csekélyszámú magyar tanítónak milyen ismeretköre lesz a magyar nyelvből, irodalomból és történelemből. — Ezen kérdésre a felelet azt hiszem mindannyiunktól egy és ugyanazon lehet. De menjünk még tovább. Egy miniszteri rendelet ezen intézetben eltörölte volt még a kántorképzést is, — elrendelvén az orgona elárverezését is s csak legújabban sikerült ismét elérni, hogy kántorképzés történjék, amiben a mostani gazogatónak jelentős része van. Lehet — de én legalább nem tudok arról — hogy ezen magyarnyelvű tanítóképző-intézet románnyelvűvé való átformálása (ami a tanszemélyzetnek románokkal való kicserélését is eredményezte) ellen a magyarság és az Egyházak részéről megfelelő feljajdulás és tiltakozás történt volna, pedig annyira kézenfekvő, hogy ezen intézkedés mélyen belevágott a mi egyházi és faji érdekeinkbe, jóllehet, hogy hatása valamivel később fog mutatkozni. Éppen úgy vagyunk az egyes magyar nyelvű állami iskoláinknál az oktatási nyelvnek románra történt átformálásaival is, megjegyezvén azt, hogy én itt csak olyan községeket értek, ahol a község lakosságának legalább 90 százaléka magyar anyanyelvű. Megszűnt a székelykereszturi- udvarhelyi- oklándi- parajdi- erdőszentgyörgyi magyarnyelvű állami iskoláknál a magyaroktatási nyelv s kizárólag román sekclák állitattak fel. — Az elmúlt években a legnagyobb egyházközségünknél, Homoróhalmáson történt hasonlóan és sehol sem hagyatott meg a magyar sekció, avagy tagozat sem. — Avagy menjünk csak tovább. Alsóboldogfalván megszűnt az állami iskolánál a felsőtagozatnál a magyarnyelvű oktatás s a község egyetlen iskolájánál román anyanyelvű tanító működik — jóllehet, hogy a lakosság 95 százaléka magyar anyanyelvű. — Itt az egyházközségnek a kántorjára biztosított joga is átmenetileg megszűntnek tekinthető. Ha ezen példákat felsoroljuk — kérdezhetjük ismét azt, hogy vájjon megtettünk-e minden folyamon mindent abban az irányban, hogy ezen egyházunkra sérelmes állapot megszűnjék, illetve, hogy legalább ezen folyamat tovább ne terjedjen, mert hisz kétségtelen az, hogy a magyarnyelvű oktatásunk kérdése így a legszékelyebb és legunitáriusabb vármegyénkben a legnagyobb veszélyben forog s mivel itten — mint előbb említettem — mindössze 6 felekezeti iskola működik, a híveink 90 százalékánál mégis az állami iskoláknál történik az elemi oktatás, ezért jelentőségében az állami iskoláknál, elemi oktatásunk kérdésére — szerény felfogásom szerint — jóval nagyobb súly és gond lenne helyezendő. Elsősorban meg kellene tegye — különösen az unitárius Egyházunk vezetősége azt a lépést, amely a székelykeresztúri tanítóképzőintézetnél magyarnyelvűvé való visszaállítására irányulna, továbbá olyan irányban kellene gondoskodás történjék, hogy a magyarnyelvű tagozatok visszaállíttassanak mindenhol és ahol ma működnek is, nagyobb éberséggel kellene vigyázzunk arra, hogy ezen iskoláknál a magyar nyelv és irodalom tanítása melléktárgyra sülyedjen alá. Tapasztalatból állíthatom, hogy nagyon sok helyen a magyar nyelvnek, mint tantárgynak kevesebb óraszámban való taníttatása nem mindig a felsőbb utasításra vezethető vissza, hanem talán túl lojalitásra és ezért a községi iskolatanácsokban működő unitárius vezető embereink, lelkészeink igen értékes szolgálatot tesznek az